
06/08/2025
A tested nem hazudik. A méhed tudja, mikor van vége.
Vannak kapcsolatok, amik nem szavakkal, hanem kötésekkel működnek.
Energetikai láncokkal, melyek szorosan fonják körbe a testedet, különösen:
a petefészkeidet, a méhedet, a derekadat.
És miközben a fejed már rég kilépett volna…
a tested még hordozza a férfit.
Ezért fáj az alhas, mikor végre elengeded.
Ezért jön a ciszta.
Ezért reped meg a petefészek.
Ezért lesz folyadék a hasüregben.
Ezért írja ki az orvos: "petefészekcysta, hormonális zavar, ismeretlen eredetű fájdalom."
De valójában a tested csak ennyit mond:
"Végre el tudom engedni."
"Most szakítom ki magamból."
"Most már nem kell tovább tartanom."
Nők ezrei mennek át ezen.
Nem egy, nem tíz. Ez kollektív.
Mert a női test őriz.
Nemcsak gyermeket.
Hanem lenyomatokat, férfiakat, szégyent, bántást, megalázást is.
Amit a lélek még nem tud elengedni,
azt a test tartja – és idővel felrobbantja.
A peteérés nemcsak termékenységi folyamat.
Ez a női test belső kapuja.
És ha abban a pillanatban valami kiszakad,
akkor az nem „csak egy ciszta”…
hanem egy mély, szakrális elengedés.
Van, akinél ez spontán történik, fájdalommal, de gyógyulással.
És van, akinél a test már nem tud egyedül kiszakítani.
Ott jön a műtét.
Ott jön a hormonkezelés.
Ott jön a diagnózis.
De egyik sem betegség.
Egyik sem gyengeség.
Ez a női test utolsó kiáltása:
"Nem bírom már hordozni őt."
"Túl sokáig tűrtem, hogy megalázzon, bántson, uraljon."
"Most már én jövök."
És amikor végre kiszakad,
a nő megrázkódik.
Zokog.
Fájdalmakon megy át.
De utána fellélegzik.
Könnyebb lesz a test.
A szeme újra tiszta.
A hangja mélyebbről jön.
Mert végre nincs benne más. Csak ő.
Ezt nem tanítják.
Erre nem írnak receptet.
De a nők tudják.
A testük emlékszik.
És ha egyszer megtanulnak figyelni rá,
soha többé nem kell addig várni,
amíg ciszta formájában kérdezi meg:
“Miért nem léptél?”
Ez nem betegség. Ez felszabadulás.
És ha épp benne vagy:
ne félj.
A tested dolgozik érted.
Végre nem ellened, hanem veled.
Ha érintett vagy, vagy ismersz valakit, aki ebben van – csak annyit mondj neki: a méhed tudja. És eljön a pillanat, amikor már nem kell tovább tartania.”
Írta: Vivian.K.
Szilvia Dankó