02/08/2025
Bizonyára találkoztatok már olyan személlyel, aki nagyon elköteleződött valamilyen spirituális út mellett, lelkesen végzi a különféle gyakorlatokat, eljár egy guruhoz vagy egy közösségbe, hangsúlyozza, hogy dolgozik magán, nagy megvilágosodásokról, komoly fejlődésről számol be, de valahogy mégsem tűnik hitelesnek. Sokszor nehéz megfogalmazni a kívülállóknak, hogy mi a baj, inkább csak zavaró érzések vannak.
Jellemző ezekre az emberekre a pozitív gondolkodás túlhasználata, bizonyos negatív érzelmek (leggyakrabban a düh) tagadása és alacsony rezgésűnek bélyegzése, a különféle traumák spirituális – jellemzően karmikus – magyarázata, állandó meditáció, „fénybe vonulás”, illetve mások megítélése spirituális szintjük alapján olyan kijelentésekkel, mint „Ő még nem ébredt fel. Nem elég tudatos, ezért nem értheti. Én magasabb szinten vagyok.” A zavaró érzések nem alaptalanok, ha ilyesmivel találkozunk, ugyanis ez a spirituális elkerülés jelensége, ami egy speciális énvédő mechanizmus.
Mielőtt alaposabban megismernénk ennek a dinamikáját, fontosnak tartom tisztázni, hogy nem a spiritualitás a probléma. Semmiképp sem szeretném ugyanis azt a látszatot kelteni, hogy valamiféle tudományos arrogancia talaján állva elítélem vagy leértékelem a spirituális hagyományokat. Már csak ezért sem, mert tőlem személyesen sem áll távol ez a fajta gondolkodásmód, a jóga és a meditáció a mindennapi életem részét képezi, és saját bőrömön tapasztalom áldásos hatásait. A szubjektív tényezőkön túl pedig elmondható, hogy a jelentősebb vallási, spirituális hagyományokban évezredes lélektani tudás és tapasztalat összegződik, egyre több elemről bizonyosodik be tudományosan is, hogy hatásos és kerül be a pszichológia eszköztárába. Elég csak a meditációra gondolni. De a mostanában nagyon népszerű mindfulness technikák is rengeteget merítenek a buddhizmusból. Számos kutatás igazolja, hogy azok az emberek, akik bizonyos vallásos közösségek tagjai és aktívan megélik hitüket, mentálisan egészségesebbek. A pszichológia transzperszonális irányzata pedig az ember spirituális, tudattágító és önmeghaladó élményeit helyezi a fókuszba és fontosnak tartja a személyes fejlődésen túl a spirituális kibontakozást is. Számos spirituális iskola kínál tehát mély és hiteles önismereti utat, ha tudományosan nem is igazolható (még) a hatásmechanizmusuk.
A spirituális elkerülés azonban egy másfajta viszonyulást jelent ehhez a világhoz. Ilyenkor a személy tudattalan módon arra használja a spiritualitást, hogy elkerülje a fájdalmas élmények, traumák, belső konfliktusok feldolgozását, a saját sötét, traumatizált énrészeivel való kapcsolódást, miközben úgy hiszi, hogy dolgozik magán. Az önismeret azonban épp erről szól, és aki járt már ezen az úton, pontosan tudja, hogy rendkívül energiaigényes és sokszor nagyon fájdalmas folyamat.
Több okból is fontosnak tartom felhívni a figyelmet erre a jelenségre. Egyrészt azért, mert sok szempontból csapdahelyzet: úgy tűnhet, hogy az illető spirituális szinten fejlődik, valójában azonban mélyebb szinten stagnál vagy épp romlik az állapota, hiszen épp azokkal az élményeivel és énrészeivel nem kapcsolódik, amik meggyógyítása, kezelése valós gyógyulást hozhatna. Sokszor hosszú ideig vagy akár egész életen át is benne ragadhat ebben a furcsa, álfejlődés állapotában. Másrészt a spirituális piacon sokan épp arra specializálódtak, hogy kiszolgálják a spirituális elkerülésre fogékonyak igényeit és könnyű, gyors, kellemes megoldásokat kínálnak gyakorlatilag az összes problémára. A harmadik ok, ami miatt beszélnünk kell róla, hogy sokszor kifejezetten káros, romboló magyarázatok születnek ebben az értelmezési keretben. Amikor például azzal magyarázza valaki a súlyosan bántalmazó kapcsolatát, hogy ők ikerlángok, és ennek a különleges kapcsolatnak a természetéből adódnak a nehézségek, viszonylag könnyű belátni, hogy kifejezetten torz valóságészlelésről és súlyosan önsorsrontó, veszélyes hitrendszerről van szó. Ahogy az is kérdéseket vet fel, amikor valaki működőképes megküzdési mechanizmusok és énerő híján pusztán meditáció segítségével szeretné manifesztálni az életébe a pozitív minőségeket. Csak hogy két valós esetet említsek.
Teljesen elfogadható, ha valaki nem pszichológus segítségét szeretné kérni, ha valamilyen elakadással, pszichés problémával küzd, mert a spirituális szemlélet közelebb áll hozzá. Érdemes azonban olyan segítőt választani, aki nemcsak a fényes útról beszél, hanem a belső árnyékok integrációját is hangsúlyozza. Nem azt ígéri, hogy eltünteti a fájdalmakat és nehézségeket, hanem azt, hogy segít megérteni és befogadni azokat. De a legfontosabb talán az, hogy nem ígér könnyű, instant megoldást.
