11/02/2026
GRÜNWALD KRISZTINA, FLOW AIR YOGA
Budapesten születtem, és a mozgás már egészen korán az életem része lett. Három–négy évesen gimnasztikáztam, később a tánc lett az anyanyelvem. Klasszikus balett, modern- és kortàrstáncok, versenytánc, színpad és zene – mindez ma is jelen van, csak más formában. Pécsett végeztem a Művészeti Szakgimnáziumban, majd tanítani kezdtem: eleinte csak gyerekeket, később felnőtteket is. Folyamatos színpadi és pedagógiai munka mellett 2004-ben végeztem a Budapesti Táncművészeti Akadémián, moderntánc-pedagógus szakon. A színház világa – musicalek, előadások, napi ritmus – megtanított arra, hogyan lehet a testtel történetet mesélni. Majd ugyanebben az évben (2004) az anyaság mindent finomabbra hangolt. Három gyermek érkezett kisebb időeltolódásokkal, és vele együtt az igény arra, hogy a mozgás ne teljesítmény legyen, hanem feltöltődés. A jóga és egy indiai utazás mutatta meg, hogy létezik olyan edzés/sport/művészet/lét, ahol nem csak erősödsz, hanem megérkezel önmagadhoz.
2015-ben talált rám az aerial yoga – és itt történt az igazi fordulópont. Ez az a mozgásforma, ahol az edzés nem csupán formál, hanem öngyógyító folyamatokat indít el. Például a fordított pózok, amik tehermentesítik a gerincet, finoman megnyújtják a mély izomokat, miközben az egész test biztonságban ellazul. Az inverz pózok hatására javul a keringés, a vér friss oxigénnel jut el az agyba, ami sokaknál nyugtató, „tisztító” érzetet hoz. Kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre, segíthetik a vérnyomás egyensúlyát, támogatják a nyirokrendszer működését, így a salaktalanító folyamatokat is. A fejjel lefelé töltött idő stimulálja a hormonrendszert, különösen a pajzsmirigy és a mellékvesék területét, ami hozzájárulhat az idegrendszer megnyugvásához és a stressz csökkenéséhez.
Saját nyaki gerincsérvem gyógyulása is megerősített abban, hogy ez nem „csak” sport. Úgy vélem, ez terápia mozgásba csomagolva. Az órákon a fókusz a gerincen illetve inverz pózokon van – gyakran 6–8 perces “belemerüléssel”. Itt történik az, amit a vendégeim csak így fogalmaznak meg: „mintha feltettek volna a töltőre”. A test elenged, az idegrendszer átkapcsol, és beindul az a belső regeneráció, amire a hétköznapokban ritkán adunk időt.
Fontos számomra, hogy ez az élmény mindenki számára elérhető legyen. Az általam tartott órákhoz bármikor be lehet kapcsolódni, nemtől, kortól, testsúlytól és előképzettségtől függetlenül. Nem kell hajlékonynak lenned, „fitnek” lenned, vagy korábban jógáznod (ez majd alakul magától;) – csak jelen lenned. Ez az az énidő, ahol nem kell választanod a pihenés és a mozgás között. Mert itt a mozgás maga a pihenés. És a gyógyulás! Az órák zenére épülnek, folyamatos áramlásban. Jóga, modern tánctechnika, pilates és stretching fonódik össze. Az a ritka énidő, amikor nem kell teljesítened, mégis történik benned valami mélyen jó. 2025 tavaszán elvégeztem az Inside Flow Yoga Teacher képzést is – jógatánc a matracon, tiszta flow zenére. Azoknak is, akik félnek a magasságtól, de vágynak arra az élményre, amikor a mozgás meditációvá válik.
Amit nálam kapsz, nem csak az én személyem miatt különleges. Azért az, mert ez az egyik kevés mozgásforma, ahol az ‘edzés’ maga a gyógyulás, az énidő pedig valódi, mély és érezhető. Az órák végén vezetett relaxáció zárja a folyamatot, hogy ne csak a tested, a lelked is kisimuljon. Ötven fölött járok, és hiszem: heti egy ilyen óra már változást hoz. Heti kettőnél érzed. Heti háromnál látod. És amikor egyszer megtapasztalod, milyen érzés így feltöltődni, megérted, miért mondják sokan: ez az egyetlen edzés, amihez újra és újra vissza akarsz térni; ahogy egyik vendégem mondta: “Receptre írnám fel!”