07/01/2020
"A drogok hatása alatt megélt valóság nem valóság" - olvasom egy drogok hatásairól szóló szövegben. Hm. De vajon ki mondja meg, hogy mi a valóság és mi nem az? A pszichedelikus drogokat fogyasztó emberek jelentős része szerint életük egyik legmeghatározóbb, legfontosabb élménye volt, amit a drog hatására átéltek: vajon kinek van ahhoz joga, hogy tudálékosan az orrukra kösse, hogy az nem is valóság? Emberek millióit varázsolja el Debussy álomszerű muzsikája: az vajon valóság? Emberek milliói csodálják meg a múzeumokban Dalí szürrealista festményeit: vajon az valóság? Emberek millióit kötik nap mint nap a képernyők elé tv-sorozatok valószerűtlen, mesebeli történetei: az valóság?
Vajon amikor az ember stresszelve gürizik egy futószalag mellett vagy végez értelmetlen, gépies munkát egy íróasztalnál, az valóság, de amikor otthon beszívva röhögcsél, az nem az? Vajon össze lehet-e mérni patikamérlegen egy templomi mise vagy egy rave party mint élmény valóságosságát? Vajon a misszionáriusok bibliás hite tényleg magasabbrendű, mint az indiánok hite a gyógyító növényekben?
Ha belegondolsz, mennyire őrült gondolat, hogy mind újrahasznosított csillagporból vagyunk - pedig ez a valóság!
Én nem hiszek már abban, hogy a világ feketére és fehérre, Valóságra és Álvalóságra, józanságra és bódultságra felosztható. És abban sem, hogy szent küldetésünk, hogy a "drogok álvalóságába menekült" embereket vissza kell térítenünk a nagybetűs Tiszta Valóság birodalmába. Nem jobban, mint hogy küldetésünk, hogy a saját hitünkre térítsük az általunk vadembernek, pogánynak vagy eretneknek felcímkézett emberek csoportjait.
Hiszek ugyanakkor abban, hogy minden embernek be kell járnia a maga útját, és ennek az útnak vannak nehezebb, rázósabb, fájdalmasabb szakaszai is. És amikor valaki utat tévesztve bolyong, és eközben kárt okoz magának és másoknak is, akkor abban kell segítenünk, hogy visszataláljon a saját útjára. És nem abban, hogy megtaláljon egy olyan nagybetűs Utat, amiről mi azt gondoljuk, hogy mindenkinek azt kell járnia. Amikor segíteni akarunk, akkor az egész utat kell látnunk, amit bejárt. Ahogy Máté Gábor fogalmaz, nem azt kell kérdeznünk tőle, hogy "mi a baj veled?", hanem azt, hogy "mi történt veled?". És semmiképpen nem szabad megkérdőjeleznünk az élményei valóságosságát.