Megbeszéljük

20/04/2026

A választások utáni napokban rengeteg minden zajlik bennünk és körülöttünk. Van, aki ünnepel, van, aki bizonytalan vagy fél, és sokan vannak, akik gyászolnak. Ebben a helyzetben minden érzés érthető és érvényes.

De hogyan kommunikáljunk úgy, hogy ne növeljük tovább a saját (és mások) feszültségét? Mit mondhatunk, ha határt szeretnénk szabni, mert nem akarunk mélyebb konfliktust, de nem is értünk egyet a másikkal?

Ne azt célozzuk meg, hogy megtaláljuk „azt a mondatot”, amivel végre meggyőzzük a másikat az igazunkról. Ha nagy az érzelmi töltet, a tartalmi szint ritkán ad választ a kapcsolati feszültségre. Inkább nézzünk néhány mondatot, ami támpontként szolgálhat (vagy segíthet eldönteni, te hogyan akarsz ettől eltérni):

1. A közösségi médiában Ha egy ismerősöd feszülten vagy támadóan kommunikál, nem a te dolgod meggyőzni őt az ellenkezőjéről. Ez a poszt róla szól, nem rólad. Ha triggerel, amit látsz, nyugodtan némítsd a profilját egy időre, vagy egyszerűen görgess tovább.

2. Szemtől szemben Amikor úgy érzed, elszállt a konstruktív párbeszéd esélye, ér határt szabni:

„Erről más a véleményünk. Nem szeretnék tovább erről a témáról beszélgetni.”

„Értem, én erről mást gondolok, de most nem szeretném kifejteni. Kérlek, váltsunk témát!”

3. Ha elszabadulnak az indulatok Ha a másik benne akar tartani a vitában, vagy személyeskedni kezd, próbáld ki ezt:

„Nekem fontos, hogy tisztelettel beszéljünk egymással, meg tudjuk hallgatni egymást, és tudjunk kapcsolódni a másikhoz. Úgy érzem, ez most nem sikerül, így nem tudok tovább részt venni ebben a beszélgetésben.”

És mi jön ezután? Az elköszönés. Ezzel nem „törlöd” vagy „bannolod” a másikat, hanem kilépsz egy helyzetből, mielőtt olyan törés következne be a kapcsolatban, amit később nehéz lenne reparálni. Ha a kapcsolat fontos neked, jelezd, hogy nem a személyétől, csak a helyzettől lépsz hátrébb:

„Alszom erre egyet, holnap felhívlak. Azért lépek ki most, hogy a feszültség miatt ne bántsuk meg egymást.”

Gyakorolnád az asszertív határszabást a saját életedre szabott eszközökkel? Gyere el a Kiállok magamért online műhelyre! Részletek és jelentkezés kommentben 👇

18/04/2026

A választás utáni napokban rengeteg minden történik kint és bent: van, aki örül és ünnepel, van, aki bizonytalan, van, aki fél, sokan vannak, akik gyászolnak. Minden érzés érthető most.

De mégis, mit tehetünk ebben a sokféleségben és felkavarodottságban?

- Elismerhetjük, ami zajlik bennünk, akkor is, ha ellentétes érzések vannak bennünk.

- Kinyúlhatunk egymás felé, akkor is, ha nem értünk egyet. A kapcsolódásnak nem feltétele az egyetértés.

Ezért is melengeti meg a szívem ez a történet:

„Lementem az öcsémhez, megöleltem, magamhoz szorítottam. Azt hiszem, nem igazán volt erre felkészülve, inkább csak elfogadta, mint kifejezte a saját érzéseit. Értem, el van keseredve, (...), és most lezárult egy nagyon hosszú korszak. De béke van."

A pártállásokat azért vettem ki belőle, mert teljesen mindegy.

Én azt kívánom magunknak a következő időszakra, hogy lássuk meg egymást és tudjunk találkozni akkor is, ha mást gondolunk az eredményekről.

