17/03/2026
A gyermekvállalás mögött rejlő félelmek
Alapvetően teljesen rendben van, ha valaki nem szeretne gyermeket, de mindenképp segíthet az, ha látjuk és értjük a döntésünk mozgatórugóit.
Lehetséges okok:
„Nem akarom továbbadni ezt a szörnyű mintát!”
Egy mártír, bűntudatkeltő szülő függő kapcsolatot alakít ki a gyermekével, aki azt éli át a felnövekedése során, hogy megcserélődnek a szerepek: a gyermek feladatává válik, hogy a szülő jól érezze magát, pedig a szülők feladata lenne a gyermek érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítése.
A gyermek felelősséget vállal azért, hogy anya/apa mosolyogjon, eleget pihenjen, neki kell támogatnia akkor, amikor a szülők között konfliktusok merülnek fel. Az éretlen szülők a gyermeket arra szocializálják, hogy a saját szükségleteit félretéve támogassa őket.
Ez pont olyan, mintha azt kérnénk egy gyerektől, hogy fusson félmaratont, és ő meg is teszi vért izzadva, minden számára fontos dolgot félretéve, hiszen a szülő elégedettsége jelenti számára a biztonságot. Ezek után azonban egészen biztos, hogy nem fogja szeretni a félmaratont, hiszen van egy mélyen rejlő tapasztalata a megélt kínokról.
A gyermek így mély sebekkel érkezik a felnőttkorba. Sokszor az érzelmi érés sem fejeződik be, hiszen a szülőnek nem érdeke, hogy a gyermeke leváljon.
Ilyen esetben a felnőtt gyerek számára félelmetessé válik a gyermekvállalással járó felelősségvállalás, hiszen a gyermekkori élmény a meghatározó.
A bántalmazó, mostoha gyermekkorból fakadó sérülések miatt az érzelmek megélése nehézséget jelenthet az érintett számára. Így egy gyermekkel való lehetséges kapcsolat sem tudott vonzóvá válni.
Bensőséges családi légkör híján, a gyermekvállalás lehetősége az intimitástól való mély félelemmel társul.
„Egy igazi anya csakis a gyermekeinek él!”
Az az anyai minta, aki háttérbe szorítja a saját életét, és csakis a gyermekei jelentik számára az élete értelmét egyáltalán nem vonzó, hiszen azt közvetíti a fiatal felé, hogy az anyaság egyenlő egy életre szóló szolgálattal. Egy édesanyának esélye sincs arra, hogy gyermekétől függetlenül is boldog legyen.
A tévhittel ellentétben, akkor tudjuk a legtöbbet adni gyermekünknek, ha saját szükségleteinkkel is foglalkozunk, és megengedjük magunknak mindazt, ami a saját egyensúlyunkhoz, jóllétünkhöz kell.
A megrekedt párkapcsolatok
Ha kapcsolat megrekedt a kapcsolati fejlődési fázis elején, a szimbiotikus fázisban, amikor a két szerelmes egy egységként él (mindent együtt csinálnak, nincs az életükben olyan tevékenység, amely autonóm lenne) és nem lépett át a differenciálódási fázisba, ahol a személyes autonómia is megjelenhetett volna. A kapcsolatban annyira nem lesz tér, hogy oda nem férhet be egy kisgyermek, hiszen az szétzúzná a túl szoros, a biztonság illúzióját nyújtó kettősüket.
A gyermek egy projekt
Azokban a családokban, ahol a szülő leginkább projekt szemlélettel működik, nem közvetít érzelmeket a gyermek felé, a gyermek azt tanulja meg, hogy csakis a teljesítmény számít. Egyrészt a szülői működés minta számára, másrészt nagy valószínűséggel a pozitív megerősítések az eredmények alapján érkeztek.
Könnyen előfordulhat, hogy a gyereknevelést is egy projektnek érzi, ahol lehetőség van az értékesség tökéletesség megnyerésére. Viszont ha van az életében más felület, ahol a sikereket él meg, akkor előfordulhat, hogy a gyerekvállalás háttérbe szorul.
A te döntésed!
A gyermektelen pároknak pont olyan joguk van eldönteni, hogy nem szeretnének gyermeket, mint azoknak, akik azt választják, hogy gyermekes családban szeretnének élni.
Mindkét esetben csakis kellő önismeret birtokában tudunk felelősségteljes döntést hozni.
Szakemberi segítséget leginkább akkor szükséges igénybe venni, ha valaki nem látja tisztán a jövőt, bizonytalan a döntésében, esetleg csak szeretné megérteni, mi lehet az oka annak, hogy soha nem vágyott gyermekre.
Ha saját magunk számára egyértelmű a döntésünk, akkor gyermek nélkül is teljes, értelemmel teli, termékeny életet tudunk élni. 🪷
