Nagy Márta pszichológus

Nagy Márta pszichológus Pszichológiai tanácsadás Szegeden, Makón és online. Elfogadó, empatikus légkör, nagy szakmai tapasztalat.

A szenzoros érzékenység nem „túlreagálás” és nem hiszti.Az idegrendszer egyszerűen intenzívebben dolgozza fel a környeze...
22/05/2026

A szenzoros érzékenység nem „túlreagálás” és nem hiszti.
Az idegrendszer egyszerűen intenzívebben dolgozza fel a környezet ingereit.

Van, akit a hangos zajok merítenek le gyorsan.
Másokat a túl erős fények, bizonyos anyagok érintése, tömeg, szagok vagy akár a folyamatos információáradat visel meg. Ilyenkor az idegrendszer könnyebben túlterhelődik, ami feszültséget, ingerlékenységet, kimerültséget vagy visszahúzódást okozhat.

A szenzoros érzékenység nem gyengeség.
Sok érzékeny ember különösen empatikus, kreatív, alapos és intuitív. Ugyanakkor fontos megtanulni felismerni a saját terhelhetőség határait.

Ami segíthet: • tudatos pihenőidők beiktatása
• csendesebb, biztonságos terek keresése
• a túl sok inger csökkentése
• stabil napi rutin kialakítása
• önmagunk működésének elfogadása bűntudat nélkül

Nem az a cél, hogy „keményebbé” váljunk, hanem hogy jobban értsük az idegrendszerünk jelzéseit — és együttműködjünk velük.

Te hogyan veszed észre magadon a túlterhelődést?

Nem mindenki az, akinek látszik.Lehet, hogy te sem.Vannak emberek, akik mosolyognak, teljesítenek, gondoskodnak másokról...
21/05/2026

Nem mindenki az, akinek látszik.
Lehet, hogy te sem.

Vannak emberek, akik mosolyognak, teljesítenek, gondoskodnak másokról, mindig „rendben vannak” — miközben belül teljesen elszakadtak önmaguktól.

A pszichológiában ezt gyakran hamis szelf működésnek nevezzük.

A hamis szelf nem hazugság vagy képmutatás.
Hanem egy megtanult túlélési mód.
Egy szerep, amit azért építünk fel, hogy szerethetőek, elfogadhatóak vagy biztonságban legyünk.

Gyakran akkor alakul ki, amikor valaki azt tanulja meg gyerekként, hogy a szeretet feltételekhez kötött:
– „akkor vagy jó, ha alkalmazkodsz”,
– „ne legyél túl érzékeny”,
– „ne okozz problémát”,
– „viselkedj megfelelően”.

Ilyenkor az ember fokozatosan eltávolodik a saját valódi érzéseitől és szükségleteitől, és elkezd egy olyan verzióként működni, akit könnyebb elfogadni.

Kívülről ez sokszor nem is látszik.
A hamis szelf mögött álló emberek lehetnek:
• túlteljesítők,
• mindig segítőkészek,
• konfliktuskerülők,
• túlzottan kontrolláltak,
• vagy éppen állandóan „jól működők”.

Belül azonban gyakran megjelenik:
– az üresség érzése,
– a szorongás,
– az identitásbizonytalanság,
– a krónikus fáradtság,
– vagy az az élmény, hogy „nem is tudom, valójában ki vagyok”.

A valódi önmagunk felé vezető út nem egyik napról a másikra történik.
Sokszor az első lépés csak annyi, hogy elkezdjük észrevenni:
Mit érzek valójában?
Mire lenne szükségem?
Hol alkalmazkodom túl önmagam rovására?

A hitelesebb működés nem tökéletességet jelent.
Hanem azt, hogy egyre kevésbé kell szerepekkel megvédenünk magunkat.

Terápiába rendszerint a család fekete bárányai járnak.Azok, akik már nem bírják tovább csendben vinni azt, amit a rendsz...
20/05/2026

Terápiába rendszerint a család fekete bárányai járnak.
Azok, akik már nem bírják tovább csendben vinni azt, amit a rendszer rájuk tett.

