24/11/2016
Mi történik, ha fertőzött vizet iszunk?
A fertőzött ivóvíz még mindig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma a világon. A víz útján terjedő betegségekről röviden.
A víz által terjesztett fertőzések olyan betegségekre utalnak, melyek elsősorban a fertőzött vízzel való kontaktus során kerülnek be az emberi szervezetbe. A fertőzés bekövetkezhet, ha a vizet megisszuk, abban mossuk meg a zöldségeket és gyümölcsöket, ha ételt készítünk ezzel, vagy fürdés során is.
A víz által terjesztett betegségek okozói lehetnek baktériumok, vírusok vagy akár paraziták is.
A víz által terjesztett betegségek hatalmas problémát jelentenek a világon, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (World Health Organization, WHO) a jelentései szerint évente több millió ember, elsősorban kisgyermek halálát okozza a fertőzött ivóvíz, illetve az amiatt bekövetkező hányásos-hasmenéses, egyébként megelőzhető betegségek. Szerencsére, ezek a betegségek elsősorban a fejlődő országokban élőket érintik, de mint a jelenlegi eset is jelzi, nincs kizárva, hogy itthon is bekövetkezik valamilyen járvány. A legsúlyosabb, víz által terjesztett betegségek, így a gyermekbénulás, a vérhas vagy a kolera megjelenésére szerencsére minimális az esély. Más betegségek, így a legionella, a szalmonella vagy éppen az E. coli fertőzés viszont meglepően gyakoriak.
A legtöbb víz által terjesztett betegség az emésztőrendszer érinti, de mivel természetesen a kórokozók is sokfélék, a tünetek is sokféle formában jelentkezhetnek. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a hasfájás és a hasi görcsök, a fáradékonyság, a puffadás, a hányás, a hasmenés, a fogyás, a láz, a gyengeség. Gyakoriak lehetnek az influenzára emlékeztető tünetek is. Bizonyos betegségeknél, így a vérhasnál vagy a Campylobacter jejuni fertőzésnél a széklet véres lehet. A paraziták okozta betegségeknél emellett bőrtünetek (például kiütések, bőrviszketés), véres vizelet, májproblémák is jelentkezhetnek.
A víz által terjesztett betegségek ellen a legjobb védekezés hosszú távon a megfelelő szennyvízhálózat kiépítése, vagyis annak megakadályozása, hogy a szennyvíz vagy egyéb szennyező anyagok, elsősorban az emberi és állati ürülék a tiszta ivóvízbe jusson.
A víz által terjesztett betegségek elleni küzdelemben emellett nagy szerepe van annak, hogy a vizet különböző módszerekkel megtisztítsuk. Ez történhet vegyi anyagokkal, szűrőkkel, ultraibolya sugarakkal, de a legrégibb és egyben az egyik leghatékonyabb módszer a forralás. A forralás során ugyanis a legtöbb betegséget okozó mikrobát elpusztíthatjuk. A forralás során minimum hatvan fokra kell felmelegíteni a vizet, és legalább öt percig javasolt forralni. A forralás azonban csak ideiglenes megoldás, ha a forralt vizet hosszabb ideig állni hagyjuk, akkor abban újra elszaporodhatnak a betegségeket okozó mikrobák.
www.nanoclean4you.com Nanosept