Szentjóbi Ottó mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető

Szentjóbi Ottó mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető Mentálhigiénés szakember, pszichodramatista és mediátor vagyok; keresztyén ember.

HÁNYAN VAGYOK? - MÁSODIK RÉSZAz előző részben megismerkedtünk Árvácskával és Puffanccsal, most bemutatom neked a felnőtt...
01/01/2026

HÁNYAN VAGYOK? - MÁSODIK RÉSZ

Az előző részben megismerkedtünk Árvácskával és Puffanccsal, most bemutatom neked a felnőtt énedet. Őt úgy hívják hogy Amira, huszonöt éves, pontosabban harminckettő, illetve mit is beszélek, ötvennyolc. Éppen annyi, ahány most vagy. Józan, értelmes, kompetensen viszi az életét. Tud tervezni és döntéseket hozni, amikért felelősséget is vállal. A jelenben él, tudja helyén kezelni a dolgokat. Ismeri, megérti és elfogadja magát, tisztában van a képességeivel és a hiányosságaival. Tudja magáról hogy nem tökéletes, de tanul a hibáiból. És ami a legfontosabb: szereti, nagyon szereti Árvácskát és Puffancsot is. Jó szülője a belső gyerekeknek, meg tudja őket nyugtatni, amikor szükséges. Idővel persze, mert nem könnyű velük. De türelmes hozzájuk és elfogadja őket.

Nem volt könnyű neked ezt olvasni, mert nem ilyennek látod magad? Ez az Ottó biztos összetéveszt valakivel? Valószínűleg tényleg nem vagy MINDIG ilyen. Más sem. De azért emlékezz vissza az utóbbi egy-két hetedre vagy hónapodra, vajon akadt legalább egy olyan helyzet, amelyben Amiraként voltál jelen? Vagy tényleg SOHA DE SOHA nem viselkedtél még kompletens felnőttként? Nem az a kérdés, hogy mindeig minden körülények között tökéletes vagy-e, hanem hogy van olyan én-részed, amelyik időnként ELÉG JÓ. Nehezen hinném, hogy ne lenne ilyen.

Egyáltlán nem baj, ha lelkünk időnként Puffancsként vagy Árvácskaként regresszióba vonul önvédelemből, amikor túl nagy a nyomás, mert enélkül felborulna az egyensúlyunk. Az egy önismereti feladat, hogy megismerjük és megértsük a gyermek énünket. Gyermekkorunkban voltak kielégítetlen alapszükségleteink, amikről még lesz szó a harmadik vagy negyedik részben. Valami külső inger megnyom egy piros gombot, amitől bekapcsol a gyermeki működésmód, ahogy két-három-négy évesen viselkedtünk, és ami az akkori tudásunk szerint segítette a túlélésünket. „Behúzódom a sarokba, mint egy kisegér, hátha nem vesznek észre és nem fognak bántani”. Vagy „hangosan hisztizek, mert akkor legalább észrevesznek”.

Nem baj, ha időnként gyermekek vagyunk. Aki mindig felnőtt én-állapotban van, azt úgy hívják hogy Mr.Spock és hegyes füle van, mint a vulkániaknak általában. Ha viszont többet tartózkodunk belső gyermek üzemmódban mint nem, és ez a mindennapi életben gondot okoz, akkor érdemes elindulni egy önismereti utazásra. Azért, hogy felismerd a piros gombokat, és tudatosítd, hogy ez a helyzet itt és most ez nem AZ a helyzet. A főnök nem az óvónéni, aki megalázott mert három évesen véletlenül bepisiltél. Az utazás része lesz, hogy Amirát megerősítsük Puffancsot és Árvácskát pedig megszeressük, mert ők a mi részeink.

Javaslok neked egy gyakorlatot: vegyél két, formájában és színében különböző kavicsot vagy apró tárgyat, amik elférnek a zsebedben. Egyik jelentse Amirát, a másik a gyermeki üzemmódjaidat. Amikor érzelmileg erősen bevonódsz valamibe, próbáld eldönteni, hogy most éppen felnőtt vagy gyermeki állapotban vagy-e, és tedd ki magad elé a megfelelő követ. Egy idő után automatikusan fogsz reflektálni magadra. Ezt úgy hívják hogy mentalizáció, és a felnőtt működésmód egyik jellemzője.

A következő részben megismerjük Cserbókát, és szót ejtünk az alapszükségletekről, amikhez mindenkinek alanyi joga van.

Kíváncsi vagyok, segítettek-e a gyakorlatok, hogy beazonosítsd az én-állapotaidat. Örülök, ha akár kommentben, akár priviben megírod.

Előző részeink a blogomon olvashatók. Link az első hozzászólásban.

HÁNYAN VAGYOK? - Első részVolt már olyan hogy egyszer csak  indokolatlanul félni kezdtél egy adott helyzetben, elöntött ...
16/12/2025

HÁNYAN VAGYOK? - Első rész

Volt már olyan hogy egyszer csak indokolatlanul félni kezdtél egy adott helyzetben, elöntött a düh vagy a szomorúság, és túlreagáltad a dolgot? Pedig alapvetően normális felnőtt ember vagy, aki kompetens módon viszi az életét. De amikor valaki megnyom egy piros gombot, mintha átmennél fúriába, vagy magzatpózba gömbölyödnél, mint egy szorongó kisgyerek.