A balatonfüredi ház országos hírűvé vált erkélypárosán egy tiszás és egy fideszes üzenet feleselt egymással. A választások után azonban a Tiszát támogató Sándor szerint az a lényeg, hogy a politika ne verjen éket barátok, családtagok közé.

09/04/2026

„Ez itt a mosogatógépem” – mutatja be A manoszférában (Inside the Manosphere) című új Netflix-dokumentumfilm egyik főszereplője a nappalijában ülő, fürdőruhás fiatal nőt. A lány zavartan nevetgél, és halkan megjegyzi: „nem is vagyok az”. A férfi a Red Pill Community egyik meghatározó arca, akik sikert és értékközösséget ígérnek a hozzájuk csatlakozóknak. Ez a radikális, férfiközpontú mozgalom abból az alapvetésből indul ki, hogy valójában a nők a privilegizáltak, mert ők alapból értékekkel születnek (szó szerint: mellekkel és puncival), míg a férfiaknak kőkeményen meg kell dolgozniuk azért, hogy értéket teremtsenek. De mit is tekintenek ők értéknek?

Érték szerintük, ha vezető vagy a párkapcsolatodban – ami kizárólag heterosz*****is lehet, mert a homoszexualitást erősen pejoratív jelzőkkel illetik. Azért kell férfiként irányítanod, mert szerintük a nők nem tudják, mit akarnak, még ha úgy is tesznek, mintha tudnák.

Érték a sok pénz – amivel nehéz vitatkozni, hiszen ha valaki megveheti, amire szüksége van (vagy vágyik), az biztonságot és szabadságot ad. Különösen igaz ez a filmben megszólalókra, akik gyakran nélkülöző, instabil háttérből érkeztek; nekik a biztonság valóban elemi igényük. A probléma ott kezdődik, amikor ehhez az értékhez olyan út vezet, amit maguk a megszólalók is elítélnek – feltéve, ha mások csinálják. Van köztük például olyan, aki OnlyFans-modelleket futtat, akik adóznak neki a bevételükből, miközben ő maga undorítónak tartja a sz*****is tartalmak gyártását. Saját magának szűz feleséget képzel el, és kitagadná a lányát, ha így keresne pénzt. Amikor a dokumentumfilmes rákérdez arra, hogy is van ez, a válasz egyszerű: ő csak a pénzért csinálja, saját magáért épít jobb életet. Ugyanezt mondja az OnlyFans-es lány is: nem érdekli mások véleménye, ő is magáért csinálja. Ehhez a szintű önellentmondáshoz kognitív disszonanciát kell reggelizni, ebédelni és vacsorázni.

Érték még az egyoldalú monogámia is. A közösség vezetői szerint a nő legyen hűséges, a férfi viszont létesíthet több sz*****is kapcsolatot – van, akinek állítólag a párja csomagol hozzá óvszert, van aki pedig a párját is bevonja ezekbe az alkalmakba (akit egyébként nem vesz el hivatalosan, mert egy válásnál sokat veszíthetne). Amikor a filmes megkérdezi az egyik szereplőt, hogy nőgyűlölő-e, a válasz: „Dehogyis, én imádom a nőket!” Itt vártam magamban a mondat folytatását, hogy imádja a nőket... megalázni? De nem, ő azt gondolja, ez a szeretet. Hogy mit jelent valójában a szeretet, azt már nem boncolgatják.

A szereplők szemléletét ráadásul antiszemita nézetek, oltásellenesség és egyéb összeesküvés-elméletek szövik át. Így a fiatal követők nemcsak azt „tanulják meg”, hogyan lehetnek igazi férfiak, hanem egy komplett, torz világnézeti csomagot is kapnak.

