11/04/2026
A közéleti témájú költészetet napjainkban rég nem látott termékenység jellemzi. A 2026-os országgyűlési választások előestéjén ünnepeljük így most a magyar költészet napját egy ilyen ihletésű verssel, és nézzünk tükörbe a József Attila-díjas Háy János segítségével!
Háy János: Mi és ők
A miben és az őkben
töltjük el az időnket,
holott elveszítjük az eszünk,
ha csak a saját híreinkből eszünk.
Mi vagyunk az ezek, az ők az azok,
az ők az ezek, mi vagyunk az azok,
árulók és nemzetmentők,
barátom, hívni kéne a mentőt.
Aztán itt vannak az amazok,
a gondtalan bulizó kamaszok,
Ostobák és hálátlanok,
mondogatják az öreg faszok,
ingyen jutott nekik annyi érték,
holott ők ezt nem is kérték.
A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.
Mi a mivel, ők az őkkel,
fiatal vagy öreg nőkkel,
daliás vidám legénnyel,
nem keveredni, ez a lényeg,
minden arcon csoportbélyeg,
nem látják a véleményem.
Mást akartam, de most ezt akarom,
fogva tart a társadalmi karom.
De a fejemet hiába töröm,
nem tombol benne a nemzeti öröm.
Mohácsi vész és szigeti veszedelem,
nálunk minden sarkon Nobel-díjas terem.
S mi ülünk egy halotti toron,
hol nemzet pusztul el, mi élünk az ócska boron,
sok szomorú legénnyel a magyar ugaron.
A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.
Uram, bátyám két jóbarát,
együtt lopja a haza borát,
alvezér és főkolompos,
de a kezük kezeket mos.
A pénz nem számít, ha nincsen veszve,
a mindent begyógyító, igaz eszme,
ha a hagyományból a mába nyúl,
a dicsőséges, feudális múlt.
Régi szomszédok, régi barátok,
mindenkit örökösen gyalázok.
Ki mossa le a gyalázatot,
hogy megtanuljuk végre az alázatot?
A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.
Kinek a bűne kiált az égre,
kinek folyik bűntelen a vére?
Ez zajlik már harminchat éve,
Krisztus teste, világbéke
elég volt már, legyen vége!
Ha nem fúj a szél, nem zörög a haraszt,
de megmenekül a sok-sok ravasz.
S, aki horogra kerül? Csak néhány paraszt.
Az ügyesek eliramodnak nyomban,
s megbújnak egy offshore-paradicsomban,
pedig a bűnüket mindenki látja,
de behúzódnak a törvények árnyékába.
Aki a mi, az nem hibázhat,
az ők közül mindenkit megalázhat.
A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti, haver, a hazánkat.
Mindenki ígérget, hogy jó lesz,
aztán a nyakunkon mégis a córesz,
nem érdekel, hogy ki rontotta el,
ki lopta meg a hitem, ki vitte
el az értékeimet, a családomat,
a hazámat és az ezüst késeket.
Nem kell hozzá biblia vagy tóra,
az ember magától is törekszik a jóra.
Csillagos ég és erkölcsi törvény,
nem arathat diadalt az önkény.
Nem érdekel, hogy ki t***e és ki vette,
csak az érdekel, hogy ki teszi vissza,
ki teszi helyre!
Aki az ország egy kicsi sarkáért felel,
teszi-e a dolgát rendesen,
jobb anya lesz-e, jobb apa vagy jobb gyerek,
jobb szomszéd, jobb főnök,
jobban teszi-e azt, amit tennie kell?
Újra megörülünk, hogy hátha most,
végre hátrahagyjuk ezt az ázsiai fost,
és már készülünk is a rendszerváltásra,
de nem tudjuk előre, bőrönd
lesz-e belőle vagy válltáska.
De nem lenne belőlünk semmi se’,
ha nem hinnénk, hogy van egy olyan népmese,
amiben nem a sárkány nyer, hanem egy csizmadia,
vagy a szegény ember harmadik fia.
Ahol mindenki tudja, mi a hamis, mi az igaz,
és a mese végén megbűnhődik, aki nem az.
A mi és az ők, micsoda gyalázat,
szétzülleszti haver, a hazánkat.
