29/10/2025
AIYANA ÉS A TÖKÉLETESSÉG TITKA
Egyszer régen, amikor a hegyek mögött még a szél is dalokat mesélt, élt egy indiánlány, akit Aiyanának hívtak.
Aiyana okos volt, ügyes és nagyon kíváncsi – de a szíve gyakran sajgott.
Mert Aiyana mindenben a legjobb akart lenni.
Ha valaki gyorsabban futott nála, elszorult a torka.
Ha a gyöngyfűzése nem lett tökéletes, dühében összegyűrte.
És ha valamit nem tudott rögtön,elsírta magát.
Egy napon, amikor
a patakparton sírdogált,az öreg törzsfőnök odalépett hozzá.
– Menj a dombok közé, Aiyana – mondta mosolyogva. – Ott él valaki, aki megmutathatja neked a tökéletesség titkát.
Aiyana csodálkozva indult útnak. A dombok között hamarosan meglátott egy különös, hosszú szőrű állatot: egy skótfelföldi marhát, aki békésen legelészett.
A neve Mangó volt.
– Te lennél a tanítóm? – kérdezte Aiyana hitetlenkedve.
Mangó felemelte busa fejét, és a hosszú frufru mögül nagy szemei felragyogtak.
– Talán – felelte csendesen. – De csak ha nem sietsz sehová.
Aiyana meglepődött, mert ő mindig sietett. De most leült, és figyelte Mangót.
Napok teltek el.
Mangó legelt, néha megállt, néha csak ült a napon, és hagyta, hogy a szél összekuszálja a bundáját.
– Mikor tanítasz már? – kérdezte végül Aiyana türelmetlenül.
Mangó elmosolyodott.
– Már tanítalak. Nézd csak: én nem sietek, mégis elérek mindent, amit kell. Nem vagyok tökéletes – nézd, milyen kócos vagyok , nagy a fejem, hosszú a szőröm–, de boldog vagyok. És te?
Nézz egy kicsit körül kérlek- mondta.
Aiyana hallgatott. Aztán lassan körbe pillantott:a madarak énekeltek, a szél táncolt a fűben, és minden élőlény a maga dolgát t***e – nem versenyeztek egymással.
A harkály fát kopogtatott, a pillangó virágokra lebbent,a mókus makkot gyűjtögetett, a vaddisznó gombát keresett.
Mindegyik másban volt jó .
Mangó kedvesen megbökdöste Aiyanát:
– Látod kicsi lány…Mindenki másban jó, és ettől olyan színes, olyan gyönyörű a világ.
A farkas gyors, a sas éles szemű, a teknős türelmes, a virág illatos – és mindegyik éppen attól értékes, ami benne egyedi.
Aiyana elgondolkodott.
Aztán másnap,amikor újra próbálta az íjászatot, a nyíl nem repült messzire – de Aiyana most nem sírt.
Elmosolyodott, és megsimogatta Mangó bundáját.
– A tökéletesség… talán nem is az, ha mindent tudok – mondta. – Hanem az, ha azt csinálom, amit szeretek, és abban fejlődöm tovább.
Mangó mosolyogva bólintott.
Azóta Aiyana már nem a legjobb akart lenni mindenben.
Hanem önmaga legjobb verziója abban, amit igazán szeretett.
És ahogy szíve megnyugodott, úgy vált egyre ügyesebbé – anélkül, hogy görcsösen igyekezett volna.
Mert amit erővel akart megszerezni, az elmenekült előle.
De amit türelemmel és örömmel csinált, az lassan megmutatta igazi fényét.