Nem élveztem nézni a filmet. Nemcsak a felkavaró tartalom miatt, hanem mert hiányoltam a férfiak hátterének mélyebb bemutatását (például, hogy hogyan teljesítenek a befektetési cégeik a sok negatív felhasználói értékelésen túl, vagy egy kicsit többet tudni a családi hátterükről). Jó lett volna többféle nézőpontot hallani, rendszerszinten nézni a jelenséget és az okait. Nézőként azt is jobban szeretem, ha az alkotó ítélkező kommentárok nélkül mutatja be a jelenséget, még ha magamban egyet is értek vele. Mégis fontos volt látnom, például azért, ahogyan legitimációt kap ez a szemlélet a hatalmas rajongói bázis miatt. Megdöbbentő volt nézni, ahogy 13-14 éves fiúk szaladnak oda hozzájuk az utcán egy közös szelfiért.

Ez a hatás persze nem véletlen. A CCDH (Center for Countering Digital Hate) kísérlete során tinédzser fiúknak álcázott profilokat hoztak létre: az algoritmus percek alatt elkezdett Andrew Tate-típusú, szélsőséges videókat dobálni nekik, amint egy kicsit is elidőztek egy edzős vagy önfejlesztő tartalomnál. Az algoritmus nem erkölcsi, hanem megtartási (retention) alapon dönt. Mivel ezek a posztok dühöt vagy „megvilágosodás élményt” váltanak ki, az elköteleződési mutatók magasak, így a rendszer még többet mutat belőlük. Ami ártatlan edzéstervekkel kezdődik, az észrevétlenül csúszhat át a nők dehumanizálásába. És nem azzal fogjuk megoldani, hogy letiltjuk a tizenévest a népszerű platformokról. Viszont ez a torz világkép, ahol a nők „ellenfelek”, a férfiasság pedig csak dominancián alapulhat, hosszú távon szorongáshoz és elszigetelődéshez vezet (a fiúk elmagányosodásáról egyszer írok még egy külön posztot).

Szóval nem csak a pornóról kell beszélgetnünk a kistinikkel, hanem a közösségi média trendjeiről is. Ne ijesztgetni akarjunk, hanem segíteni nekik, hogy merjék megkérdőjelezni azt, amit lájkok és kommentek ezrei éltetnek. Ez akkor fog menni, ha nem moralizálás vagy tiltás a válaszunk, hanem a kíváncsiság: mi tetszik neki ebben? Miért vonzó nekik ez a kép? Csak a nyitott kérdések után tudunk valódi párbeszédet kezdeni a kölcsönös tiszteletről és a partneri kapcsolatok valódi öröméről.

Április végén és májusban sz*****is nevelés témában tartok műhelyeket:

👶 04.23. 0–6 éves gyerekek szüleinek: alapok

👦 04.30. 7–12 éves gyerekek szüleinek

👨‍🦱 06.05. 10–14 éves gyerekek szüleinek: kifejezetten a pornó és a közösségi média hatásai.

Az események linkjét a kommentekben találod.
Legközelebb pedig a lányokat érintő trendekről írok (clean girl, diet culture, digitális filterek, stb).

Kép forrása: IMDb

06/04/2026

Nem csak egyféleképpen lehetsz határozott.

Sokan azért feszengenek, amikor az asszertív kommunikációról hallanak, mert azt hiszik, az valami hideg, gépies és tankönyvszagúan megfogalmazott, életszerűtlen dolog. Vagy azért, mert azt gondolják, ők ehhez túl nyuszik vagy bénák. Hogy csak akkor „érvényes” a határhúzás vagy a szükségleteink kifejezése, ha az első pillanatban, magabiztosan és ellentmondást nem tűrően mondjuk ki.

De mi van akkor, ha a határozottság nem a tökéletes hangszínről szól?

Ott van például Columbo hadnagy. Szétszórtnak tűnik, keresi a szavakat, megvakarja a fejét... majd az ajtóból visszafordulva felteszi a döntő kérdést vagy megfogalmazza, amit fejben összerakott. Ő nem a fellépésével, hanem azzal a belső tartással határozott, hogy nem hagyja annyiban, ami számára fontos.

