DRmozgásterápia

DRmozgásterápia Milyen problémával fordulhat hozzám? Hát-, nyak és derék diszkomfortja, végtagok gyengesége. Továbbra is tartjuk a kapcsolatot, segítjük egymást. (2019.)

Rólam: A Testnevelési Egyetemen és a UWO-n (Kanada) végeztem humánkineziológusként. Az izmokhoz értek.

2017-2021 dolgoztam Budapesten a Mozgásfilozófia csapat tagjaként (lsd.: https://mozgasfilozofia.hu/). Ez az a közeg, ahol az egyetemen szerzett tudásomat stabil gyakorlati alapokra helyezhettem. És a szakma iránti lelkesedésemet és a közös munka élményét is Kondor Judit (a vezető terapeuta) mélyítette el. Eközben kialakult bennem, hogy az arc izmokkal és az állkapoccsal kéne többet foglalkoznom és a fogszabályozás problémakörével. Továbbra is szem előtt tartva a teljes testet! elkezdtem tanulmányaimat a Magyar Craniosacralis Intézetben (UIH). (https://www.craniosacralis.hu/) Előtte is tudtam, hogy az emberi test csodálatos, de azt, hogy ez a csoda végtelen azt Gábriel Orsinál ismertem fel. Ez utóbbi gondolat, azért fontos, mert a testünk meg akar gyógyulni. A fontos kérdés az, hogy mi mivel támogathatjuk. Hálás vagyok a mentoraimnak! Szimpatikus gondolat, számomra a következő:

!Nem módszert, hanem terapeutát kell választanunk a javuláshoz! Keressük hát meg!

06/06/2023

CranioSacral Therapy (CST) is often referred to as a simple approach to profound work that will help you to normalize the craniosacral system and allow the body to self-correct to restore function within the body's systems.

To learn more about CST, visit our website. http://bit.ly/2XDJlc5 or Upledger.com

31/03/2022

HOLISZTIKUS CSEND – A TUDATOSSÁG SZEREPE A GYÓGYULÁSBAN
Dr. Darnói Tibor holisztikus orvossal

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
2022. április 15.
Bővebb információ és jelentkezés:
http://www.upledger.hu/kepzesek/tovabbi-kepzesek/holisztikus-csend-a-tudatossag-szerepe-a-gyogyulasban/

A résztvevők visszajelzéseiből:

„ Új távlatokban nyitotta meg számomra a gyógyulás és a gyógyítás folyamatát. Meghatározó élmény volt!"

"Átfogó és szintetizáló képzés. Végre megkaptuk a legfontosabb tanítások esszenciáját. Nagy értéke az érdeklődés felkeltése eddig ismeretlen területek felé."

"Egyszerű, érthető kerek egész, gyökeres változást elindító, forradalmi képzés."

Bővítsd tudásod az emberi testről.
20/03/2022

Bővítsd tudásod az emberi testről.

Ha most kezdenél bele a futásba! Hajrá!
09/01/2022

Ha most kezdenél bele a futásba! Hajrá!

Ezt a 3+1 dolgot ne csináld, ha most kezdesz futni

🦵Térdkörzés a bemelegítésben
Miért?
A térd csapóízület, azaz hajlítani tudod vagy nyújtani. A szalagok is erre vannak berendezkedve, így a körzés értelmetlen, akár káros is lehet.

🏃Ne kezdj el rögtön futni!
Miért?
A keringésednek is be kell melegednie, ezért célszerű előbb sétálni, majd kocogni, és csak aztán futni. Így nem fáradsz ki olyan hamar.

😷Ne takard el az arcod!
Miért?
Ha ilyen hidegben kezdesz el futni, érezheted hogy jól esne, ha nem ennyire hideg levegőt szívnál be, de így hamar kicsapódik a pára az arcod előtt, ami viszont kórokozók melegágya lehet.

👟Nem jó bármilyen cipő!!!
A futás nem olcsó sport, hiába hallod ezt mindenütt! Egy jó cipő nélkül inkább ne is kezdj neki, mert több kárt okozol magadnak!

🤫 Az Ismerem a Testem Instagram oldalán videót is találsz! 😉

Ajánlom. Online workshop!
08/12/2021

Ajánlom. Online workshop!

Az Értékes Étek (super food) avagy racionális megközelítésben a tápanyagsűrűségről, Szabó Dániel táplálkozástudományi szakembertől Mit jelent a magas tápanyagsűrűség? Azok az élelmiszerek tartoznak ebbe a kategóriába, melyek a viszonylag alacsony kalóriatartalmuk mellett i...

Nagyon jó szívvel ajánlom az Upledger féle craniosacralis terápiát! Az év bármely napján. Így karácsonyra is 🙂🤗🎄
07/12/2021

Nagyon jó szívvel ajánlom az Upledger féle craniosacralis terápiát! Az év bármely napján. Így karácsonyra is 🙂🤗🎄

*** AJÁNDÉKUTALVÁNY ***
KEZELÉSRE VAGY 1-NAPOS WORKSHOPRA

Mi lenne, ha idén nem a bevásárlóközpontok polcairól kapkodnál le valamit az utolsó pillanatban ajándék gyanánt?
Mi lenne ha nem egy újabb kínai kütyü, nyakkendő, sapka, műanyag játék, ágyneműhuzat vagy további felesleges és személytelen tárgy kerülne a karácsonyfa alá?
Mi lenne, ha nem a tavaly kapott haszontalan dolgokat próbálnád meg elsózni?

Mi lenne, ha idén a testi-lelki gyógyulás és fejlődés lehetőségét ajándékoznád szeretteidnek, hogy egészségesebben és harmonikusabban élhessenek?
Lepd meg őket egy- vagy többalkalmas kezeléssel, vagy akár egy izgalmas, gyakorlatorientált workshop részvételi lehetőségével!

Az ajándékutalványt megkaphatod nyomtatható formában e-mailen, vagy átvehető személyesen, rendelési időben a terápia hivatalos referenciarendelőjében
1126 Budapest, Királyhágó u. 2., fszt. 5.

Az állkapocs
30/11/2021

Az állkapocs

Állkapcsunk a testtartásunkban - Mozgásfilozófus szemmel A mély miofasciális láncolat az, ami miatt egyértelmű összefüggés van a testtartásunk, az arcunk és az állkapcsunk használatában. Nagyon izgalmas része mindez a fascia tudományának. Az, ahogy a testünk kötőszövetes hár...

Cím

Székesfehérvár

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00

Telefonszám

+36202301270

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni DRmozgásterápia új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése DRmozgásterápia számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Ha már eleget fájt a háta...

Műtétkerülő megoldás: Hát- /derék- / nyakfájdalomra, végtag zsibbadásra, húzó, csavaró, görcsölő izmokra.

Sokat ül a munkában, sokat ül autóban, sokat ül a tévé előtt.... állandóan ül? Nincs esélye életmód-változtatásra, pedig a háta egyre többet fáj.... Bizonyára nem tudja, hogy meglepően gyorsan meg lehet szabadulni a problémától, orvosi beavatkozás nélkül!

Könnyen elképzelhető, hogy csak 8 hétre van a fájdalommentes háttól!