Bright Kid Zeneovi

Bright Kid Zeneovi Zenés foglalkozás óvodásoknak, ahol játékosan fejlődnek gyermeked képességei.

Előzd meg a tanulási nehézségeket és ellensúlyozd a digitális világ hatásait művészettel!
🎶 Zene, hangszerek, alkotások, dalok, versek és sok mozgás!..mert a művészet érték!

Az elmúlt hetekben nem jelentkeztem és a foglalkozásaimat sem tudtam megtartani, aminek az az oka, hogy sajnos a nagy fi...
01/04/2026

Az elmúlt hetekben nem jelentkeztem és a foglalkozásaimat sem tudtam megtartani, aminek az az oka, hogy sajnos a nagy fiam elkapott egy fertőzést, ami sorra végig járta a tesókat is.

A sűrű időközönként fellépő erős hányást napokig tartó hasmenés követte. Az első tünet megjelenése után kisebbik fiam is lebetegedett, majd a lányom is. Néhány nap elteltével jobban lettek, a tünetek megszűntek és erőre kaptak.

Azonban jött a második majd a harmadik hullám is. Eltelt 2 nap és a kisebbik fiam újra elkezdett hányni és vele egyidőben újra megjelent a hasmenés is. Olyan intenzitással és sűrűn, hogy kiszáradáshoz közeli állapotba került. Akkor voltunk először a sürgősségin, ahonnan az infektológiára került.

Az infúzió sokat segített, úgy látszott megszűnnek a tünetei, azonban a hazatérést követő 2. napon újrakezdődött minden, ezúttal a legkisebb gyermekekem is visszaesett, így kettejükkel ismét a sürgősségre majd az infektológiára kerültünk.

A mintavétel a vizsgált baktériumokra és vírusokra negatív lett, így nem tudjuk pontosan mi okozta a bajt.

Március 3-ika óta talán most tudom azt mondani, hogy már mindenki jól van.

Nagyon nehéz volt az elmúlt hónap, de lassan túl vagyunk rajta.

Nagyon köszönöm a kedves üzeneteket amiket kaptam tőletek 🥰, sokat segített.

A húsvéti dalokat, mondókákat és játékokat jövő héten küldöm e-mailben a bérleteseknek :)

Szeretettel várlak benneteket szünet után!
Április 15-én újra találkozunk!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Sziasztok!Új tavaszi játékaim elérhetőek a Youtube csatornámon: (Néhány videó április közepétől csak a bérleteseimnek le...
16/03/2026

Sziasztok!

Új tavaszi játékaim elérhetőek a Youtube csatornámon:
(Néhány videó április közepétől csak a bérleteseimnek lesz elérhető)

Harmatcsepp reggelen
https://youtu.be/hkisUIwOCmY?si=uekPxeozzTpyEykK

Jer, jer kikelet - versike babzsákos játékkal
https://youtube.com/shorts/NtqBlTy48Jk?si=5FsZ5odHe7Lch44f

3 nyelvtörő
https://youtu.be/2oV04EGad1w?si=4nGhjSsjvFpNSi-E

Hívogat az iskola - ujjfüggetlenítő játék
https://youtu.be/wHdro2vERV4?si=pYXtg89hSs1V9CaE

Hej vára, vára - mozgással
https://youtu.be/e6QzbbMI41U?si=6zv-Ll3YSJmE79H5

Zászlónkat szellő
https://youtu.be/3qgh7PiAjtw?si=vvC-eznD8h4VjW_w

Gyógyteák - szójáték, nyugodtan bővítsétek az otthoni gyógyteákkal :)
https://youtu.be/3qgh7PiAjtw?si=auiZsLh44SEAXQMi

https://youtu.be/IDV0UsqkPHA?si=FiJzGUHs9OcLfzlH

Kövesd a csatornám és nézzétek, játsszátok a többi játékot is!

Bright Kid Zeneovi
Zene, ami többet ad: fejlesztés, játék, érték!