A kommunikáció nem attól működik, hogy „könyvszagú” formulákat használunk. Hanem attól, ha a gondolataink és az érzéseink összhangban vannak a kimondott szavainkkal, vagyis ha elhisszük, amit mondunk. Ehhez néha mernünk kell bizonytalannak lenni, időt kérni, vagy akár korrigálni:

„Bár az előbb igent mondtam, végiggondoltam, és mégsem fog beleférni. Sajnálom, ha ez most meglepő, de... szóval belegondoltam, hogy túlvállalom magam, annak számomra gyakran az a vége, hogy teljesen kifárasztom magam, a saját teendőim késő estére maradnak, és csak tolom utána egész héten magam előtt a fáradtságot."

Vagy

"Még nem csináltam ilyet, kicsit izgulok is, de úgy éreztem, fontos lenne beszélnünk arról, ami tegnap a gyerekeink között történt. Szeretném elmesélni, amit én tudok, és szívesen meghallgatnám a ti oldalatokat is, aztán próbáljunk meg együtt kitalálni valamit, hogy mit csináljunk, hogy jobb legyen a helyzet. Nem tudom, hogyan alakul a beszélgetés, de inkább szeretném megpróbálni, mint csendben maradni és feszültséget őrizni."

A bizonytalanságoddal együtt is kiállhatsz magadért. Nem kell „full magabiztosnak” lenned ahhoz, hogy képviseld az igényeidet. A bizonytalanság érzésével való maradás, valamint ennek akár a kifelé való felvállalása valójában egy szuperképesség. Ha kibírod azt a pár perc feszültséget, nem fogsz bűntudatból mindenre rábólintani vagy rendszeresen háttérbe szorítani a saját szükségleteidet.

Szeretnéd megtalálni a saját hangodat saját szükségleteid és határaid képviseletében és a konfliktusokban?

A Kiállok magamért 3 alkalmas online műhelysorozaton nem csak technikákat kapsz, hanem segítek, hogy a saját stílusodban, önazonosan tudj határokat húzni, kifejezni a szükségleteidet vagy elkezdeni egy nehéz beszélgetést.

👉 Részletek és jelentkezés:

https://megbeszeljuk.hu/event/kiallok-magamert-asszertiv-kommunikacio-es-hatarszabas-online-muhelymunka-sorozat/

02/04/2026

Az autizmus világnapján írhatnék okos, frappáns összefoglaló posztot aranyszínű és nem kék szimbólumokkal, de az idén nem ezt fogom tenni. Hanem egy teljesen élő helyzetet osztok meg, és egy lehetőséget, hogy te is tehess egy fontos ügyért. Én már utaltam. Természetesen nem mindenki tud anyagilag támogatni ügyeket, mert sajnos ma Magyarországon egyre több embernek, családnak a havi megélhetés is csak nehezebb és nehezebb - és ez nagyon nincs rendben. Viszont ha melléállnál az ügynek, akkor egy megosztás is segít.

A neurodiverzitás nem csak az érintett családok ügye, hanem a társadalomé is. Mindannyian kellünk egy befogadóbb és támogatóbb világhoz.

Ő Fruzsina, a nagyobbik lányom. Dühösen néz, idén lesz 20 éves, de nem fog szavazni. Nincs ugyanis választójoga.

Fruzsina autista, nem beszél, segítségre szorul mindenben, a nap 24 órájában vigyázni kell rá. Sokszor meg kell tőle védeni a tárgyakat, nem ritkán pedig önmagát. Ez nehéz. Felnőtt velünk és vigyázunk rá, vasár- és ünnepnapokon éppen úgy, mint munkaidőben, valahogyan mindig. A legtöbb gyerek ilyen korban azért csavargatja a szülei szívét, mert elvágyik és el is megy. Fruzsina azért, mert óvó jelenlétünk nélkül épp annyira kiszolgáltatott, mint amikor pici volt.

Előbb-utóbb kell neki egy hely, ahol nélkülünk is biztonságban van, és jól is érezheti magát. Egy hely, ahol boldog lehet, és ha erről nem is tud beszámolni majd, mégis láthatom rajta hétről-hétre, hogy az.

