Egészségdokk Addiktológiai Központ és Serdülő Krízis Centrum

29/07/2025

AA gyülés!!!

25/07/2025

Az EGÉSZSÉGDOKK Közhasznú Alapítvány munkatársat keres gyermek-és ifjúságaddiktológiai rehabilitációs Intézményébe Székesfehérvárra.
Szakirányú végzettség, tapasztalat előny.

09/07/2025

“Tanulni kell a gyerekektől.
Habozás nélkül szeretnek.
Figyelmeztetés nélkül ölelnek.
Gondolkodás nélkül nevetnek.
Színes dolgokat írnak a falakra.
Legalább 10 lehetetlen álomban hisznek.
Nem érik el a felső fiókot, de az ujjaikkal megérintik az eget.”

Fabrizio Caramagna

08/07/2025

Az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány munkatársat keres SZEGEDI központjába.🙂

03/07/2025

„A kutatások azt mutatják, hogy a súlyosan diszfunkcionális családban nevelkedő gyermekeknek a 40-60%-a szenved később mentális problémáktól. Tehát minden második nem! Vajon min múlik, hogy ugyanazok a hatások valakit megbetegítenek-e, vagy sem?
Amellett, hogy mind többet tudunk a negatív gyermekkori élmények hatásairól, a kutatások az elmúlt években egyre inkább arra keresik a választ: képesek-e a pozitív gyermekkori tapasztalatok ellensúlyozni vagy legalább mérsékelni az ACE-ek hatását? Azt ugyanis tudjuk, hogy bizonyos klienseknél a magas ACE pontszám ellenére is jobb egészségmutatók figyelhetők meg, mint várható lenne.
Mivel magam is hatnál magasabb ACE pontszámmal rendelkezem, nem csak szakmai szempontból érdekelt, hogy van-e esélye valakinek ilyen gyermekkorral hosszú, boldog életre. Ha erről kérdeznek, azt szoktam válaszolni, hogy térjünk vissza erre a kérdésre körülbelül negyven év múlva, akkor fogok tudni biztosat mondani! De azt remélem, és a kutatások alapján azt valószínűsítem, hogy igen, van esély. Nézzük, vajon melyek lehetnek azok a tényezők, amelyek képesek tompítani az ártó hatásokat.
Az ACE pontszámunk kiszámolása után gondoljuk végig, hogy milyen PCE-k (Positive Childhood Experiences) voltak jelen a gyermekkorunkban! Makara és munkatársai hazai mintán a következő tizenhét pozitív gyermekkori élményt vizsgálták.
Jó kapcsolat az anyával.
Jó kapcsolat az apával.
Gondviselő, aki törődött vele.
Volt legalább egy jó barátja.
Volt felnőtt, aki támogatta.
Hitt valamiben, ami vigaszt nyújtott neki.
Volt egy tanár, aki törődött vele.
Szeretett iskolába járni.
Jó kapcsolat a szomszédokkal.
Lehetőség a szórakozásra.
Kiszámítható napirend.
Szerette önmagát.
Gyakran megdicsérték.
Biztonságban érezte magát.
Volt valami, amiben nagyon jó volt.
Közös programok a szülőkkel.
Volt olyan tevékenység, amibe bele tudott feledkezni.”
Hoffmann Kata: Megsebzett gyermekkor – kedvezményes áron megrendelhető közvetlenül a kiadótól, itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/hoffmann-kata_megsebzett-gyermekkor-6587

01/07/2025

Egy korban, amikor a szülés szinte halálos ítélet volt, ő úgy döntött, hogy megváltoztatja nők ezreinek sorsát – egy tű, egy darab szövet és a tudás segítségével.
Angélique Marguerite Le Boursier du Coudray 1712-ben született Franciaországban. Egy olyan században volt nő, amely nem hagyott teret a nőknek.
Az orvostudomány a férfiak kiváltsága volt, a szülés pedig veszélyes esemény, amit gyakran rögtönzéssel vagy képzetlen emberek segítségével próbáltak megoldani. Az anyák meghaltak. A csecsemők meghaltak. És úgy tűnt, senkit sem érdekel.

