25/12/2025
A megbocsátás… talán nincs még egy szó, amelyet annyira félreértenénk, miközben annyira vágyunk rá. A legtöbb ember számára a megbocsátás valamilyen morális kötelesség, egy belső döntés, hogy „elengedjük” azt, amit valaki tett velünk. Azt gondoljuk, hogy a megbocsátás egy gesztus, egy nagylelkűség, egy „jócselekedet”. Pedig a megbocsátás ennél végtelenül mélyebb, csendesebb és sokkal kevésbé személyes.
A megbocsátás misztériuma ott kezdődik, hogy valójában nem a másiknak bocsátunk meg, hanem önmagunknak. Nem a másikat szabadítjuk fel, hanem saját tudatunkat tesszük szabaddá.
A megbocsátás nem valakinek szól, hanem abból a mély felismerésből fakad, hogy a múlt már nem létezik, csak a hozzá fűződő történet létezik bennünk. A sérelem azért fáj, mert újra és újra elmeséljük magunknak.
Ezért a megbocsátás első paradoxona az, hogy nem a másik cselekedetét kell elengedni, hanem a történethez való saját kapaszkodásunkat.
A legtöbb ember azért nem képes megbocsátani, mert fél attól, hogy ezzel elbagatellizálja azt, ami történt. Mintha a megbocsátás azt jelentené: „nem számít”, „nem volt fontos”, „nem fájt igazán”.
Pedig a megbocsátás nem tagadás. A megbocsátás épp ellenkezőleg, teljes szembenézést jelent. Annak beismerése, hogy igen, fájt. Igen, hatott rám. Igen, nyomot hagyott bennem. De már nem kell tovább hordoznom wzt a sérelmet.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy az adott tettet helyesnek tartjuk. A megbocsátás azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy az tovább uralja a tudatunkat. A megbocsátás a szabadság cselekedete, és ez a szabadság belül történik.
A megbocsátás misztériuma abban áll, hogy azt nem tudjuk erővel létrehozni. Nem lehet akarni. Nem lehet kikényszeríteni.
A megbocsátás olyan, mint a sebek gyógyulása, nincs olyan pillanat, amikor azt mondhatjuk, „most gyógyulj”. A gyógyulás akkor következik be, amikor a test készen áll rá.
A megbocsátás is így működik, az a lélek gyógyulásának természetes következménye. És ez a gyógyulás onnan indul, hogy felismerjük azt, hogy a sértettség valójában nem a múltról szól, hanem az azonosulásról.
Arról a képről, amelyet magunkról hordozunk: „ezt nem tehették volna meg velem”, „ezt nem érdemeltem meg”, „ezzel engem bántottak meg”. A fájdalom akkor marad életben, amikor ragaszkodunk ahhoz az „énhez”, akit bántottak.
Amikor meglátjuk ezt az „ént”, a törékeny, sérülékeny, önmagát védeni próbáló képet, akkor kezd oldódni bennünk a fájdalom.
Mert ekkor kezdjük felismerni azt, hogy nem csak ez a kép vagyunk. A megbocsátás akkor válik lehetségessé, amikor megérezzük azt a mélyebb valóságot, amelyben az ego sérülései már nem uralkodnak.
A megbocsátás misztériuma ezért abban rejlik, hogy nem a személy bocsát meg, hanem az a tudati tér, amely túl van a személyen.
Ebben a térben mindenki hibázik, mert mindenki ember. Ebben a térben mindenki szenved, mert mindenki hordoz terheket. Ebben a térben nincs tökéletes, nincs bűnös, és nincs áldozat. Ebben a térben csak az a felismerés van, hogy mindannyian keresünk valamit, amit még nem értünk.
A megbocsátás lényege nem az ítélet eltörlése, hanem az ítélkező gondolat mögé való visszalépés.
És ekkor valami mély béke jelenik meg bennünk. Nem azért, mert a másik megérdemelte. Nem azért, mert „megbánta” a tettét. Nem azért, mert jók vagyunk.
Azért, mert már nem akarjuk tovább hordozni azt a terhet, amelyet nem a múlt tett ránk, hanem mi magunk tartottunk életben magunkban.
A megbocsátás a saját szabadságunk visszaszerzése.A belső tér fellélegzése. A jelen pillanatba való visszatérés a múlttól.
És amikor ez megtörténik, ráébredünk valamire, ami a megbocsátás igazi misztériuma arra, hogy nem mi bocsátottunk meg, a megbocsátás megtörtént bennünk. Megszületett bennünk, mint egy csendes fény.
A megbocsátás végül nem egy erkölcsi kötelesség. Nem egy spirituális feladat. Nem egy cél.
A megbocsátás a természetes állapotunk, amely akkor bukkan felszínre, amikor már nem azzal azonosulunk, aki sérült, hanem azzal, aki látja a sérülést.
A megbocsátás misztériuma ebben áll, mert nem a másikat szabadítjuk fel, hanem önmagunkat szabadítjuk ki a múlt börtönéből.
És ebben a szabadságban újra megtapasztaljuk azt, akik valójában vagyunk, határtalan tudat, tiszta szeretet, csendes jelenlét.
Frank M. Wanderer
ITT INGYEN LETÖLTHETŐ FRANK M. WANDERER KÖNYVEKET TALÁL
https://kulcsok.wordpress.com/ingyen-letoltheto/frank-m-wanderer-ingyen-letoltheto-konyvei/