Olyan ez, mintha többen laknának benned. Egy kisgyermek és egy felnőtt, esetleg többen is vannak. Ne ijedj meg, nem arra a disszociatív személyiségzavarra gondolok, amikor valakinek kettős vagy akár többes személyisége van, akik nem is tudnak egymásról. Nem, valójában te ugyanaz vagy, csak mintha időnként, különböző szituációkban más és más üzemmódban működnél. Ez teljesen normális dolog, mind így vagyunk ezzel.

A most induló poszt sorozatban személyiségünk részeiről fogok írni. Jobban megérthetjük a működésünket, ha úgy képzeljük el magunkat, mint egy házat, amiben többen laknak. Valóságban ez persze hogy nem így van, mert egy van belőlünk, de ennek az egynek a működését könnyebben megértjük így. Ez a gondolat a szakállas-szivaros Sigmund bácsinak jutott először az eszébe. Ő úgy írta le a személyiségünk szerkezetét, hogy van egy józan, reális ÉN; van egy FELETTES ÉN akit az ideálokhoz, tilalmakkal és önértékeléshez kapcsolódik, és egy “primitívebb” ÖSZTÖN-ÉN, aki a zsigeri késztetések irányítanak. Később más pszichológiai iskolák is átvették az ötletet és kialakították a saját személyiség szerkezeti modelljüket. Mindegyik modell kicsit más, de sokban hasonlítanak egymásra. A tranzakcióanalízisben például énállapotoknak, a sématerápában sémamódoknak hívják énünk részeit vagy üzemmódjait. Ebben a poszt sorozatban én-részeknek fogom őket hívni, mert így tanultam.

És most engedd meg, hogy bemutassam ezt a szép nagy családot, akik te vagy. Először is itt vannak a a gyerekek: Árvácska, Puffancs és Cserbóka. Cserbókával majd egy kicsit később találkozunk, addig hagyjuk őt játszani a sarokban. Tehát itt van Árvácska, a könnyes szemű három éves kislány. Sír a sarokban és félelmében minél kisebbre igyekszik magát összehúzni. Nagyon vágyik arra hogy valaki megölelje, megvédje és azt mondja neki hogy ő egy szép és okos. Vagy egyáltalán szóljon hozzá valaki FELNŐTT. De nincs senki, úgyhogy csak sírdogál csendben.

Aztán itt van iker bátyja, Puffancs. Ő bezzeg más mint Árvácska, most is kiabál és csapkod. Dehogy akar elrejtőzni mások elől, sőt igyekszik mindenkinek tudomására hozni, hogy valami nagyon nem jó neki és testvérének, Árvácskának. Belerúg a falba, földhöz vágja a tárgyakat, nem lehet megnyugtatni. Jobb esetben csak látványosan duzzog.

Ugye veled is előfordult már, hogy úgy érezted magad, sőt úgy viselkedtél mint Árvácska vagy Puffancs? Amikor “indokolatlanul” heves érzések töltenek el, akkor gyermeki én-állapotba kerültél. És tudod mit mondok? Ez rendben is van így! A gyermeknek vannak érzelmei és valahogy ki is fejezi őket. Lehet hogy a felnőtt világban nem tartjuk megfelelőnek ahogy ezt teszi, de abban az életkorban ahonnan származik, a gyermeki érzékelés / gondolkodásmód alapján ez odaillő volt. Most, felnőttként ez a viselkedés már nem segít a helyzet megoldásában, ezért hívjuk diszfunkcionálisnak. De nem az a megoldás, hogy valahogy elhallgattatjuk a belső gyermek énünket, mert akkor testi tünetek formájában kerül felszínre az ami nincs rendben.

Hanem az hogy… na de ezért lesz érdemes végigolvasni ezt a poszt-sorozatot!

Még sok szereplője van a belső világodnak, és ezek beszélnek is egymással. Ha meg akarod érteni magad, fontos, hogy tudd, ki kicsoda és ki kivel van kapcsolatban benned. Aztán jöhet az hogy hogyan lehet javítani a helyzeten.

MIT KEZDJ A SZORONGÁSODDAL: SZABAD KILÉPNI IS!Van amikor a szorongásunk egy konkrét helyzetből származik: anyagi gondok,...
06/12/2025

MIT KEZDJ A SZORONGÁSODDAL: SZABAD KILÉPNI IS!

Van amikor a szorongásunk egy konkrét helyzetből származik: anyagi gondok, élhetetlen párkapcsolat vagy munkahelyi gondok. Csak őrlődünk, mint amikor az autó kerekei egyre mélyebbre ássák be magukat a sárba. Biztosak vagyunk benne hogy valami nagy katasztrófa lesz a dolog vége, és tehetetlennek érezzük magunkat. Legszívesebben kiszállnánk, de az természetesen lehetetlen. Aztán jön a pánikroham.