De Angélique, egy nagy tapasztalattal rendelkező, ritka tisztánlátású bába, nem maradt tétlen.
1759-ben, amikor Franciaországot súlyos anyai és csecsemőhalandóság sújtja, XV. Lajos király hivatalos küldetéssel bízza meg: járja be az országot, és tanítsa meg a nőket – főleg vidéken – a szülés művészetére. Ez példátlan feladat volt. Ő pedig hivatásként fogta fel.

Több mint 25 éven keresztül járta a falvakat és városokat, hintóval utazott, gyakran rossz utakon, és magával vitt egy különleges találmányt: egy szülési modellt, amelyet szövetből, bőrből és töltőanyagból készített, és amelyen különféle szülési helyzeteket tudott bemutatni. Ennek a modellnek köszönhetően a tanítványai végre gyakorlati tapasztalatot szerezhettek anélkül, hogy valódi nők életét veszélyeztették volna.

Türelemmel, alapossággal és kitartással Angélique ezrekből nevelt bábákat. Minden egyes lecke ellenállás volt. Minden kézzel varrt modell egy reménymag. Minden tanított nő – egy talán megmentett élet.

1773-ban összegzi tapasztalatait egy világos és gazdagon illusztrált kézikönyvben:
„Abrégé de l'Art des Accouchements” (A szülészet művészetének rövid ismertetése).
Ez a mű nem az akadémiai orvosoknak készült, hanem hétköznapi nőknek – azoknak, akik az első vonalban álltak, a kiáltások, a vér és az új élet születésének közepén.

Munkája révén számos francia régióban jelentősen csökkent a szülés közbeni halálozás. Mégis, az idők során alakja feledésbe merült, háttérbe szorítva egy olyan orvostudomány által, amely továbbra is a férfiak történetét írja.

De Angélique du Coudray több mint egy elfeledett név:
úttörő, tanító, feltaláló.
Egy nő, aki egy olyan világban, amely nem törődött az anyák fájdalmával, megtanított méltósággal szülni.

28/06/2025

Ma, június 26-án van a drogellenes világnap. Ezen a napon civilek világszerte a Segítsd ne büntesd (Support Don't Punish) jelszó alatt szerveznek rendezvényeket, hogy a drogellenes háború alternatíváira hívják fel a figyelmet. Mi, magyarországi szakmai szervezetek is ezt tettük. A Magyar Addiktológiai Társaság, a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetsége és a Drogriportert működtető Jogriporter Alapítvány sajtótájékoztatót tartott a Kossuth Klubban.

Bemutattuk azokat a szakmai javaslatokat, amiket május 16-án a (Drog)háború és béke című konferenciánkon fogadtak el a szakemberek (belinkelem a hozzászólásba). A szakma üzenete egyértelmű és világos: az egyoldalú drogellenes háború helyett inkább arra lenne szükség, hogy a kormány leüljün a szakemberekkel és egy négy pilléren (megelőzés, kezelés/ellátás, ártalomcsökkentés és kínálatcsökkentés) alapuló átfogó nemzeti drogstratégiát hozzon létre.

A képen Szabó Judit, a Kimmta Zsibriki Drogterápiás Intézet vezetője beszél éppen az ellátás hazai helyzetéről. Felszólalt még az átfogó drogstratégia fontosságáról Topolánszky Ákos, aki az első Orbán-kormány alatt kábítószer-ügyekért felelős helyettes államtitkár volt. Felvinczi Katalin, az ELTE PPK tanára és a MAT alelnöke a megelőzésről beszélt, jómagam pedig az ártalomcsökkentésről és kínálatcsökkentésről. Judit mögött éppen az ENSZ drogellenes ügynökségének (UNODC) drogvilágnapi üzenete látható: "A bizonyíték világos: fektessünk be a megelőzésbe".

