Radix Önismereti Műhely

03/03/2026

"És hogyan is áll az istenek dolga? Pradzsápati-e valóban, aki a világot teremtette? Nem az átman teremtette-e, az Egyetlenegy, az Egyedüli? Nem csupán változó formák-e az istenek, csak teremtmények, mint te vagy én, mulandó lények, alávetve az időnek? Akkor pedig jó-e, helyes-e, valóban értelmes, igazán a legértékesebb ténykedés-e áldozni az isteneknek? Szabad-e másnak áldozni, másnak szolgálni tisztelettel, mint Neki, az Egyetlenegynek, az átmannak? Átman pedig hol található, hol vett lakást, örök szíve hol dobog, hol máshol, mint kinek-kinek saját Énjében, törhetetlen legbensejében, amelyet magában hordoz mindenki? Hanem hol, ugyan hol van ez az Én, az ember lényének Legbenseje, ez a Legvégső lényeg? Nem hús és vér, nem is a gondolat vagy az öntudat, így tanították a nagy bölcsek. Hol, ugyan hol van hát? Bejutni oda, az Énhez, magamhoz, az átmanhoz – van-e más érdemes út?"

Dr. Buda László nemcsak orvos pszichiáter, pszichoterapeuta, a SzomatoDráma és az ultrarövid terápia megalkotója, de nagyszerű könyvek írója is.

A "Mit üzen a tested?" volt az első könyvélményem tőle és természetes, hogy a továbbiakat sem hagyhattam ki. Pár éve pedig megtapasztalhattam egy hétvége keretében a SzomatoDráma hatását is.

Friderikusz Sándor vendégeként Dr. Buda László egy általa nagyra becsült könyvet ajánlott a nézőknek; mégpedig Hermann Hesse: Sziddhárta c.művét.

Ebből osztottam meg veled a fenti idézetet.
Maga a mű, mi másról is szólna, mint a "keresés"-ről.
Olvasásra igencsak érdemes.

03/03/2026

02/03/2026

"A középkorúság kihívása, hogy amikor a test eléri teljesítőképessége tetőfokát és elkezd hanyatlani, akkor ne ezzel a hanyatló testtel, hanem az általa hordozott tudattal azonosítsuk magunkat.

Ki vagyok én?
A villanykörte, amely a fényt hordozza, vagy a fény, amelynek a villanykörte csupán a hordozója?

Az öregedés egyik pszichológiai problémája kétségkívül a halálfélelem. Az emberek tartanak attól, hogy átlépjenek azon a kapun. Ám ez a test csupán hordozója a tudatnak és ha képes vagy a tudattal azonosítani magad, akkor képes leszel arra is, hogy úgy tekints a testedre, mint egy régi autóra. Ott a lökhárító, ott a kerék, egyik kopik el a másik után – de mindez kiszámítható és semmi félelmetes nincs benne."

A mítosz hatalma – Joseph Campbell; Bill Moyers.

Azért az nagyon jó lenne, ha földi életünk során is képesek lennénk megélni az örömet, a szabadságot, önmagunk és a világ létezésének csodáját. Ha úgy tudnánk tekinteni az életre, mint egy ajándékra.

Ahogyan az autónkkal is törődünk, vigyázunk rá; a testünket is szeressük, figyeljünk oda a szükségleteire, jelzéseire, legyünk hálásak, amiért befogadja a lelkünket, szellemünket, s szolgál minket.

Tudatosítsuk ezt, mert nem magától értetődő!

28/02/2026

"Maga hisz Istenben, a lélekben, meg az angyalok és ördögök közötti harcban?
Ajánlatom csak egy hétig érvényes. Ha hét napon belül valakit meggyilkolnak – nekem teljesen mindegy, hogy ki az áldozat: egy hasznavehetetlen öregember, egy gyógyíthatatlan beteg vagy egy szellemi fogyatékos, akivel csak a baj van – az arany, a falu lakóié lesz, én pedig levonom a következtetést, hogy mindannyian rosszak vagyunk."

Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony c.kisregénye remekül ábrázolja a választás nehézségeit, s az önmagunkkal folytatott gigászi küzdelmet.

Mitől működik egy történet? Attól, hogy egyetemes alapokra épít.
Az ősi világképekben rendre feltűnik a jó és a rossz, a fény és a sötétség harca.
Küzdelmüket a szellemi szférákban vívják.
Ezek szembenállása kibékíthetetlen, a két erő egymást megsemmisíteni törekszik.

Ám az emberiség küzdőterén, az anyagi világ polaritásában, a két ellentétes energia, két egymástól függő, egymást kiegészítő kapcsolatban létezik.

Ahogyan Jung megfogalmazta, a tudattalanban ott lapul az árnyék, mely magában foglal minden olyan elfojtott gondolatot, érzést és önmagunkról alkotott elképzelést, amellyel nem akarunk szembenézni.

A földi lét egyik legfontosabb célja, hogy az ember minduntalan választani kényszerül a két ellentétes erő között.

A krízisek próbatételei emberibbé tesznek bennünket.
Rádöbbenünk, hogy amiben bűnösnek, vagy gyengének találtunk másokat, az éppen bennünk is megvan.

27/02/2026

Tolvaly Ferenc: El Camino – Az út c.könyvben lapozok.

Nem kell sokat olvasni, s megvan.
Nem baj, ha a történet nem nyűgöz le, tovább szövöm magamban. Elindítja a gondolkodást, ez számít.

Íme a részlet a könyvből:

"Megvalósítottam az álmaimat, még azokat is, amiket fiatalkoromban el sem tudtam képzelni. Mindenem magvan, amiről csak álmodhatok, egészséges vagyok.
- Maga boldog ember! Akkor mégis, mit keres? - kérdezte.
- Egy másik életet, amit nem ismerek, amit sohasem éltem - szakadt ki belőlem."

Maga az útnak indulás legalább annyira ijesztő, mint amennyire vonzó.
Van, akinek elindulni nehéz, míg van, akinek a kitartása kevesebb.

Sok-sok kérdés előzi meg?

(Mi vesz rá, hogy nekivágjunk? Hogyan indulunk el? Mire számítunk, mi fog történni? Fizikailag és/vagy lelkileg tesszük meg az utat? Végig megyünk rajta, vagy visszafordulunk, mert hiányzik a jól ismert kitaposott út?)

Vagy?
Mi tart vissza attól, hogy nekivágjunk?

Mindannyiunknak megvan a története a saját útjáról, vagy épp arról, miért nem indultunk még útnak.

26/02/2026

Túl vagyok néhány költözésen. A szüleim is felszámoltak korábbi otthonokat, majd teremtettek újakat; ebben volt nagy és kisebb helyváltoztatás is.
(A mintánkban amúgy döbbenetes hasonlóság van, ami figyelemre méltó. Megmagyarázni lehet, ám feldolgozni nehezebb).

Ha te is költöztél már és voltál új gyerek egy másik iskolában; vagy felnőttként beilleszkedtél új munkahelyre ahol senkit nem ismertél, akkor tudod milyen érzés, hogy körülötted mindenki idegen.

A változásnak több hozadéka is van. Például megtanít figyelni, alkalmazkodni, közeledni, nyitottnak lenni, persze abban az esetben, ha nem kívánsz egyedül maradni.
Márpedig a kapcsolatokra szükségünk van.

A költözéssel együtt jár, hogy megválsz egy csomó tárgytól. Múltad bizonyos részeit felülvizsgálod, elengeded, lezárod, meggyászolod.

A többszöri költözéssel még egy nagy felismerés jár: amit az előző körben még megtartottál, - mert nem tudtál megválni tőle - most elajándékozod.

Elemzés, önvizsgálat a javából!
Veszteség? Hiány? Gyász? Is. Egy ideig.

