Utazás a Női Létbe

14/08/2025

A test a lélek temploma!

Sokszor felidézem ezt a mondatot, és mindig egy-egy újabb árnyalata tárul elém. De minden esetben ott van, hogy vigyázni és odafigyelni a testre. Például mikor sérülés és műtét után visszatérünk a normál kerékvágásba. Mit jelent odafigyelni a testem jelzéseire miközben nem adom fel a futást, a táncot, a túrázást. Korlátaim tudomásulvétele nekem felelőségvállalást jelent a testem iránt mintsem egy akadályt. Tudom, hogy egy adott távot mennyi idő alatt tudok lefutni, de azt is tudom, hogy sérülés után nem fogok ugyanúgy teljesíteni. És bár nem mondom, hogy nem az a célkitűzés, hogy visszakerüljek a régi formámba, de nem úgy hogy közben erőszakot követek el a testemen és nyomom neki, mint süket a csengőt. Szeretem a testem 😊 Szeretem, ahogy együtt haladunk 😊

11/07/2025

Nem vagyok tökéletes! Nem egyszerű ezt kimondani, mert emberi gyarló énem tele van hibákkal. ÉS ugyanakkor talán pont ezek a hibák, a tökéletlenségünk az, ami elvezet a megoldáshoz, a Szeretethez. Mert végső soron mindenki erre törekszik: egy szeretetteljes, boldog életre.

Nekem a családom (akár származási akár az új) a legnagyobb tanítóim, és ugyanakkor velük tudok leginkább feltöltődni. Vannak helyzetek, amin sokat dolgoztam már az évek folyamán és ennek ellenére újra és újra előjönnek. Már árnyaltabb formában , rövidebb időre ugyan, de jelen vannak és rájövök, hogy még mindig vannak tisztázatlan dolgok, még mindig vannak vakfoltok és önkéntelen mechanizmusok, amik bekapcsolnak. Bátorság, akarat, belső elszántság kell, hogy újra és újra szembe nézzek saját emberi részemmel. DE már kevésbé büntettem magam miatta, már kevésbé haragszom, hogy hibáztam. Járom az utam napról napra, és igyekszem meglátni az apró boldogságokat.

19/06/2025

Az Anya archetípusa volt az előző találkozónk témája. Az anyaság minden nőt megváltoztat. Nem egyik pillanatról a másikra lesz valaki anya, ez egy folyamat. Egy olyan erő, ami mindent is átalakít az életünkben, és már sose lesz az, ami előtte volt.

Számomra a magzat megfoganásával kezdődik el ez a folyamat, függetlenül attól, hogy mi lesz a végkifejlet. És bár a gyerek születéséig még minden kicsit limbóban van, de amint világra jön szinte sejtszinten íródunk újra. Ezt besűríteni egy női találkozóba nem annyira egyszerű 😊 , de úgy érzem bontogatjuk a szárnyainkat. És örömteli megtapasztalni, hogy azok is, akik nehezen tudnak kapcsolódni másokhoz fizikálisan beleengedik magukat ebben az átalakító üstbe és közösen megtartjuk egymást fizikailag és lelkileg is. Mi lehetne még ettől is szebb és gyönyörűbb?

26/05/2025

Szeretem. Megtisztelő a bizalom. Csodás látni a változást és kibontakozást. Alázattal tölt el, ha utat mutathatok.

23/05/2025

Kreatív alkotás – szeretem, amikor belemerülhettek a folyamatba , amikor nem a végtermék a lényeg, hanem az út, ami odavezetett. Elindítani a folyamatot egy céllal, és az alkotás folyamatában pedig felidézni az ahhoz kapcsolódó energiákat, azokat a történeteket, amik formáltak. Számomra ez az igazi alkotás. Hogy, mennyire tökéletes, vagy mennyire tökéletlen a végén már nem fontos.

19/05/2025

A hétvégén megint részem lehetett egy kisebb fajta csodában. Dúlaként sokáig úgy gondoltam, hogy szülésnél fogok segédkezni. De akkor még nem tudtam, hogy nem a hagyományos értelembe vett szülésnél :)
Hanem amikor egy Nő újjászületik. Látni, ahogy átalakul, leteszi a terheket, megnyílik, befogadóvá válik ..nagyon felemelő érzés. Papírlapos állítás alkalmával megvan az a lehetőség, hogy csak magunk vagyunk a kérdezővel, ezen felül a kérdezőnek van lehetősége a másik "bőrébe " bújni. Gyakran csak ez ,hogy a másik szemüvegén keresztül látjuk, legfőőbbképpen érezzük, adhat nekünk egy mélyebb megértést. Itt is csodálatosan megmutatkozott Bert Hellinger három szeretett rendje : a hely rendje, az odatartozás joga, az adás kapás rendje. Köszönet érte.

