15/04/2026
Az édesapám ma 18 éve józan. 2018-ban készült velünk egy közös cikk: "Gyűlöltem az alkoholista apámat címmel."
Ez a mondat akkor ott tőle származott, akinek szintén nem volt apja az alkoholizmus miatt - én nem is ismerhettem meg őt, a vérszerinti apai nagyapámat, aki végül a családtól távol, egyedül halt meg, az alkoholizmus okozta szövődményes betegségben. Azóta édesapámmal közösen elmentünk Kislángra a sírjához, jóvátételt tenni, megemlékezni.
Tudom, hogy édesapámnak élete egyik alapvető célkitűzése volt, hogy az ő sorsa másképp alakuljon és gyermekei apja lessen, olyan, ami neki nem adatott meg. Mindent megtett ezért, ami az akkori tudása, mintái alapján lehetséges volt, de a többszörösen meghatározott hajlam, transzgenerációs hatás erősebb volt.
Az egész kamaszkoromat meghatározta az ő alkoholizmusa. Még alsó tagozatos koromból van egy emlékem, amikor nagyon szégyelltem magam miatta, mert az osztálykiránduláson, a barátiam és az ő szüleik szeme láttára sem tudta, csak többedjére meggyújtani a tábortüzet. Pedig ő volt az én hősöm, példaképem, akinek katona történeteit, mindig büszkén meséltem a barátaimnak. Akkoriban 8-10 éves lehettem, azután még 8 év telt el, és lassan, de biztosan minden rosszabb lett: az állapota súlyosbodott, kezelések, leállási kísérletek, ígérgetések, veszekedések hada következett. Rengeteg fájdalom, kétségbeesés, szégyen, értetlenség, félelem kiábrándultság is bizonytalanság következett.
Az utolsó pillanatban elérkezett a fordulópont, végre gyógyszerek és jótanácsok helyett egy működő felépülési programot kapott, egy bentlakásos rehabilitációs intézményben. Én pedig egy hatalmas pofont, hogy hasonló úton járok, mint az apám. Mindössze annyi különbséggel, hogy én korábban kezdtem (14 évesen rúgtam be először, tudtam, éreztem, megtaláltam a szerem, aztán kicsit később hasonló élményem volt a marihuánával is.) Nem tudtam már elhinni a saját hazugságaimat és megszűnt az egyik kedvenc hivatkozási alapom is: „hát persze, hogy szívok, iszom valahogy el kell viselni azt, ami otthon megy és közben teljesíteni az elit gimnáziumban.”
Röviden hála az ő új felépülő mintájának és annak, hogy rajta keresztül megismerkedhettem az alkoholbetegség valódi természetével - tőle kaptam meg Az Anonim Alkoholisták című könyvet és ő volt az, aki először elvitt egy önsegítő csoportba -.
499 nappal utána én is a felépülés útjára léphettem. Nekem már nem volt kérdés, hogy a 12 lépéses felépülési program a működő megoldás, hiszen előtte 10 éven keresztül végignézhettem mi nem az. Az apám mintájának hála teljes nyitottsággal és hajlandósággal érkeztem meg az első csoportomra (a rengeteg félelem és kétség mellett/ellenére).
Az apám ma is a példaképem, nem azért, mert tökéletes, hanem azért, mert azóta megismerhettem mennyire emberi. Sokat hibázunk, veszekszünk, bocsánatot kérünk, megbocsátunk és van rengeteg közös élményünk. 18 éve újra van apám, akit szeretek. Nem beszélve arról, hogy a Családi Felépülési Központban a kezdetek, az alapítás óta (2017) közösen dolgozunk.
Az édesapám ma 6574 napja józan, én 6075 napja vagyok józan. Nekem két hete megadatott, hogy édesapa lettem, amikor a fiamra nézek az nehezen leírható. Végtelenül hálás vagyok érte, hogy mindezt megélhetem tisztán, józanul. Végleg megtörhet a generációs átok és ebben hiszek, mert a felépülésemben eszközöket, hitet, támogatást kapok, minden egyes nap.
A mai nap a remény, a hit, a felépülés, a változás és kegyelem ünnepe.
Van kiút! Van megoldás!
