27/07/2025
A spirituális és önismereti elkerülésről- vigyázat hosszú cikk :-)
Megköszönöm a megosztásokat!
Mostanában többször hallom kollégáimtól (is), hogy a meditációval az a baj, hogy az egy elkerülési stratégia. Aztán tapasztalom azt is, hogy az önismereti csoportokkal, folyamatokkal is pont ez tűnik egyes helyzetekben a bajnak.
Nos igen, mind az önismeret, mind a meditáció használható elkerülése és akár függésben is tarthat. Az önismeret, a spiritualitás és a különböző terápiás vagy önfejlesztő csoportok eredetileg mind azt a célt szolgálják, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal, tisztábban lássuk működésünket, és valódi, belső változásokon menjünk keresztül. Mégis, sokszor tapasztaljuk, hogy ezek az eszközök — ahelyett, hogy az őszinte szembenézést segítenék — az elkerülés és az önigazolás kifinomult formáivá válnak.
Mit is jelent a spirituális elkerülés (spiritual bypassing)?
John Welwood, amerikai buddhista tanító és pszichoterapeuta alkotta meg a „spirituális megkerülő” kifejezést az 1980-as évek közepén. Ez azt a jelenséget írja le, amikor valaki spirituális eszméket, gyakorlatokat vagy hiedelmeket használ a nehéz vagy megoldatlan érzelmi problémákkal, pszichológiai sebekkel történő szembenézés elkerülésére. Lényegében a spiritualitást egyfajta érzelmi pajzsként, védelemként használja, miközben meggyőződéssel beszél spirituális tartalmakról, azok érzelmi átélése, tapasztalata nélkül.
Ilyenkor könnyű elveszni az elméleti tudásban, könnyű magunkra venni olvasott, hallott spirituális mondatokat, és azokat valódi tapasztalás nélkül, az önmagunk és sokszor mások életének megértésére, adott esetben megítélésére használni.
Amikor a spirituális kerülő utat választjuk tudattalanul, gyakran az ébredés vagy a megszabadulás célját használjuk fel arra, hogy racionalizáljuk azt, amit John Welwood korai transzcendenciának nevez: “megpróbálunk felülemelkedni emberi mivoltunk nyers és kusza oldalán, mielőtt teljes mértékben szembenéztünk volna vele és megbékéltünk volna vele. Aztán hajlamosak vagyunk az abszolút igazságot arra használni, hogy lekicsinyeljük vagy figyelmen kívül hagyjuk a relatív emberi szükségleteket, érzéseket, pszichológiai problémákat, kapcsolati nehézségeket és fejlődési hiányosságokat.” (John Welwood)
„Minden úgy van jól, ahogy van”- miközben valójában nem ezt érzem.
„Felülemelkedem az egómon” - miközben ez évek, akár életek munkájának eredménye.
„A múlt nem számít, csak a jelen”.-miközben rengeteg traumát hordozunk, és a felébredés és a felnövekedés útja kéz a kézben kéne járjon.
“Én már mindenkit elfogadtam olyannak, amilyen”.- tedd fel magadnak csak az a könnyű kérdést, hogy pl anyáddal/apáddal mindeközben hogy vagy?
“Tudom, hogy nekem ezzel nincs dolgom”. - lehet, de ha ezt mondani kell, akkor lehet, hogy mégis lakik benned valaki, aki megérintődött.
“Ő még csak itt tart, én meg ezt teljes mértékben elfogadom”- sokszor amikor azt mondjuk, hogy a másik “csak itt tart”, magunkban mélyen elrejtve ezt elítéljük, azonban szeretnénk azt az énképet elhinni magunkról, hogy ítélet mentesek vagyunk.
Ilyen és ezekhez hasonló mondatokkal gyakran találkozom, ilyenkor érdemes arra az energetikai térre figyelni, ami övezi a beszélőt. Hogyan mondja? Milyen a testbeszéde? Érezzük-e, hogy hiteles amit mond?
Fontos, hogy senkit ne ítéljünk el azért, hogy még “nem tart ott” (:-), azonban a terápiás munka során arra kell figyelni, hogy segítsük a klienst, hogy le tudja vetkőzni ezeket az énvédő mechanizmusokat.
Ezek mögött a mondatok mögött sokszor ott lapulnak ítéleteink, félelmeink, a saját nehézségeinkkel való szembenézésünkhöz kapcsolódó tehetetlenségünk. A valódi hitelesség majd ezek mögül a mondatok mögül fog megérkezni.
A meditációról sokan úgy beszélnek, mint a belső béke kulcsáról. És valóban, a rendszeres gyakorlás segíthet csökkenteni a stresszt, növelheti az önreflexiót és támogathatja a lelki egyensúlyt, tisztítja a karmikus terheket.