Ha itt tartanál, akkor nincs mese: szakszerű segítségre van szükséged! Nem könnyű segítséget kérni, mert hát nem kell nekem pszichomókus, nem vagyok én bolond! Majd csak lesz valahogy: kibírom, erősnek kell lenni, csinálni kell mindenáron.

Ezek a “ki kell bírni mindenáron, ha belepusztulsz is” gondolatok nem a mieink. Valahol valaki belénk plántálta őket. Az én szüleim és nagyszüleim megélték a háborút, a felszabadulásnak nevezett megszállást és az ötvenes éveket. Életstratégiájuk volt, hogy fog összeszorít, kibír, még mosolyog is. Nem kell itt lelkizni, nem szabad gyengének lenni, mert elpusztulsz. És tudva vagy tudattalanul, a legjobb szándékkal ezt adták tovább a mi generációnknak is.

Aztán kialakult bennünk az, amit úgy hívnak hogy “önfeláldozás általi elhárítás”. Az a hiedelem, hogy a létemet fenyegető vagy annak vélt helyzetet csak úgy háríthatom el, ha minden energiámat bevetve áldozatul dobom magam. A lelkem más részei, "akik" szeretnék túléni a helyzetet, érzik hogy ez azért így nem lesz jó, ezért szorongásos vagy akár pánik tüneteket produkálnak. De hát ugye ki kell bírni minden áron, show must go on, ezért fog összeszorít, csinál tovább. Mintha két én-részünk így beszélgetne egymással:

Ez kibírhatatlan, rosszul vagyok! Ki akarok szállni!
Azt nem lehet, semmiképpen sem. Apád is megmondta hogy mindent ki kell bírni. Sz.r alak lennél ha kiszállnál, akkor meg se érdemelnéd hogy élj.

Szegény tudattalanunk választhat, hogy abba pusztul bele hogy csinálja tovább a továbbcsinálhatatlant, vagy a szégyenbe, hogy feladja. Senki sem mondta, hogy ott mélyen logikusan gondolkodnak. Ha így lenne, nem lenne szükség pszichológusokra és mentálhigiénikusokra.

Tök jó, de akkor mi a megoldás? Mondtam már: szakemberhez fordulni. Ismerem a szorongás pszichodinamikáját, mégis amikor egy munkahelyi történés-sorozat miatt ilyen helyzetbe kerültem, nem ismertem fel magamon. Szerintem senki se tudja, ezért kell hogy a segítőnek is legyen segítője. A pszichológushoz eredetileg azzal a kérdéssel mentem, hogy “hogyan lehet ezt ép ésszel végigcsinálni?”. Ő aztán “engedélyt adott” hogy egyáltalán elgondolkodjam azon: tényleg végig kell ezt így csinálnom mindenáron, még az egészségem árán is? Biztos hogy smmi de semmi más megoldás nincs, mint megpusztulni? Végül felnőtt, racionális énünk minden döntés következményeit, költségeit ki tudja számolni papír-ceruza-számológép segítségével. Ugyanez az énünk aztán hozhat egy döntést az információk birtokában. Csak az kell hozzá, hogy a “mindent ki kell bírni mindenáron” részünket egy pillanatra elkussoltassuk, hogy racionális felnőtt részünk szóhoz jusson.

Mikor minderre a szakember segítségével rájöttem, mintha hatalmas teher gördült volna le rólam. Nem kell ezt nekem feltétlenül csinálnom, van más megoldás is, még ha szívással és költségekkel jár is. Aztán ebben a felszabadult tudatállapotban racionális, felnőtt énemnek sikerült olyan megoldást találnia, amitől a kecske is megmarad és a káposzta is jóllakik. Vagy hogy is kell ezt mondani.

Egy csomó lélektani jelenséget jobban meg lehet érteni, ha belső én-részeink együttműködésével modellezzük őket. Következő poszt sorozatom erről fog szólni. Már ha kapok elég biztatást tőletek :-)

A KETTŐS KAPCSOLAT TITKAÖröm látnom, amikor a posztjaim iránt érdeklődtök, és ezt kifejezitek lájkokkal, hozzászólásal v...
28/11/2025

A KETTŐS KAPCSOLAT TITKA

Öröm látnom, amikor a posztjaim iránt érdeklődtök, és ezt kifejezitek lájkokkal, hozzászólásal vagy követéssel! Ez inspirál, újabb és újabb ötleteim támadnak, hogy milyen témákól szeretnék még írni. Azt nehéz megmondani, hogy egyik cikk mitől kelt nagyobb vagy kisebb érdeklődést mint a másik, végső soron az ALGORITMUS, Akinek Útjai Kifürkészhetetlenek, ő dönti el, hogy mi érdekel téged, mi jelenjen meg a hírfolyamodban.

Úgy látom, a szorongás témája sokakat érint. Vannak még gondolataim róla, és el is fogom nektek mondani. Mint a klasszikus viccben, hogy “rabbi, döglenek a libák”, ugye ismeritek? Szóval vannak még ötleteim, lesz még szó a szorongásról, de most egy másik téma foglalkoztat.

