12/04/2025
https://www.facebook.com/share/15TXA3FrtY/
Hubikné Klein Margit
ARCKÉPCSARNOK
Szeretnénk bemutatni kicsit másképp azokat az orvosokat, nővéreket, segítőket, támogatókat, akik velünk vannak a koraszülés által lilára színezett úton.
Ismerjük meg őket, küldetésüket, gondolataikat a fehér köpenyen túl is, magánemberként.
Meséljenek ők, akik nekünk ott az út elején a legtöbbet segítenek.
„A gyermek üdve mindenek előtt...” Ez a jelmondata Hubikné Klein Margitnak, a Dévény Anna Alapítvány szakmai vezetőjének, a DSGM-szakgyógytornászának, aki koordinálja az utánpótlás képzést, az egyéni- és a csoportos foglalkozásokat, miközben megtalált hivatásának él.
Hosszú volt az út Nagybörzsönytől odáig, ahol ma, a korát meghazudtolóan fiatalos, energikus, kedves asszony – Hubikné Klein Margit – tart. A múlt héten oktatott, előadásokat tartott a jövő DSGM- szakgyógytornászainak. A Széll Kálmán téren ma délelőtt egy csecsemőt vizsgált, aztán megnyugtatta a kétségbe esett édesanyát, délután egy koraszülött, de már fél éves kislányt kezel, hogy aztán a nap lezárásaként este egy jógán lazítsa el testét, lelkét.
– Nekem negyvennégy éve a munka az életem. Bevallom néha megterhelő, de soha nem érzem azt a fajta fáradtságot, ami elvonná a figyelmemet, ami megakadályozna abban, hogy maximális odafigyeléssel forduljak a gyerekek és a szüleik felé – kezdi. – Azok az édesanyák, akik a koraszülött, sérült, agyvérzésen átesett, nehezen mozgó vagy nem mozgó gyermekükkel fölkeresik a Dévény Anna Alapítványt, mire eljutnak hozzánk, a gyógytornászhoz, sok mindenen keresztülmentek. Szoronganak, félnek, tanácstalanok, néha elkeseredettek, és előfordul, hogy keveset tudnak az alapítványnál alkalmazott módszerről.
A mi dolgunk a leletek átnézése, annak megállapítása, mi a legjobb a gyermek fejlődése szempontjából és ezután a szülő tájékoztatása. Megbeszéljük, hogyan tudunk segíteni, és azt, hol van szükség korrekcióra. A munkám során én talán többet beszélek, kérdezek az átlagnál. Ha vizsgálok, ha kezelek, mondom, miért nyúlok oda, milyen izmon van a kezem, annak mi a funkciója. A tapintás az érintés nagyon fontos, de a szó is, hiszen kommunikációval épül a kapcsolat, születik a bizalom, így kerülünk közel egymáshoz a gyermekkel, az édesanyával. A bizalom elengedhetetlen a sikeres terápiához – szögezi le Margit, aztán behív egy pácienst.
„Szervusztok! De jó, hogy megint eljöttetek – csicsergi. –Ugye minden rendben van? – kérdezi az anyukát, aki sorolja milyen változásokat vett észre az elmúlt napokban. Margit közben a kis testet a fejétől a talpáig végigsimogatja, néhol elidőzik, másutt vissza-visszatér egy pontra, kezet, lábacskát mozgat, egyenesít, tapint, majd halk mesébe kezd: – Kis Csillagom, ezt a területet most megkezelem picit, hogy meg tudd majd támasztani magad. Ügyes vagy. Kicsi Sárikám, itt azért simogatlak, hogy hamarosan tudj a játék után nyúlni. Így. No még, még, hát te csuda aranyos baba vagy, mosolyogsz, már ismered a hangom – közben az anyuka súgja nekem, hogy az elején Sári hangos volt, néha az óvatos kezelések ellenére is sírt, de már szereti a foglalkozásokat.”
– Nézze csak anyuka! – veszi át a szót Margit – Sárika nyakán ez az izom felel a fejtartásért, azt érzem, van itt egy kis huncutság…. és mondja, mondja, megállás nélkül, a keze pedig tapint, kezel, simogat.
