06/08/2025
Miért nehezebb a saját gyerekünket tanítani, mint másét?
Sport és a gyerekek.
Sokan tapasztaljuk, hogy más gyerekekkel türelmesek, nyitottak és játékosak tudunk lenni, de amikor a saját gyermekünk ül velünk szemben a tanulásnál, egyszer csak mintha átváltanánk... szigorúvá, követelőzővé, csalódottá vagy akár tehetetlenné válunk. Miért?
Mert a gyerekünk – különösen tanulási helyzetben – tükröt tart nekünk.
Nemcsak azt mutatja meg, mennyire tudunk tanítani, hanem azt is, milyen viszonyban vagyunk az irányítással, az elvárásainkkal, a türelemmel, a saját diák-élményeinkkel...
és legfőképp: önmagunkkal.
Amikor azt érezzük: „nem figyel rám”, „nem akarja megérteni” vagy „direkt csinálja” – valójában sokszor nem a gyerekről van szó, hanem rólunk. A saját belső feszültségeinkről. Arról, hogy mennyire tudunk feltétel nélkül jelen lenni, anélkül, hogy az eredménytől tennénk függővé a szeretet, az elfogadást vagy a kapcsolódást.
A szülői elvárás – még ha burkolt is – energiaként tol.
Olyan, mint egy halk üzenet: „viselkedj úgy, ahogy szerintem kellene.”
És ezt a gyerek – akár tudattalanul –elutasítja. Mert érzi: ilyenkor nem ő van szeretve, hanem egy verziója.
Ha valóban segíteni akarunk neki tanulni, fejlődni, akkor először magunkban kell elengedni a belső hajcsárt.
Nem azért, mert „rossz szülők” lennénk – hanem mert egy másik ritmust hív az élet: a kapcsolódásét.
Sportoktatóként és terapeutaként bennem él a mély vágy, hogy a gyerekeimnek segítsek.
Hogy megmutassam nekik: a testük nem csak egy „eszköz”, hanem otthon, kapaszkodó, örömforrás.
De ez a szerep néha vékony jég.
Mert ha nem figyelek, könnyen átbillenhetek a segítésből az irányításba, a támogatásból a szabályozásba.
És akkor már nem a kapcsolat, hanem az elvárás kerül előtérbe – még ha jónak is tűnik a szándék.
Ezért újra meg újra emlékeztetnem kell magam:
nem tanítani jöttem. Kapcsolódni.
A kisfiammal és mostmár a kislányommal is gyakran "edzünk", jógázunk együtt, nevetve, játszva, félúton abbahagyva🤪, ahogy sikerül.
Ők ebbe nőttek bele – többnyire ott vannak mellettem amikor a sportnak hódolok, látták, hogy az erő nem csupán az izmokban, hanem a kitartásban, a rugalmasságban, a lelkierőben is ott lakik és, hogy milyen felszabadító hatással van rám a mozgás.
Kérlek, soha ne hasonlíts engem magadhoz. Nekem ez a munkám, a mindennapjaim része, így természetes, hogy van benne rutinom – de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy te ne tudnád még nálam is jobban ráhangolni a gyermekedet a mozgás örömére. 🤍
Ez a mi utunk. És ezen belül is megtapasztaltuk: volt időszak, amikor az én útmutatásom kevésbé ért célba.🤷♀️
Amikor egy másik felnőtt – egy edző, tanító – szava jobban rezonált a kisfiaméval.
És ez teljesen rendben van. Sőt, fontos.
A gyerek nem mindig attól tanul, akihez a legközelebb áll.
Hanem attól, akihez épp akkor tud kapcsolódni.
De akkor beszéljünk a mozgás fontosságáról.
Nem az a cél, hogy bárkiből élsportoló legyen, vagy hogy ez legyen az élete fő iránya.
A cél sokkal egyszerűbb – és mélyebb:
hogy a gyerek otthon legyen a saját testében.
Hogy tudja levezetni a feszültséget, átélni az örömöt, felismerni a határait, és megtapasztalni az erejét – kívül-belül.
