06/05/2026
Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy nehezebben kapcsolódom másokhoz. Nem mindenkihez, nem minden helyzetben, de sokkal több olyan pillanat lett, ahol egyszerűen nincs mit mondanom. Nincs valódi érdeklődés, nincs belső mozdulás a másik felé.
Ez zavarni kezdett, mert nem értettem a miértjét. Azt éreztem, hogy mintha kevesebb lenne bennem a nyitottság. Elkezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon mi történt velem. Megsuhintott a depresszió szele?
Ahogy szoktam, ilyenkor szétszedem magam darabjaimra.
Azt figyeltem meg, hogy extrán zajlik az élet körülöttem, bennem.
A fiam házassága egy új minőséget hozott, a lányom kirepülése egy másik fajta elengedést. Két nagyon erős életszakaszváltás, amik érzelmileg átrendeznek.
A munkámban egyre több megkeresést kapok nagyobb projektekre, ahol módszertanokat, előadásokat dolgozok ki. Emellett nap mint nap tartok, figyelek, jelen vagyok, valódi történetekkel dolgozom, valódi érzelmekkel.
Ahogy ezt elkezdtem összerakni, megérkezett egy szakmai felismerés, ez nem elzárkózás, nem depresszió, hanem egyfajta érzelmi telítődésből fakadó újraszabályozás.
Amikor sokáig vagyunk megtartó jelenlétben akár segítőként vagy anyaként, a rendszerünk egy idő után elkezd differenciálni. Már nem mindegy, hova adunk figyelmet, energiát, kapcsolódást. Nem azért, mert kevesebb lett bennünk, hanem mert telítődött az a tér, amiben eddig automatikusan jelen voltunk.
A „nem tudok mit mondani” ilyenkor nem hiány, hanem jelzés. Azt mutatja, hogy ott, abban a helyzetben nincs valódi kapcsolódás azon a szinten, ahol én jelen tudok lenni. És mivel már nem akarok érdeklődést imitálni, nem akarok szerepből működni, egyszerűen megszűnik a kommunikációs kényszer.
Ez az állapot könnyen félreérthető. Kívülről akár távolságtartásnak vagy érdektelenségnek tűnhet, belül pedig megjelenhet a bizonytalanság, hogy „mi van velem”. De valójában ez egy fejlődési pont. Egy átmeneti állapot, ahol a korábbi működés már nem igaz, az új pedig még formálódik.
Itt tanuljuk meg, hogy a kapcsolódás nem kötelező, hanem választás. Hogy nem kell minden helyzetben jelen lenni ugyanazzal a mélységgel. Hogy a figyelmünk érték, és nem kell automatikusan odaadni.
És talán a legfontosabb, ez nem azt jelenti, hogy eltávolodtunk az emberektől. Hanem azt, hogy közelebb kerültünk saját magunkhoz.
És ebből a helyből már egészen más minőségű kapcsolódások születnek. Kevesebb, de valódi.
Te hogy vagy ezzel?
Ölelés; Erika
