17/01/2026
“Ez most ütni fog 😉
Pont egy hónapunk van. Egyetlen hónap. És belépünk a Tűz Ló évébe. De mielőtt bárki pezsgőt bontana az „új kezdetre”, van még egy utolsó köre a Kígyónak. És ez nem az a fajta kör, amit elegánsan meg lehet úszni.
Ma úgy ébredtem, hogy számot vetettem. Nem spirituális filterrel, nem mantrákkal, nem „minden okkal történik” feliratú bögrével. Hanem nyersen. Le is írtam a történetemet egy csoportba, mert végre összeállt egy kép. Az a fajta kép, amit az ember sokáig nem akar látni, mert túl sok mindent mond el ami eddig láthatatlan volt. Arról, mit nem vett észre. Miről hallgatott. Hol magyarázott meg olyan dolgokat, amik valójában ordítottak.
A Kígyó most szorongat. Nem kicsit. Nem finoman. Nem spirituális wellness-módon. Hanem úgy, hogy nincs levegő. Úgy, hogy már nem tudsz kibújni alóla azzal, hogy „majd később”, „még várok”, „hátha megváltozik a helyzet”. Ez az az időszak, amikor a Kígyó nem tanít, hanem szembesít. És ha nem nézel oda, akkor addig tekeredik, amíg muszáj lesz. Nem csak nézned, hanem LÁTNOD is. Mögé.
Ez az utolsó szakasz a Kígyó évében nem a gyógyulásról szól, hanem a leleplezésről. A saját önáltatásainkról. A szerepekről, amiket már rég kinőttünk, mégis hordjuk őket, mert ismerősek. hitrendszerekről, amik nem rosszak – csak halottak. Családilojalitás, ami nem igaz – csak kényelmesek. És igen, saját magunkról, akit sokszor nem bántott senki annyira, mint mi magunk.
Lehet ezt szépíteni, csak felesleges. A Kígyó nem érti a kozmetikázást. Ő azt érti, amit elhallgattál. Amit elnéztél. Amit megéreztél, de inkább nem mondtál ki. És most, az utolsó hónapban, mindent visszanyom az arcodba. Cinikusan, ironikusan, néha már-már röhögve: „tényleg azt hitted, hogy ezt megúszod?”
És közben ott áll a Tűz Ló az ajtóban. Türelmetlen. Vad. Őszinte. Ő nem fog cipelni semmit abból, amit most nem mersz letenni. A Ló nem alkudozik. A Ló nem vár. A Ló nem magyarázkodik. Ő csak indul. És ha rajta akarsz ülni, akkor könnyűnek kell lenned. Nem „spirituálisan”, hanem ténylegesen. Hazugságoktól, önbecsapástól, félig kimondott igazságoktól mentesen.
Ez a hónap nem kedves. Nem kíméletes. Nem „szeretettel terelget”. Ez a hónap letép. Leránt. Szembesít. És igen, szorongat. De nem azért, hogy tönkretegyen, hanem hogy végre ne cipeld tovább azt, ami már rég nem te vagy.
A Kígyó most azt mondja: nézd meg. A Ló pedig azt kérdezi majd: készen állsz futni – vagy maradsz ott, ahol már minden elfogyott?
Ennyi. Nem több. Nem kevesebb. Ez most nem motivációs beszéd. Ez egy utolsó figyelmeztetés.
És igen, holnap Bak újhold jön. Papíron új kezdet. Célok. Struktúra. Felépítés. De most tényleg senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy ez az újhold majd megváltást hoz. Ez nem az a pont. Ez még nem az. A Bak most nem épít, hanem számon kér. Megkérdezi, mire akarsz alapot rakni, miközben még rajtad van a régi bőr. Spoiler: arra nem lehet.
A Kígyó nem enged tovább teljes levedlés nélkül. És a bőr levedlése nem esztétikus folyamat. Fáj. Feszít. Viszket. Néha vérzik is. Ez az egy hónap kemény lesz. Mentálisan, érzelmileg, kapcsolatilag. Olyan felismerések jönnek, amik után már nem lehet ugyanúgy visszamenni beszélgetésekbe, szerepekbe, „majd lesz valahogy” állapotokba. Ami eddig csak kellemetlen volt, most elviselhetetlenné válik. Nem véletlenül.
Ez az újhold nem az indulásról szól, hanem a felelősségről. Arról, hogy mit viszel át magaddal a Tűz Ló évébe – és mit hagysz itt végleg. Aki most „pozitív marad”, de nem őszinte, azt ez az időszak szétszedi. Aki viszont hajlandó belenézni a tükörbe, annak ugyan fájni fog, de tisztul.
Szóval nincs rózsaszín köd. Nincs spirituális megúszás. Van munka. Belső, kőkemény, önmagaddal szembeni munka. A Kígyó szorít, a Bak kérdez, a Ló már dobogtatja a földet.
És minél inkább ellenállsz, annál mélyebbre húz. Minél tovább kapaszkodsz, annál fájdalmasabb lesz az érkezés. Lesz egy pont, ahol már nem lehet kifelé magyarázni semmit: ott találkozol magaddal a mélyben. Két út marad. Vagy felébredsz – vagy bent ragadsz a lelked sötét éjszakájában.
Jó munkát mindenkinek.”
Homonnai Ági