28/06/2025

28/06/2025

Majdnem mindent elpusztítottam… egészen addig, amíg egy nap valaki meg nem kérdezte: Élni akarsz vagy meghalni?

Anthony nem tapsvihar közepette született.
Csendben jött a világra.
Azzal a félszegséggel, amit az érez, aki sehová sem tartozik.

Kívülállónak érezte magát, ahogy felnőtt.
Azt mondták rá, hogy furcsa.
Hogy nem illik sehova.
Hogy nincs jövője.

„Nehéz volt kapcsolódni másokhoz.
Mintha mindig lett volna egy fal köztem és a világ között.”

Korán jött az ital.
Nem ünneplésként, hanem érzéstelenítőként.
Minden pohár egy próbálkozás volt, hogy elnémítsa a fejében tomboló zajt.
És éveken át működött is.

Színész lett.
Nem a hírnévért, hanem mert közben másvalaki lehetett.
Mert a szerep az egyetlen mód volt arra, hogy létezzen anélkül, hogy gyűlölte volna önmagát.

De az űr megmaradt.
A filmek, a díjak, a tehetség…
semmi sem tudta megtartani azt, amit ő maga akart lerombolni.

Aztán egy napon, 1975-ben,
valaki a szemébe nézett, és feltett egy brutális kérdést:

„Élni akarsz… vagy meghalni?”

Nem volt kiabálás.
Nem volt csodás megváltás.
Csak egy döntés.
Hideg. Kemény. Valódi.

Aznap letette az italt.
És soha többé nem nyúlt hozzá.

Nem félelemből.
Hanem méltóságból.

„Megértettem, hogy nem kell irányítanom a világot.
Csak abba kellett hagynom önmagam rombolását.”

Azóta minden szerep tükör.
Minden pillantása a vásznon egy vallomás.

Hannibal Lecter, a sötét zseni.
Az Alzheimer-kóros apa.
A belül összetört ember.

Mert Anthony Hopkins nem a szórakoztatásért játszik.
Azért játszik, hogy emlékeztessen:
az emberi lélek bonyolult…
de megmenthető.

„Ha épp a mélyben vagy, figyelj jól:
megváltoztathatod az életed.
Minden megváltozhat.
Csak annyit kell mondanod: elég.”

És ő kimondta.

Ma Anthony nem whiskyvel koccint.
Hanem józansággal.
És továbbra is játszik —
nem azért, hogy valaki más legyen…
hanem hogy önmaga maradjon.

Forrás: Merj élni

25/06/2025

1922-ben egy tudóscsoport ellátogatott a Torontói Általános Kórházba, ahol cukorbeteg gyerekeket ápoltak, gyakran 50-nél is többet egyszerre egyetlen osztályon. A legtöbben kómában voltak, és a diabéteszes ketoacidózis miatt haldokoltak. Másokat rendkívül szigorú diétával próbáltak kezelni, ami elkerülhetetlenül éhhalálhoz vezetett.

Ez az eset a medicina történetének egyik legcsodálatosabb pillanataként ismert. Képzeljünk el egy szobát, tele szülőkkel, akik gyermekük elkerülhetetlen halálára várnak.

A tudósok ágytól ágyig jártak, és beadták a gyerekeknek az új, megtisztított kivonatot – ezt hívták inzulinnak.

Miközben az utolsó, kómában lévő gyereknek adták be az injekciót, az elsőként kezelt gyermek elkezdett magához térni. Ezután sorban mindegyik gyerek felébredt a diabéteszes kómából. A halál és bánat szobája öröm és remény helyszínévé változott.

Az 1920-as évek elején Frederick Banting és Charles Best fedezte fel az inzulint John Macleod irányítása alatt a Torontói Egyetemen. James Collip segítségével sikerült megtisztítani az inzulint, így az alkalmas lett a sikeres cukorbetegség kezelésére.

Ugyanabban az évben Banting, Collip és Best egy dollárért adták el az inzulin szabadalmát a Torontói Egyetemnek.

1923-ban Banting és Macleod Nobel-díjat kaptak munkájukért.