24/11/2025
Amikor a bűntudat valójában SZORONGÁS álruhában
Szia, Réka vagyok, a háromfiús, -jelenleg kócos - anyuka–pszichológus.
És elmesélek valamit, ami talán nálad is ismerősen cseng.
Tegnap este a középső fiam hirtelen megsértődött, mert nem úgy terítettem az asztalt, ahogy ő szereti. Semmi extra, egy hétköznapi kis villámhangulat-váltás.
Ő két perc múlva már a testvérével nevetett.
Én viszont 20 percig azon pörögtem:
„Biztos rosszul reagáltam.”
„Miért nem figyeltem jobban?”
De a lényeg itt jön: ez nem bűntudat volt. Ez szorongás.
A kettőt könnyű összekeverni, mert ugyanott érezzük a mellkasban, ugyanazzal a mondattal érkezik („valamit rosszul csináltam”), és ugyanoda csíp: a kapcsolódás érzékeny pontjára.
A pszichológiában ezt nevezzük kapcsolati szorongásnak – amikor túlzott felelősséget vállalunk mások érzéseiért, és minden saját apró hibát „kapcsolati veszélynek” élünk meg.
A gyermeknevelés pedig pontosan az a terep, ahol ez újra és újra aktiválódik.
A gyerekeink azonban nem úgy működnek, mint a felnőttek:
⟶ a hangulataik gyorsabban változnak,
⟶ hamar túllépnek a feszültségen,
⟶ és nem ragadják meg egyetlen pillanat hibáit.
Mi viszont igen.
Nem azért, mert rosszak vagyunk.
Hanem mert szorongunk attól, hogy számítunk.
És ez valójában egy nagyon is szeretetből induló reflex.
A túlzott bűntudat tehát nem „túlérzékenység”.
Hanem egy idegrendszeri jelzés: „Fontos a kapcsolat, ne veszítsük el.”
A gyerekek felől pedig az üzenet mindig ugyanaz:
Nem azt nézik, hibázol-e.
Hanem azt, hogy újra kapcsolódsz-e.
🧠 Mini tanulság:
Nem minden bűntudat bűntudat.
Néha csak a szorongás próbálja túlkompenzálni a felelősséget.
Forrás: Posztós Réka pszichológus