Egy szakmai-etikai kérdésről van szó: a kettős kapcsolatról. Adott egy professzionális segítő szakember, akihez elmennek a kliensek, ő pedig meghallgatja őket. Legjobb tudása szerint igyekszik segíteni, hogy jobban megértsék magukat és megoldást találjanak a problémájukra. Legyen az szorongás, párkapcsolat, önértékelés vagy bármi más. Na már most: a világ ugyebár kicsi, simán lehet, hogy aki hozzám jön, azt amúgy ismerem más kontextusból is. Mondjuk ő szokta levágni a feleségem haját, egy gyülekezetbe járunk, vagy a gyerekeink együtt jártak zeneiskolába. Ez a kettős kapcsolat, amit a pszichológusok etikai kódexe bizonyos országokban tilt, máshol csak szigorúan szabályoz.

Van persze, amikor egy kettős kapcsolat valóban lehetetlenné tenné a magas színvonalú szakmai munkát. Ha valakivel szoros érzelmi kapcsolatban állok, a legjobb barátom, akkor nem fogok tudni objektíven és semlegesen állni hozzá, ahogy a professzionális segítői hivatás megkövetelné. Akkor sem, ha mondjuk anyagilag / egzisztenciálisan függünk egymástól, pl. a közvetlen főnöke vagyok.

Aztán ott van a segítő és a kliens közötti sz*****is kapcsolat témája, amiről mindenki tudja hogy nem frankó. De még az sem frankó ha a terápeauta elkezd vonzódni a klienséhez, mert akkor a szakmaiság helyett valami egészen más jár a fejében ha ránéz. Jóérzésű szakember nem is megy bele ilyenbe, a többieknek meg tilos. Persze előfordul hogy két ember egymásba szeret, én is ismerek ilyet, de akkor a segítő folyamatot le ell zárni.

De hogy ne járhasson hozzám terápiába a sarki pék vagy a kisunokám óvónénije? A kínai nagy fal a kliens kör és az életem egyéb részei között talán működhet olyan helyeken mint New York ahol laknak vagy 10 millióan. Valaki mondjuk Long Islanden lakik, átjár dolgozni Brooklynba ahol nem ismer senkit. Viszont minél kisebb településen élünk, az életünk annál több szálon fonódik össze. Itt ha szigorúan tiltanánk a kettős kapcsolat minden formáját a péktől az óvónéniig, akkor ki kellene mennünk a világból. Én nem vagyok pszichológus, csak mentálhigiénikus, ami egy kicsit más műfaj. A klasszikus mentálhigiénés szakember egy másik kapcsolatrendszerbe ágyazottan végzi a munkáját, pl. ügyvéd, tanár, orvos, és az ügyfeleinek, tanítványinak vagy betegeinek segít mentálhigiénés szemléletben. Tehát ott eleve jelen van a kettős kapcsolat. Viszont ha a mentálhigiénikus eredeti munkájától elkülönülve saját segítő praxist folytat ami nem ritka - pl. én is ezzel foglalkozom - akkor kb. ugyanazt csinálja mint a pszichológus, csak nem úgy hívják.

Kíváncsi vagyok, mi a helyzet egyéb segítői szakmákban, mint coach vagy lelkigondozó. Mit gondoltok a kettős kapcsolatról, esteleg milyen saját tapasztalatotok van?

Te Segítőd - Kereki Kriszta keresztény coach társaságában – lelkes rajongói elismerést kaptam tőle! 🎉
28/11/2025

Te Segítőd - Kereki Kriszta keresztény coach társaságában – lelkes rajongói elismerést kaptam tőle! 🎉

HOGYAN KEZELD A SZORONGÁSODAT: NEMES DOLGOKVannak normális kaják és van az úgynevezett junk food, a "szemét kaja". Hogy ...
21/11/2025

HOGYAN KEZELD A SZORONGÁSODAT: NEMES DOLGOK

Vannak normális kaják és van az úgynevezett junk food, a "szemét kaja". Hogy mi számít normális kajának, az persze egyénenként változik. Nekem mondjuk egy jó, otthon főzött húsleves vagy székelykáposzta, amihez a piacon vettük a hozzávalókat. Benne van minden ami kell, és csak az van benne. A junk food pedig mondjuk a csipsz, gumicukor, gyorskaja, jó sok E-vel meg ízfokozóval és mesterséges élelmiszerszínezékkel. Elsőre elvarázsol az íze és valahogy eteti is magát, de ha bevágsz egy zacskó csipszet, utána rosszul érzed magad. Rendben van ha néha elcsábulunk, de ha rendszerszinten sz.r kaján élünk, mérgezzük magunkat és nem is lakunk igazán jól. Szóval hosszú távon nagyon nem mindegy mit eszel.

