06/12/2025
Milyen világban/valóságban élünk? Valószínűleg mindannyian találkoztunk már azzal a gondolattal, hogy mindenki a saját univerzumában él. Sokan ilyenkor fel is horkannak, hogy már hogyan lenne ez igaz, amikor a valóság egyféle, és pont. Az, amit a tévében látunk, hallunk, amit az újságban olvasunk, ami a rádióból szól hozzánk. De ez biztos, hogy így van? Vajon a körülmények olyanok, mint a kőbe vésett szavak, vagy olyanok, mint a színezőben a színezésre váró részeket jelölő vonalak? Sokan a vonalakon belül maradnak szigorúan, mások szándékosan túllógnak azokon. Akkor kinek van igaza? Ezekre a kérdésekre nem hozok magammal válaszokat. De egy biztos. A világunk rettentően beszűkülhet és hihetetlenül ki is tágulhat. Aki minden nap a tévén csüng annak a félelme, a dühe, a frusztrációja válik uralkodóvá. Aki kisgyerekes és egész nap a gyerkőcével tölti az időt, kizárólag kismamákkal beszélget és még a szabadidejében is csak az ilyen tematikájú csoportokat, fórumokat, könyveket és hanganyagokat keresi, annak az élete, azaz majd minden gondolata e körül forog. Aki nonstop sorozatokat fogyaszt, annak az azokban megjelenő tematikák köré épül az élete. és így tovább. Egyik sem feltétlenül jó, vagy rossz, egyszerűen olyan amilyen.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy lebegjünk a felhők között csillámpónik hátán lovagolva, mert egy klasszikust idézve ettől még az unikornis is szivárványt hány. Nem azt mondom, hogy struccként dugjuk a fejünket a homokba, aztán szevasz tavasz. Csak azt mondom, hogy a saját, belső világunkért, bensőnkért, annak a milyenségéért mi magunk vagyunk a felelősek. Mi döntjük el mekkora hatást gyakorolhatnak ránk a körülményeink, a mások véleményei, a hírek, a szomszédok, az általunk nézett filmek, olvasott könyvek és persze a kapcsolataink. Ahogy mindezeknek a tartalmi, érzelmi kereteit is mi magunk szűkíthetjük vagy tágíthatjuk. Amíg nem vállalunk mindezért felelősséget, és mindent, ami bennünk, ezáltal velünk történik a külvilágra hárítunk át, addig a változásnak nem sok esélyt adunk, legfeljebb a pusztító erővel érkező átalakulást sürgető eseményeknek. Azt is mondhatnám, hogy a lelki, érzelmi egészségünkért, ami ha tetszik, ha nem a fizikai egészségünk kulcsa is egyben mi vagyunk a felelősek. És most ez nem az a bántalmazó szöveg, amikor nagyon megvilágosodott, leginkább spirituális egóval rendelkező emberek azt mondják, hogy te vagy a hibás minden rosszért az életedben. Ez hibáztatás és bántás. Én csak annyit mondok, hogy a felelősség a miénk. Amíg ezt nem ismerjük el/be addig felnőttként is gyerekek maradunk.
Annyira összetett és mégis olyan egyszerű ez az egész, hogy szavakkal megfogni jóformán lehetetlen. Nem olyan régen fedeztem fel én is mindezt. Sokáig nagyon fel tudtak bosszantani emberek, helyzetek, elkeseríteni körülmények, hozzáállások és így tovább. Az emberek, a helyzetek, a körülmények és a hozzáállások megmaradtak, ellenben az én címkekészletem sokat változott. Az is lehet, hogy lassan kidobom a címkegyűjteményemet. Egyedül arra figyelek, hogy én hogyan reagálok, és ha olyan módon, ami érzem, hogy nem oké és nem tesz hozzá a jó közérzetemhez, akkor bizony adott a téma, aminek a gyökerével foglalkozni kell. Vagyis nem azt csinálom, hogy bemagyarázom magamnak, hogy nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel és akkor talán én magam is elhiszem egy darabig, hogy az adott dolog tényleg nem érdekel. Nem. Foglalkozom azzal, ami kiváltotta belőlem azt a reakciót, ami nem oké, és próbálom megkeresni a gyökerét. És ne gondolja senki, hogy ez nekem folyamatában megy. Dehogy! Kb. minden nap felhúzom magam valami apróságon, ugyanakkor egyre tudatosabb vagyok, egyre többször tudok belehelyezkedni a megfigyelő helyzetébe. Ez pedig boldoggá tesz, mert egyre többször nem áldozata vagyok annak, ami velem történik, hanem alakítója annak, ami bennem van.