Magyarországon nincs intézmény, ahol élhetne. Néhány alapítványi és egyházi lehetőség ugyan akad, de nem tudják fogadni egyikben sem. Sokan várnak, és vannak könnyebb esetek mindig. Az anyjával felváltva vigyázunk rá, óráról - órára felosztva az élet minden pillanatát. Minden második óra szabaddá tétele nagy teher. Sok esetben fizikai és lelki teher is.

E terhek két évtizedes súlya alatt először látok lehetőséget arra, hogy lélegzethez juthatok még egy szép napon. És nem kell azon sem szoronganom, hogy ha baj történik velem, akkor Fruzsina lehetetlen helyzetbe kerül.

Nyolc család összeállt, hogy egy lakóotthont építsen felnőtt gyerekeinek. Így lett a Világom Alapítvány. Két családról közülünk itt egy film: https://tinyurl.com/55r8suss

Egy hasonló, már sikeres nekibuzdulásról, és a mi törekvésünkről pedig megjelent egy cikk, a címében a lényeg: „Hogy emberhez méltó élete legyen, amikor mi már nem leszünk” – az állam helyett lépnek a sérült gyerekek szülei. Itt lehet elolvasni: https://tinyurl.com/cw62hecp

Ezen a felületen nem kívánom terhelni az olvasóim figyelmét a magánügyeimmel. Mivel ma van az autizmus világnapja, most erre hivatkozva mégis kivételt teszek.

Mert a lakóotthon elkészültéhez segítséget kell kérnem. Van már telek, engedélyezett terv az épületre, kaptunk felajánlást építőanyagra, bútorra, munkára és kaptunk sok embertől pénzt is. A folytatáshoz minden kell még.

Köszönöm mindenkinek a türelmét, aki idáig elolvasta. Köszönöm, ha valaki úgy tud segíteni, hogy ezt a posztot, vagy annak részleteit terjeszti. Nagyon hálás leszek annak, aki áldozni is tud a ház megvalósulására.

Itt lehet segíteni:

https://tinyurl.com/muzx6v2x

Vagy banki utalással itt:

Számlatulajdonos neve: Világom Alapítvány
Számlaszám: 12011265-01924427-00100004
Közlemény: Támogatás.

Ez az Alapítvány oldala: https://tinyurl.com/fuy5f2ct

Köszönöm szépen.

31/03/2026

Bár a választási kampány felnőtt téma, a gyerekek látóterébe elkerülhetetlenül bekúszik – különösen most, a finisben. Minden napra jut egy súlyos hír, ami még bennünk is erős érzéseket kelt. A gyerekek látják a plakátokat, hallják az utca emberét, és az oviba, iskolába is bekerülnek a töredékinformációk.

Mire van ráhatásunk?

Bár a plakátokat nem tüntethetjük el - egy szabályos és méltányos választási kampányban ez nem is lenne szükség - azt mi döntjük el, milyen körben politizálunk, hogyan szűrjük a tévét vagy az internetet, és főleg: hogyan beszélünk erről a gyereknek.

Nem az a cél, hogy elzárjuk őket a külvilágtól, hanem az, hogy életkorukhoz igazított kereteket és biztonságot adjunk.

✨ Mit tehetünk szülőként?

0. Kapcsolódjunk a saját értékeinkhez! Nem pártpolitikáról van szó, hanem arról, mit tartunk elfogadható kommunikációnak. Beszélhetünk arról, mi a sportszerű egy versenyben, és hogyan viselkedünk akkor, ha valamiről sokan sokfélét gondolunk.

1. Használhatunk érthető képeket: például lehet azt mondani, hogy a választás olyan, mint egy verseny, ahol csapatok (pártok) mutatják be a terveiket az ország vezetésére. Vannak szabályok: lehet plakátolni és vitázni, de nem szabad rongálni, ijesztgetni vagy csúfolni a másikat. Az gond, ha valaki megszegi a szabályokat. Ez náluk sem lenne oké az oviban, suliban vagy otthon.