Egy amerikai háborús sorozatban a katonák ették az iraki sivatagban az MRE fejadagot, közben a jó hazai, igazi amerikai ízekre emlékeztek. “Gumicukor - jajj, az a gumicukor!!”. “Csipsz - jajaj, jó kis hagymás csipsz, de hiányzik!”. “És a sültkrumpli - ááá az a sültkrumpli a mekiből!!!”. Na, nem irigylem őket: Amerikában úgy látszik ez a normális kaja, ja, akkor már sok mindet értek velük kapcsolatban…

Ugyanígy vagyunk azzal is, amivel az időnket töltjük. Szorongósabb-depressziós időszakainkban nyugalomra vágyunk, hogy kikapcsoljon az agyunk, és ilyenkor könnyebben elcsábulunk a végtelen telefon görgetésre vagy valami valóságsó bámulására a tévében. Abban hasonlít a junk foodra hogy ezt se lehet abbahagyni. Mert addiktív. Nincs is ezzel semmi baj, nem akarok én ítélkezni senki felett, mindenki úgy tölti az életét ahogy akarja! De ahogy jobban érezzük magunkat egy jó bolognai spagetti vagy kolbászos rántotta után mintha egy zacskó mazsolás drazsét burkoltunk volna be, úgy van akkor is, ha valami “nemes” dolgot csinálunk. Olyat ami tölt, épít, közelebb visz valamihez, ami fontos neked. Elolvasol egy jó könyvet amin elgondolkodsz, gyakorolsz a hangszeren, imádkozol, megnézel egy jó filmet, beszélgetsz egyet a barátoddal, edzel.

Ha valami értelmes dolgot csinálsz, utána másképp érzed magad mint ha másfél óráig hülye tiktakk videókkal vagy vagy hírfolyam görgetéssel megy el az életed. Valakik azt mondják hogy az vagy amit megeszel, én meg azt mondom: az leszel, amivel töltöd az idődet. Mert azok a tevékenységek formálják a szokásaidat, azokra fogsz rátanulni.

Mostanában olvastam a Bibliában, hogy “az igaz nemes dolgokat cselekszik és meg is marad bennük”. Nemes dolgokat csinálni olyan mint jó ennivalóval táplálni a testünket. Valahogy önmagunk iránti tiszteletünk kifejezése.

Ha már itt tartunk: az is fontos, hogy "megadjuk a módját" a dolgoknak. Ha egyedül vacsorázunk és már nem terítünk meg magunknak (minek?), nem öltözünk fel a hómoffiszhoz (elég egy ing, alul maradhat a pizsama, a kamerában úgysem látja senki), akkor igénytelenné válunk magunkra és környezetünkre. Például nem rakjuk rendbe az ágyunkat, mert este úgyis ebbe fogunk belefeküdni. Leértékeljük magunkat saját szemünkben. És ha te nem tiszteled magad, miért várod hogy mások tiszteljenek? Hidd el, megérdemled a tiszteletet -magadtól és másoktól is.

Neked mi számít értékes, “nemes” tevékenységnek?

MIT KEZDJ A SZORONGÁSODDAL? MOZOGJ!MOZOGNIII? Na ne má’, fáradt vagyok mint a kutya! Örülök hogy végre vége van a napnak...
15/11/2025

MIT KEZDJ A SZORONGÁSODDAL? MOZOGJ!

MOZOGNIII? Na ne má’, fáradt vagyok mint a kutya! Örülök hogy végre vége van a napnak. Majd holnap. Vagy jövő héten. Vagy soha.

Szorongós-depressziós periódusomban akkor is fáradt vagyok, ha egész nap nem csináltam semmit. Sőt, minél kevesebbet mozgok, annál fáradtabb vagyok. Ezért még kevesebbet mozgok, tehát még fáradtabb leszek, egészen addig, míg a legelemibb élettevékenységek elvégzése is elviselhetetlen teherré válik. Kikelni az ágyból, megágyazni, felöltözni. Szinte az összes klinikai depresszív zavar egyik tünete a fáradtság, energiahiány. Ismerős? Nekem igen.

Ha már itt tartanál, ismét mondom, FORDULJ SZAKEMBERHEZ MERT EZ NEM VICC! Ha elsőre nem tudod, merre indulj el, a háziorvos is jó választás. Ő fel fogja ismerni miről van szó és a megfelelő helyre irányít.

A mozgás mindenféle jó kis kémiai anyagot szabadít fel a szervezetünkben: a hangulatszabályozó szerotonint amit az orvos is felír depresszióra, meg a “jutalmazó drog” dopamint. Na meg az endorfint, ami ugyanaz mint a morfin, csak nem a dílertől vesszük a sarkon, hanem magunkban termeljük. Meg adrenalint, ami a koncentrációt és a vérkeringést fokozza. Csupa jó cucc, ingyen van, és még a TEK se rúgja rád az ajtót érte. Ha most azt mondod hogy “a kábítószer káros, inkább nem is mozgok”, akkor ugye tudod hogy csak kibúvót keresel?

Nehéz, nagyon nehéz elkezdeni, de ha egyszer elkezdted, rá is lehet szokni annyira, hogy hiányzik ha valami miatt kimarad. “Na látod, még addiktív is - hát én nem leszek a kábítószerek rabja” - mondhatja most lustábbik éned. A te döntésed, maradhatsz a langyos kakiban és szoronghatsz tovább, ahogy akarod. De ha elindulsz, ráadásul az önértékelésed is megjavul, hogy azért mégse vagy te lekvár.

