Nábozny Natasa szakmai oldala

19/08/2025

Egy igazán mély folyamatban eljön az a pont, amikor a kliens úgy érzi: „elég volt”. Mintha a szakember túl sokat kérdezne, túl közel menne, túl érzékeny pontokat érintene. Ilyenkor nem ritka, hogy a kliens dühöt, ellenállást él meg, akár azt a belső késztetést, hogy legszívesebben „odacsapna” a terapeutának vagy coachnak, mert az állandóan „piszkálja”. Ez a feszültség azonban nem hiba, hanem a változás természetes jele: annak a bizonyítéka, hogy a folyamat valóban hozzáér azokhoz a rétegekhez, amelyeket a kliens eddig védeni próbált.

Éppen ezért alapvető fontosságú a heti találkozás. A rendszeres jelenlét biztosítja, hogy a felszínre került témákat ne lehessen visszanyomni, és ne maradjon lehetőség arra, hogy a kliens újra felépítse azokat a láthatatlan falakat, amelyek eddig megvédték a nehéz érzésektől.

Érdemes itt egy pillantást vetni a pszichés védekezés, az úgynevezett énvédő mechanizmusok rendszerére. Ezek azok a tudattalan stratégiák, amelyek célja, hogy az ember elkerülje a szorongást, a fájdalmas érzéseket vagy az önmagával való kellemetlen szembesülést. A védekezések hasznosak: segítenek a hétköznapokban funkcionálni, és sokszor valóban tehermentesítenek. Ugyanakkor pontosan ezek akadályozzák a változást.

Amikor a kliens belép egy folyamatba, már jelzi: szeretne valamin változtatni. Amikor azonban közeledünk egy érzékeny ponthoz, a védekezések automatikusan működésbe lépnek. A kliens hirtelen másról kezd beszélni, intellektualizál, „elfelejt” fontos részleteket, vagy egyszerűen lemondja az alkalmat. Ezek mind annak a jelei, hogy a belső rendszer védi magát.
Ha a találkozások között három hét telik el, a kliensnek bőven van ideje arra, hogy a falak újraépüljenek. Mire legközelebb találkozunk, gyakran már megmagyarázta magának, miért nem olyan fontos egy adott téma, vagy miért nem időszerű a szembenézés vele. A védekező struktúrák regenerálódnak, és az alkalom eltelhet anélkül, hogy valódi áttörés történne.
Ezzel szemben a heti rendszeresség éppen azért hatékony, mert nem ad elég időt a védekezések újjáépülésére. A belső tartalmak fokozatosan, de folyamatosan bontakoznak ki. A kliens még nem tudja teljesen „visszazárni” magát, amikor ismét találkozunk. Így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a következő alkalommal rátérjünk arra, amit korábban éppen hogy csak megérintettünk.

Ez nem erőszakos áttörést jelent, hanem természetes ritmust. A heti találkozás nem arról szól, hogy a szakember letöri a kliens védelmeit, hanem arról, hogy a folyamatban ne legyen elég idő az érzések teljes elfojtására. Így a változás íve nem szakad meg, hanem fenntartható módon mélyül.

A rendszeresség önmagában is terápiás tényező. A heti találkozás:
– biztonságot ad: a kliens tudja, hogy számíthat egy fix időpontra, ahol figyelmet kap, és ahol nehéz témákat is kimondhat;
– folytonosságot teremt: a folyamat szervesen épül egymásra, nem esik szét;
– felelősséget alakít ki: a kliens nem halogathat hónapokig egy kérdést, újra és újra szembesül vele;
– gyorsítja az integrációt: a felismerések nem halványulnak el, hanem rögtön a következő alkalomra is átvihetők.

A kliensek szempontjából gyakran van kezdeti ellenállás: „Hetente? Nincs ennyi időm. Elég lesz kéthetente.” A háttérben azonban nemcsak időgazdálkodási kérdés áll, hanem sokszor éppen az a félelem, hogy a rendszeres találkozás túl közel visz a valódi érzésekhez. Ezért is lényeges, hogy a kereteket előre tisztázzuk, és elmagyarázzuk: a heti ritmus a változás feltétele.

Más coachoknak és terapeutáknak is érdemes szem előtt tartani: az együttműködési megállapodás keretei nem pusztán formalitások, hanem a folyamat hatékonyságát szolgálják. Ha világossá tesszük, hogy a heti találkozás része a keretnek, akkor könnyebb fenntartani a folyamat ívét, és elkerülni az „örök köröket”, amikor a kliens mindig visszatér ugyanoda.