Margit szerint a DSGM komplex mozgáskorrekciós rendszer, amely röviden, közérthetően úgy foglalható össze, hogy olyan komplex mozgásformákon alapuló mozgásfejlesztés, ami nagy hangsúlyt fektetett az izomrendszer, az ínak manuális kezelésére, amellyel nemcsak az izomrendszerre hat, hanem egyben idegrendszeri stimuláció is, ez pedig segíti a csecsemők mozgásfejlődésének beindulását. Szemlélete, gyakorlata eltér a hagyományos mozgásrehabilitációktól.
Mi múlik a véletlenen?
Nagybörzsöny – ahol Klein Margit és három testvére felnőtt – a hegyvidék ékszerdoboza, mégis akad, aki ha teheti, elvágyakozik onnan. Így volt ez Kleinéknél is. Margit azt mondja, amikor a nővére budapesti gimnáziumba ment tanulni, ő már akkor eldöntötte, utána megy.
– Minden szülői ellenkezés ellenére budapesti középiskolába jelentkeztem, így kerültem a Móricz Zsigmond Gimnáziumba. Szerettem a sportot, az NB I-es ifjúsági csapatban kézilabdáztam, és a testnevelési főiskolára készültem – sorolja, aztán hangosan fölnevet.– Ám amikor meghallottam, hogy a felvételin úszni kell, meg beugrani a vízbe, azt mondtam: no azt nem! Az nekem nem megy! – csóválja a fejét. – A főiskolára úgy jelentkeztem, hogy semmit nem tudtam arról, mi a dolga a gyógytornásznak, de gondoltam, ha a torna szó benne van, az nekem jó lesz. Hát így… a véletlen sodort a pályára. A sorsomat pedig az pecsételte meg, hogy a diákévek alatt eljártam Dévény Anna speciális kollégiumára, és fölismertem, hogy amit a mozgásokkal kapcsolatban az iskolában tanulok, nem elégséges és sok mindenben ellentétes azzal, amit Dévény Anna tanít.
Az persze már nem a véletlenen múlt, hogy Margit 1980-ban az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kar Gyógytornász Szakán diplomát szerzett. A munkát az ORFI-ban kezdete, majd Dunakeszin a szakrendelő gyógytornásza lett, ahol fiatal házasként otthonra is lelt. Persze a fővárost sem hagyta cserben, hetente kétszer művészi tornára vonatozott, így kapcsolatban maradt az akkoriban csodabogárnak, renitensnek számító gyógytornásznővel, Dévény Annával is. Ma már nehéz lenne megmondani, hogy Margitot a mozgásigény, a nyitottság, vagy az érdeklődés hajtotta-e tovább, de tanult művészi tornát és jazz gimnasztikát is, neves mesterektől híres tanároktól, akikre szeret***el emlékszik.
A fentiekből adódik, hogy Margit hamarosan kettős szakmai tevékenységet folytatott, az organikus idegrendszeri megbetegedések rehabilitációja mellett egészséges gyerekek és felnőttek esztétikus mozgásnevelésével is foglalkozott. Az óráin ortopédiai beteg – gerincferdüléses, csípőficamos, dongalábú – és szülési agykárosodást szenvedett kórosan mozgó gyerekek egyaránt részt vettek.
Hol tanul az ember?
Dévény Annát 1976-ban kérték fel az úgynevezett IV. jelzésű egészségügyi gyógytorna elindítására 5. kerületben, hogy legyen koordinációs testképzés (alkalmazott művészi torna) azoknak a gyermekeknek, akik neurológiai vagy ortopédiai problémáik miatt se az iskolai, se a gyógytorna órákon nem vehetnek részt. Bíztak benne, ő pedig örült a felkérésnek, mert lehetősége nyílt a gyógyító mozgás esztétikai úton történő megközelítésének kísérletére, ami azt jelent***e, a sérült gyerek nem csak korrekciós gyógytornát kap, hanem általános testképzést is.
„Amikor engedélyezték Dévény Annának 1983-ban, hogy öt embert fölvehet, az elsők közt hívott, így lettem a munkatársa, a Péterfy Sándor utcai Kórház kihelyezett gyermek gyógytorna tornatermében. Ő akkor már 7 éve kizárólag gyermekekkel foglalkozott. Lenyűgözött a rebellis szemlélete, a kitartása, ott jöttem rá, hogy a főiskolai képzés keveset nyújtott a mozgástanulással kapcsolatosan. Anna több évtizednyi gyakorlat és tapasztalat után fejleszt***e tökéletessé a Dévény Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszert, a DSGM-et, amit a szakma nehezen fogadott el. Fájdalmas belegondolni, hogy másfél évtized kellett ahhoz, hogy a tinédzserektől elérkezzen a csecsemők, az újszülöttek, a koraszülöttek kezeléséig. Szerencsés vagyok, hogy Pannika mellett dolgozhattam, tőle tanulhattam. Mi félszavakból, szemvillanásokból értettük egymást. Boldog vagyok, mert az emberi testtel foglalkozhatok, ami egy csoda.