Hogy mit érdemes mozogni? Tök mindegy. Befizethetsz akár egy edzőterembe is, mert ha egyszer kicsengettél egy csomó pénzt a bérletért, akkor már csak a kognitív disszonancia miatt is lemozgod. Valami motiváció kell. De ha csóró vagy mint én, akkor egy jóbarát is megteszi motivációnak, akivel mondjuk megbeszélitek hogy vasárnap délutánonként elmentek futni vagy biciklizni. Ha már ő felkel és becsenget hozzád hogy na akkor gyere, akkor már gáz lenne nemet mondani.

Én ezer évvel ezelőtt vettem egy szobabiciklit, azon tolom. De az se rossz, ha a telefonodra letöltesz egy lépésszámláló alkalmazást és kitűzöl egy célt. Mondjuk napi 10000 lépést, vagy ha már nagyon öreg vagy mint én, akkor 6000-et. Vicces: amikor itthon vagyok hómoffiszban, olyankor alig van 600 lépésem naponta, néha be is szól az app hogy "laza nap, laza nap?". De Zánkán a Csillagponton, azon az óriási területen ahol lelkigondozóként szolgáltam, nem nagyon volt 10000 lépés alatti napom, pedig ott főleg biciklivel jártam. De volt olyan is hogy már hajnali 2-re volt a 6000 lépésem, mondjuk akkor pont egy pánikos kislánynak kerestünk éjjel szállást. De ez még semmi, a vezetőtársamnak, Vikinek 14 000 lépés körüli napjai voltak - mondjuk ő 26 éves, nem 63. Tudjátok, mi pasik ilyen teljesítmény centrikusak vagyunk.

Neked mi jött be? Mennyire könnyű vagy nehéz rávenni magad a mozgásra? Írd meg kommentben!

HOGYAN KEZELD A SZORONGÁSODAT? ALUDJ JÓL!Ha felidegesít a cím, igazad van! Aki valaha is szorongott, az tudja hogy jól a...
07/11/2025

HOGYAN KEZELD A SZORONGÁSODAT? ALUDJ JÓL!

Ha felidegesít a cím, igazad van! Aki valaha is szorongott, az tudja hogy jól aludni a legnehezebb, úgyhogy köszike a jó tanácsot. Nem tudsz elaludni mert minden IS pörög az agyadban, és ha mégis sikerülne akkor meg rémálmaid vannak. Pedig tudjod, hogy szükséged van alvásra, különben még nyomorultabbul érzed magad.

Szerencsés alkat vagyok, a seregben és az egyetemi koleszban megtanultam bármikor elaludni amikor csak alkalom van rá. De erősebb szorongásos időszakaimban még én is rosszul alszom, úgyhogy elmesélem, nekem mi szokott segíteni.

Mikor az 5 éves Matyikám a papáéknál alszik, az esti mese után végigmeséljük neki a nap történéseit. Hogy délelőtt apával voltak usziban, aztán együtt ebédeltünk, voltunk a játszótéren ahol majdnem leesett a csúszdáról, most meg el fogunk aludni. Nekem is segít, ha elalvás előtt - az előző posztban leírt légzőgyakorlat után - végiggondolom a nap történéseit reggeltől estig, lehetőleg külső kameraállásból. Mi történt Ottóval a nap során? Mintha egy filmet néznék. A jezsuiták, a keresztyén meditáció mesterei úgy mondják, hogy lássuk magunkat Isten szemével. Így az eseményeket helyi értéken láthatom, nem csak úgy ahogy akkor ott megéltem. Összehasonlíthatom azt ami VALÓJÁBAN történt azzal, ahogy ÉREZTEM MAGAM és ahogy REAGÁLTAM, mert ez nagyon különböző lehet.

Elalvás előtt az is baj, hogy pörögnek a fejünkben a negatív gondolatok, minél közelebb az álomhoz, annál bizarrabbak és félelmetesebbek. Mivel nálam ezek nagyrészt a munkámhoz kapcsolódnak, ilyenkor azt mondom magamnak, hogy “Mi van Ottó, dolgozol, dolgozgatsz? Éjszaka van, lejárt a munkaidőd, ezt nem fizetik ki neked, úgyhogy hagyd abba. Majd holnap foglalkozol a kérdéssel”. Ha az agyad mégsem tud leállni, akkor inkább kelj fel az éjszaka közepén, ülj bele a nappaliban az aggódós foteledbe és adj magadnak 10 percet az aggódásra. Ezt a 10 percet most aggódásra fogom szánni, aztán alvás legyen. Két perc múlva azt fogod mondani magadnak: hát hülye vagyok én, hogy itt ülök ahelyett hogy aludnék? Na gyorsan vissza az ágyba. Így nevelheted magad arra, hogy az ágy 2 dologra való: alvásra és szexre. És ha ismét elkezdenél hülyeségeken pörögni, ismét ki az ágyból, aggódó fotel, és így tovább.

Aztán szépen elalszol.