Bert Hellinger német pszichoterapeuta és a családállítás módszerének megalkotója volt. A „fekete bárány” kifejezést olyan családtagokra használta, akik valamilyen módon kilógnak a rendszerből: túl érzékenyek, lázadók, tüneteket produkálnak, más utat választanak, vagy egyszerűen kimondják azt, amiről mások hallgatnak.

Hellinger szerint a fekete bárány sokszor nem a „probléma”, hanem annak a hordozója, amit a család nem tudott feldolgozni. Generációs traumák, kimondatlan veszteségek, elfojtott konfliktusok gyakran egyetlen emberen keresztül jelennek meg újra.

Paradox módon éppen ő lehet az, aki változást indít el.
Aki nem tud — vagy már nem akar — tovább alkalmazkodni a régi mintákhoz.

A pszichológiai munka egyik fontos kérdése ezért nem az, hogy „mi baj van vele?”, hanem az, hogy: mit mutat meg a családi rendszerből az, aki kilóg a sorból?

Tegnap az egyik kliensemmel beszélgettünk arról, hogy mennyire természetes igényünk van a gyors, látványos változásra. É...
19/05/2026

Tegnap az egyik kliensemmel beszélgettünk arról, hogy mennyire természetes igényünk van a gyors, látványos változásra. És bár ez egy egyéni beszélgetésből indult, valójában nagyon gyakori téma a terápiákon.

Sokan úgy érzik, hogy akkor „haladnak jól”, ha egyik napról a másikra képesek teljesen megváltoztatni az életüket: új szokások, új működésmód, új gondolkodás. Amikor pedig ez nem sikerül tartósan, könnyen megjelenik a csalódottság vagy az önkritika.

Pedig a valódi változás ritkán nagy fordulatokkal történik.

A legtöbbször apró, szinte jelentéktelennek tűnő döntésekből épül fel:
– egy kicsit tudatosabb határhúzás,
– néhány perc pihenés bűntudat nélkül,
– egy őszintébb mondat,
– egy új reakció ugyanarra a helyzetre,
– vagy egyszerűen annak észrevétele, hogy mire lenne valójában szükségünk.

Ezek kívülről sokszor nem látványos dolgok. De az idegrendszerünk számára pont a fokozatosság az, ami biztonságos és fenntartható.

Talán ezért is tűnik lassúnak az önmunka.
Mert nem egyik napról a másikra írjuk át azt, amit éveken vagy akár évtizedeken keresztül tanultunk magunkról és a világról. Az önismeret nem egy hirtelen „megvilágosodás”, hanem sok apró felismerés és új tapasztalat egymásra épülése.

És bár ez a folyamat néha türelmet próbáló, éppen ettől lesz valódi és tartós.

A nagy életreformok gyakran gyorsan kifulladnak. A kicsi, következetes változások viszont idővel képesek teljesen új irányba vinni az életünket.

Ismét szervezkedünk Anitával! Előreláthatólag szeptember 25-26-27-én tartunk Tihanyban egy női elvonulást, ahol a mozgás...
19/05/2026

Ismét szervezkedünk Anitával! Előreláthatólag szeptember 25-26-27-én tartunk Tihanyban egy női elvonulást, ahol a mozgás, az önismeret, a természettel való kapcsolódás és a gasztronómia kerül terítékre. Hamarosan jövünk a részletekkel!

Mielőtt elkezdődik egy új hét, érdemes néhány percre megállni — nem azért, hogy mindent előre kontrolláljunk, hanem hogy...
17/05/2026

Mielőtt elkezdődik egy új hét, érdemes néhány percre megállni — nem azért, hogy mindent előre kontrolláljunk, hanem hogy egy kicsit tudatosabban érkezzünk meg a következő napokba.