És Margit nem csak Dévény Anna barátsága, mesternői volta miatt szerencsés, hanem szerencsés azért is, mert mindig kihívásokkal teli feladatok találtak rá. Dolgozott, kitartott Anna mellett, mindaddig, amíg a módszerét elfogadták, elismerték.
Azt meséli, feszes izomzatú nagylányok, agysérültek, nyújtásával, tornáztatásával kezdődött a munka. Lazították az izomzatot, hitük szerint tették a dolgukat, mígnem egy anya buzgó ténykedésének eredményeként minden megváltozott.
– Egy anya, akinek kezeltük a gyermekét, írt Vitray Tamásnak, aki egyik tévéműsorában bemutatta Dévény Annát és azt, miként kezel, mit csinál. A műsor után megrohantak bennünket, hozták a sok beteg gyereket, vonattal, kerekesszékben, Debrecentől Békéscsabáig, Győrtől Pécsig. Alig győztük a munkát – mondja, csóválja a fejét, arca csodálkozó, mintha nem is hinné, mit élt át akkoriban, majd folytatja. – Más kezelést alkalmaztunk az ortopédiai problémáknál, ahol a csontrendszerrel van baj és nem érintett az agy mozgásszabályozó központja, és mást az agysérülteknél, akik izomereje csökkent, izomtónus problémák, ín- és izomzsugorodások vannak. Már akkor tudtuk, hogy a letapadt, zsugorodott, rossz helyzetű izmok erőltetése torz mozgásokat hoz létre, közben a hibák beidegződnek, újabb rossz következményekkel. Ha a zsugorodás jelen van a gyerek testében, az aktív gyógytorna eredménytelen, hiszen nincs megteremtve a működés feltétele – magyarázza.
Kell a háttér, a támasz?
Persze a leglelkesebb, legsikeresebb gyógytornásznak is van magánélete. Hubik úr, a főzni tudó, fantasztikus türelmű, szerető férj megteremt***e a biztos hátteret Margitnak ahhoz, hogy imádott hivatásának élhessen. A házaspár életét pedig egy gyönyörű gyermek, Kriszta lányuk t***e teljessé. A három lányunoka pedig bónusz az élettől.
– A férjem mindig, mindenben támogatott. Nélküle nem képezhettem volna magam folyamatosan, nélküle nem segíthettem volna annyi gyereknek, mint vele – mondja és a konyha felé mutat, ahol Hubik úr az unokák vacsoráját főzi.
– Emlékszem a napra, mikor Anna dobált egy levelet, és azt hajtogatta: ezzel meg mit kezdjek? – Megkérdeztem: mi az? Ő azt válaszolta, ide akarnak jönni Izlandról, egy fél oldalán lebénult kislánnyal, akit autóbaleset ért. Mire én azt válaszoltam, jöjjenek Pannika, foglalkozom vele, nekem van rá kapacitásom. Írtunk a családnak, és három hét múlva itt voltak. Panzióban laktak, napi két-három órát foglalkoztam a lánnyal, aztán hat hét után hazautaztak. A látványos javulásnak híre ment, bemutatta a tévé. Egy idő után hívott az anyuka, hogy Margit, jössz Reykjavikba, egy súlyos mozgássérült fiúnak kell a segítség. Két hétre kimentem. A férjem ebben is partner volt, meg abban is, amikor egy évre hívtak családostól. Mindketten fizetés nélküli szabadságot kértünk, és 1999-ben elmentünk. Reykjavikban mindent előkészítetek, munkavállalási engedély, munkahely, bérelt lakás várt. Csodálatos volt, a férjem villanyszerelőként dolgozott, én egy gyógytornász cégnél. Megálltam a helyem, Krisztikém élte meg nehezen, ő akkor hetedikes volt – mondja joggal büszkén.