Kíváncsi vagyok, ti hogy vagytok ezzel: osszátok meg a tapasztalataitokat a kommentekben.

Mivel éppen kijövőben vagyok egy hosszú krízisből, azt hiszem hitelesen tudok beszélni a témáról. A történetet nem mesél...
01/11/2025

Mivel éppen kijövőben vagyok egy hosszú krízisből, azt hiszem hitelesen tudok beszélni a témáról. A történetet nem mesélném el itt, elég az hozzá, hogy egy munkahelyi dologról van szó, ami szorongást okozott jó hosszú ideig. Végül segítő szakemberhez fordultam, és hoztam pár döntést. Tudjátok, hogy mi a fontos az életemben és mi nem, vagy hogy mivel szeretném eltölteni a maradék időmet.

Egy poszt-sorozatban szeretnék megosztani veletek pár tapasztalati technikát, amik segítettek stabilizálni magam ebben a krízisállapotban. Ez most úgy hallatszik mint valami önfejlesztő életvezetési bu****it. Nem vagyok életvezetési tanácsadó, nem fogom megmondani nektek a tutit. Azokat mesélem el, amik nekem segítettek, hátha egyik-másik neked is bejön.

Előrebocsátom: ha tényleg gödörben vagy, akkor előbb-utóbb szakszerű segítségre lesz szükséged. Ezt nagyon nem könnyű beismerni, de nem úszható meg. Ha fáj a fogad, bekaphatsz ugyan egy Cataflamot, de az igazi megoldás az, ha elmégy a fogorvoshoz. Először sz.rul kell éreznünk magunkat ahhoz, hogy segítséget keressünk.

Az első dolog ami nekem segített a szorongásban, az a a légzőgyakorlattal kombinált ima. Úgy kezdődik, hogy egyáltalán megfogalmazom, hogy “na most szorongok” vagy “most félek és úgy érzem, ki kell innen rohannom”. Nem egyszerű kimondani, mert a nagyokos felettes énünk rögtön beleugat, hogy “hülye vagy, ne szorongjá’ má’, semmi okod nincs rá!”. Ha már eljutok oda hogy “megengedem magamnak” a szorongást, maga a légzés technikája viszonylag egyszerű. Előkészülök - rászánom az időt, elhelyezkedek kényelmesen, becsukom a szemem, tudatosítom a testi érzeteimet. Itt ülök a kedvenc fotelemben, érzem a talpamon a padlót, hátsómon a fotel ülőkéjét. Nem csinálok mást, csak számolom a légzésemet. Azért nem könnyű csendben maradni és nem csinálni semmit, mert nem erre vagyunk szocializálva. Ilyenkor jut eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat: agyalok valamin amin nem most kellene, vagy valaminek most azonnal utána kell néznem a neten, hol is a telefononom? Na ezeket a gondolatokat szépen felteszem magam mellé egy képzeletbeli polcra és csak lélegzek tovább. Közben figyelek a testemre, tudatosítom ahogy nyomja a szék a hátsómat, ahogy érzem a bőrömön a légáramlást, hallom a madarakat vagy a szomszéd szöszmötölését. És csak lélegzek tovább, figyelem ahogy beáramlik a testembe a levegő, és ahogy kiáramlik. Most nincs más dolgom, mint lélegezni. Aztán szép lassan ellazítom az izmaimat felülről lefelé, az arcizmaimtól kezdve a váll- és hátizmaimon keresztül a lábujjamig. A légzéstől és az izmok ellazításától már biológiai alapon is megnyugszunk. A testérzeteink tudatosítása pedig a jelenbe visz vissza szemben a szorongásos állapottal, ami a múltban vagy a jövő miatti aggódásban tart.

Aztán lélegzek tovább, közben elkezdek imádkozni. Elképzelem például hogy Jézussal együtt ülünk a tengerparton és halat sütünk. Elmondom neki a keservemet, sőt megvárom a választ is. Aztán lassan (!) kinyitom a szemem, megmozgatom a végtagjaimat és “felmerülök a felszínre”.

Kérlek, oszd meg kommentben, ha van tapasztalatod hasonló nyugtató hatású légzéstechnikában!

Te ebből hányat engedsz meg magadnak rendszeresen? (forrás: csak úgy szembejött a facebookon)
15/09/2025

Te ebből hányat engedsz meg magadnak rendszeresen?
(forrás: csak úgy szembejött a facebookon)

AZ A GONOSZ KIS MANÓTudtátok, hogy nem a szemünkkel látunk, hanem az agyunkkal? Tudom, tudom, kis herceg, maradj most ki...
22/02/2024

AZ A GONOSZ KIS MANÓ

Tudtátok, hogy nem a szemünkkel látunk, hanem az agyunkkal? Tudom, tudom, kis herceg, maradj most kicsit csendben...

Fantasztikus jószág az agy, ő ad értelmet annak amit látunk. De nemcsak javít és értelmez, hanem képes arra is hogy torzítsa a világot. Mintha lenne bennünk egy gonosz kis manó, aki felépít számunkra egy egész alternatív valóságot, aztán szinte mindent ennek a fényében mutat számunkra. Ezek a torz látásmódok - pszichó nyelven “kognitív torzítások” - sok szenvedés forrásai lehetnek. Nézzünk meg pár ilyen tipikus kognitív torzítást, csak hogy felismerjük őket, ha már szenvedni akarunk.

