28/12/2023
FILMAJÁNLÓ: Az Erzsébet királynő és családja életét feldolgozó „The Crown” 6. évadjának 4-5. epizódja tárja elénk Vilmos herceg gyászát édesanyja, Diana elveszítése nyomán. (Most nem célom abból a szempontból foglalkozni a kérdéssel, hogy vajon Vilmos tényleg így élte-e meg a történteket.) A film nagyon szépen mutat be néhány pótcselekvést avagy – gyászfeldolgozásban használatos kifejezéssel – átmeneti energiafelszabadító viselkedést, amelyeket Vilmos azért alkalmaz, hogy elterelje figyelmét a fájdalmáról. Azért „átmenetiek” ezek, mert csak arra az átmeneti időre segítenek, amíg csináljuk őket. Amint abbahagyjuk, visszasüppedünk a fájdalomba. Diana halála után Vilmos is belehajszolja magát a tanulásba és az edzésbe, amelyekben kiemelkedően teljesít, ám pihenőidőben magába fordul. Fontos leszögezni, hogy nem baj, hogy ilyen pótcselekvésekhez folyamodunk, de jó tudni, hogy önmagukban ezek nem fogják megoldani a veszteségeink érzelmi feldolgozását, mint ahogy Vilmos életében sem.
A film zseniálisan mutatja be azt az érzelmi hullámvasutat is, amelyre gyászolóként felülhetünk szerettünk elvesztése után. Érzelmi hullámvasút, mert felülünk rá, de mintha nem mi irányítanánk a sebességét, az irányát, az érzelmi hullámok amplitudóját. Vilmos is befordul, szomorúsága olykor közönnyel, elérzéstelenedéssel vegyül. Sír. Azután nem sír, csak túlél. Máskor hatalmas indulatok szakadnak fel belőle. Haragszik. Először azt gondolja, másra, de nagyapja segít tükörbe néznie, hogy belássa: Vilmos saját édesanyjára is haragszik azért, amiért meghalt. Tudom, hogy ez így leírva most furcsának tűnhet, de a feldolgozás során kifejezetten hangsúlyt fektetünk arra, hogy ki merjük mondani magunkról, ha ez így van, és meg tudjuk bocsátani szerettünknek, hogy itthagyott minket. Vilmos ezen a pontos tudta kimondani saját érzelmi igazságát.
Mindaz, amit érez Vilmos, teljesen normális, és a gyász, a gyászfeldolgozás, a gyászmunka természetes része. A filmben ilyen Vilmos gyásza. A gyászfeldolgozás során tiszteletben tartjuk egymás gyászát, és nem hasonlítjuk össze a sajátunkkal vagy másokéval. Sosem mondjuk azt, hogy „tudom, mit érzel”. Csak azt mondjuk: „nem tudom pontosan, mit érzel. Csak arra emlékszem, én hogy éreztem magam, amikor engem ért hasonló veszteség.”
A kép forrása: eonline.com