De lásd úgy, hogy nemcsak új otthont vagy képes létrehozni, hanem helyet is tudsz teremteni az életedben valami újnak!

A Csokoládé c.könyvben a főszereplő "utazónak" nevezi a magukfajtát. Én szerencsésebb vagyok, a "költözők"-höz sorolom magunkat.

Joanne Harris regényéből már idéztem. Most is állítom, hogy szépen megírt történet, benne elgondolkodtató, finom részletekkel.

"Minden helynek magvan a maga jellege. Az emberek azonban valóban hasonlítani kezdenek; egymástól ezer mérföldre lévő városokban ugyanazok az arcok, ugyanazok az arckifejezések tűnnek fel. Az emberen egy idő után tudathasadásos állapot uralkodik el, mintha mindezek a lények városról városra titkon követnék. Mi utazók, külön fajhoz tartozunk. Annyival többet láttunk, tapasztaltunk, mint ők, akik beérik azzal, hogy az alvás, a munka és ismét az alvás körforgásában pergessék le sivár életüket, gondozzák takaros kertjeiket, egyforma házaikat, aprócska álmaikat. Egy idő múltán azonban beköszönt az irígység. Vannak reggelek, amikor a tükörben elmosódik az arc, mintha a túl sok felszínes odapillantás koptatná. Ahogy változtatjuk a helyünket, úgy cserélődnek a nevek a szállodai bejelentőkönyvekben, mi pedig sehol sem hagyunk nyomot, s mintha szellemek volnánk, árnyékot sem vetünk."

25/02/2026

Ma is felkelt a Nap.
Már érezni a tavasz közeledtét a levegőben. A színek élesebbek, a hangok erősebbek. Ma is megengedem magamnak, hogy gyönyörködjek a környezet szépségében. A kályhában pattog a tűz, ontja magából a meleget.
Állok az ablak előtt, s mosolyog a lelkem.
Nem lehet megszokni a szépséget!
A napsugár tavalyi, vörösbarna levelekre vetül. A hó itt-ott fehér foltot hagyott, de a fű már harsogóan zöld. Hálás vagyok, hogy mindezt megtapasztalhatom.

A boldogság ilyen pillanatokból táplálkozik.
Engedd meg magadnak te is!

24/02/2026

"Egyetlen jól megfogalmazott mondat több felismerést hozhat, mint bármely, hosszú idővel eltöltött tartalmatlan élet."

Tarr Bence László (kultúrális antropológus, buddhista tanító) spirituális létszemlélete, filozófikus gondolkodása és érthető magyarázatai számomra komoly vonzerőt képviselnek.

Egy tőle idézett szufi példabeszéd következik "Az örök élet forrása" c.könyvéből.

"Két város állt egymás mellett; az egyik bűnös város, a másikban szent életű emberek laktak. A bűnös városban lakott egy ember, aki felismerte, hogy helytelen életet él és elindult a szent város felé. Az úton menve, túljutva annak felén, azonban hirtelen rosszul lett és meghalt. A szent város bölcsei kivonultak a holttesthez és azon tanakodtak, vajon ez az ember elnyeri-e a megváltást vagy sem. Majd úgy döntöttek, hogy a bűnös ember megtisztult, pusztán mert saját szándékából elindult a szent város felé." - szól a példabeszéd.

"Így van ez az ezotéria szemszögéből is. Kétféle ember létezik: az egyik, aki nem ismerte fel saját belső természetét és ezért sötétségben élve képzelt érdemeket hajkurászik. A másik felismerte, hogy tökéletlen és elkezdte önmagát megismerni annak érdekében, hogy visszatérjen eredeti állapotához. Az ilyen ember, ha el bukik az úton, eleve többet tett, mint aki nem bukott el, miután el sem indult soha. Az ilyen emberre, aki nem teszi meg az első lépést a szellemi úton, csak egyetlen sors várhat: a teljes megsemmisülés. A keresztény dogmatika is ezt fejezi ki szimbolikus nyelvén, amikor azt állítja, hogy a javíthatatlan bűnösök (akik semmit nem tettek megváltásukért, hogy a tökéletlen állapotukból kikerüljenek) az utolsó ítélet napján az örök kárhozatba hullanak. Az ilyen tökéletlen ember életének egyetlen jutalma a halál, ami nem azonos a beavatottak halálával. Az ilyen "homo faber" (alkotó ember) tulajdonképpen meg sem hal, hiszen nem volt benne semmi, ami valaha is lett volna. Persze minden emberben van egy elpusztíthatatlan mag - Isten csírája - , ezt azonban az elhomályosult ember soha meg sem látja."