Próbáld végiggondolni ma este ezeket a kérdéseket:
Mi volt az elmúlt hét egy olyan pillanata, ami valóban feltöltött?
Mit szeretnék másképp csinálni ezen a héten?
Mi az az egy dolog, amitől most tartok — és mire lenne szükségem ahhoz, hogy könnyebb legyen?
Mi az az egyetlen fontos dolog, amire szeretnék figyelni a héten?

Mini gyakorlat estére:
Vegyél elő egy papírt, és írj két oszlopot.
„Amit viszek magammal a hétre”
(pl. egy jó beszélgetés emléke, kitartás, humor, nyugalom)
„Amit itt hagyok vasárnap este”
(pl. múlt heti feszültség, bűntudat, állandó megfelelési kényszer)

Nem kell tökéletes hétre készülni.
Elég egy vállalható hétre.
Egy olyan hétre, amelyben marad hely a levegővételre, a hibákra, és az újrakezdésre is.

A tudatos ráhangolódás sokszor nem nagy változtatásokból áll, hanem apró belső rendezésekből.
És néha már az is sokat számít, ha nem automatikusan sodródunk bele a hétfőbe.

A trauma legmélyebb következménye sokszor nem a félelem, hanem az önmagától való eltávolodás. Az, amikor valaki már nem ...
15/05/2026

A trauma legmélyebb következménye sokszor nem a félelem, hanem az önmagától való eltávolodás. Az, amikor valaki már nem érzi természetesnek, hogy helye van a világban.

Sokan, akik traumatizáló közegben nőttek fel, mélyen magukba építik azt az érzést, hogy a létezésük feltételes. Hogy akkor elfogadhatók, ha hasznosak, alkalmazkodók, csendesek, teljesítenek — vagy éppen semmilyen terhet nem jelentenek másoknak.

Különösen jellemző ez komplex fejlődési trauma esetén, amikor valaki hosszú időn át olyan kapcsolati közegben élt, ahol az érzelmi szükségletei nem kaptak biztonságos választ. Ilyenkor nem stabil önérték alakul ki, hanem egy állandó belső bizonytalanság:
„Van jogom itt lenni?”
„Számítok egyáltalán?”
„Elég vagyok úgy, ahogy vagyok?”

Ezt a belső ürességet vagy létbizonytalanságot sokan próbálják kompenzálni. Gyakori a túlzott munka, a folyamatos teljesítéskényszer, a másokról való túlzott gondoskodás vagy a társadalmi hasznosság hajszolása — mintha a saját értéküket újra és újra ki kellene érdemelniük. Mások szerhasználattal, evéssel, kapcsolatokkal vagy állandó elfoglaltsággal próbálják tompítani azt a fájdalmas érzést, hogy önmagukban nem elégségesek.

Kívülről mindez gyakran nem látszik. Egy traumatizált ember lehet sikeres, kompetens, szerethető és nagy teherbírású — miközben belül folyamatosan kétségbe vonja a saját létjogosultságát.

A gyógyulás egyik fontos része annak felismerése, hogy ezek az érzések nem objektív igazságok, hanem korai sérülések lenyomatai. És hogy az ember értéke nem abból fakad, mennyire hasznos, erős vagy hibátlan.

Hanem abból, hogy ember.

Van, amikor az embernek nem tanácsra van szüksége.Nem motivációra.Nem arra, hogy „gondolkodjon pozitívan”.Hanem arra, ho...
14/05/2026

Van, amikor az embernek nem tanácsra van szüksége.
Nem motivációra.
Nem arra, hogy „gondolkodjon pozitívan”.

Hanem arra, hogy valaki érzelmileg megtartsa.

A pszichológiában ezt nevezzük holding funkciónak: egy olyan biztonságos térnek, ahol az ember nem marad egyedül a szorongásával, fájdalmával vagy belső feszültségével.

Amikor valakit nem siettetnek.
Nem javítanak ki azonnal.
Nem bagatellizálják az érzéseit.
Nem akarják rögtön „megjavítani”.

Hanem jelen vannak.

