22/04/2026
Amikor életed legfontosabb kérdéseire keresed a válaszokat, nehéz megtalálni, hogy kihez fordulj segítségért.
Személyes tapasztalatot osztok meg veled a kereséseimről; az önismereti munkámról ("hogy mi is az önismereti munka...?!")
Talán harminc éves voltam, amikor rászántam magam, hogy felkeresek egy pszichológust.
Miért?
Mert össze voltam zavarodva; rengeteg kétség és szorongás volt bennem, ami csak több lett, ahogy sokasodtak az életben betöltött szerepeim.
Arra vágytam, hogy biztonságos keretek között elmondhassam végre valakinek azokat a dolgokat, amelyeket korábban senkivel sem osztottam meg, mert szégyelltem, vagy féltem beszélni róla.
Ez sok-sok évvel ezelőtt történt és nekem fogalmam sem volt arról, hogy a segítő szakemberek között nemcsak abban van különbség, hogy pszichológus-e az illető aki jól meghallgat, vagy pszichiáter, aki emellett fel is ír valamit.
A választásaim nem épp úgy sikerültek, ahogy azt reméltem.
Azt hittem, az volt a legnehezebb lépés, hogy bejelentkeztem és elmentem a terapeutához. Nagyon zárkózott voltam. Nem tudtam, mi fog történni. Egyik alkalom következett a másik után, de valójában nem jutottam messzire. Valami hiányzott és nem lett meg egy év alatt sem. Lehet, hogy nem adtam bizalmat; mindegy, véget ért.
Valamivel később másik szakembert kerestem fel. Azonban néhány ülést követően határsértő módon közeledett felém.
Annyi hozadéka lett ennek a "terápiának", hogy felfedeztem, (korábbi hiedelmemmel ellentétben) én is ki tudok állni magamért.
Kedvemet szegte a dolog, nem próbálkoztam tovább.
Könyvekben kutattam a válaszok után.
Jóval később derült ki, hogy az én sikeres terápiám a sokféleség tapasztalatából állt össze.
Próbálom tömören összefoglalni a lényeget.
Minden érdekelt. Egyik képzés indult a másik után. Valójában nem tudtam hol és mit keressek.
Fenntartásokkal és óvatosan közeledtem az akkoriban még újdonságnak számító kineziológia felé; miközben érdeklődéssel tanulmányoztam a homeopátia alapjait.
Mint lelkes gyakorló, ismerkedtem a jóga, a relaxáció és a meditáció irányzataival.
Az asztrológia humanisztikus szemlélete lenyűgözött.
A meseterápia nagyszerű élményt nyújtott; megengedte, hogy másként lássam önmagam.
A coaching-technika mindezeket egységbe foglalta a kérdések lehetőségeivel.
Miképp segített ez a sokszínű mindenféleség?
Miközben tanultam az elméletet, a gyakorlás általi tapasztalatszerzésen volt leginkább a hangsúly. Csoportokban folytak a képzések, így ráláttam más emberek problémáira is, s önmagamra is másképp tudtam tekinteni, ami feloldotta a zárkózottságomat.
Megtanultam figyelni - másokra és önmagamra - határokat érzékelni és állítani.
Felismertem a visszajelzés jelentőségét.
Lassan mengedtem magamnak, hogy az érzések felszínre kerüljenek, s azokat átéljem - a haragot, a dühöt és a gyűlöletet is.
Sok idő elteltelt mire szépen elcsitult bennem a vihar, s már nem háborgott a lelkem.
Szelíden érkezett az elfogadás és a megbocsátás.
Egyre inkább megkérdőjeleztem a korábbi meggyőződéseimet, mintáimat és felfedeztem a felelősséget a döntéseimet illetően.
És ami a legfontosabb, a tanulások, tapasztalások során végre ráláttam és hozzáfértem a saját eszköztáramhoz. (Korábban is ott voltak, csak épp nem tudtam róla).
Egyre inkább érzékeltem a bizonyosságot önmagamban; s ez valódi erőt adott.
Ma már elfogadom az érzéseket, mint az emberi lét mély megtapasztalását.
Ha engem kérdezel, életem legkalandosabb utazása önmagam felfedezése ...
mely javában tart :)
