07/08/2025
́ciók
🎈 Miért olyan nehéz ma lekötni egy kisgyereket otthon?
Mert nem ugyanabban a világban nőnek fel, mint mi szülők.
A mai óvodás gyerek – az Alfa generáció tagja – már kicsi korától azonnali, erős ingerekhez szokik.
Villódzó képernyők, pörgős videók, mesetablet, zene, műsor, „fejlesztő játékok”…
Mi szülők jót akarunk, szervezünk, fizetünk, visszük programra:
🎡 játszóház,
🌊 Balaton vagy tengerpart,
🧠 ovis angol, sakk, kézműves, úszás, zeneovi,
és közben néha mégis ott a gondolat: “eleget adok?”
Félünk, hogy unatkozik. Hogy kimarad valamiből.
Közben mi is fáradtak vagyunk, és jó lenne csak együtt lenni – anélkül, hogy bűntudatunk lenne, ha nincs nyáron Balaton/tengerpart vagy játszóház..
És akkor jönnek ezek a pillanatok…
Amikor saraz, pocsolyában gázol, dobálja a kavicsot, csak üldögél a homokozóban.
Vagy fekszik a fűben és bámulja a felhőket.
Nincs benne semmi „program” – de ezek a pillanatok teszik őt valóban gyerekké.
Az egyszerű, offline, szabad játékok helyett a nemcsak a túl sok program, hanem a túl korai és túl sok online kitettség miatt a gyerekek nehezen tudnak hosszan koncentrálni, hamar elveszítik az érdeklődésüket. Ezt nemcsak a szülői tapasztalatok, hanem a legfrissebb kutatások is alátámasztják::
• Már óvodás korban is gondot okozhat a túl sok inger – figyelemzavar, nyugtalanság, túlpörgés.
• A gyerekek átlagosan 4 percenként váltanak tevékenységet, ha digitális eszköz közelében vannak.
• A napi 1 óránál kevesebb képernyőidő pozitívan hat a figyelemre és a munkamemóriára.
• A szabad mozgásos, kreatív játék (sarazás, homokozás, kergetőzés) javítja a problémamegoldó képességet és a szociális készségeket is.
🌱 A gyereknek nem mindig újabb élmény kell. Hanem idő. Tér. Nyugalom. Játszás.
Ahogy Vekerdy is írta:
„Az utóbbi években jellegzetes problémává vált, hogy a gyerekek érdeklődését nagyon nehéz lekötni – a figyelmük néhány perc alatt kimerül, folyamatosan újabb meg újabb intenzív ingereket követelnek, különben elunják magukat. Mi pedig izgatottan visszük a gyereket egyik programról a másikra, szaladgálunk vele gyerekkoncertről játszóházba, onnan esetleg valami ‘fejlesztő’ programra, ha pedig éppen nem érünk rá, akkor a kezébe nyomjuk a tabletet. Azt hisszük, folyamatosan szórakoztatnunk kell. De miért tüsténkedünk körülötte állandóan, ahelyett, hogy néha kicsit végre békén hagynánk? Mert jó szülők szeretnénk lenni, és attól tartunk, hogy ha épp nincs semmi program, akkor unatkozni fog, magányos lesz, nem tud mit kezdeni magával egyedül. Meg talán mi magunk is úgy vagyunk szocializálva, hogy csak azt érezzük programnak, ami ‘program’. Ám azzal, hogy a gyereket egyik programról hurcoljuk a másikra, elvesszük tőle azt az úgyszólván érzéki örömöt, amit az egyszerű, hétköznapi tevékenységekben való elmélyülés nyújt. Félreértés ne essék: a programokról sem azt mondom, hogy soha és tilos! Csak azt, hogy mértékkel, mert a már sokszor emlegetett sarazás, homokozás, vizezés, csúszkálás, futkározás mind sokkal jobb dolgok a gyerek számára, mint a ‘program’, és sokkal jobban meghagyják neki az önmagában való elmélyedés alapvetően fontos lehetőségét. Sokkal jobban, hangulatosabban, érzelemtelibben él egy gyerek, aki bújócskázik, fogócskázik vagy ipiapacsozik, mint az, aki részt vesz a játszóház programjaiban.”
– Dr. Vekerdy Tamás: Belső szabadság
