31/01/2025
Az egyik legkárosabb és egyben legmakacsabb tévhit a függőséggel kapcsolatban az, hogy az egész az akaraterőről szól.
"Nem kellett volna inni/drogozni!" "Csak akarni kellene!" "Én is meg tudom állni!" És a többi okoskodás, amivel gyakran találkozunk a közösségi média komment-szekciójában.
A helyzet az, hogy a függőségre hajlamos, függőséggel küzdő emberek gyakran nagyon is eltökéltek, fegyelmezettek és kitartóak tudnak lenni az élet számos területén. Egy csomó olyan embert ismerek, akik nagyon sikeresek, jól funkcionálnak a munkájukban, fényes karriert építettek, képesek keményen dolgozni - és mégis függők lettek valamitől. Ennek semmi köze az akaraterő hiányához, sokkal inkább azokhoz az árnyékban maradó, kielégítetlen szükségletekhez, amelyeket nem tud kielégíteni, ezért pótcselekvésekhez folyamodik.
És persze az előfordul, hogy a függőség, és az azzal együttjáró életmód, a folyamatos játszmák idővel kudarcossá, diszfunkcionálissá teszik az egyént a közösségben. Fokozatosan leépül. De ennek a leépülésnek ellenére az akaraterő ott is megvan: csak éppen másra irányul. A függőség tárgyának megszerzésére. És ennek érdekében a függő az akaraterő hihetetlen mutatványait képes bemutatni.
És ugyanúgy, ahogy a függőségbe vezető út sem egyszerűen az akaraterő hiányából indul ki, éppúgy a kivezető út - a felépülés - sem lehetséges puszta akaraterővel. Ne higgy azoknak, akik szerint "csak akarni kell". Akik minden kudarcodat csupán az akaraterőd kudarcával magyarázzák. Akik szerint ha az ő módszerük nem működik nálad, akkor csakis benned, az akaraterőd hiányában lehet a hiba. Aki pusztán az akaraterőbe veti a hitét, az többnyire hajlamos túl keményen bánni saját magával is. Szigorúan megítélni minden egyes botlását. Hiszen a botlás, a visszaesés: a saját jellemgyengeségének bizonyítéka. Elmerül tehát a szégyen mocsarában. A szégyen pedig a függőség motorja.
Brené Brown mondja, hogy ha szégyent egy lombikba tennék, a leginkább attól gyarapodna, ha ítélkezéssel, titkolózással és elhallgatással vennénk körül. Ellenben ha együttérzéssel locsolnánk meg, attól a szégyen elpusztulna. Mert a szégyennek arra van szüksége, hogy úgy érezd: egyedül vagy, és az egész problémád csak rólad szól. Egyéni poklod zárványában szenvedsz.
Ha fel akarsz épülni a függőségből, akkor új képességek, új szenvedélyek és új szokások kialakítása mellett több szinten is együttérzésre lesz szükséged. Egyrészt olyan emberekre, olyan (sors)társakra, akik értik és érzik, hogy miben vagy. Akik előtt nem kell titkolóznod, mert nem ítélkeznek feletted. És szükséged lesz arra is, hogy megtanuld saját magadnak is megadni azt az együttérzést, amit a (sors)társaidnak megadsz. Gyakran ez a legnehezebb. De megéri. Mindig megéri.
kép: project uno