2. Ha a háború témája bekúszik, ne zárjuk le egyből a beszélgetést. Teljesen érthető, ha felnőttként is szorongunk a háborús narratíva miatt. Elmondhatjuk a gyereknek: ez egy szomszédos országban történik, ahonnan sokan jöttek hozzánk segítségért, illetve hogy nálunk most béke van, és mi vigyázunk rá.

3. Oldhatjuk a feszültséget játékkal. A bizonytalanság ellen a legjobb ellenszer a játék: egy kis birkózás vagy fogócska, ahol a gyerek az erősebb és az ügyesebb, segít visszanyerni a kontrollérzetét. Nem kell, hogy a témához kapcsolódjon, elég, ha csak megtaláljuk a helyét a napban.

Ez egy feszült időszak, és teljesen normális, ha felnőttként te is feszültebb vagy. Miközben keressük a saját belső nyugalmunkat, ne feledjük: a rendszer szintű feszültségekért a vezetők felelőssége is fennáll, nem csak a miénk.

Nálatok volt már erről olyan beszélgetés, ami megnyugtató volt a gyerek számára? Írd meg kommentben! 👇

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány készített egy szuper anyagot a témában, kommentbe teszem a linkét!

26/03/2026

Mindig nagy kérdés, elfér-e bármi politikai jellegű tartalom egy olyan szakmai oldalon, aminek nem ez a profilja. Viszont például az oktatásban a szakmai döntések helyett már rég a politikai döntéseké a főszerep, és a gyerekek nem vákuumban, hanem a társadalom szövetében nőnek fel, amelyet mélyen áthatnak a kulturális-politikai tényezők.

Szóval én most meg merem osztani azt, hogy engem mélyen megérint a Direkt36 új videója, azon belül is az az az integritás, igazságérzet és a szakmája iránti elhivatottság, ami Szabó Bencéből szól. Ezek politikai meggyőződés nélkül fontos értékek, amelyekhez talán sokan tudunk emberként kapcsolódni. Mély tisztelet tölt el őt hallgatva. Bár szerencsére az életem minden területén tudok javarészt az értékeimmel összhangban cselekedni, ez az interjú emlékeztet arra, hogy a hitelességünk nem ott dől el, amikor minden rendben van, hanem ott, amikor a környezetünk elvárásai és a lelkiismeretünk szembekerül egymással. Ez az állhatatosság ad erőt ahhoz, hogy maradjak a nehezebb, de igazabb úton: képviselni az emberséget és a szakmai integritást akkor is, ha a közhangulat épp másfelé fúj.

Erre pedig remek példa a Resztoratív mindennapok oldala, érdemes követni! Köszönöm, Era, hogy csinálod!

Példaértékű és példanélküli ez a kiállás és ez az interjú, amelyből az alázat, a szakmai felelősségvállalás és a tisztesség árad. Szabó Bence vállalása, kiállása, története elképesztően erős.

Egy ilyen kiállás kísérlet arra, hogy a szakmai integritás láthatóvá váljon azok számára is, akikért végső soron az egész rendszer működik. Az állampolgárok számára.

Mert mi történik abban a rendszerben ahol az egyéni tisztességnek ki kell lépnie a nyilvánosság elé ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyük?

Ez egyszerre reményteli, mert azt mutatja, hogy vannak emberek (nem egy, nem kettő, sok) a rendszerben, akik nem csak működtetik, hanem felelősséget is vállalnak érte.
És nyugtalanító is, mert azt is igazolja, hogy valami nincs rendben ott, ahol ennek ilyen formában kell megtörténnie.

A kérdés bennem az, hogy van-e olyan intézményi környezet, ahol erre nincs szükség?
Ahol a szakmai integritás alapállapot, ahol a feltárás nem személyes kockázat, hanem közös érdek, ahol a bizalom nem egy-egy ember vállán nyugszik, hanem rendszerszinten van jelen?

És talán itt ér össze ez a történet emberi szinten is.
Amikor már csak az kérdés marad, hogy mi mit kezdünk ezzel a pillanattal?!

rajongók

25/03/2026

🔊 A szexnek milyen hangja van?

