01/01/2026
HÁNYAN VAGYOK? - MÁSODIK RÉSZ
Az előző részben megismerkedtünk Árvácskával és Puffanccsal, most bemutatom neked a felnőtt énedet. Őt úgy hívják hogy Amira, huszonöt éves, pontosabban harminckettő, illetve mit is beszélek, ötvennyolc. Éppen annyi, ahány most vagy. Józan, értelmes, kompetensen viszi az életét. Tud tervezni és döntéseket hozni, amikért felelősséget is vállal. A jelenben él, tudja helyén kezelni a dolgokat. Ismeri, megérti és elfogadja magát, tisztában van a képességeivel és a hiányosságaival. Tudja magáról hogy nem tökéletes, de tanul a hibáiból. És ami a legfontosabb: szereti, nagyon szereti Árvácskát és Puffancsot is. Jó szülője a belső gyerekeknek, meg tudja őket nyugtatni, amikor szükséges. Idővel persze, mert nem könnyű velük. De türelmes hozzájuk és elfogadja őket.
Nem volt könnyű neked ezt olvasni, mert nem ilyennek látod magad? Ez az Ottó biztos összetéveszt valakivel? Valószínűleg tényleg nem vagy MINDIG ilyen. Más sem. De azért emlékezz vissza az utóbbi egy-két hetedre vagy hónapodra, vajon akadt legalább egy olyan helyzet, amelyben Amiraként voltál jelen? Vagy tényleg SOHA DE SOHA nem viselkedtél még kompletens felnőttként? Nem az a kérdés, hogy mindeig minden körülények között tökéletes vagy-e, hanem hogy van olyan én-részed, amelyik időnként ELÉG JÓ. Nehezen hinném, hogy ne lenne ilyen.
Egyáltlán nem baj, ha lelkünk időnként Puffancsként vagy Árvácskaként regresszióba vonul önvédelemből, amikor túl nagy a nyomás, mert enélkül felborulna az egyensúlyunk. Az egy önismereti feladat, hogy megismerjük és megértsük a gyermek énünket. Gyermekkorunkban voltak kielégítetlen alapszükségleteink, amikről még lesz szó a harmadik vagy negyedik részben. Valami külső inger megnyom egy piros gombot, amitől bekapcsol a gyermeki működésmód, ahogy két-három-négy évesen viselkedtünk, és ami az akkori tudásunk szerint segítette a túlélésünket. „Behúzódom a sarokba, mint egy kisegér, hátha nem vesznek észre és nem fognak bántani”. Vagy „hangosan hisztizek, mert akkor legalább észrevesznek”.
Nem baj, ha időnként gyermekek vagyunk. Aki mindig felnőtt én-állapotban van, azt úgy hívják hogy Mr.Spock és hegyes füle van, mint a vulkániaknak általában. Ha viszont többet tartózkodunk belső gyermek üzemmódban mint nem, és ez a mindennapi életben gondot okoz, akkor érdemes elindulni egy önismereti utazásra. Azért, hogy felismerd a piros gombokat, és tudatosítd, hogy ez a helyzet itt és most ez nem AZ a helyzet. A főnök nem az óvónéni, aki megalázott mert három évesen véletlenül bepisiltél. Az utazás része lesz, hogy Amirát megerősítsük Puffancsot és Árvácskát pedig megszeressük, mert ők a mi részeink.
Javaslok neked egy gyakorlatot: vegyél két, formájában és színében különböző kavicsot vagy apró tárgyat, amik elférnek a zsebedben. Egyik jelentse Amirát, a másik a gyermeki üzemmódjaidat. Amikor érzelmileg erősen bevonódsz valamibe, próbáld eldönteni, hogy most éppen felnőtt vagy gyermeki állapotban vagy-e, és tedd ki magad elé a megfelelő követ. Egy idő után automatikusan fogsz reflektálni magadra. Ezt úgy hívják hogy mentalizáció, és a felnőtt működésmód egyik jellemzője.
A következő részben megismerjük Cserbókát, és szót ejtünk az alapszükségletekről, amikhez mindenkinek alanyi joga van.
Kíváncsi vagyok, segítettek-e a gyakorlatok, hogy beazonosítsd az én-állapotaidat. Örülök, ha akár kommentben, akár priviben megírod.
Előző részeink a blogomon olvashatók. Link az első hozzászólásban.