28/11/2024

Megfigyeltem, hogy a hétköznapok, vagy éppenséggel a hétvégék rohanásában elmarad a csodavárásom. Pontosabban elfelejtek kérdezni, elfelejtek nyitott maradni, elfelejtek ráhangolódni és oda fókuszálni. De mit is jelent a csoda? „ Az igazi csoda olyan esemény, amely ámulatra késztet, szokatlan, megrázó, és mégsem mond ellent a valóság racionális szerkezetének. A csoda olyan esemény, amely a lét titkára utal, és meghatározott módon fejezi ki annak viszonyát hozzánk.” a google szerint értelmezve. És valahogy erre nagyon is tudok rezonálni.

Most megengedésben voltam az emberi részemmel, hogy irányított figyelmem a csodára elmaradt. Hogy elvesztettem a tudatosságomat és nem vagyok tökéletes, és nem mindig cselekszem annak tudtában, hogy egy isteni lény vagyok. Ez a fajta elfogadás idegen tőlem és még gyakorolom, de már nem büntettem magam miatta. Az évkörnek ebben a szakaszában, illetve ha éppen női napjaimat élem, akkor már teret adok a belé fordulásnak. Szinte elbújok. A menstruáció egy kis gyász. A test tudja, hogy éppen egy meg nem termékenyült petesejtet enged ki a testéből, ami egy, még meg nem fogant lélek. Ebben a létállapotban minden is érzékenyen érint. És talán pont ezért is, tudott Schaffer Erzsébet „Hol vagy?” című könyve annyira megérinteni. Főleg a vége. Mikor kapukat nyit a lelkemben és csak sírok. Majd szememet kinyitva rácsodálkozom az éjszakai tiszta, világítóan csillagos égre.

22/11/2024

Szeretek utazni, igazából nagyon szeretek utazni. Mostanában, is, sokat álmodom, és egyik ilyen álmomban pont utazáson vettem részt. Csak az érzésre emlékszem, hogy nem volt túl kellemes, de mentem. A világban is már jó pár helyen jártam, de valahogy sohasem csak a jót láttam meg. Valahogy ott volt mellette a kevésbé lelkesítő is. Ahogy a belső utazásomban sem mindig csak a gyöngyszemeket találom meg, hanem az eltört cserepeket is.

Ma reggel nagyon korán ébredtem. A gyerekemre ránézve megint a csodálat érzése járt át, és hogy sajnos milyen gyorsan nő. Rossz szokásomhoz híven elővettem a telefonom, még valami munkahelyi történetre is válaszoltam. De közben megtalált Barbi # Barbara Cseperkálóné Mirek reggeli havas ébresztőjét. Kicsit én is ott voltam. Ezt követte Csillag jelen-LÉT varászlatos képe, és ott is leginkább az első mondat tartott fogva: „Gyökeres változások illata lengi be a levegőt, amely a szabadság illatával kecsegtet”. Tettem-vettem , és egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy átjár a karácsonyi bizsergés. Az a fajta íncsiklandó, izgatott várakozás, amit 7 évesen tapasztaltam, mikor vártuk a Jézuskát. Nem emlékszem az ajándékokra, de erre a különleges érzésre igen. Ez lenne a mai csoda ? Hmm…megint csak közelítünk, de ez még nem az igazi. Teltek az órák, hol ez, hol az bukkant fel. És azt kezdtem figyelni, hogy egy mély megengedő állapotba kerülök. Ebben közrejátszott Om Gam Mantra - Malte Marten & Chantress Seb dala is. A om gam ganapataye namaha fordítása többé-kevésbé: "üdvözlet az akadályok eltávolítójának/eltávolításának". Újabb gyöngyszem az úton és én követem, hogy vajon hová is vezet. Folytatom hát a “keresést” most már Természetes Életmód Klub | Facebook oldalán. Édesapám! Mint egy villámcsapás hasít bele a szívem közepébe. És csak folynak a könnyeim. Valami régen, valamikor, eltört és én nem akartam vele foglalkozni. Mint, ahogy az eltört, becses csésze cserepeit is besöpröm a komód fiókjába. Úgy teszek, mintha nem lenne fontos.Nem akarok vele foglalkozni, könnyebb volt úgy tenni mintha csak egy újabb csésze lenne, ami eltört. És hordozom magamban, gyász nélkül, szőnyeg alá söpörve. Hát most itt az ideje, hogy útjára engedjem a fájdalmat. Hadd vigye az orkán jellegű szél fel, fel a napba átformálásra. Köszönöm. Milyen gyöngyszemek tárulnak fel elém, ha csak figyelek, éber vagyok és várok?

