24/01/2026
A szellemi és metafizikai tradíciók szerint a világban — az ember világában és a természet világában egyaránt — egy sötét korszak bontakozik ki, és ez a sötét korszak egy még hatalmasabb éra lezáródása felé halad. Az az elsötétedés, amely a jelenkort jellemzi és áthatja — nem pusztán süllyedés. Egyfelől süllyedés, elhomályosodás, csökkenés, a szellemi éberség intenzitásának a lezuhanása, de ennél valójában jóval több. A sötétség nem pusztán a fény hiánya. A sötétség egy aktív erő, amely áthatja és mérgezi ezt a korszakot, és oly módon mérgezi, hogy bármerre is tekintsen az ember — akár önnön lelkisége felé, akár a világ felé —‚ mindig és mindenütt ezzel az aktív sötétséggel találkozzék. Ez az aktív sötétség elsősorban az ember lelki–szellemi struktúráját érinti, elsősorban az embert mintegy „belülről” támadja meg. Ehhez a támadáshoz és megtámadottsághoz ugyanakkor a külvilág támasztékot nyújt, biztosítva a sötét erők számára szükséges feltételeket. Egy valóságos offenzíva indul meg az ember lelki–szellemi élete ellen, amely offenzívát mind a „test” világa, mind a külvilág alátámasztó módon támogatják.
A sötétség korszaka egyaránt érinti az emberi individuumot és az emberi kollektívumot. A tradicionalitás feltételei voltaképpen már a sötét korszak — a Kali-Yuga — végső fázisának a kezdetén felbomlásnak indultak. A Kali-Yuga lezáró–lezáródó fázisának a kezdetét egyfelől Kr. e. 4182 ( -4181), másfelől Kr. e. 3102 ( -3101), ismét másfelől Kr. e. 2022 ( -2021) évekre tehetjük, és ezeket az időpontokat — különböző asszpektusok szerint — a legszorosabb értelemben vett „történetiség” kezdeteiként kell felfognunk. Abban a folyamatban, amely ettől a kezdettől a jelenig tart, a Krisztus előtti VIII., VII., VI., V. században egy különösen nagyfokú és egyre rohamosabbá váló elsötétedés indult meg. Ez utóbbi időszak előtt a világ még tradicionálisan uralt világ volt, ettől kezdve azonban — egy hosszú fokozatiságon keresztül — még ez a tradicionális uraltság is eltűnt.
A világ tradicionális regulációja a történeti középkorban még mindig fennállt, noha már erősen lecsökkent a korábbi időszakokhoz képest. Valójában csak a legújabb korban tudták a tradicionális világgal szemben álló sötét–antitradicionális erők átvenni a hatalmat.
Látnunk kell, hogy amikor a sötétség erői átveszik a hatalmat a világban, akkor az emberi lélekben már ezt megelőzően uralkodó helyzetbe jutottak. Ha ennek a hatalomátvételnek a lelki–szellemi feltételei nem lennének meg az emberben, akkor a külvilág — hatásain keresztül — nem tudná végrehajtani a világ és az ember teljes elsötétítését.
Tehát a sötétség és a megmérgezettség lelki–szellemi feltételei már a legújabb kort megelőzően is jelen voltak.
A legújabb kor nyilvánvalóan a szélsőséges antitradicionalitás jegyében áll. Ezt az antitradicionalitást az jellemzi, hogy a legfőbb tradicionális irányító principiumokat megtagadják, vagy figyelmen kívül hagyják, vagy valamivel helyettesítik. Ez a helyettesítés olyasvalamivel történik, ami vagy nyilvánvalóan ellentétes a tradicionális principiumokkal, vagy látszólag ugyan nem teljesen ellentétes, de hatásaiban mégis úgy működik, mint a tradicionalitás ellentéte. - dr. László András (Részletek a Megszűnő állam, megszűnő társadalom, megszűnő ember c. írásból)