Azt, hogy több éven át heteket dolgozott Írországban, mintegy mellékesen említi meg, mert ő igazán a hazai gyerekek, a koraszülöttek, csecsemők ellátását viseli a szívén. Örül, hogy a kezelések NEAK finanszírozottak, és büszke, mert elérték azt, hogy ma már a házi gyermekorvos is beutalhatja a csecsemőket, kisgyermekeket DSGM kezelésre a Dévény Anna Alapítványhoz. Ahhoz az alapítványhoz, amely országosan tíz telephellyel dolgozik (Baja, Kéthely, Kisvárda, Máriakálnok, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sajószentpéter, Tiszafüred). A budapesti központ a Széll K. téren van, itt tizenhat DSGM szakgyógytornász várja a kicsiket reggel 8 és délután 4 óra között, munkájukat dr. Bod Mária gyermekneurológus segíti.
– A munka nem kevés, Budapesten, csak az alapítványnál napi 35-40 gyerek kap segítséget, a hat egyéni kezelőben. DSGM- szakgyógytornászban sincs hiány, eddig csaknem háromszázat képeztünk, és Pannika büszke lenne rájuk. A képzés másfél éves, intenzív, minden hónapban négy teljes nap, számos előadással, és sok gyakorlattal, komoly vizsgákkal. Ez a technika – bár szerintem a többi sem – online módon nem tanítható. Az emberi testhez anatómia, neurológia, ortopédia tudás nélkül, a reflexek ismerete nélkül nem szabad hozzányúlni! Engem mindig elszomorít, ha megtudom, hogy gyorstalpalón végzett, edukálatlan, felelőtlen személy, gyermeket próbál kezelni. Ez bűn, hiszen minden korosztálynál, de különösen csecsemőknél, koraszülötteknél sok problémát okozhat a szaktudás hiánya – figyelmeztet Hubikné Klein Margit, amikor megcsörren a telefonja.
Még jegyzetelem a szavait, közben hallom, Margónak szólítják. Sejtésem, hogy a hívó családtag lehet, és e sejtés szüli a kérdést, vajon dolgozott-e a nagymama az unokáival. És Margó, elárulja, igen, tornáztatta, fejleszt***e a lányokat.
– Lilit a legidősebb unokát, aki korábban érkezett egy elhúzódó szülés után és Spanyolországban látta meg a napvilágot, négy hétig naponta kétszer egy órában kezeltem, tornáztattam. Kezdettő fogva látszott rajta, hogy szereti a lágy érintéssel történő manuális kezelést, Talán érezte, hogy ez neki is jó. Szofi eleinte nem volt türelmes. Feszes izomzatú babaként, ha megpróbáltam hajlítani a végtagjait, összecsukni a kis testét, bizony adott hangot bőven. Ilyenkor hiába mondogatja bárki, nyugi, ne sírj, ez nem szokott segíteni. Egyébként a sírás mértéke nem a fájdalom mértékét mutatja, hanem azt, hogy nem akarja azt csinálni, amit én szeretnék. Mondjuk, nem akar hasra fordulni, és én fordítom, de neki az diszkomfort érzést okoz, hát sír, pedig nem fáj semmije. Egyébként mindig törekszem arra, hogy egy baba se sírjon, ezért mesélek, beszélek, éneklek nekik, legtöbbször sikerrel. A kolléganőknek szoktam mondani, ha nagyon sír egy gyerek, küldjétek hozzám, én kisimogatom belőle a sírást. A kezelés kicsit pszichés játék, szülővel és babával egyaránt. Azt szoktam mondani, itt is van bevezetés, tárgyalás és befejezés. Korina, a legkisebb unoka nem szorult a nagyi kezelésére, mozgásfejlődése tökéletes volt. Figyeltem az unokák fejlődést, gyönyörűek, sportolnak, egészségesek – hallom Margittól, aki két állami kitüntetés (Miniszteri Elismerő Oklevél, Magyar Arany Érdemkereszt) birtokosa.
És jó látni egy családjában, munkájában elégedett, sikeres, boldog nőt, aki hálás a sorsnak, kiteljesedett a hivatásában, aki úgy érzi, őt a babák, a mamák tarják fiatalon, és akinek a búcsúnál azt mondja, hogy semmi különös vágya nincs, csak legyen béke a családban, a világban, és menjen tovább a Dévény-módszer, hogy segíthessenek.
Írta: Árvai Magdola
Fotó: Szalontai Zoltán