„Amikor sem a múltat, sem a jövőt nem firtatjuk, hanem mélyen befelé tekintünk, olyan világosságra lelünk, amely nagyobb, mint a világban megjelent sötétség; olyan reményre bukkanunk, amely meghaladja, amit a világ felfogni képes; és olyan szeretetet tapasztalunk, amely hatalmasabb, mint a világban jelenlévő gyűlölet.” Marianne Williamson: A csodák kora
Kép: Pixabay

21/11/2024

Nem tudom ti,hogy vagytok vele, de nálam már elkezdődött az ádvent. Tudom, még van egy bő hét, de bennem már elindult ez a folyamat. Minden este gyújtok, nem is egy, de 4 gyertyát. Várom a fény születését, mert úgy érzem a sötétség egyre inkább körülvesz. Szeretném őrizni a lángot, magamban és kint.

Már késő délután van, és a napi csodám még sehol. Maradtam kérdésben, de éreztem türelmetlen vagyok. Vannak pillanatok, mozzanatok, amikre felcsillan a szemem : kismadár az ágon vagy a párkányon, aki épp nekem magyaráz, őzike mama borjával….Hm akkor miért nem érzem, hogy ez nekem szól, hogy ez rólam szól? Megsuhínt a szele, de nem azzal a minden átformáló erővel. Így hát megyek tovább és kérdezek. Milyen csoda várhat ma rám? Elindulok futni a közeli parkba, mint már annyiszor. Még csak 4 óra van, de már nem lehet látni a napot, és a délutáni borongás kezd átváltani esti szürkületbe. Már a második körnél tartok mikor hirtelen valami, valaki nagyon rám ijeszt. Zörgő levelek, első lendületből le nézek, mintha egy kutyától tartanék. Rendesen megijedtem. Pedig nem először futok sötétben. Nem is értem. És ez el kezd foglalkoztatni. Második kör végénél megint megijeszt valaki, igaz már nem annyira, de érzem a jelenléte váratlanul ért. Ez hogy lehet? Rendszerint éber vagyok futás közben: érzem, ha egy őzike ki akar ugrani elém, vagy egy vadnyúl felém jön vagy a sétáló embereket is hamar érzékelem. Most mégsem, miért? Ez lenne a napi csodám? Hogy lehet egy ijedelem napi csoda? Villámcsapásnak villámcsapás volt, szó se róla. Hát futok tovább, még van pár km hátra, hogy összerakjam a képet. Mert igen a csodák néha nem egyértelmű érkeznek: Néha nyomozni kell kis Miss Marpeleké válni, összekötni a pontokat, megfigyelni mit rejt az üzenet.

Ijedelem, sötétség, kutya, ösztönvilág, taszító illóolajok, álmok,árnyak, öntudatlan lét, félelem a tudattalanban rejlő ismerős ismeretlentől. Hát erre hívja fel a figyelmemet. Erre ránézni, mint amikor felmegyünk a sötét padlásra. Nem igazán látunk. Már tudjuk, hogy ott a doboz a földön, a kis szék, ahh újabb doboz és egy komód is. És mit rejthet a komód? Kihúzzuk az első fiókot – egy egér ugrik ki belőle a frászt hozva ránk, bár valószínűleg az ő szíve még jobban dobog. Második fiók is kinyílik és meglátunk egy csillogó brosst. Nem tudhatjuk, milyen kincset találunk a sötétben. Milyen csodát, kincset tartogat nekem az öntudatlan részem, ami erőt ad, ha tudomást veszek róla?

20/11/2024

Ma reggel kicsit megijedtem. Bepánikoltam, hogy a tegnapi spontán napi csodát, hogy fogom tudni megismételni. Átfutott az agyamon, hogy eleve csak hozom-viszem a gyereket, nem is nagyon kapcsolódok senkihez, és ma még futni sem megyek. Ráadásul az időjárás odakint kezd igazán téliessé válni– hideg, tornádó jellegű erős szél és eső. És még a nap sem süt. Ahogy a kisfiam mondta, ma még a nap sem kell fel 😊. Hogy lesz ebből napi csoda? Így hát már reggelinél feltettem a kérdést: milyen csoda várhat ma rám? Figyelem magam, hogy a kérdés mögött nincs meg a könnyedség, ami a megengedéssel jár, hogy tényleg beengedjem a csodát az életembe. De hát a reggel magával ragad és sietni kell tovább. Nincs időm tovább morfondírozni.