🩸Anya, miért piros a vécépapírod pisilés után?

🧐 A suliban azt kiabálták: spornó! Az mi?

A jó hír, hogy nem kell ott, abban a szent pillanatban tudnod a tökéletes választ. Sőt! Ha lefagysz, jelezheti azt, hogy neked is időre van szükséged. Első reakciónak pont elég ennyi: ’Ez egy nagyon fontos kérdés, és szeretnék neked jól válaszolni rá. Hadd gondolkodjam rajta egy kicsit, és este/holnap visszatérünk rá, rendben?’”

Mit csináljunk a „szünetben”? Ez az idő nem menekülés. Használhatjuk arra, hogy:

Utánaolvasunk a témának, többféle forrásból (pl. Yelon, Hormonmentes Janka, Testsuli és SzexEd Insta oldala), vagy akár egészségügyi oldalról is.

Beszélhetünk egy másik felnőttel, akiben bízunk. Valakivel, aki meghallgat, nem néz hülyének, és segíthet nekünk is átkeretezni a témát. Nem kell egyedül feltalálnod a spanyolviaszt.

De mi van, ha már megvannak az információid, mégis gombóc van a torkodban? Ha még pár nap múlva is kényelmetlen visszatérni rá? Ez is érthető lehet. A sz*****is nevelés nemcsak információátadás, hanem a saját hozott mintáinkkal, saját viszonyulásunkkal való munka is. Mi magunk mit tartunk jónak, rossznak, helyesnek, helytelennek, érdekesnek, undorítónak, felkavarónak. Lehet, hogy neked soha nem beszéltek erről, vagy rossz élményeid vannak. A jó hír, hogy a viszonyulásunk változhat - ezt biztosan te is tapasztaltad már csomó dologban. Van, amikor jól jön egy biztonságos hely – egy műhely, egy csoport –, ahol a saját viszonyulásodon is dolgozhatsz, mielőtt a gyereked elé állsz.

A műhelyeimen pont ez a biztonságos közeg van a középpontban. Nemcsak információkat kapsz, hanem támogatást is, hogy magabiztosabban reagálhass a következő meglepő kérdésnél. Külön csoport indul 0-6 évesek és 7-12 évesek szüleinek, sőt lesz egy online műhely 10-14 évesek szüleinek, amelyen kifejezetten a p.rnó témájával foglalkozunk. Tegyük meg együtt az első lépést, részletek és jelentkezés kommentben!

24/03/2026

Én már tegnap az SNI Expoval álmodtam, nagyon készülök!
Találkozunk?

15/03/2026

Forradalomra emlékezünk március 15-én minden évben.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány remek 12 pontos posztokat írt "mit kíván a magyar gyermek" témában. Szuper kiegészítő ehhez Skillo.hu Sárosdi Virág 12 pontja a neurodivergens gyerekekkel kapcsolatban.

Mindegyik fontos pont. Én most egy épp futó ügy miatt azokat emelném ki, amelyek a felnőttek szerepéről szólnak.

Az alábbi történet már a sokadik, amiről hallok, amiben épp azok nem veszik figyelembe a gyerek alapvető érzelmi és fizikai biztonságát, akiknek kijelölt feladatuk lenne. Nem, tényleg nem egyedi történet, hanem rendszerhiba, a Patent Egyesület 2009-ben már tanulmányt írt A jog hálójában címmel, amit 2016-ban új esettanulmányokkal egészítettek ki. Azóta is számtalan hasonló eset történt, amikor a gondoskodó szülő (többnyire az anya) elveszíti a kapcsolattartási jogot a bántalmazó szülő (többnyire az apa) javára. Mielőtt valaki azt kommentelné, hogy ez fordítva is lehetséges és meg is szokott történni, előbb olvassa el ezt a posztot és az alábbi cikket, esetleg a tanulmányt is.

