Mi a nyitvatartási idő?

Hétfő 09:00 - 19:00 Kedd 09:00 - 19:00 Szerda 09:00 - 19:00 Csütörtök 09:00 - 19:00 Péntek 09:00 - 19:00

Somogyi Erika HR tanácsadó, Veszprém (2026)

12/05/2026

Kérdések önmagadhoz. (hosszú és szakmai posztot írtam, erre készülj!)

Mindig is volt olyan, hogy alkalmatlan ember került pozícióba. És most nem csupán vezetőire gondolok, hanem egy „sima” munkakörre is. Alkalmatlan azért, mert a gőg hajtja, mert nincs meg hozzá a képesítése, vagy hiányzik az a kompetenciája, ami alap kéne, hogy legyen. Gondolj csak egy olyan valakire, aki fullon érti a szakmáját, nagyon is jó benne, amíg a munkáról van szó, de amint emberekkel kellene kapcsolódnia, akkor tajparaszt. De gondolhatsz olyan emberre is, aki hatalmat kap a kezébe és ő azzal visszaél, vagy éppen olyanra, aki olyan munkakörben dolgozik, ahol a munkája, döntései kihatnak mások életére, ám azt magabiztossággal végzi anélkül, hogy a következményeit látná. És olyat is ismerhetsz, akinek megvan a végzettsége és tapasztalata adott munkához, ám a legnagyobb kavaró és gonoszkodó a munkahelyen, felelősséget nem vállal – jellemhibával küzd.

Akkor mégis mi kell ahhoz, hogy kimondjuk: emberünk alkalmas a munkavégzésre (nem a munkára!)

Induljunk az elején! Szakmázzunk kicsit, hogy lásd a hátterét!
Az alkalmasság két fontos tényezőn alapszik. Az egyik a szakmai hozzáértést jelenti, ami nem csupán az iskola elvégzését, hanem a valódi hozzáértést és a megszerzett tudás gyakorlatba való átültetését (!) is magában foglalja. A másik az emberi tényezőre fókuszál. Arra, hogy valaki szociálisan kompetens-e; elsajátította-e a foglalkozási szerepéhez szükséges viselkedésformákat, képes-e alkalmazkodni, együttműködni, felelősséget vállalni, és a képességeinek megfelelő munkakört vállalni.

És ez a két tényező együtt kellene, hogy álljon, és ekkor beszélhetünk pályaidentifikációról, azaz azonosuláról. Amennyiben ez nem sikerül, akkor emberünk alkalmatlanná válhat a munkavégzésre. Mindegy ki ő, mindegy hol áll, mindegy mit végez.

Ezt abban a folyamatban tudja összehangolni, hogy tanulmányi évei alatt szakmai gyakorlatot szerez; látja a működést, a miérteket és hogyanokat, azaz nem csupán érti az elméletet, hogy aztán a papírt a kezében lobogtatva hesszeljen a munkaerőpiacon, vagy kerüljön pozícióba, hanem valóban tudja, hogy mi fán terem a szakmája.
Mert ki nem látott még nagy szakmai tudással bíró pedagógust, akiben nincs türelem, aki nem tud következetesen működni, aki kiabál, vagy aki idétlen jópofozással igyekszik megnyerni magának a gyerekeket. De ugyanez elmondható egy vezetőre is, aki teljesen alkalmatlan emberek, helyzetek irányítására, aki konfliktuskerülésével vagy kivételezésével a rendszert működésképtelenné teheti.
És itt nem rossz emberekről beszélek, hanem arról, hogy a szakmai tudás önmagában nem egyenlő a munkavégzésre való alkalmassággal. Mert nem elég, hogy ezt tanultam, hanem képes vagyok ebben a szerepben hatékonyan működni.