De ahogy más spirituális vagy önismereti eszközök is, a meditáció is válhat elkerüléssé, ha rosszkor vagy rossz motivációval használjuk. Ezt gyakran a következő mondatok jelezhetik:
„Meditáltam rá, és elengedtem” – mielőtt ténylegesen átgondoltam volna, mi is történt valójában, és engedtem volna érzelmileg átélni.
„Nem akarok a negatív érzésekkel foglalkozni, inkább csendben ülök” – így a fájdalom helyett a némaságot választom.
„Ez csak egy gondolat, nem azonosulok vele” – miközben nem vizsgálom meg, honnan jött, és mit jelez ez számomra.
Az ilyen típusú „meditálás” inkább érzelmi zsibbasztás, mint valódi belső munkavégzés. A csendbe való menekülés gyakran biztonságosabbnak tűnik, mint a konfliktusok, a múlt sebeinek feltárása vagy a nehéz érzések megtartása.
Csoportok és technikák mint menedékek
Nemcsak spirituális gyakorlatok, hanem önismereti eszközök és csoportok is válhatnak az elkerülés eszközeivé. Amikor valaki:
már ötödik éve jár különböző workshopokra, de a saját élete nem változik,
mindig „dolgozik magán”, de közben kerüli a konkrét döntéseket, irányvetést az életében.
az önismereti nyelvet használja mások manipulálására („te csak árnyékban vagy”, „ez most nem rezonál velem”) — ott könnyen felmerül a kérdés: valódi fejlődés történik, vagy csak egy új szerepbe bújt az elkerülés?
Az igazi belső munka gyakran nem felemelő mantrákban vagy „pozitív rezgésben” zajlik, hanem csendes, sokszor fájdalmas szembenézésekben:
beismerni, hogy fáj,
elfogadni, hogy nem vagyunk mindig szeretetteljesek,
felismerni, hogy változtatnunk kell ott, ahol kényelmes lenne maradni.
felismerni, hogy egy helyzetet nem tudunk egyedül megoldani és segítségre szorulunk.
elfogadni, hogy a harag, az ítélet részünk, és engedni, hogy felismerjük, hogy bár szeretnénk, ha az énképünknek ezek az érzések nem lennének részei, mégis bennünk vannak.
A spiritualitás és az önismeret akkor támogat igazán, ha nem menekülőút, hanem iránytű. Ha nem elfed, hanem lemeztelenít.
Ahhoz, hogy az önismereti vagy spirituális elkerülést felismerjük magunkban, érdemes figyelni a mondatainkat és feltenni a kérdést, hogy ha őszinte vagyok magammal, valóban igaz-e a mondat?
Ha azt szoktad mondani, hogy te már meghaladtad a haragot, gondolj egy pillanatra pl apádra, anyádra, és nézd meg, hogy valóban nem haragszol?
Amikor azt mondod, te mindenkit elfogadsz olyannak amilyen, tedd fel magadnak a kérdést, hogy a párod, anyád, gyereked, főnököd, barátod felé mit érzel?
Merjünk kérdéseket feltenni, akkor is, ha az kényelmetlen.
Legyünk őszinték saját magunkkal is: miért csinálom ezt? Kikerülök valamit vele?
Segítőként ne erősítsük meg automatikusan az „önismereti utat”, hanem vizsgáljuk: valóban történik benne mélyülés?
A spiritualitás, az önismereti munka és a meditáció valóban hatékony eszközök — de csak akkor, ha nem a fájdalom elkerülésére, hanem annak megértésére és integrálására használjuk őket. Azonban az sem igaz, hogy akár a meditációval, akár az önismerettel az lenne a baj, csak elkerülésre használjuk őket.
A lényeg, hogy maradjunk önmagunkra éberek, és fordítsuk ezeket az eszközöket a javunkra, a fejlődésünkre, és ne a védelmünkre.
A kérdés végső soron nem az, hány órát meditálunk, hány könyvet olvastunk, vagy hány csoportba járunk, hanem az, hogy merünk-e valóban találkozni önmagunkkal — akkor is, amikor az nem szép, nem „fényes”, és nem kényelmes.
A helyes terapeutai attitűd pedig nem az egyes eszközökről való lebeszélés, eltántorítás, hanem a tisztán látás segítése, ha elcsúsznánk a "helyes eszközhasználatban".
Ha szeretnél ebben a témában is őszintén, elkerülés nélkül dolgozni magadon, akkor javaslom, hogy nézd meg következő induló csoportunkat. Amit biztosan tudunk adni neked az a tisztánlátásod segítése, és az önmagaddal és a komfort zónáiddal való finom szembesítés, konfrontáció, egy támogató, mélyen megtartó közegben. Fontos számunkra, hogy a felnövekedés útján kísérjünk, ahol az általunk használt eszközök, technikák nem függésbe fordulnak, hanem beépíthető belső mankóvá válnak.
https://www.facebook.com/events/1101233205158002