A szülés óta úgy érzem ritkán nevetek. Úgy igazán szívből, amikor semmi sem nyomaszt. A kisfiam sem igazán lát ilyennek, főleg amikor vele vagyok nem szoktam nagyokat hahotázni. Mosolyogni mosolygok, de valahogy a szívből jövő könnyed nevetés sokszor elmarad. Kicsit bűntudatom is van emiatt, mert látom, hogy irigykedik mikor a kollégákkal esetleg ilyennek lát. De ugye egy nevetést nem lehet kierőszakolni, mert a gyerek hamar átlát a hazugságon, és nem érti, hogy miért nevetek, ha nem így érzek. Mígnem ma reggel a kisfiam bemutatja, hogy milyen is az elsős tanító néni kiabálása – elmélyített hang, kéz felemelés, eltorzult arc és maguk a szavak. A kép egy pillanatra olyan komikusnak tűnt, hogy nem bírtam ki és hangosan el kezdtem nevetni. Mélyről fakadó hangos nevetés és szinte abba sem tudtam hagyni. Végül már ő is velem nevetett 😊. És közölte :„ Én még a reggelt is meg tudom nevettetni. :D Így igazán szép kezdeni a napot 😊 Milyen vidámsággal találkozhatsz ma úton-útfélen ?

Kép : Marie Claire cikkből

19/11/2024

Városi gyerek vagyok 😊 Városban születtem, és nagyrészt városban laktam. A természethez nem igen volt kapcsolódásom. Így hozta az élet. 1-2 alkalmat kivéve nem emlékszem kirándulásokra, természetben járásokra. Sétálni mindig is szerettem, de a városi vadonban.

És mégis, valahogy kisfiam születése után, valami megváltozott. Először csak kicsiben. Először csak virágokat kezdtem ültetni a gangra, a betondzsungelbe – 8 ker kellős közepe. Majd állandóvá vált az éves egynyári növények ültetése, cipelése egyik helyről a másikra, ahogy költöztünk. Szeretek matatni a földdel, látni ahogy a törékeny virág kibontakozik, látni ahogy az összerendezett virágok egy új képet alkotnak. És ez után lassan bekúszott a minden féle természettel való kapcsolat. Futás a Tisza parton. Barangolás az erdőben, túrák tömkelege, dobolás az erdőben….

És a fentiekből adódóan valahogy más szemmel nézek a világra. Ma reggel is, jövök a városon keresztü, a patak parton, egy viszonylagosan mozgalmas részen, ahol sok ember, biciklis megfordul. Szemem sarkából látom, hogy valami mozog a bokorban, mintha leesett volna. Talán egy sérült madár? Közben a fiatalok megelőznek, ügyet sem vetve arra, hogy valami hóbortos nő a bokrokat bámulja. Nézem tovább és várok türelmesen, hogy felfedje magát, az a valaki, aki ott bujkál. Egyszer csak mit látnak szemeim …egy lompos kis farok. Már tudom 😊 ,de még nem látom a teljes képet. Kicsit megmozdulok, óvatosan, hogy lássam a teljes csodát. Ő is vár, mintha tudná, hogy farkas szemet fogunk nézni. Kicsi, sötét barna mókus. Pár másodperc és már ugrik is tovább. De valahogy ez az én napomat feldobta.
Mára nekem ez a napi csoda 😊 Neked milyen csoda szól? :)

Kép : Tamás Hajdú

20/03/2024

Kommunikáció - valahogy az utóbbi években is😊 a vesszőparipám. Talán azért mert sokszor engem sem értettek meg, vagy épp nem értenek meg. Fontossá vált számomra hogy asszertív módon tudjam elmondani, hogy mit szeretnék, mi bánt, mire kérem a másikat. Mindezt tisztelettel. Ebben a témában egyfelől Mária (Mária-HOLISZ | Facebook) - évente tart 4 napos kommunikációs tréninget, másfelől Steigervald Krisztián generáció-kutató előadása és könyvei.

„A digitalizáció változásával az agyunk is igen jelentősen változott. A XXik század a hosszú távú memóriát fejlesztette,mert meg kellett jegyezni dolgokat ( telefonszám , címek,könyvtár, jegyzetek stb . )Most nem kell megjegyezni. Van egy okos telefon, ami ezt megjegyzi. Nem alakulnak ki azok a képességek, ami a hosszú távú memóriát erősítik, helyette kialakul egy erős rövid távú memória. Azok a gyerekek , fiatalok, akik ebben a rendszerben szocializálódnak ,azt a mintázatot látják a szüleiken, hogy nincs szükség a hosszútávú memóriára és náluk ki sem alakul a hosszú távú memória , de van egy nagyon erős rövid távú memória és azzal próbálnak túlélni. DE AZ iskola az a hosszútávú memóriára épít! A mai napik azt feltételezi, hogy 6-7 évesen bejön van egyfajta hosszú távú memóriája amit majd továbbfejleszt az évek során. Nem kritika, tény állapot. ….A megértés az együttműködés alapja.”

Tulajdonképpen hány generáció is él egymás mellett egy országban, egy kisebb közösségben vagy egy családban, ők hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan érthetn...