A heti találkozás nem luxus, hanem a valódi átalakulás alapfeltétele. Az énvédő mechanizmusok természetesek, de ha hagyjuk, hogy teljesen visszaépüljenek két alkalom között, a fejlődés mindig megakad. A heti ritmus biztosítja, hogy a kliens valóban eljusson oda, ahová szeretne: mélyebb önismerethez, tartós változáshoz, és egy új életminőséghez.

19/08/2025

https://coachingandtherapy.hu/hu/miben-tudok-segiteni.html

17/08/2025

https://www.facebook.com/share/p/1Bugd7T5xj/?mibextid=wwXIfr

Ne elégedj meg azzal, hogy csak intellektuálisan értsd a Dharmát – törekedj arra, hogy tapasztalatként is átéld.

Törekedj az abszolút és a relatív bódhicsitta megvalósítására, hogy ne csupán a vonzó külsőd, a tudásod vagy a politikai befolyásod legyen az, ami másokat magához vonz.

Törekedj kapcsolódásra az emberekkel – még azokkal is, akik csupán egy pillantást vetnek rád a tömegben színes pólódat látva –, hogy ez a röpke találkozás is elültesse bennük a Dharma magját.

Törekedj arra, hogy a tested, a tartásod, a gondolataid és eszméid mind valamilyen módon hasznára legyenek az érző lényeknek. Ha például hirtelen kedved támadna megnézni a tőzsde állását, akkor még ez a hétköznapi gondolat is váljon hasznos cselekvéssé.

Ne vágyj arra, hogy milliárdos családba szüless, hiszen az ilyen körülmények csak a világ szép oldalát mutatják, és elzárnak a Dharma mélyebb megértésének kincseitől.

Ugyanakkor vágyj arra, hogy az Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország elnöke lehess, hogy a pozíció hatalmát ügyesen az érző lények javára fordítsd.

Vágyj arra is, hogy akár egy nagyváros elhagyatott vörös lámpás negyedében prostituáltként is a bódhicsitta szülessen meg mindazokban, akikkel találkozol.

Törekedj a Dharma teljes és odaadó gyakorlására, s imádkozz, hogy ne mindig a „megfelelő időt” keresd a kezdéshez. Amikor lehetőséged van, vonulj el egy csendes helyre, és gyakorolj.

Ne halogasd a gyakorlást csak azért, mert még több tudásra vágysz – használd fel azt is, amit már tudsz.

Ne félj a szomorúságtól – törekedj arra, hogy megéld.

Törekedj arra, hogy mindig a helyes irányt válaszd, bármilyen tudatlan is vagy.

Imádkozz, hogy amikor üres vágyakat kergetsz, maga a vágy tárgya vezessen el ahhoz, hogy mások javára lehess.

Ha elveszted a türelmed, szégyelld el magad, és nyerj belőle valódi felismerést.

Ha elborít a depresszió, legyen maga a depresszió annak forrása, hogy felismerd az igazságot.

És mindenekfelett: mindig törekedj a törekvésre.

Dzongszár Khjence Rinpocse

15/08/2025

A spirituális úton vannak pillanatok, amikor minden addigi tapasztalat, keresés, törekvés hirtelen új fényben tűnik fel. Egyetlen mondat, egy mester egyszerű kijelentése, vagy egy váratlan felismerés képes átírni mindazt, amit a valóságról addig gondoltunk. A tibeti buddhista hagyományban ezt a fordulópontot nevezik nges shes-nek, „bizonyosságra jutásnak”. Ez nem intellektuális meggyőződés, nem hitkérdés, hanem közvetlen tapasztalati tudás, amely onnantól kezdve megkérdőjelezhetetlen.

A nges shes a hallás (thos pa), az elmélkedés (bsam pa) és a meditáció (sgom pa) háromszoros folyamatának érett gyümölcse. Először halljuk a tanítást — olykor csak szavaknak tűnik. Aztán elmélkedünk rajta, próbáljuk érteni, rendszerezni. Végül elmélyülünk benne a meditációban, és egyszer csak megtörténik az áttörés: már nem kívülről szemléljük a tanítást, hanem belülről éljük.
Ekkor születik meg az a szilárd felismerés, hogy a tanítás igaz, működik, és a saját tudatunk természete eredendően tiszta. Ez nem azt jelenti, hogy innentől minden akadály megszűnik, de már nem keressük, hogy „vajon melyik út a helyes”. A keresés bizonytalansága véget ér, és egy mély, csendes erő kezd munkálkodni bennünk: a tudás, hogy jó helyen állunk, és innen nincs visszaút.