A mozgás nemcsak fizikai szükséglet.
Ez az idegrendszer egyik legfontosabb szabályozója.
Az izommunka nem csupán az egészség szempontjából kulcsfontosságú – hanem a tanulási képességek, a stresszkezelés, az önbizalom és a mentális jóllét alapja is.
A testben lenni, a testtel kapcsolódni: ez tanulható.
De nem elméből.
Csak megélésből.
A kisfiam próbált már több sportágat – de nem jött az a bizonyos „aha”-élmény. Nem erőltettük.
Láttuk, hogy szeret mozogni, hogy fontos neki, de még nem találta meg a saját ösvényét.
Most apa-fia CrossFitre járnak – ott az erőnlét, koordináció, közös izzadás, jókedv a cél.
És közben tanul. Nem könyvből, nem padban.
Hanem a testén keresztül. Önmagáról.
Mert tanulni nem csak ülve lehet. Sőt, sokszor épp az ülés az akadály.
A légzés, az egyensúly, a ritmikus mozdulatok oldják a feszültséget, segítenek visszatalálni a jelenbe.
A mozgás az egyik legerősebb építőköve az önbizalomnak.
Az izmok nemcsak tartanak – megtartanak.
Fókuszt, stabilitást, belső egyensúlyt.
És közben ott a hétköznapi valóság:
A városban gyakran nehéz megoldani a természetes, szabad mozgást, ahol a test ösztönösen, korlátok nélkül létezhet.
Falun viszont kevesebb a szervezett sportlehetőség – ott inkább a kreatív szabadság van jelen, de struktúra ritkábban.
Mindkettőnek megvan az értéke – és a kihívása is.
Szülőként talán nem is az a kérdés, melyik a jobb, hanem hogy mire figyelünk fel.
Arra például, ha a képernyő egyre több időt vesz el a testtől.
És arra is, hogyan tudjuk segíteni, hogy visszataláljon a testébe – nem kényszerből, hanem kíváncsiságból.
Mert bármilyen környezetben élünk, egy valami biztos:
A mozgásnak több helyet kell kapnia, mint a kijelzőknek.
De nem erőből. Nem elvárásból.
Hanem mert a testben lenni jó.
És a gyerek ezt tudja.
Csak időnként emlékeztetni kell rá, de a legfontosabb: nekünk szülőknek példát kell mutatunk arra, hogy az egészségünk, legyen szó fizikai, mentális és lelki egészségről számít és teszünk is érte.
A gyerek nem azt követi, amit mondasz – hanem azt, ahogyan élsz...
Hagyunk két hozzászólást a poszt alatt, amiben az egyik gyakorlat:
Egy összehangoló gyakorlatot, ami azért működik, mert először a kapcsolatot és az idegrendszeri szabályozást állítja helyre, nem a teljesítményt helyezi fókuszba.
A közös jelenlét, légzés és finom érintés aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, csökkenti a stresszt és elősegíti a tanuláshoz szükséges biztonságérzet kialakulását.
A tanítás akkor tud működni, ha a kapcsolat erősebb, mint az elvárás.
És ha nem megy – az nem kudarc.
Hanem egy új lehetőség, hogy előbb magunkat „tanítsuk”: megengedésre, elfogadásra, jelenlétre.
Illetve írtunk néhány egyszerű gyakorlatot is, amelyeket pedagógusok használhatnak óra előtt, vagy szülők bevethetnek leckeírás, illetve dolgozatra való felkészülés előtt – hogy a gyerekek teste és figyelme is rá tudjon hangolódni a tanulásra.
Gondolkodunk valamin ősztől...🙈
Egy zárt közösség, ahol együtt mozdulunk – testben, lélekben.
Jóga, pilates, erősítés, szülő-gyerek közös mozgás, stresszoldás,
és gyakorlatok, meditációk, hogy elérjünk oda, amit a testünk csendben őriz: minták, emlékek, megélések, sebek...
Női lét, minden formáját érintve.
Mit szólsz?
Szerző: Léterő
Kép: Védett tartalom