Izgalmas, ugye?

(Elárulom, hogy az én hitem ennél sokkal megengedőbb!)

24/02/2026

Az elmúlt néhány napban kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen az, ha akadályba ütközik a napi rutin. A reggeli kávé, a pirítós elkészítése, miközben a háttérben szól a rádió ... de ha nincs villanyáram, mindent át kell gondolni. Meddig ésszerű nem kinyitni a melegvizes csapot, hogy ne hűtse ki a bojlerban levő vizet? Vajon meddig bírja a fagyasztóban az étel?
Az internetkapcsolat, a mobiltelefon egy nap után már hiányozni kezd, mert nem tudsz kapcsolatba lépni a családdal, barátokkal.

Megjegyzem, most nem a lehetséges jövőn gondolkodtam!
Elkezdtem visszafelé haladni az időben. Réges-régen milyen is lehetett az élet rutinja?

Bizonyára emlékszel az iskolás éveidből a mítoszokra. Ezek a történetek még abból az időből származnak, amikor a közösség apraja-nagyja esténként a tűz köré gyűlt és az idősek elmesélték, hogyan keletkezett a világ; miféle gigászok harcoltak egymás ellen, s gyűrték hegyekké a talajt; miként segítették csodás lények az aprócska ember életbenmaradását. Estéről-estére, apáról-fiúra szállt a mese, vele az erkölcs, s a törvény.

Számunkra a mitológia ma sokkal inkább fantasy. De miért szeretjük? Talán nosztalgiából, egy letűnt aranykor utáni sóvárgás miatt? Az biztos, hogy hatással van az érzéseinkre. A múlt, lelkünkben dobolja a ritmust.

Ebből a könyvből szerintem még fogok idézni, mert nagyon tetszik.

Joseph Campbell – Bill Moyers: A mítosz hatalma.

"A mítosz egyik funkciója, hogy kinyissa a világot a misztérium dimenziója felé. Általa felismerjük az univerzum csodáját, önmagunk csodáját, egyúttal lenyűgözve tudunk e rejtélyek felé fordulni.

A második a kozmológiai dimenzió, az amellyel a tudomány foglalkozik – annak megmutatása, hogy milyen alakkal rendelkezik a világegyetem, ám mindezt úgy megmutatni, hogy közben maga a misztérium is érzékelhető legyen. Ám a nagy tudósok azt mondják: "koránt sincs mindenre válaszunk. Elmondjuk miként működik ... de hogy micsoda valójában?" Pl.: meggyújtasz egy gyufát – de vajon mi a tűz? A tudós el tudja mondani, hogy mit jelent az oxidáció, mégsem tud semmit sem mondani a tűzről.

A harmadik a szociológiai, - egy bizonyos társadalmi rend fenntartása és érvényesítése. Minden attól függ, hol vagyunk. Például az erkölcsi törvények, az élet azon törvényei, melyek meghatározzák, miként kellene élni a társadalmunkban. Hogy élj, mit viselj, hogyan bánj a másikkal stb.

A negyedik a pedagógiai funkció, az arra való tanítás, hogy a körülményektől függetlenül hogyan lehet leélni egy emberéletet.

Összességében ma az a feladatunk, hogy ismét összahangba kerüljünk a természet bölcsességével és újra felismerjük az állatokkal, a földdel, a tengerrel való rokonságunkat."