A buddhista pszichológia szerint minden szenvedés gyökere három alapvető mérgező hajlam:
Tudatlanság (ma rig pa): nem ismerni a valóság természetét.
Harag, ellenszenv (zhe sdang): elutasítani, ami nem tetszik.
Vágy, ragaszkodás (’dod chags): görcsösen kapaszkodni abba, ami tetszik.

Ezekből fakad minden további zavarodottság, félelem és szenvedés. Egy megvalósított mester — aki a bizonyosságra jutás után folytatta a gyakorlást a legmélyebb szintekig — már nem a felszíni reakcióit szabályozza, hanem a mérgek gyökerét égette ki a tudatából. Amikor azt mondja: „nincs bennem harag, vágy, tudatlanság vagy félelem”, az nem egy idealizált állapot leírása, hanem egy tényleges, tapasztalati igazság.

A gyakorló számára a nges shes pillanata gyakran az első közvetlen érintés ezzel a lehetőséggel: felismerni, hogy nem szükségszerű a mérgek uralma alatt élni. Ekkor kezdődik a valódi belső tisztulás.

A kígyó, amely saját farkába harap, az emberiség egyik legrégebbi szimbóluma. Az ókori Egyiptomban és Görögországban a teljesség, az örök visszatérés, az idő és az önmegújulás jelképe volt. Az alkímiában az anyag és szellem egyesülését, a kezdet és vég azonosságát fejezte ki.

Spirituális értelemben az ouroboros képe tökéletesen leírja azt, ami a bizonyosságra jutáskor történik: a tudat visszatér önmagához. A kígyó teste a tapasztalás folyamatos mozgása — a gondolatok, érzelmek, élmények körforgása. Amíg nem látjuk a természetét, addig csak sodródunk ezen a testen belül, újra és újra megismételve a mintákat.

Amikor azonban a kígyó „ráharap” a saját farkára, az olyan, mint amikor a tudat hirtelen meglátja önmagát: nincs már külön „kereső” és „keresett”, nincs már cél és út — minden a helyén van, mert minden önmagában teljes. A kör bezárul.

A tibeti tanítások egyik mély belátása, hogy szamszára és nirvána nem két különálló hely vagy állapot. Ugyanannak a tudatnak két arca: az egyik a zavarodottság ködébe burkolózik, a másik tisztán ragyog. Amikor a bizonyosságra jutás megtörténik, a gyakorló felismeri, hogy a körforgás és a szabadság ugyanazon a ponton találkozik — mint az ouroboros fejében és farkában összezáródó ív.

Ezért mondják a mesterek, hogy „az út a cél”. Mert amit kerestünk, mindig is ott volt: a saját, eredendően tiszta tudatunk. A keresés maga is csak a tudat játékának része volt, amely végül visszavezeti önmagához.

Amikor valaki egy ilyen pillanatot átél, gyakran kíséri egy nyers, őszinte felismerés: „Mit csináltam eddig? Miért nem láttam ezt?” Ez nem önvád, hanem annak döbbenete, hogy az igazság mindig is nyitva állt, és mi mégis annyi kerülőúton jártunk. A mester szavai ilyenkor nem elméleti tanításként hatnak, hanem ébresztőként — mintha valaki a sötétben hirtelen felkapcsolná a villanyt.

Ez a döbbenet paradox módon nem bénít, hanem felszabadít: az út onnantól sokkal egyszerűbb, tisztább és céltudatosabb lesz.

A bizonyosságra jutás nem a végállomás, hanem egy új szakasz kezdete. Ahogy a kígyó sem tűnik el, miután ráharapott a farkára, úgy a tudat sem szűnik meg működni. A különbség az, hogy most már ismerjük a természetét, és nem tévesztjük össze az átmeneti formákat a lényegi természettel.

Innen kezdődik a mélyebb tisztulás: a három méreg gyökérszintű felszámolása, a részvét és bölcsesség kibontakoztatása, a mesterekkel és a gyakorlóközösséggel való kapcsolat elmélyítése.

A tibeti hagyomány gyakran hangsúlyozza, hogy a nges shes után a gyakorló számára a legfontosabb feladat a kitartás (brtan pa): megtartani és elmélyíteni a felismerést a mindennapokban, nem engedni, hogy a hétköznapi zaj újra elhomályosítsa.

Az ouroboros szimbóluma és a bizonyosságra jutás élménye ugyanannak az igazságnak két nyelve. Az egyik képben, a másik tapasztalatban mondja el: az út önmagába tér vissza. A kereső és a keresett egy, a kezdet és a vég nem különböznek.