Magyarországon még mindig nagy a családon belüli bántalmazás látenciája. A pszichológiai és gazdasági bántalmazást (ami az esetek 100%-ában jelen van a fizikai előtt) szinte lehetetlen bizonyítani, így ezek be sem kerülnek a statisztikába.

A rendőrségi eljárásokba kerülő esetekben az elkövetők 90%-a férfi. Az adatok nem a férfiak ellen szólnak, hanem egy rendszerszintű problémát tükröznek. A bántalmazási arányok egyenlőtlensége nem egyéni hiba, hanem a hierarchikus társadalmi berendezkedés és a hagyományos nemi szerepekben rögzült hatalmi dinamikák közvetlen következménye.

A bántalmazás ténye a válási esetek jelentős részében elvész az eljárás során. A magyar hatóságok gyakran "konfliktusos válásként" kezelik a bántalmazást, ami elmossa az áldozat és az elkövető közötti különbséget. Gyakran javasolnak mediációt, ami kudarcba fullad, mert az apa a felszínen együttműködő, az anya pedig nem akar együttműködni a bántalmazóval, például nem akar váltott felügyeletet, amikor a gyerekeit nem látja biztonságban. Én nem vállalok ilyen ügyeket, mert szakmailag nem megfelelő módszer a mediáció bántalmazásos esetekben, nem kiegyenlített a felek közti erőegyensúly, és a gyámhatóság és a bíróság időnyomást helyez a felekre, sürgeti a megállapodást.

A kutatás szerint, ha az anya jelzi a bántalmazást (akár a gyerek, akár a saját sérelmére), az apa az esetek nagy százalékában a szülői elidegenítés vádjával él. Ez a stratégia statisztikailag gyakran sikeres: a bíróságok gyakran az anyát büntetik a kapcsolattartás "akadályozása" miatt, miközben a bántalmazás tényét nem vizsgálják érdemben. Gyakran azzal vádolják az anyát, hogy nem készítette fel a gyereket a kapcsolattartásra - a bántalmazó szülővel (!). Mert a szülő joga a kapcsolattartás, ami felülírja a gyerek biztonsághoz való jogát.

Szóval, ezen a forradalmi napon, nem kisebbítve azt a többi szempontot, ahogyan a gyerekek biztonsága, szükségletei, jogai, érdekei sérülnek, és rendszerszintű változásokra van szükség, én ebben a témában csinálnék nagyon szívesen forradalmat, mert ezekkel a történetekkel találkozom a legtöbbször a médiában, szakemberek történeteiben - és ezek azok, ahol mediátorként nem tudok segíteni. Szóval, ha mediálni nem lehet, de rendszerszintű a probléma és gyerekek sérülnek életre szólóan, akkor ez forradalomért kiált.

https://magyarjelen.hu/belfold/30022-utolso-szempont-a-gyermek--sokszor-epp-a-gyermekek-vedelme-veszik-a-gyermekvedelemi-eljarasok-soran?fbclid=IwY2xjawQU8q5leHRuA2FlbQIxMQBicmlkETBteHU5eFhCZjJnbDFYZnkzc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHikJ2tWPpgUVyZtO0ZSEnYvzDOCwmQQhEjYF72sI-7nz9zVB2yBDeaUA7sNy_aem_j5TRzC3TFwzFM58FaE217w

Amikor egy gyermek nem világgá indul, hanem csak az édesanyját szeretné látni.

08/03/2026

Ti mivel folytatnátok a sort?
Én nem mondok olyat, hogy virág helyett, mert aki szeret virágot kapni, kapjon! Viszont azt mondom, hogy amire én vágynék, az az Isztambuli Egyezmény ratifikálása mellett több egészségügyi és pszichológiai kutatás, ami nem a középosztálybeli férfi működésre alapoz, hanem differenciáltan mutat adatokat. Tudtátok pl., hogy a fawn, vagyis a behódolás (a biztonságért) stresszválasz csak 2003-ban került be a köztudatba? És hogy a kisgyerekkori traumák túlélőin kívül leginkább nők idegrendszeri válasza ez?