10/07/2025
Ne támaszkodj arra, ami már nem tart meg - Telihold a Bakban
Lassan érett meg bennünk az az elhatározás, az a stabilitás, ahová jutottunk magunkkal.
Még akkor is, ha nem tudjuk határozottan, minden kétséget kizáróan kimondani az A-t vagy B-t, azt már biztosan tudjuk, hogy mit nem szeretnénk, tudjuk, hogy magunkon mit kell még hangolni ahhoz, hogy egy napon majd megérkezhessünk abba, ami belül felsejlett már. Van, ahol már egyértelműbb irányok, célok is megfogalmazódtak, és a következő másfél-két évben ideje lesz ezeket felvállalni majd. Belenövünk.
Nagyon sokan vagytok olyan átalakulásban, amiben az utóbbi hónapok viharai, tépázásai után, megerősödve, letisztulva fogalmazódik meg az Én.
Keresi a helyét bennünk, próbáljuk integrálni magunkba azt, ami kialakult, ami megjelent, és amit még lehet, hogy ugyan félve, kétkedve nézegetünk, hogy na ezzel mit is fogunk majd magunkban kezdeni, de azt biztosan tudjuk, érezzük, hogy nem arra lesz az irány, mint eddig, vagy ahogy gondoltuk.
Ez a Bak Telihold a céljainkról szól. Arról, hogy azokat hogyan fogalmazzuk meg és érjük el. Arról, hogy sokszor a nagy változásokat egyedül köpüljük ki magunkból, anélkül, hogy azt bárkivel megosztanánk igazán, vagy anélkül, hogy azt tömeg vagy segítség kísérné.
Az igazán fontos és nagy változások mindig belül kezdődnek elszigetelten, magányosan. Nem kíséri hangos szó, rivalgás, hanem egy csendes belső elvonulás, amiben megvajúdjuk mindazt, ami bennünk megszületni akar.
A nagy változások előtt egy beszűkülő csend van, amiben légüres a tér és vákuumként nyeli el mindazt, aminek abban nincs helye már.
Már nem akarjuk ugyanazt, ugyanúgy. Már nem ismételni akarunk, hanem kiszakadni. Nem kijutni akarunk a labirintusból, hanem fölé emelkedni. Elkezdjük látni a képet egy tágabb szemszögből, ami miatt elkezdenek leszakadni azok a bilincsek, amiket a meg nem értéssel, az el nem fogadással, az egyoldalú nézőpontokkal raktunk magunkra.
Sok mindenre láthattunk rá az utóbbi hetekben akkor, ha meg tudtunk nyílni arra, hogy másként is lehet igaz valami, másként is lehet előre menni, mint ahogyan azt elképzeltük eddig.
Magányosságot is hoz most ez a Telihold. Hiába vannak körülöttünk társak, barátok, emberek.
Van ebben most egy halk, szinte szent remeteség, amiben mi vagyunk csak, magunkkal, és valamennyire objektíven tudunk számot vetni.
Ne ijedjetek meg most attól, ha felerősödik bennetek a magány, az elszigeteltség érzése, ez most szükséges. A Bak ereje most a Zen mester állapota bennünk, amiben csendben szemlélve, magán mindent átengedve tartja meg önmagát középen.
Aktív a Chiron is, vagyis fáj, de mégis érezhetjük azt, hogy nem csúszhatunk szét, hogy össze kell magunkat szedni.
Tovább kell menni.
Van tovább. Igen, sok minden fáj közben. Sokat szakítottak le rólunk, sokat szenvedtünk akár önnön korlátaink miatt is. Sokat kellett elviselnünk, és sokat kellett tanulni belőle.
De most nem azokban a változásokban vagyunk, amik maguktól, békésen alakulva lépnek a Térbe, hanem olyanokban, amikben benne vannak még az előző minták agóniái, amik még mindig kapaszkodnak bennünk. Az újak most éles késsel metsződnek és plántálódnak belénk, de azért, mert előtte ki kell, hogy vágjanak valamit. Ez fáj.
A Bak Telihold érzelemmentes, rideg, a célokkal és azok megvalósításával foglalkozik, és a legnagyobb fájdalmakban képes józanságot hozni.
Ő az, aki áll mellettünk és, amikor elestünk, nem vígasztal meg, csak átnéz a válla felett, hogy "tessék felállni és továbbmenni".
Szól arról is, hogy bizonyos helyzetekben, bármennyire fáj is, de meg kell húzni határokat, amiket lehet, hogy egyébként nem szeretnénk.
A Bak Telihold azért nehéz, azért fájhat sokatoknak, mert bár tele vagyunk érzelmekkel, sebekkel, de mégsem engedi az ebbe való belesüppedést.
Ez a "szedd összed magadat végre!" és a "tulajdonképpen mit is szeretnél?"
Azt kéri, abban segít, hogy az erőt, a stabilitást, a letisztultságot, amit felismertünk magunkban, élni és használni kezdjük. Azt kéri, hogy ne húzzanak le a múlt fájdalmai, önmagunk bizonytalanságai, ne áldozzuk fel magunkat olyanokért, akik nem hoznak miértünk is ugyanúgy áldozatikat, vagy közben nem látnak minket. Ne higgyük el azt, amit a félelmeink, a szorongásaink mantráznak magunkról, akkor sem, ha ezt mások is visszhangozzák kívűlről. Annak a belső bizonyosságnak, erőnek higgyünk, ami halkan formálódott bennünk idáig és amiről biztosan tudjuk, hogy a miénk, még akkor is, ha idő még mire élni tudunk majd vele igazán.
De felismerés, az ebbe való megérkezés pillanata most van.
Kicsit szigorú, de egyben megtartó energia, ami épp abban segít most, hogy támasztékot találjunk a viharok után és már ne támaszkodjunk olyanra, amiről tudjuk, hogy sem magunkban, sem másban nem fog már megtartani...
(Szelényi Eszter írása)
Szeretettel,
Betti
☎️ 06204501886
🌐 www.banykobettina.hu