És akkor még nem beszéltünk a jellemhibáról.
Mert vannak emberek, akik szakmailag akár jók is lehetnének, csak emberileg rombolnak. Aki folyamatosan kavar, másokat aláz, felelősséget nem vállal, manipulál, hatalmi játszmákat játszik, miközben a saját hibáit mindig másra tolja. És közben persze előadja a szakembert.

Pedig a munkapszichológia és szervezetpszichológia régóta vizsgálja azt, hogy a személyiség, a viselkedési mintázatok és a szociális kompetencia milyen mértékben hat a munkahelyi működésre. Egy együttműködésre képtelen, agresszív, felelősséget hárító vagy destruktív működésű ember ugyanis nem csupán emberi konfliktust okoz, hanem teljesítményre, csapatdinamikára, fluktuációra és szervezeti biztonságra is hatással van.

És itt jön a lényeg. Az ilyen ember sokszor nem a szakmai tudása vagy annak hiánya miatt alkalmatlan, hanem azért, mert a személyisége teszi azzá. És a legijesztőbb az egészben az, hogy az alkalmatlan ember sokszor nem attól veszélyes, amit nem tud - hanem attól, hogy nincs önismerete ahhoz, hogy felismerje.

Hogy mégis hogyan maradhat benn egy alkalmatlan ember egy munkahelyen vagy akár egy pozícióban? Úgy, hogy az alkalmasságot összekeverjük a szakmai tudással, a tapasztalattal, a hangos magabiztossággal vagy éppen azzal, hogy „régi motoros”.
Közben pedig a destruktív működés lassan normalizálódik. A kavarásra azt mondják: „ilyen a természete.” Az agresszív kommunikációra: „csak határozott.” A megalázásra: „kemény vezető.” A felelősséghárításra: „nagy rajta a nyomás.” Az együttműködésre való képtelenségre: „magának való.”

És mire a szervezet valóban felismeri, hogy nem csupán kellemetlen emberről, hanem munkavégzésre részben vagy teljesen alkalmatlan működésről van szó, addigra sok esetben már sérült a csoport, romlik a bizalom, és kialakult a félelemalapú működés vagy egyszerűen mindenki megtanult alkalmazkodni a működési zavarához.

És akkor jöjjön a legnehezebb rész.

Nézz tükörbe és tedd fel magadnak a kérdéseket! Valóban alkalmas vagyok arra a munkára, amit végzek? Mi az, amivel támogatom vagy sem a magam és mások munkáját? Tudok-e hozzátenni a napi működéshez vagy a megúszásra játszom? Képes vagyok-e belátni, hogy hibázom, vagy továbbra is más tehet mindig róla? Képes vagyok-e felismerni, hogy viselkedésemben mit okozok másokban? Látom-e azt, hogy a munka, pozíció meghaladta tudásom, személyiségem vagy emberi működésem? Képes vagyok-e megbocsátani magamnak, hogy ilyen helyzetben élem a mindennapjaim?

És talán itt kezdődik a valódi alkalmasság: amikor már nem csak a pozíciót akarod megtartani, hanem felelősséget vállalsz azért is, amit emberileg hagysz magad után.

🌐 https://somogyierika.hu/

11/05/2026

Napi cuki, avagy hogyan győzz meg egy kamaszt? 😁

- Amennyiben nem találom meg az irányod, akkor Apádnak nem kell fizetnie, te meg kapsz egy pizzát. 😁
- Virtuálisan kezet ráztam veled - mondja ezt Apuka a kihangosított telefonnál. 😁
- Jó, akkor a pénz és a pizza is az enyém - alkudozik a kamasz. 😁

Szóval, senki ne mondja, hogy velem nem lehet beszélni. Meg azt se, hogy nem látni a kamasz szakmáját. 🤣

🌐 https://somogyierika.hu/

07/05/2026

A minősítésem újabb mérföldkőhöz érkezett. Ma a sikeres egyetemi minősítésem eredményeként átvettem a tanúsítványt, ami alapján nem csak ESG szakember, hanem ESG tanácsadó vagyok. 😇
Ezzel kezdetét veszi az utolsó harmad, a minősítésemről Felügyelő Bizottság dönt. Ez után dolgozhatom regisztrált tanácsadóként. Természetesen az eredményről beszámolok majd.