A holding funkció segít abban, hogy az ember fokozatosan megtanulja:

- felismerni az érzéseit,
- elviselni a feszültséget,
- és megnyugtatni önmagát.

Gyerekkorban ezt először az elsődleges gondozóktól tapasztaljuk meg, de felnőttként is nagy szükségünk van olyan kapcsolatokra, ahol érzelmileg megtartva érezhetjük magunkat.

A pszichológiai munka egyik fontos része éppen ennek a biztonságos térnek a megteremtése.

Néha a legnagyobb segítség nem a tanács.
Hanem az, hogy valaki elbírja velünk együtt azt, amit nehéz egyedül hordozni.

„Bocsi.”„Köszönöm.”„Ne haragudj.”Vannak emberek, akik ezeket a szavakat naponta tucatnyi alkalommal mondják ki — akkor i...
13/05/2026

„Bocsi.”
„Köszönöm.”
„Ne haragudj.”

Vannak emberek, akik ezeket a szavakat naponta tucatnyi alkalommal mondják ki — akkor is, amikor valójában semmi rosszat nem tettek.

A túlzott bocsánatkérés és állandó megköszönés sokszor nem pusztán udvariasság. Lehet egy korábbi érzelmi sérülés, trauma vagy tartós bizonytalanság lenyomata is.

Azok, akik olyan közegben nőttek fel, ahol:
– gyakran kritizálták őket,
– kiszámíthatatlan reakciókkal találkoztak,
– konfliktus esetén büntetést vagy elutasítást éltek meg,
– azt tanulták meg, hogy „jobb csendben maradni” és alkalmazkodni,

felnőttként sokszor túlzott felelősséget vállalnak mások érzéseiért.

Ilyenkor a „bocsánat” nem egyszerű szó.
Hanem egy védekezési stratégia:
„Kérlek, ne haragudj rám.”
„Ne utasíts el.”
„Hadd maradjak biztonságban.”

És a túl sok „köszönöm” mögött is állhat az az érzés, hogy:
„Teher vagyok.”
„Hálásnak kell lennem azért is, ami alapvető figyelem vagy szeretet.”

A gyógyulás egyik fontos része felismerni:
nem kell folyamatosan „kiérdemelni” a helyünket mások életében.

Lehetünk szerethetők akkor is,
ha nem kérünk bocsánatot a létezésünkért.

Amikor az énvédő mechanizmusok már nem védenekAz énvédő mechanizmusok alapvetően a pszichénk automatikus védelmi reakció...
12/05/2026

Amikor az énvédő mechanizmusok már nem védenek

Az énvédő mechanizmusok alapvetően a pszichénk automatikus védelmi reakciói. Segítenek csökkenteni a szorongást, elviselni a fájdalmat vagy megóvni magunkat attól, ami túl nehéz lenne egyszerre teljes mélységében megélni.

Sokszor valóban szükségünk is van rájuk. Egy krízishelyzetben például a tagadás vagy az érzelmek átmeneti „kikapcsolása” segíthet működőképesnek maradni.

A nehézség általában ott kezdődik, amikor ezek a mechanizmusok tartóssá válnak — és már nem segítenek alkalmazkodni, hanem eltávolítanak a saját érzéseinktől, szükségleteinktől vagy kapcsolatainktól.

A tagadás akadályozhat abban, hogy időben segítséget kérjünk.
„Nincs semmi baj.”
„Másoknak sokkal nehezebb.”
Közben a feszültség, a kimerültség vagy a testi tünetek egyre erősebbek lehetnek.

A racionalizálás megakadályozhatja az őszinte önreflexiót.
Amikor mindenre találunk logikus magyarázatot, könnyen elkerülhetjük a valódi érzéseket: a csalódottságot, a félelmet vagy az elutasítottság fájdalmát.

A kivetítés megnehezítheti a kapcsolatainkat.
Ha a saját dühünket, bizonytalanságunkat vagy irigységünket másokban látjuk meg, gyakran konfliktusok, félreértések alakulnak ki.