Amikor ez felismerés szinten megtörténik, a tudat köre bezárul, és elkezdődik a valódi út — már nem a bizonytalanság hajt, hanem a belső bizonyosság, hogy minden, amire szükségünk van, itt van, ebben a pillanatban. És ettől kezdve minden lélegzet, minden cselekedet, minden pillanat ennek a teljességnek a kifejeződése.

15/08/2025

Ma szembejött velem egy poszt, amit egy kedvenc segítőm írt az imposztor szindrómáról.
Azokról az évekről szólt, amikor a belső bizonytalanság még minden nap ott ült vele szemben az asztalnál. És arról, hogy milyen az, amikor ez lassan, észrevétlenül elhalványul, míg egyszer csak már nem hat rád sem egy bántó komment, sem egy rosszindulatú megjegyzés.
Ahogy olvastam, eszembe jutott, hányszor éltem át én is hasonlót.

A legdurvább talán az, amikor nem egy idegen, hanem a saját üzlettársad kérdőjelezi meg a munkád értékét. Amikor évek óta dolgozol magadon, folyamatosan képzed magad, és mégis újra és újra el kell magyaráznod, hogy miért ér annyit a szolgáltatásod, amennyit.
Mostanra már nem engedem, hogy ez kizökkentsen.

Tudom, mennyi idő, energia és elhivatottság van mögöttem. Tudom, hogy a megjelenés is fontos – ezért dolgozom fotóssal, mert számít, hogy az emberek mit látnak először.
És tudom azt is, mi különböztet meg másoktól: az a +13 év, amit a spirituális gyakorlatomba tettem, a Láma-fokozat megszerzése, a rengeteg tanítás és személyes tapasztalat, amit a munkámba beépítek.

De van itt még valami, amit fontosnak tartok.
Sokszor látom, hogy emberek – köztük alapvetően intelligensek is – kizárólag a Facebookon látott információk alapján alkotnak véleményt egy segítőről. Ez tévút.
Lehet, hogy a közösségi média ad egy benyomást, de az csak egy kiragadott pillanatkép. Egy segítőt nem érzelmi benyomások, hanem tudatos döntés alapján érdemes választani. Kritikus szemmel, utánajárással, valódi beszélgetésekkel.

Én ma már nem adok magamról mélyebb információt sem Facebookon, sem Messengeren keresztül. Aki valóban meg akar ismerni, az leül velem egy asztalhoz vagy felhív. Ez az a tér, ahol tisztán, egyenesen lehet beszélgetni – és ahol a valódi kép kirajzolódik.

Ezért ma már, ha valaki nem látja ebben az értéket, az nem rólam szól.

És ezt kívánom minden segítőnek, aki még küzd az imposztor szindrómával: egyszer eljön a pont, amikor belül olyan biztos leszel, hogy semmi külső megkérdőjelezés nem ingat meg.

13/08/2025

Mediáció – ahol új alapokra helyezhetjük a kapcsolatot

A mediáció során nem a múlt igazságain vitatkozunk, hanem teret adunk annak, hogy a felek meghallják egymást, és megtalálják azt a pontot, ahonnan újra lehet indulni – akár együtt, akár külön. Ez egy strukturált, de mélyen emberi párbeszéd, amelyben én pártatlan kísérőként vagyok jelen: tartom a teret, tükrözöm a dinamikákat, és segítek tisztábban látni.

Kiemelt területeim:
– Párkapcsolati mediáció:
Kommunikációs elakadások, elhidegülés, érzelmi távolság, megcsalás vagy éppen sz*****is problémák esetén is lehetőség van arra, hogy közösen rendezzük, újrarendezzük a kapcsolatot. Tapasztalatom szerint sok párnál csak a megértés módja, a kapcsolódás veszett el – ezen dolgozunk együtt.

– Szülő–gyermek mediáció:
Generációs különbségek, elzárkózás, függőségek, kirekesztettségérzés, vagy válás utáni rendezetlen kapcsolatok is rendezhetők. Különösen fontosnak tartom a fiatalokkal való mediációt – kamaszokkal, fiatal felnőttekkel – akik sokszor csak akkor tudnak megnyílni, ha őket is felnőttként kezelik.

– Interkulturális mediáció:
12 országban éltem, ezért pontosan tudom, mit jelent máshonnan jönni, máshogy látni, máshogy érteni a világot – és mégis együtt élni, dolgozni, szeretni. Ezen a területen szívesen dolgozom vegyes kultúrájú párokkal, nemzetközi munkaközösségek tagjaival vagy hazatelepülőkkel, akiknek identitása több világhoz is kötődik.

́ció