20/04/2026
Amikor Te jobban tudod, de nem hisznek neked - 10 nap küzdelem az orvosi protokoll és a saját testem jelzései között 🙏
A történetem tanulsága:
Tíz nappal ezelőtt valami elpattant. Nem egy szokványos fejfájás volt. Az első pillanattól éreztem: ez nem migrén. Elmondtam a háziorvosnak, az ügyeleten, majd első szombaton a doktornőnek a sűrgősségin, aki vágott egy arcot, mikor már a második infúzió után azt mondtam, semmit nem használt. De a válasz mindenhol ugyanaz volt: protokkolok, migrénkezelés, erős gyógyszerek. Jött a hétfő, vissza a háziorvoshoz, akinek már jeleztem, hogy ez a fájdalom olyan, mint mikor arcüreggyulladásom volt csak éppen a koponyám alatt, halántéknál és hétfőre már homloknál éreztem. Felírta az antibiotikumot, hátha jó lesz valamire ha már más nem használ. Aznap este ügyelet, ott örültem, hogy kapok injekciót és nem a gyomrom meg a májam terhelem a sok gyógyszerrel, de sajnos ez sem jött be. Itt már visszasírtam a migrént. Éjfélkor már kijött belőlem a délután elfogyasztott étel, majd szétfeszült a homlokom és újra a sűrgősségin találtam magam. Az éjjeli két infúzió és a szájon át adott gyógyszer átbillentett a holtponton, reggelre valamivel jobban lettem. Csütörtökön kellett visszahívnom a háziorvost, addig szedtem 6-7 óránként a szokásos fájdalom és gyulladáscsökkentőket, mikor újabb tünet jelent meg, szédülés és hasmenés a változatosság kedvéért. Majd a következő szombati napon úgy keltem, hogy alig bírtam kinyitni a szemeim, folytak a könnyeim és fájtak a füleim. Ügyelet és fül-orr-gégészet, ahol ennek tetejére fülkürthurutot állapítottak meg. Ezen a ponton már tényleg nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Miért nem hisszük el a betegnek, hogy tud különbséget tenni fájdalom és fájdalom között?
Hat napon át éltem át elviselhetetlen, folymatos, görcsös fájdalmat. Szedtem, amit csak lehetett, felírtak, halmozták rám a vegyületet, a testem ordított : ,,Nem ez a baj!" Csak később a kálvária közepén döbbentem rá, mikor felhívta rá a figyelmemet a kedves kolléganőm, aki látott húsvét vasárnap után, milyen szépen leégtem az egész napos tűző napon való üldögélés alatt egy horgásztó mellett, hogy ez valószínű egy elhúzódó, súlyos napszúrás okozta agyhártya-irritáció és gyulladás állt a háttérben. Ezt csütörtökön jeleztem a háziorvosnak, akkor már ő is azt mondta, hőguta a diagnózis.
A diagnózis, amihez én kellettem:
Amikor végre ,,leesett", mi történt velem, rájöttem, hogy a testem nem több kemikáliát kért, hanem értő figyelmet. A gyógyszer halmozás már a májamat és a gyomromat veszélyeztette, miközben a valódi okot (a napszúrás szövődményeit és a fülkürthurutot) senki nem kezelte.
Mit tanultam ebből a 10 napos ,,pokolból"?
1. A Te megérzésed az elsődleges diagnózis:
Senki nem ismeri úgy a testedet, mint Te magad. Ha érzed, hogy
valami nem stimmel a diagnózissal, ne hagyd magad elnyomni!
2. A tünetelnyomás csapdája:
A fájdalomcsillapítok elfedték a bajt, de a gyulladás ott maradt.
Mikor már azt mondtam elég a mérgekből, a javulást a
természetes gyulladáscsökkentők (gyömbér, kurkuma) és a szelíd
gyógymódok (inhalálás, sópárna) hozták el.
3. A máj legnagyobb hősünk:
A februári két hetes (mandulagyulladás) és a mostani 10 napos
gyógyszerdömping után a testemnek most ,,tiszta üzemmódra"
van szüksége. A citromos víz, máriatövis és kókuszvíz az új
szövetségeseim és kezdhetem újra helyreállítani a mikrobiomot.
Üzenetem nektek:
A testünk nem egy gép, amit egy sablonprotokollal mindig meg lehet javítani. Merjetek kiállni magatokért az orvosi rendelőben is! A gyógyulás ott kezdődik, amikor a szakértelem találkozik a beteg belső tudásával.
