26/03/2026
Jó régen találkoztunk már belső gyermekeinkkel, Árvácskával, Cserbókával és Puffanccsal, az én hibám persze. Ha nem tudjátok felidézni, őket, ugrás a blogomra, ott minden megvan. Link az első hozzászólásban, kulcs a lábtörlő alatt.
Tehát ott tartottunk, hogy belső gyermekünk elkezdett járni. Amikor pici volt, akkor érintésre, biztonságra, szeretetre, elfogadásra volt szüksége. Ha ezt megkapta, kialakul az a meggyőződése, hogy ő elég jó, a világ biztonságos, a hozzá közel állók szeretik és nem fogják bántani, elhagyni vagy átverni. Ha pedig nem kapta meg a szeretetet, a godoskodást és a biztonságot, ez a szükséglete rendszerszinten sérül, akkor lehet hogy sérülékeny, sértődékeny és bizalmatlan emberré válik.
Aztán amikor belső gyermekünk már kúszik-mászik-jár és rájön hogy alakíthatja a környezetét, akkor arra van szüksége, hogy biztassák. Hogy érezhesse, hogy ő ügyes, okos, nem baj ha valami elsőre nem sikerül, előbb-utóbb meg tudja csinálni. Itt tartottunk a múltkor.
Aztán megtanul beszélni, kifejezi, mit szeretne, mi jó neki és mi nem. Már ha hagyják. Először persze hisztivel, mert hát az érzelmek elöntik az embert ha valamit nem kap meg moströgtönazonnal. Ha anyu és apu bölcs, ilyenkor megengedik hogy legalább elmondja, mit szeretne. Nem biztos, hogy megkap mindig mindent azonnal, de elmondani legalább elmondhatja. Angliában élő lányomtól tanultam, hogy mikor a kisfia hisztizett valamiért, azt mondta neki, hogy “use your big boy words”. Mondd el amit szeretnél mint a nagy fiúk, anya meghallgatja. Megértem ha dühös vagy a világra hogy nem ehetsz ebéd előtt csokit, megölellek és elfogadom a fájdalmadat. Nem, csoki nem lesz ebéd előtt továbbra se, de elmondhatod, mit szeretnél. Na most ha ehelyett az anya állandóan lehalkítja a kicsit azzal hogy csönd legyen, ne hisztizz, akkor az rátanul, hogy ne mondja el, mit szeretne. Mert tök felesleges, még le is tolják érte. Később már magának se fogja megfogalmazni. Találkoztam olyan emberrel, akinek nehézséget okoz arra válaszolni, hogy mi szerezne neked örömet, mit szerettél volna akkor, hogy lenne neked jó? Mert leszoktatták arról, hogy megfogalmazza a szükségleteit. Ilyenkor szoktam feladni házi feladatul hogy vezessen naplót az érzelmileg nehéz helyzetekről és fogalmazza meg, mit érzett AKKOR és mire lett volna szüksége AKKOR. Ne tudjátok meg, mennyire nehéz feladat.
Ez volt a harmadik szükséglet; a negyedik a cserbókaság. A szabad, önfeledt játék, magunk kreatív önkifejezése, a huncutság - de erről szó volt 2 résszel ezelőtt.
Aztán lassan eljön a nagy óvodás - kisiskolás kor, és ezzel együtt az, hogy az élet nem csak játék és mese. Vannak kötelességek, van házi feladat, sormintát kell rajzolni, héthez mennyi kell hogy kilenc legyen, este időben lefeküdni, tisztelettel beszélni másokkal, ilyesmi. Ez az ötödik alapszükséglet, a reális keretek és határok,ami látszólag ellentétben van a cserbókasággal. Cserbóka csak játszik ahogy akar, nincsenek számára korlátok. Ezt a két utóbbi szükségleteit úgy kell elképzelni mint egy skálát, aminek a bal felöli végén az azonnali, korlátok nélküli szükséglet kielégülés, a cserbókaság van, jobb felől pedig a szigorú és merev szabályok, az önkontroll és a kötelesség mindenek felett. Nyilvánvaló, hogy az arany középút valahol a skála közepén van. Szóval akinek a reális keretek, határok iránti szükséglete sérül, az lehet, hogy kótyonfitty életművész vagy nárcisztikus kis …izé… lesz.
A következő folytatásban megismerkedünk a többi részünkkel, aztán meglátjuk, milyen helyzetben melyikük hogy van jelen. Addig is az a kérdésem hozzátok, hogy ti hol éreztek hiányt, melyik alapszükségleteteknél?