Az elfojtás miatt sokszor nem is értjük, miért reagálunk túl intenzíven bizonyos helyzetekre.
A ki nem mondott érzések nem tűnnek el — gyakran szorongás, testi tünetek vagy ismétlődő kapcsolati minták formájában jelennek meg.

A humor is lehet védekezés.
Néha viccelődéssel próbáljuk távol tartani magunktól a fájdalmat. Kívülről könnyednek tűnhetünk, miközben belül magányosak vagy túlterheltek vagyunk.

Az énvédő mechanizmusok nem ellenségeink. Egykor valószínűleg segítettek túlélni, alkalmazkodni vagy csökkenteni a lelki terhelést. De fontos kérdés, hogy ma még valóban védenek-e — vagy inkább megakadályozzák, hogy kapcsolódjunk önmagunkhoz és másokhoz.

Az önismeret sokszor ott kezdődik, amikor nem csak azt figyeljük meg, hogyan reagálunk, hanem azt is: mit próbálunk elkerülni a reakcióinkkal.

Ti találkoztatok már olyan helyzettel, amikor utólag felismertétek a saját védekező működéseteket?

A mai napon a közlekedési kultúra napja arra emlékeztet bennünket, hogy a közlekedés nem csupán technikai vagy szabályre...
11/05/2026

A mai napon a közlekedési kultúra napja arra emlékeztet bennünket, hogy a közlekedés nem csupán technikai vagy szabályrendszeri kérdés — hanem pszichológiai is.

Amikor volán mögé ülünk, kerékpárra szállunk vagy gyalogosként közlekedünk, nem hagyjuk otthon az érzelmeinket, a stresszünket vagy a feszültségeinket. Ezek ugyanúgy jelen vannak az utakon, mint mi magunk.

A sietség például beszűkítheti a figyelmet és növelheti az impulzív döntések esélyét. A tartós stressz csökkentheti a türelmet és fokozhatja az ingerlékenységet. Frusztrált állapotban könnyebben érzékelünk támadásként egy lassabb reakciót, egy bizonytalan manővert vagy akár egy egyszerű közlekedési hibát is.

Ilyenkor az idegrendszerünk gyakran automatikus üzemmódba kapcsol:
• hamarabb reagálunk indulatosan,
• nehezebben szabályozzuk az érzelmeinket,
• csökken az empátia,
• és könnyebben alakul ki az „én kontra mások” érzése az utakon.

A közlekedési agresszió mögött sokszor nem „rossz emberek”, hanem túlterhelt, kimerült vagy feszült idegrendszerek állnak. Ez természetesen nem menti a veszélyes viselkedést — de segít megérteni, miért olyan fontos az önszabályozás és a tudatos jelenlét közlekedés közben.

A KRESZ alapvetően együttműködésre épül. Nem arra, hogy „ki erősebb” vagy „kinek van igaza”, hanem arra, hogy képesek vagyunk egymás viselkedését figyelembe venni, előre jelezni és kölcsönösen alkalmazkodni egymáshoz. A biztonságos közlekedés egyik alapja éppen az, hogy számítunk egymás együttműködésére.

A kulturált közlekedés pszichológiai szempontból azt is jelenti, hogy képesek vagyunk:
- késleltetni az impulzív reakcióinkat,
- tolerálni mások hibáit,
- felismerni saját feszültségi állapotunkat,
- és nem továbbadni a bennünk felgyülemlett stresszt.

Néha egyetlen nyugodt reakció, egy előzékeny gesztus vagy néhány másodperc türelem is elegendő lehet ahhoz, hogy egy konfliktus vagy akár egy baleset ne történjen meg.

A közlekedési kultúra végső soron emberi kapcsolódási kultúra is.
Az utakon is hatunk egymás idegrendszerére.

Cím

Szeged
6721

Telefonszám

+36303609800

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nagy Márta pszichológus új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Nagy Márta pszichológus számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória