Magyar Imitációs Egyesület

Magyar Imitációs Egyesület Egyesületünk 2017-ben alakult egy baráti társaság elképzelése alapján, az elsősegélynyújtás népszerűsítése, és gyakorlása céljából.

A Magyar Imitációs Társaság 2011-ben alakult a Magyar Vöröskereszt szervezetén belül, az elsősegélynyújtás népszerűsítése, és gyakorlása céljából, laikusok és szakemberek számára egyaránt. Fő feladatunknak tekintjük mind a mentőszolgálatok, rendvédelmi szervek, vagy laikus elsősegélynyújtók képzésében, mind a továbbképzésében való segédkezést a Baleseti Szimulációval. A Baleseti szimuláció majd 70 éves múltra tekint vissza. Angliából kiindulva alkalmazzák sikeresen az egész világon. A Magyar Imitációs Társaság a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt továbbfejlesztett oktatását kapják. A háború idején kezdetleges műsebekkel harctéri sérüléseket imitáltak, ezzel elősegítve a szanitécek felkészülését. A háború után tovább fejlesztették a technikákat, amivel műsebeket készítettek majd „eljátszottak”


A Baleseti Szimuláció célja, hogy életszerű szituációkon keresztül mutassa be a balesetek utáni állapotot, sérüléseket. Az Imitátorok eljátsszák a lehetséges külső, vagy belső okból bekövetkezett állapotváltozást. A játék során tisztában kell lennie a lehetséges áldozat viselkedésével, és ezt a valósághoz legjobban megközelítő módon kell eljátszani.

Cím

Budapest

Telefonszám

36202741147

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Magyar Imitációs Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Magyar Imitációs Egyesület számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Elsősegélynyújtás másképp

A Magyar Imitációs Egyesület 2017-ben alakult egy baráti társaság elképzelése alapján, az elsősegélynyújtás népszerűsítése, és gyakorlása céljából, laikusok és szakemberek számára egyaránt. Fő feladatunknak tekintjük mind a mentőszolgálatok, rendvédelmi szervek, vagy laikus (akár gyerekek) elsősegélynyújtók képzésében, mind a továbbképzésében való segédkezést a baleseti szimulációval. Önkénteseink szaknyelven illetve hétköznapi nyelven is át tudják adni tudásukat. Tagjaink között vannak közép- és felsőfokú egészségügyi végzettséggel rendelkezők is. Az élet szerteágazó területéről kerültünk egy csapatban azonban mindnyájan emelt szintű elsősegélynyújtó tudással rendelkezünk. A sikeres munkához alapos felkészülés és gyakorlottság szükséges. E felkészülési folyamatot támogatja az általunk kidolgozott képzési rendszer.

Fontosnak tartjuk a lakosság és az ifjúság rendszeres tájékoztatását, felkészítését egy-egy váratlan szituáció. Ennek érdekében szervezünk, végzünk rendszeresen iskolai, lakóközösségi szinten bemutatókat, felkészítéseket, oktatásokat és a gyermekek részére játékos felkészítő vetélkedőket, versenyeket.