03/05/2026
EGY VAD TAVASZ,ELÉGTELEN KÖSZÖNTŐ ,ÉS ANYÁK NAPJA…
Óhatatlanul megérkezett a tavasz,bár az időjárás mindent elkövet,hogy kétségeket ébresszen.
Mégis..nem lehet nem észrevenni,hogy egyik napról a másikra virágot gombol fűszoknyájára a rét,és hol szürke kosztümbe rejti magát-máskor meg kék abroszt ölt fehér felhő pettyekkel az ég.
Egyik pillanatban sárga hullámokat rajzol repce mezőkből,másikban jeges éjszakát parancsol ki a sötétbe,hogy jéghideg ujjával fojtogassa az élni vágyó hajtásokat..Mire megszoknád a föld nedves illatát,gondol egyet és telesóhajtja széllel a világot.
Van valamiféle keserédes mélabú,amitől a szív elnehezül,talán a sok régi tavasz emléke és ismerős illatok kavalkádja teszi.Máskor meg duzzadsz a tettvágytól és mint valami garabonciás bármire képesnek hiszed magad.De az árnyat adó zöld levelek és az eljövendő illatos virágok ígérete már nem ejt teljesen rabul,mert mint letépett sebtapasz alatt a bőröm,úgy sajog nélküled ez a vad tavasz.
Gyerekkoromban ha azt hallottam,hogy a tavasz az újjászületést jelenti,biztos voltam benne,hogyha valamit eltörtem,valami összenyomódott,megcsavarodott vagy szétesett,tavasszal majd úgyis helyrejön..
Abban is hittem,hogy egy májust nem igen lehet elrontani,hiszen a májussal kér bocsánatot a természet a januárért.
De hiába van tavasz,Te nem születtél újjá,és Nélküled a május igenis el van rontva.Pedig minden ugyanúgy jön,s múlik,mint eddig.
Most Anyák napja…Mondtam már,hogy köszönöm Neked Anyát..?hogy Őt választottad nekünk annyi nő közül anyánknak..?
Persze,nem volt nagy kunszt kiválasztanod a legszebbet,legnagyobb szívűt,legkedvesebbet..és a nevetése..!!ezer közül megismerném,azt a dallamost,kicsattanót, betölti a szobát,még a falak is táncra perdülnek tőle,szinte ki kell tárni az ablakot,hogy ne vesse szét az a töménytelen bugyborékolás.
(Tudtad,hogy nevetéskor a lélek kilép a tudat szorításából?Érezted,hogy amíg nevetsz:szabad vagy?ezért is felbecsülhetetlen a gyógyító ereje,mert nemcsak a gondoktól szabadít meg pár pillanatra,hanem önmagunktól.)
Az a baj,hogy ez már csak emlékeimben él.Szerintem a nevetését véletlenül magaddal vitted…de ne félj,nem haragszom,megértem,..szükséged van rá..
Viszont a konok makacsságát,azt a szigorú határozottságot mind itt hagytad!Gondolom direkt..majd megbeszéljük ezt még..
Emlékszem,régen mikor azt mondtad:gyere,anyád beszélni akar veled…-én már a végrendeletemen gondolkodtam.(Azt a Babettát Rád hagytam volna,amiből ömlött az olaj,és párszor vágódtam vele,a szobatelefont meg az Öcsémre,úgyis mindig lehallgatott rajta keresztül,,amikor a barátnőm nálam volt.)
De túléltem..és ahogy múlik az idő, egyre jobban vágyom rá,hogy Anyám beszélni akarjon velem minél többször.S bár a nevetését nem hallom,és a szemében is bánatfüggöny takarja a meleget,azért ritkán az arcán átfutó mosoly ismerős:békés, érzéseket kavar fel,abból a világból,ahol még nem volt hasadtság,ahol még ott voltál.Ahol a „hazamenés” volt a biztonság,a menedék a világ elől..Melletted!
Tudod mi volt Benne a legjobb?hogy akkor is szeretni tudott minket,mikor nem volt bennünk semmi szeretni való.És az állhatatos kitartása,ami néha ugyanannyira idegesítő is tudott lenni.
Most nem tudom,hogy köszöntsem fel .Egész életemben azon igyekeztem,hogy boldognak lássam,örömet szerezzek,de rá kellett jönnöm, én nem tudom Neki ezt megadni. Nem tudom belesuttogni blúza gombjai mögé mindazt,amiből hidat építhetne ahhoz,aki ehhez Elég.
Nem tudom azt az összegubancolódott érzelemzsineget,ami tetőtől talpig átszövi kibogozni,feltekerni ,hogy Neki tetszőt horgolhasson belőle.Hiába igyekszem ölelésre mozdítani minden körülötte ácsingózó rosszat vagy csupán távol maradót,nem érek el Hozzá a tengernyi valaha leszületett lélek sóhaján át.Bár elvihetném az Ő keresztjét vállamon,de csak a gyermeke vagyok,sem nem vezekelhetek,sem fel nem oldozhatom.Szeretni,törődni van pusztán jogom.
Valamit mégis mondanom kellene,de Nélküled annyira kevés a betű,a hang,amiből összerakhatnám a megfelelő szavakat.Mit gondolsz,ha nem mondok semmit,csak megölelem…az elég?Tudni fogja,hogy mindent megtanultam,amit mutatott,és hogy sosem lehetek elég idős ahhoz,hogy ne kelljen néha HAZA mennem?
Vagy mondjam el,hogy bárhol is vagyok,minden ízletes falatot ,mámorító illatot,szemgyönyörködtető látványt nyomban osztanék meg vele?Hogy puha keze érintését képzelem homlokomra,ha elkeseredek,és első gondolatom akkor is ,ha valami jó történik velem?
Szerintem inkább mégiscsak megölelem….
Mostanában sokat emlékezik …néha elmesél egy történetet a múltból,egyiknek,amit még iskolás korában egy plébános mesélt nekik utána néztem,és megtaláltam az eredetét:
Kiss József:Az anyaszív-Ófrancia dal
Ezzel köszöntök minden Édesanyát,és kívánok nekik:
-ELFOGADÁST-mert az olyan csendes sóhaj,amely megérti:itt és most EZ VAN
-MEGBOCSÁJTÁS képességét
-MEGÉRTÉS bölcsességét
-TÜRELEM higgadtságát
-SZERETET minden erejét
-és tékozló fiúk/lányok kopogását az ajtón.
Neked pedig Apa,köszönöm Anyát!
Az Anyaszív
Egyszer egy legény az eszét vesztette,
– Hallga csak, hallga! –
Egyszer egy legény az eszét vesztette,
Szeretett egy asszonyt, de az nem szerette.
Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat:
– Hallga csak, hallga! –
Küldte az asszony: Menj, öld meg anyádat:
És hozd el a szívét ölbéli kutyámnak.
Ráállt a legény, hazament… megtette…
– Hallga csak, hallga! –
Ráállt a legény, hazament… megtette…
Megölte az anyját s a szívét kivette.
Hát amint vinné futva, iramodva,
– Hallga csak, hallga! –
Hát amint vinné futva, iramodva,
Felbukik és a szív elgurul a porba.
És amint gurul… egyszer csak fennszóval
– Hallga csak, hallga! –
És amint gurul… egyszer csak fennszóval
Ím hallja a legény, hogy a szív megszólal.
Megszólal a szív, sírva panaszosan
– Hallga csak, hallga! –
Megszólal a szív, sírva panaszosan:
„Jaj! – Nem ütötted meg magadat, fiam!”
Boldog Anyák Napját!:SILENT
