22/05/2025
Hátat fordítani – úgy, hogy nem is tudod, mit hagysz ott:
A nagy hátat fordítás kora…
Az emberiség különleges képessége, hogy véleményt tud alkotni dolgokról, amelyeket soha nem tapasztalt. Sőt: nemcsak véleményt alkot, de meggyőződéssel elutasít. Legyen szó emberekről, nézetekről, vallásokról, szellemi útról, kultúrákról, helyzetekről – a legtöbben úgy mondanak nemet, hogy azt sem tudják, mire.
Ez olyan, mint amikor valaki kijelenti, hogy „utálja a spenótot”, de kiderül, hogy egyszer evett, úgy 1987-ben, menzás verzióban, és azóta sem próbálta. Vagy amikor valaki azt mondja, „spirituális dolgok? Ugyan már, hülyeség az egész!” – miközben soha nem érezte meg, milyen, amikor tényleg működik valami, amit nem lehet megmérni egy iPhone appal.
Tele van a világ emberekkel, akiknek a fejében tévhitek ülnek trónra. Olyan királyok ezek, akiket soha nem választottak meg, mégis irányítanak. És az emberek bólogatnak nekik: „ez így van, mert valaki egyszer azt mondta”. Vagy: „nekem nincs időm ilyen baromságokra”. Miközben lenne idő. Csak nincs kíváncsiság. Nincs bátorság. Nincs nyitottság. Mert kényelmesebb hátat fordítani, mint újra odaállni és ránézni valamire, amit elhamarkodottan félredobtunk.
És így sétálnak el az emberek dolgok mellett, amelyek lehet, hogy megváltoztatták volna az életüket. Csak hát… minek próbáljam ki, ha már eldöntöttem, hogy hülyeség, ugye?
Ami felé nem nézel, attól nem kapsz ajándékot…
Pedig minden, aminek hátat fordítasz, valamiért jött eléd. Lehet, hogy tanítani akart. Lehet, hogy emlékeztetni. Lehet, hogy csak annyit akart mondani: „van más is a világban, mint amit eddig hittél”.
A legtöbb tévhit úgy él bennünk, mint valami megkövült védekező pajzs. De ezek a pajzsok régen nem védenek. Inkább elzárnak. Olyan, mintha egy üvegburában élnél, amin átlátsz ugyan, de nem tudsz kilépni belőle. A valóság ott van a túloldalon, és ha egyszer megmernéd kérdőjelezni azt, amit biztosnak hittél, talán meg is érintené a lelked.
Rá lehetne ébredni arra, hogy amit korábban „hülyeségnek” bélyegeztél, az valójában mélység volt. Hogy amit „kínosnak” tartottál, az éppen a szíved nyitotta volna meg. Hogy amit „gyengeségnek” neveztél, az valójában bátorság lett volna.
A változás nem ott kezdődik, hogy valami újat teszel. Hanem ott, hogy megkérdezed magadtól: „biztos, hogy jól látom?” És ha ezt az egy kérdést komolyan fel mered tenni, már nem ugyanaz az ember vagy, aki tegnap voltál.
Adj esélyt annak, amit eddig elutasítottál. Nézz rá arra, amit lesöpörtél az asztalról. Mert lehet, hogy pont az hiányzik most az életedből.
És ha megteszed, meglátod: a világ nem akar meggyőzni. Csak annyit kér – nézz rá még egyszer. Most már más szemmel. A sajátoddal. A szíveddel…
jegyzet,
Enigma
