27/01/2026
Minden szülőnek akinek iskolás gyereke van
Ma már valószínű, minden gyerek megkapta a félévi bizonyítványt. Épp ezért fontos, hogy mi felnőttek, szülők picit elgondolkodjunk ezen.
Számok.
Mögötte akarattal és fáradtsággal átszőtt napok, iskolai konfliktusok, családi viták, útkeresés, szerelmek és csalódások.
A félévi bizonyítvány a mi nagy vizsgánk! Mert ahogy most reagálunk, azt viszi majd tovább.
A mondatod, amivel azt sugallod, kevés volt a helyzetben vagy azt, hogy hiszel benne és képes bármire.
Hogy nincs itt a világvége akkor sem, ha most nem sikerült, ha szíve szerint milliószor feladta volna.
Mert nem arra fog emlékezni, amikor felnő, hogy milyen jegyet kapott, hanem arra, hogy volt valaki, aki mindennél jobban hitt benne ezen a világon. És ez a valaki, Te vagy.
Te, aki az első percben azt ígérted neki, történjen bármi, mellette leszel.
Légy büszke rá, akkor is, ha szertelen, ha most a kamaszkor úgy tűnik elvette a maradék józanságát is, ha pengeélen táncolt és akkor is, ha úgy érzed, "fogalmad sincs ki ez a gyerek".
Adj neki hitet, add vissza neki. Mert ez csak egy szám, de mögötte ott a lélek. És ez az, ami mindennél fontosabb. (Todorovits Rea)