🌐 https://somogyierika.hu/

05/05/2026

Ez egy kemény poszt. Nehéz poszt.

Meggyőződésem, hogy minden munkahelyen van egy olyan ember, aki a nárcisztikus jegyeket hordozza. Viselkedésében a felsőbbrendűség dominál, lekezelően bánik másokkal, miközben saját csodálatát várja a közönségétől. A kritikát képtelen kezelni, gyakran sértődöttséggel és/vagy dühvel reagál rá, és mesterien használja a manipulációt céljai eléréséhez. (A bosszúállás és gonoszság sem áll messze tőle, csak akkor már nem így hívjuk ezt a zavart.)

És azért lehet csak egy ilyen a munkahelyen, mert nem tűr meg maga mellett olyat, akinek sikerei vannak, aki érti a szakmáját, aki nem tudja azt az elismerést megadni, amire neki szüksége van.

Amennyiben az összes eszköze közül egyet kellene kiemelnem, akkor azt mondom, hogy a bűntudatkeltés az. Ez a legkegyetlenebb, és a legrafináltabb variációkban képes felbukkanni. Onnan veszed észre, hogy van neki egy dinamikája és ez nagyon jellemző. Napi (!) szinten alkalmazza. Igen, a te munkahelyeden is, de még az is meg lehet, hogy te, aki most olvasod, magadra ismersz.

A következőképpen néz ki ez: van egy szituáció, amiben benne vagy. És az most teljesen lényegtelen, hogy hibáztál-e vagy sem, mert egyszerűen volt egy pont, ahol ő elbizonytalanodni látott, és kapva kapott az alkalmon (hiszen ki akar tűnni bármi áron) és kimondott egy mondatot. Sőt, sokszor nem is a mondattal van a baj, hanem ahogy mondja – vagy ahogy sziszegi, vagy ahogy számonkér. A tartalom teljesen eltörpül amellett, ami marad utána – benned.
Tutira voltál már így és tutira megfordult benned az, hogy rossz vagy, hogy valamit megint elrontottál, hogy hülye vagy. És az az érzés, ami a legtöbb esetben túl mutat a bűntudatnál és a szégyenben áll meg. Mit megáll?! Agyontapos, megbénít, taccsra vág. Tudod, amikor ennek testi tünetei is azonnal jelen vannak, a melegségérzés, az, hogy nyom a mellkasod, hogy ott belül fáj, és semmi nem tud megszabadítani abban a helyzetben tőle. Még az izmaidban is érzed a bénultságot, miközben szakad rólad a víz és sehova nem tudsz menekülni.

És itt jön be az ő zsenialitása. Mert nyilván látja mindezt, és mint a dög felett vihogó hiéna, hangtalan ujjong örömében – sőt, ha már ez plénum előtt zajlik (mert ugye azt is imádja, hogy lássák, hallják őt), akkor az elégedett vigyor letörölhetetlen az arcáról. No, szóval, jön a csavar: segíteni akar neked, és mint pap a gyónáson, feloldozást ad neked, hiszen te nem tudhattad azt, amit ő. És ő itt van neked és majd ketten megoldjátok (ami nyilván nem igaz, mert te fogsz teperni, a szégyen hajt). És te megbocsátod, hiszen megkönnyebbülsz. Mert egy pillanatra lekerül rólad az, amit rád tett, mert visszaad valamit, amit előtte elvett. És közben észre sem veszed, hogy ugyanannak a körnek lettél újra a része: ő bánt, ő ment fel, ő ad irányt - és te igazodsz.

