22/11/2025
Az önismereti folyamatok egyik legérdekesebb jelensége, hogy miközben valaki belül jelentős változásokat él át, a környezete sokszor változatlan marad. Ez elsőre paradoxnak tűnhet, mégis természetes része minden személyiségfejlődésnek. A külső világ objektív tényezői — családi rendszer, társas környezet, munkahelyi helyzetek — gyakran hosszú ideig azonosak maradnak. Ami átalakul, az a belső hozzáférés ezekhez a helyzetekhez: a figyelem szerveződése, a reakciók mintázata, a szerepekhez való viszonyulás és az események értelmezése.
A személy belső működését számos, korábban kialakult minta határozza meg. Ezek közé tartoznak a korai kapcsolatokban tanult szerepek, a visszatérő érzelmi reakciók, valamint azok az automatikus értelmezési módok, amelyek meghatározzák, hogyan olvasunk helyzeteket. A fejlődés során ezek a minták lassan felismerhetővé válnak, és a felismeréssel együtt csökken a hatásuk. A külső ingerek ugyanazok maradnak, de már nem ugyanabból a belső struktúrából kapnak jelentést.
Ez az oka annak, hogy valaki korábban nehezen tudott megjelenni bizonyos társas helyzetekben, később viszont képes ugyanerre anélkül, hogy a korábbi belső terhelést élné át. Ilyenkor nem a külső környezet módosul, hanem a személy saját értelmezési rendszere válik rendezettebbé. A régi reakciók — amelyek gyakran automatikusan aktiválódtak — elveszítik a dominanciájukat, és helyet adnak egy átgondoltabb, kevésbé érzelmi, inkább tudatos hozzáállásnak.
A családi helyzetek jó példát adnak erre. Valaki hosszú ideig kerülheti a családi találkozókat, mert tudat alatt aktiválódnak benne olyan szerepek, amelyek gyerekkorban alakultak ki, és ma már nem szolgálják a jól-létét. Amikor azonban a személy felismeri ezeket a szerepeket, és megtanul más belső pozícióból kapcsolódni, ugyanabba a rendszerbe is képes úgy visszatérni, hogy közben nem veszti el a stabilitását. Ami változik: a személy viszonya a saját múltjához és ahhoz, hogyan értelmezi a helyzeteket.
A pszichológia ezt a folyamatot leginkább a „belső pozícióváltás” fogalmával írja le. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a helyzetet más nézőpontból éljük meg. A múlt tapasztalatai már nem olyan mértékben torzítják az észlelést, és kevesebb automatikus reakció indul be. Megjelenik egy nagyobb tér, amelyben a személy képes tudatos döntéseket hozni arról, hogyan értelmez egy helyzetet, milyen jelentést tulajdonít egy mondatnak, és hogyan tart fenn határokat.
Fontos része ennek az is, hogy a külvilág nem mindig reagál látványosan a belső változásokra. Van, hogy egy kapcsolat tisztul, vagy egy helyzet könnyebbé válik, mert a másik fél is érzékeli a nyugodtabb, rendezettebb jelenlétet. Máskor a környezet nem módosul, vagy kifejezetten ellenálló marad. A személyiségfejlődés szempontjából azonban nem az a lényeg, hogy a külső tényezők átalakulnak-e, hanem az, hogy a személy újfajta módon tud jelen lenni bennük.
Ez az új működés azt jelenti, hogy a korábbi érzelmi túlterhelés helyett nagyobb belső stabilitás jelenik meg. A személy képes különbséget tenni aközött, ami valóban a jelen helyzet sajátossága, és aközött, ami egy régi tapasztalat megismétlődésének tűnik, de valójában már nem hordoz releváns tartalmat. Így válik lehetővé, hogy valaki ugyanabba a társaságba járjon, ugyanazokkal az emberekkel találkozzon, mégis teljesen más minőséget éljen meg, mert már nem azokból az érzelmi rétegekből reagál, amelyek korábban meghatározóak voltak.
A belső rendeződés nem abban mutatkozik meg elsőként, hogy minden külső helyzet harmóniává válik, hanem abban, hogy a személy ugyanazok között a tényezők között is képes stabilnak maradni. A reakciói kevésbé lesznek szélsőségesek, a kommunikációja egyenesebb, és a helyzeteket nem a régi mintákkal azonosítja, hanem annak megfelelően kezeli, amik valójában. Ez a különbség adja meg azt a szabadságot, amelyben már nem szükséges elkerülni a kapcsolódást, és nem szükséges túlfeszülni olyan helyzetekben, amelyek korábban túl intenzívnek bizonyultak.
A személyiségfejlődés valódi eredménye tehát nem a külvilág azonnali átalakulása, hanem az, hogy a személy másképp tud benne létezni. Ugyanazok a helyzetek másfajta belső válaszokat hívnak elő, és ez a változás tartósabb, mint bármilyen külső körülmény módosulása. Ez teszi lehetővé, hogy valaki vissza tudjon térni olyan helyekre vagy kapcsolatokba, amelyek korábban nehéznek tűntek — nem azért, mert ezek megváltoztak, hanem mert ő másképpen működik bennük.
” Volt egy szerzetes, aki egy barátjához ment naponta látogatóba, de ehhez egy folyón kellett átkelnie. Az egyik alkalommal néhány utassal együtt ült be a csónakban, de nem a szokásos révész volt, aki átvitte őket, hanem egy nagyon szép lány. Amikor kikötöttek, a lány mindenkitől pénzt gyűjtött, és végül a szerzeteshez érve, "dupla" árat kért.
A szerzetes meglepődött, és megkérdezte: Miért?
A lány mosolyog:
- Mert rám néztél... szóval a menetdíjon felül, ezt is felszámoltam.
A szerzetes némán kifizette az összeget, és kilépett a partra. Egy másik napon a szerzetes ismét átkelt a folyón. Ezúttal is a lánnyal találkozott, és amikor fizetni kellett, a lány most "tripla" összeget kért.
A szerzetes most is megkérdezte: Miért?
A lány elmosolyodott és így szólt:
- Ezúttal nem közvetlenül rám néztél, hanem a víz tükréből figyeltél és azt hitted, hogy nem tudom. Így tovább nézhettél.
A szerzetes némán kifizette a számlát, és kilépett a partra. A következő alkalommal amint felszállt a csónakra, a szerzetes lehunyta a szemét, és úgy koncentrált, mintha meditálna. A fuvar után a lány, most már ötszörös árat kért.
A szerzetes ugyanúgy megkérdezte: Miért?
A lány így válaszolt:
- Nem a szemeddel néztél rám, hanem a szíveddel, s az elméd még mindig rám gondol.
A szerzetes fizetett, és kiszállt a partra. Ezen alkalom után a szerzetes elmélyítette a gyakorlását: a mulandóságon elmélkedve, meglátta a testben a teljes tisztátalanságot, a születés és halál folyamatát, és elmélyedve a Tanban, a megértés magas szintjéig jutott. Ezek után a szerzetes ismét átkelt a folyón. Amikor felszállt a csónakra, nyugodtan nézett a lányra. Tekintetéből a béke sugárzott; minden elragadtatás nélkül úgy nézett a lányra, mint mindenki másra. A csónak kikötött, a szerzetes együttérző szeme a lányra mosolygott, és megkérdezte: Mennyi?
A lány így válaszolt:
- Most úgy néztél rám szerzetes, hogy nem gondoltál rám... s az elmédnek nem volt kötődése sem. Szóval csak átvittelek a folyón. ”
(Zen tanmese)
Fordítás: Simha
Fotó: Katrina Brown – Fine Art America