Nektek melyik a kedvencetek? ❤️
Írd meg kommentben!
👇👇👇

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

07/03/2026
Holnap Bright Kid Zeneovi :)Ezen a héten elutazunk a Sarkvidékre:📜tanulunk pingvines/jegesmacis verset🐧🐻‍❄️ találkozunk ...
24/02/2026

Holnap Bright Kid Zeneovi :)

Ezen a héten elutazunk a Sarkvidékre:
📜tanulunk pingvines/jegesmacis verset
🐧🐻‍❄️ találkozunk jeges medvével, pingvinnel, fókával
🪈ismerkedünk a furulyával
💡fejtörőket oldunk meg
🪇zenélünk
🎶énekelünk
🤸‍♂️és persze sokat MOZGUNK!

Várlak szeretetettel benneteket szerdán/pénteken 16:30-17:30!

Te is félted gyermeked a digitális világ negatív hatásitól?
✅️Úgy érzed túl sok energiája van gyermekednek és nem tudod mivel lekötni, de nem szeretnéd ha a tv-t nézné egész délután ovi után?
✅️Szeretnél egy igazán értékes foglalkozást számára?
✅️Szeretnéd felkelteni az érdeklődését a művészetek iránt: Zene, alkotás, rajz?
✅️Olyan foglalkozást keresel ami a művészeteken keresztül játékosan FEJLESZTi képességeit?

Akkor a Bright Kid Zeneovi nektek való!

Jelentkezz:
📧brightkid.zeneovi@gmail.com
📞+36705048035

17/02/2026
Itt a farsang, áll a bál...🎵🎶🤩Ez a téma különösen sok zenei fejlesztési lehetőséget tartalmaz, így egy kicsit zsong is a...
16/02/2026

Itt a farsang, áll a bál...🎵🎶🤩

Ez a téma különösen sok zenei fejlesztési lehetőséget tartalmaz, így egy kicsit zsong is a fejem attól a sokmindentől, amit meg szerettem volna valósítani.
Mivel minden nem fér bele, nagy nehezen sikerült pár gyöngyszemet kiválasztanom 😊
Van táncos, tapsos, vicces 😁 kinek mi a leginkább szívéhez való!

Lessétek meg a legújabb dalokat, mondókákat 🤭😉
👇👇👇
https://youtube.com/?si=88Ik5jYaPoi78z69

Táncoljátok, tapsoljátok őket és ne felejtsétek el megosztani!

Iratkozz fel a Youtube csatornámra az újabb értékes, zenés tartalmakért ☺️

🎶Zene, ami többet ad! ❤️

Share your videos with friends, family, and the world

Pillanatképek a maci hétről:✂️🎹Alkottunk varázs zongorát, ami meg is szólal, 🐻🐦voltunk macik, madarak, ahogy hallgattuk ...
10/02/2026

Pillanatképek a maci hétről:
✂️🎹Alkottunk varázs zongorát, ami meg is szólal,
🐻🐦voltunk macik, madarak, ahogy hallgattuk a zongorát,
🎶körtáncot jártunk,
🪇és persze zenéltünk együtt is.

Ezen a héten szerdán és pénteken nem lesz Bright Kid Zeneovi !

Szeretettel várlak benneteket jövő héten egy kis farsangi mulatságra!

Kövesd az oldalam az újabb tartalmakért és iratkozz fel Youtube csatornámra!

Tegnapi mackós dalaink után én is találkoztam este egy mackóval...miután Izi - persze merő véletlen - minden játékot lel...
05/02/2026

Tegnapi mackós dalaink után én is találkoztam este egy mackóval...miután Izi - persze merő véletlen - minden játékot lelökött az egyik polcról.

Képzeljétek, tavaly kapta Édi az 1. szülinapjára, és olyan téli álmot aludt, hogy csak most bújt elő a szekrény mellől 😅
Elvira Nacsa-Farkas - egyébként Édi nagyon szereti 🥰

Cím

Roosevelt Tér
Szeged
6721

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:30
Kedd 09:00 - 17:30
Szerda 09:00 - 17:30
Csütörtök 09:00 - 17:30
Péntek 09:00 - 17:30

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Bright Kid Zeneovi új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram