Fedor Nóra tanácsadó szakpszichológus

02/06/2025

"Életünk legszebb élményei nem passzív, befogadó, ellazult állapotban érnek bennünket - noha az ilyenek is lehetnek élvezetesek, ha keményen megdolgoztunk értük.
A legszebb pillanatok általában akkor következnek be, amikor valaki testi vagy szellemi teljesítményét megfeszített akarattal a végletekig fokozza, hogy véghezvigyen valamilyen nehéz, de fontos feladatot.”

Csíkszentmihályi Mihály

Neked mik a vágyaid?
Mit küzdöttél meg már értük?

02/04/2025

02/11/2024

"A gyász sosem múlik el, de megtaláljuk a módját, hogy abban a fényben járjunk, amit valaki maga után hagyott, ne pedig a fájdalom árnyékában éljünk."

(Caleb Azumah Nelson)

10/10/2024

“Ha valakit csak a mosolyáról, az optimizmusáról ismersz, az nem azt jelenti, hogy nincsenek megpróbáltatások az életében, hogy nem érik kudarcok vagy csalódások. Nem azt jelenti, hogy szerencsés, hogy neki minden könnyen jön és szebb, kényelmesebb a cipője, mint másoké. Van, aki nem kiáltja világgá a fájdalmát. Van, aki ott sír, ahol senki se látja, s mikor elfogytak a könnyei, megtörli az arcát, nagy levegőt vesz, és kilépve az ajtón magára ölti bizakodó mosolyát. Nem azért, hogy bárkit megtévesszen, hogy szerepeket játsszon, hanem azért, mert rendületlenül hisz abban, hogy ha rámosolyog a világra, az újra és újra visszamosolyog majd rá. És talán azért is, mert szeret olyan ember lenni, akit nem törnek meg és fordítanak ki a csalódások. Szeret olyan ember lenni, aki soha nem adja fel, aki örökké hisz a jóban, a szépben, a varázsban. Aki örökké hisz a csodákban.”

(Popper Péter)

12/07/2024

"A dolgok igenis elmúlhatnak, és ez nem tragédia. A legenda szerint Salamon királynak volt egy gyűrűje, amelybe az volt belevésve, hogy minden elmúlik. Ha nagyon nagy bajban volt, ránézett a gyűrűre, és eszébe idézte, hogy ez a rettenet nem fog örökké tartani. És ha nagyon boldog volt, akkor is rápillantott, hogy emlékeztesse magát: ez is el fog múlni, mert minden elmúlik egyszer. Úgyhogy azt gondolom, fel kell tenni a kérdést, hogy van-e még dolgunk együtt? Ugyanoda tartunk, vagy valahol az együttélés évei alatt szétváltak az útjaink? Nem kötelező, hogy a közös út halálig tartson.
A fontos az, hogy ha a kapcsolat véget ér, azt is emberien kell csinálni. Ha egy pár gyűlölködve válik, és utólag azt is feketére festik, ami hajdan szép volt, az semmi mást nem jelent, mint hogy még mindig kötve vannak, és rúgni kell, hogy szakadjon a kapcsolat. Amíg az ember átmegy a túlsó oldalra, ha egykori szerelme szembejön vele az utcán, addig a hatalmában van. De eljöhet egy reggel, amikor hirtelen könnyűnek érzi magát, és rájön: elmúlt. Most már akár találkozhatnak, ebédelhetnek, beszélgethetnek is, mert nem fáj többé. Szabad lett. Ekkor ért véget a kapcsolat." Popper Péter: Szerelemről józan nappalon - 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt: https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/popper-peter_szerelemrol-jozan-nappalon-5839

17/05/2024

"Ha holnap reggel valamilyen csoda folytán minden kába és öntudatlan lélek azzal az erővel ébredne, hogy megtegye az első lépést az álmai megvalósítása felé, a környék összes pszichiátere csődbe menne. A börtönök üresen konganának. Az alkohol- és dohányipar összeomlana, velük együtt a gyorskaja, a kozmetikai sebészet, és a szórakoztatóipar is eltűnne, nem is szólva a gyógyszeripari cégekről, a kórházakról, és az egész egészségügyi szakmáról a plafontól a padlóig. A családi erőszak kihalna, ahogy a függőség, az elhízás, a migrén, az idegbeteg autóvezetés, és az utolsó pillanatban olcsó indokkal lemondott randik is." - Steven Pressfield

05/05/2024

Anyák napja. Anyaság. Ez is nehéz téma! Ha ez a világ jó lenne, melengető karokba születnénk. Anyánk lágyan ringatna, a világ ridegsége rossz mese lenne. Ám anyánk karjainak története van. És ebben a történetben sokszor sötét árnyak vonulnak. Anyánk nem anyának született. Ő is gyerekként kezdte. Ki tudja, várták-e? Ki tudja, szerették-e? Tartok tőle, sokszor elmaradt a
lágy ölelés.
Talán sírni hagyták, hogy erősödjön a tüdeje vagy azért, mert majd elhallgat. Ő megtanulta a leckét: hiába kéri a közelséget, hiába ordít torkaszakadtából vagy nyöszörög halkan, nincs menekvés, marad a magány.
Talán bántották, dühösen megrázták, mert nem hallgatott. Később mindig láb alatt volt, „Tűnj el”, mondták neki, és ő kushadt. Szégyellte magát, hogy van, szégyellte hogy létezik, hogy helyet kért a világban. Idővel megkeményedett. Talán kegyetlen is lett. Gyereket szült, mert kellett. Gyereket szült, mert más is azt t***e. Gyereket szült, mert azt hitte, lesz valaki, aki mindig szeretni fogja. Csalódott. A gyereke -talán te- bömbölt, meg nyöszörgött. Maga vágyott volna szeretetre. Idegesít***e. Most ott, a másik oldalon, nem ismerve jó mintát, sírni hagyott vagy megrázott. A gyereke -talán te- nőtt. Mindig láb alatt volt. „Tűnj el!” -sziszegte indulattal, miközben tudta, éppen ezt nem kellene. De tenni nem tudott ellene. Adta tovább, amit kapott.
Talán szerették. Érzelem talán volt, csak idő nem. Az anyja dolgozott, hajnalban indult, későn ért haza. Ő takarított, főzött, vitte a testvérét óvodába. Korán felnőtt. Ahogy benne a gyereket nem, csak a támaszt látták, úgy ő sem látta gyermekében -talán benned- az esendőt.
Talán félelembe született. Az ölelő kar adta tovább a rettegést. Veszélyes a világ, súgta minden mozdulat. Feszült felnőtt lett. Levert, rosszkedvű, merev.
Talán úgy nőtt fel, hogy sose kérdezték, mit érez, így egy idő után már nem érzett. A munkát ismerte meg a kötelességet. A gyerekét -talán téged- is azon keresztül mérte.
Talán árva volt, kitaszított és eldobott. Hogy védje magát inkább nem kötődött. A gyerekéhez -talán hozzád- sem.
Anyaság. Anyák napja. Hú, de nehéz téma! Érzem a saját anyaságomban. Elrontott mondataimban, feszült gesztusaimban, minden tökéletlenségemben. A sötét árnyak át-átvonulnak. Nem csinálom jól. De próbálom. Újra és újra nekifutok. Talán egyre jobban megy. Talán. Messziről indultunk. Magunkat gyúrtuk, anyám, nagyanyám, meg én, hogy minta nem lévén, valahogy mégis elég jók legyünk. Valahogy. Mégis. Elég jók.
Boldog anyák napját!

(fotó: Freepik)

29/02/2024

"Aki súlyos traumát él át, abban valami nagyon fontos dolog eltörik, ez pedig a biztonságérzet. Ettől kezdve mindig készenléti állapotban van, mert úgy érzi, soha nem lehet tudni, mi történik a következő percben. A világ új, addig ismeretlen sötét színben tűnik fel. Lesni, figyelni kell, honnan jöhet a támadás. Ráadásul ez nem csupán átmeneti állapot. A trauma ökölszabálya ugyanis: attól, hogy valaminek vége van, még nem múlt el. Vagyis hiába hirdetik ki a békét egy háború után, hiába szabadítják ki a koncentrációs táborba zárt foglyokat, hiába menekítik ki az áldozatot egy bántalmazó családból – a félelem réme tovább él. "
Orvos-Tóth Noémi : Örökölt ​sors

07/01/2024

"...nagyon gyakran, akármilyen rosszul is bántak valakivel, valahogy meg tudott őrizni egy olyan szent helyet magában, ahova nem jutott be senki. Akármennyire is bántották, akármennyire is szégyenítették, valahogy van egy sekrestyéje, egy titkos oltára az embernek, ahova nem enged be senkit. Oda senki nem szarhat. Nem pisilhet rá az oltárra. Ezt meg kell védeni, ha támadják. Naná! Viszont, ha vége a háborúnak, ha az ember el tud szökni, más környezetbe kerül, akkor leveti a páncélját, leteszi a pajzsot, és relaxál. Ez sokaknak nagyon nehéz, mert valahol belül, ahol keményen dolgoztak azon, hogy biztonságban legyenek, nem hiszik el, hogy ha újra sebezhetővé teszik magukat, akkor ez már önmagában nem fog kihívni egy újabb támadást. ... A reziliencia az, ha felveszem a páncélt, amikor kell, és leteszem, amikor nem kell." - Feldmár András