20/05/2025
Az észrevevés művészete.
Egyszer volt, hol nem volt, sajnos régen volt. Volt egyszer egy olyan világ, ahol az ember a jelen pillanatot élte. Nézelődött, gondolkozott, kapcsolatot teremtett.
Mivel? Ami épp körülötte volt.
Ember, állat, növény, jelenség, érzelem, bármely lehetett. Hiszen a jelent gyakorló ember éber a környezetére és arra, hogy mi zajlik benne és körülötte.
Kapcsolódik, figyel, szemlél ezáltal észrevesz és tanul. Példa és tapasztalati úton szerzett tudássá fabrikálódik, olyanná, ami ma (is) megvehetetlen, s közben türelme is szárba szökken.
A bölcsesség eredője.
Az jelenlévő ember a leghatékonyabb ember a világon.
Ma már azt látom, hogy az emberi kapcsolódás origója a telefon.
Pörgeti ha kiakar kapcsolni, ha zaklatott, ha várnia kell, ha elakarja terelni a figyelmét.
Pörög is általa az idő rendesen, kifelé a kezünkből. Szó szerint.
Mi lenne, ha észrevennéd azt ahol vagy?
Ítélkezés nélkül csak szemlélnél, amíg várnod kell és nem pörgetnéd a pörgettyűt?
Ha nem menekülnél állandóan a hogyanlétedtől, életedből, hanem észrevennéd azt ami van, hiszen csak azáltal tudsz változtatni rajta.
Hiszen amin nem változtatsz, azt választod.
🤍