15/11/2024
November 15.
Másfél hónap maradt az esztendőből.
Ebben az évben sok minden történt és zajlik éppen.
Sok minden történt velem és ha körbenézek ezt látom mindenhol.
Egyenesen felforgató.
Elhagyjuk a múltat, de nem látjuk a tiszta jövőt.
Balesetek, sérülések, halálesetek.
Elengedések, tükrözések, új impulzusok.
Bíráskodás, ítélkezés, bezárkózás.
Ez az év egy mindent felforgató év volt.
Óriási hullámvasutakkal.
Hol tartasz éppen?
Megyünk az úton.
Sokszor csak kapkodjuk a fejünket és nem tudjuk mikor álljunk meg egy pillanatra.
Hol álljunk meg egy szusszanásnyira.
Fent vagy lent. Sokszor összecsúszik.
Adunk és kapunk.
De nincs benne az egyensúly.
Kinek adjunk?
Kitől kapjunk?
Lehet nincs is még ott, akivel ezt szívesen működtetjük.
Család, barátok, ismerősök, munkahelyi környezet.
Új határok születnek mindenhol, de nem érezzük még, hol van az „én egészséges határom”.
Hol húzhatom meg, ami nekem megfelel.
Neked már sikerült?
Hálás vagyok azokért a kapcsolataimért, ahol félszavakból is megértjük egymást.
Amikor már nem kell magyarázkodnom, mit miért tettem.
Amikor nincs hibáztatás, de van elfogadás.
Velem is előfordul, hogy ítélkezem.
De köszönöm azoknak, akik rávilágítanak arra, hogy ha így folytatom nem lesz kapcsolódásom a világgal.
Mert a világunk a sokszínűségből áll. Abból, hogy mindannyian mások vagyunk.
Nem ott tartunk és más az utunk.
Régen írtam már.
Értek bennem a folyamatok, amiket nem tudtam kikommunikálni.
Nem egyszerű sokszor beszélni. Tele vagyunk gondolatokkal, érzésekkel, de nem áll össze mondattá. Kerek egészé.
Korábban azt is írtam, hogy az út(am) befele vezet. A léleknek jóleső dolog önazonosnak lenni.
Amikor azt teszem, amit mondok, és az mondom, amit teszek.
Neked mit jelent az önazonosság?
Azt látom, hogy nyílik a tér.
Annak, aki rugalmas.
Annak, aki befogadó.
Annak, aki képes kilépni a komfortzónájából és nem ragaszkodik a megszokotthoz.
Annak, aki el tudja engedni az illúziókat.
Annak, aki tudja működtetni az elfogadást.
De úgy istenigazából.