Lehet, hogy ez a manó szeretné ha azt hinnéd, hogy rossz, alkalmatlan vagy. Ha a szüleid sokat kritizálták kicsi korodban, könnyen magadévá tehettél egy ilyen meggyőződést. Tegyük fel például, hogy nem sikerült egy vizsgád. Megbuktál a vizsgán - azért mert buta vagy lusta vagy. Megbuktál a vizsgán, TEHÁT alkalmatlan vagy arra a dologra, ami miatt vizsgáztál. Alkalmatlan vagy arra a dologra, TEHÁT mindenre alkalmatlan vagy. Mindenre alkalmatlan vagy, TEHÁT semmit sem ér az életed.

Ez a manó ráadásul nagyon gyorsan dolgozik. Nem szeretné, hogy szép lassan végiglépdelj ezen a logikai láncon, mert akkor rájönnél, hogy valamelyik következtetés nem stimmel. Ezért ügyesen rögtön a végkövetkeztetésre ugrik. Nem sikerült a vizsgád, tehát indulás a vonat alá. Sokszor csak egy terápián ismered fel a gondolati lánc egymás után fűzött szemeit. Ilyenkor a pszichológus - vagy mentálhigiénés szakember, hogy hazabeszéljek - végigvisz téged a láncon, és veled együtt megkérdőjelezi minden egyes szemét. Még az is lehet, hogy egyik-másik láncszem igaznak bizonyul, és akkor tanulhatsz belőle, hogy legközelebb hogyan érdemes csinálni. Kivéve a lánc utolsó szemét: SEMMI DE SEMMI nem vezethet oda, hogy érdemtelen lennél az életre!

Na nézzük végig a fenti gondolati láncot, ahogy kedvenc mentálhigiénés szakembereddel végignéznétek egy terápián. Jó, nem szabad így hívni, akkor egy “egyéni segítő folyamatban”. Nem sikerült a vizsgád, ez tény. Tényleg az ennek az egyedüli oka, hogy buta vagy lusta lennél? Biztos hogy nincs más lehetséges oka?

Lehet hogy az az eredmény, hogy most tényleg el-linkeskedted a készülést. Nem kellett volna tegnap este bulizni, inkább pihenhettél volna. Vagy készülhettél volna többet. Olyan dolog ez, ami mindörökké, alkalmatlanná tesz téged, ámen? Vagy olyan dolog, amiből tanulhatsz, és ha komolyan gondolod, legközelebb, a következő vizsgán majd másképp csinálod?

Lépjünk még eggyel tovább. Lehet hogy az jön ki az egyenletből, hogy tényleg alkalmatlan vagy arra, amiről a vizsga szól. Nem ez a te erősséged. Nem mindenkiből lesz jó vadászpilóta vagy belgyógyász. Nagyon nehéz érzés, mert szerettél volna Gripenen száguldozni vagy életeket menteni, eltart majd egy darabig mire túlteszed magad rajta. De következik-e ebből, hogy MINDENRE alkalmatlan vagy az életben? Nincs semmi, de tényleg semmi, amiben jó lennél? Vagy az van hogy idővel feldolgozod majd a kudarcot, esetleg segítséget kérsz hozzá, majd újratervezés, új cél?

Amiről most beszéltünk, az ÁLTALÁNOSÍTÁS, csak egyike a gonosz kis manónk trükkjeinek. Ha érdekel benneteket (és ennek hangot is adtok), folytatom a több piszkos kis trükkjével.

Asszertív kommunikációt gyakoroltuk ma egy fiatal anyukákból álló csoportban. Tudjátok, érzések és szükségletek kifejezé...
27/01/2024

Asszertív kommunikációt gyakoroltuk ma egy fiatal anyukákból álló csoportban. Tudjátok, érzések és szükségletek kifejezése, ami nem is mindig olyan könnyű.

Eszembe jutott Matyikám, szívem kicsi csücske. Minap a nagyszülőknél töltötte a hétvégét, vacsoraidő, nagy nehezen abbahagyjuk a legót és kimegyünk a konyhába azzal az ígérettel, hogy utána még játszunk egyet fürdés előtt. Papaaa, mesélj vacsora közben, de ne a fejedből, hanem könyvből. Jól van, menj be a szobába és hozd ki a mesekönyvet amit szeretnél. De Papaaa, gyere velem. Ugyan Matyikám, ügyes nagy fiú vagy, ki tudod hozni egyedül is. De Papaaa, gyere velem, mert a folyosón sötét van és én ott félek egyedül. Tökéletes asszertív kommunikáció: benne van hogy mit érez és hogy mi a szükséglete. Csillagos ötös.

Három és fél éves, és az ÉN unokám…

Photo by Marcus Neto on Unsplash

Cím

Szigetszentmiklós
2310

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szentjóbi Ottó mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Szentjóbi Ottó mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram