Babatornász - Gazda Eszter gyógytornász

Babatornász - Gazda Eszter gyógytornász Egészséges mozgásfejlődés, nyugodtabb baba, kisimultabb anya | Hatékony mozgásfejlesztés szeretettel | Tudd meg, hogyan segíthetek! Ebben hiszek.

Szabad mozgás a babának, támogatás az anyának. Nincs szebb küldetés, mint a gyerekekkel jót tenni. Gyógytornászként szerencsésnek érzem magam, hogy a megtalálom a hangot a legkisebbekkel és segíthetek nekik és a szüleiknek. Elsősorban korai fejlesztéssel foglalkozom, gyakorlatilag újszülött kortól kezdve végzek vizsgálatot és mozgásfejlesztést. Fontos számomra, hogy a család "haza tudja vinni" a gyakorlatokat, és ne csak varázslásszerű mozdulatokat végezzek a gyerekekkel. Szeretem a szülőkkel való együttműködést: ha látják, hogy bizonyos dolgokban szükség van rám, viszont kulcsfontosságú, hogy ők kompetensnek érezzék magukat a saját gyermekükkel való foglalkozás során. De a legkisebbek mellett szívesen látom a nagyobbakat is, akár sérülésről, akár gerincferdülésről van szó. Gyakori, hogy a hozzám járó gyerekek szülei is nálam kötnek ki mozgásszervi panaszaikkal, vagy a várandósság során kialakult szétnyílt hasizommal. Saját kisfiamon kívül én minden hozzám járó aprótalpút a gyerekemnek tekintek. Főbb módszereim:
JERR módszer (koragyermekkori reflexkorrekció 1 éves korig)
Pfaffenrot-féle manuális technika (kötőszöveti módszer a feszes vagy renyhe izmok kezelésére)
fitmummy postnatalis tréning (szülés utáni regeneráció)
Kinesiotape
Maitland manuálterápia felnőtteknek
Schroth-módszer

Szakmai önéletrajzom: https://www.babatornasz.hu/rolam/szakmai-oneletrajz/

Két lehetőség, amivel most támogatni tudlak:1️⃣ Mini konzultáció – egy 20 perces telefonbeszélgetés vagy videochat, ahol...
22/09/2025

Két lehetőség, amivel most támogatni tudlak:

1️⃣ Mini konzultáció – egy 20 perces telefonbeszélgetés vagy videochat, ahol ránézünk a helyzetetekre, tisztázunk pár fontos kérdést, és irányt mutatok, merre érdemes továbbmenni. Ez most az egyetlen szabad elérhető szolgáltatásom azoknak, akik még nm jelentkeztek be hozzám.

2️⃣ Babatornász Bázis – a zárt csoportom, ahol megfigyelési tippeket és videókat kaptok a TI kérdéseitek alapján. Ez most még ingyenes, de csak olyan szülőket engedek be, akiket ismerek. Előfeltétele legalább egy mini konzultáció. Most a felállás a téma, de hamarosan kisbabás témákkal folytatjuk. Korosztály: 0-2 éves kor.

+1 október elején érkezik a Mozgásfejlődés 1x1 podcast következő része!

❤️ Szeretettel várlak!

👉 Linkek a kommentek között és a honlapomon!

📸 blia photography

Kedves Vendégeim! Hihetetlenek vagytok, de tele van a naptáram! 🥹😱 Pár hétig nem tudok újabb vendéget fogadni, így az id...
20/09/2025

Kedves Vendégeim! Hihetetlenek vagytok, de tele van a naptáram! 🥹😱 Pár hétig nem tudok újabb vendéget fogadni, így az időpontfoglalóból kivettem az állapotfelmérés lehetőségét.

Várólistára tudsz jelentkezni és várhatóan október elején értesítelek a szabad időpontokról.

Hétfőn megmutatom, hogyan tudok addig segíteni. ☺️

Ne tapogatózz a sötétben, én segítek eligazodni a mozgásfejlődés világában.

👟 Tegnap volt az első ingyenes lábvizsgálat az Ugribugri Gyerekcipőben. Szuperül sikerült, 4 családdal találkoztam egymá...
18/09/2025

👟 Tegnap volt az első ingyenes lábvizsgálat az Ugribugri Gyerekcipőben. Szuperül sikerült, 4 családdal találkoztam egymás után. 20-30 perces egyéni vizsgálat, tanácsadás és persze játék!

⚽ Minden család rövid írásos véleményt kapott. Elképesztő, de az október 15-i időpontok már beteltek! 😱😱 Enikővel gondolkodunk egy újabb időpont nyitásán...

Ha első cipőt választanál, olvasd el a kisokosom, link a kommentek között.

🌷Köszönöm a fotót az egyik anyukának! 😊

16/09/2025

👟Hogyan válassz első cipőt a gyermekednek?

Az Első cipő kisokos 3 részes, ingyenes e-mail sorozatban segítek eligazodni a cipőválasztás útvesztőjében. Nem kell, hogy a döntés bonyolult legyen – lépésről lépésre mutatom meg, mire figyelj, amikor eljön a vásárlás ideje.

👉 Link a kommentben.

👓A sorozat nem tér ki a lábproblémákra, de ne aggódj, hamarosan ebben a témában is hozok neked hasznos segítséget.

Eszter személyében egy szuperkedves, nagyon alapos gyermek gyógytornászt/fizioterapeutát ismerhettem meg. Kétkisgyermeke...
12/09/2025

Eszter személyében egy szuperkedves, nagyon alapos gyermek gyógytornászt/fizioterapeutát ismerhettem meg. Kétkisgyermekes anyukaként most tér vissza aktívabban a munkába. A frissülő honlapjához készítettünk néhány portrét. Ha bármikor segítségedre lehet, keresd őt bizalommal:
https://www.facebook.com/babatornasz

22/08/2025

⌚ Jövő héttől indul az időpontfoglalás szeptemberre 🤩 Először a várólistán lévő családok foglalhatnak időpontot.

Ha még nem iratkoztál fel várólistára, akkor a kommentben lévő linken megteheted!

Szerdán küldöm az emaileket. 😊

Sok újdonságon dolgozom, mégpedig:
⭐ Online időpontfoglaló
👣 Digitális tudásanyag a lábproblémákról és a cipőválasztásról
❤️ Ingyenes tanácsadást fogok tartani egy új gyerekcipőboltban Újpesten
🎤 Podcastot veszek fel
✏️ Közel 20 új blogot írtam
🌷Készül az új honlap

És további újdonságok várnak... 🌿

Ki tart velem a Császárvonal vezetett tornáira szeptemberben? 🤩 Ha augusztus 15-ig jelentkezel, akkor tetkót is kapsz! É...
11/08/2025

Ki tart velem a Császárvonal vezetett tornáira szeptemberben? 🤩 Ha augusztus 15-ig jelentkezel, akkor tetkót is kapsz! És a 10%-os kuponom is él egész évben: CSVESZTER10

Link a kommentben!

🎉Megújult a logóm, ami a Babatornászt képviseli!🖇Ez a forma jelenti számomra a kapcsolódást, harmóniát, fejlődést, dinam...
22/07/2025

🎉Megújult a logóm, ami a Babatornászt képviseli!

🖇Ez a forma jelenti számomra a kapcsolódást, harmóniát, fejlődést, dinamikát, és a CSAPATMUNKÁT: a baba, a szülő és én. Így egy kerek egész, egy csipet játékossággal.

📌A színek a régiek, mert némi kitérő után felismertem, hogy azokat még mindig imádom. Közvetlenség, biztonság, nyugalom. Az a légkör, amit igyekszem teremteni, egy stabil szakmai alapra helyezve.

És persze a három kiemelt fejlődési állomás, köztük a kedvencem, a hasalás.

🫶 Nyolc éve vagyok itt nektek Babatornászként, és hamarosan visszatérek életnagyságban is!

Remélem nektek is tetszik!

Köszönöm KOLORdsgn-nak a közös munkát, nagyon élveztem!

́sfejlődés ̈lésutániregeneráció ́tnyílthasizom

⌚ Értékes időt veszítünk, ha csak hátradőlünk és várunk. Szó sincs róla, hogy fölösleges terápiába kellene vonni a gyere...
10/07/2025

⌚ Értékes időt veszítünk, ha csak hátradőlünk és várunk. Szó sincs róla, hogy fölösleges terápiába kellene vonni a gyereket!

Mit tehetsz?
👉 Kísérd figyelemmel a változásokat, és időnként készíts néhány fotót a problémáról.
👉 Kérdezd meg a szakembert, hogy mire figyelj oda.
👉 Alakítsd úgy a környezetet, hogy támogassa a problémás területen.
👉 Kérj újra segítséget, ha nincs változás.

A "kimozogja" kifejezést egy kollégámtól hallottam és nagyon megtetszett. Azt sugallja, hogy nem varázsütésre múlnak el a problémák. A gyerek aktív részese a folyamatnak, és mi felnőttek vagyunk a folyómeder, akik irányt adhatnak a sodrásnak.

🥰 Ez nem terápia, csak egy kis odafigyelés.

🙏 Oszd meg, hogy több emberhez eljusson!

💥Elkészült a NYÁRI LÁBTORNA gyakorlatsor! 💚 Küldd el üzenetben vagy írd kommentbe a NYÁR szót és már megy is a link DM-b...
04/07/2025

💥Elkészült a NYÁRI LÁBTORNA gyakorlatsor!
💚 Küldd el üzenetben vagy írd kommentbe a NYÁR szót és már megy is a link DM-ben.

👉 beszédes nevű ötletek
👉 vízben, homokban, szárazföldön
👉 5 perc naponta
👉 nem kell eszköz
👉 fotókkal illusztrálva
👉 rövid YouTube-videóval

10 játékos nyári lábtorna-gyakorlat (nem csak) lúdtalpas gyerekeknek, napi 5 percben. Vízben, homokban és otthon is végezhető. Letölthető PDF képekkel.

👀Érdekes téma volt a héten a zárt csoportomban: Miért olyan fontos a megelőzés? Háromrészes blogként érkezik a honlapra....
23/06/2025

👀Érdekes téma volt a héten a zárt csoportomban: Miért olyan fontos a megelőzés? Háromrészes blogként érkezik a honlapra. Érdekel a csoport?
👉Írj nekem, ha már jártál nálam vagy ismerlek valahonnan.
👉Jelentkezz várólistára, és az első személyes találkozó után te is bekerülhetsz!
Linkek a kommentben!

Ma estig csatlakozhatsz ahhoz a zárt csoporthoz, ahol a leggyakrabban felmerülő mozgásfejlődési kérdésekre válaszolok.⭐E...
28/05/2025

Ma estig csatlakozhatsz ahhoz a zárt csoporthoz, ahol a leggyakrabban felmerülő mozgásfejlődési kérdésekre válaszolok.

⭐Együtt egy nagy tudástárat építünk.
⭐A korábban hozzám járó családok csatlakozhatnak.
⭐Ha most csatlakozol, VIP tag leszel, ami örökös 30% kedvezményt jelent akkor is, ha a jöbőben a Bázis fizetőssé válik.
⭐ Az első tesztidőszak után újra lehetőséged lesz belépni.

Privát üzenetben jelentkezhetsz! Várlak!

Korosztály: 0-3 év
Akkor is jöhetsz, ha a babádat nem kezeltem, de máshonnan ismerjük egymást.

Cím

Szentendre
2000

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Babatornász - Gazda Eszter gyógytornász új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Babatornász - Gazda Eszter gyógytornász számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória

Hitvallásom - a babatornász

Eljött a pillanat, hogy eddigi tapasztalataimból merítve megosszam veletek mindazt, ami hasznos és érdekes lehet számotokra a gyógytorna különleges világából.

Sokan már ismertek barátként, családtagként, terapeutaként, munkatársként.