És itt van az a pont, ahol ezt az egészet nagyon határozottan ki kell mondani: ez nem rólad szól. Egyáltalán nem. Ez egy módszer, ez egy eszköz, ez egy hidegen, rutinszerűen működtetett mechanizmus, aminek te éppen az aktuális felülete vagy. A játszópajtása. Nem azért történik, mert hibáztál, nem azért, mert kevés vagy, hanem mert ő ebből él, ez táplálja. Abból a pillanatból, amikor megreccsensz, amikor elhiszed egy másodpercre is, hogy tényleg veled van a baj.

És tudod, mi az egyetlen dolog, ami ezt az egészet szét tudja cseszni, és amivel leginkább fel tudod bosszantani? Az, ha nem veszed fel, és nem egy idegenre bízod a saját jóságodba vetett hited megítélését (az már más kérdés, hogy neked ezzel dolgod lesz később, azzal, hogy miért függsz más szavától).
Nem reagálsz úgy, ahogy ő várja, nem kezdesz magyarázkodni, nem kezded el belül ostorozni magad. Hanem állsz és nézed őt. Őt, aki ennyit tud. Másokon gázolni, önmagát jobb fényben más tükrében feltüntetni, és learatni azt a babért, amihez nem ő ültette a bokrot. És ami addig félelmetesnek tűnt, egyszerűen csak szánalmasan kevés.

És itt borul az egész.

Mert onnantól kezdve nincs mivel dolgoznia. Nincs bűntudat, amit felcsavarhat, nincs szégyen, amit rád húzhat. Csak egy üres próbálkozás marad, ami nem talál fogást. És akkor látszik meg igazán, hogy mi marad mögötte: egy végtelenül törékeny, önmagát kívülről folyamatosan fenntartani kényszerülő rendszer, ami másokból próbálja összerakni azt, ami benne nincs meg. Nem erő, nem fölény, nem zsenialitás, hanem egy saját torzulásába zárt, másokon élősködni kényszerülő működés, ami nélküled egyszerűen összeomlik.

Szerző: Somogyi Erika

🌐 https://somogyierika.hu/

04/05/2026

- Gyanús vagy te nekem – mondja.
- Én? Miért?
- Mert túl sok mindenben van igazad.
- Ez a dolgom, ehhez értek.
- Anyámmal sem beszéltél? Mert tuti.
- Nem, csak időpontot egyeztettünk. Most találkozunk először.
- Ja.

Néz maga elé, aztán megszólal.

- Eddig azt gondoltam, hogy felnőttel beszélgetni unalmas. De látom, néha működik. 😁

Mekkora dicséret ez egy kamasztól, nem? 😁

🌐 https://somogyierika.hu/

04/05/2026

Ma kezdetét veszi az érettségi időszaka. 😁 Minden évben figyelem a vizsgafeladatokat is - a magyar különösen a kedvencem. 🤗 És nagyon drukkolok minden fiatalnak, de különösképpen azoknak, akiket ismerhetek. 💞 Hajrá, fiatalok!

Utóhang: ez legalább olyan megmérettetés, mint spotify helyett a koncert után vett cd-t az autóban hallgatni, vagy interjúhelyzetben nem tegeződni az ismeretlennel, miközben a fiatal látja mindezt és próbálja magában elnyomni az őskövület szót. 🤣 Pedig nem is vagyok az. 😂

🌐 https://somogyierika.hu/

30/04/2026

Amennyiben megértetted az idő lényegét, már nem pazarlod azt semmitmondó történésekre, olcsó emberekre és alázó helyzetekre. Már nem számít, hogy amit a másik ember mond, azt nem tartja be, és már nem kérsz olyat sem, amire a másik nem képes. Már nem számítanak azok a szituációk sem, ahol valaki a felgyülemlett haragját rajtad vezeti le, és szemet hunysz az alkalmatlan főnököd újabb, egovezérelt viselkedése felett. Már nem okoz gondot határt húzni, ahogy az sem, hogy adott helyzetben őszintén beszélj az érzéseidről és vállald azokat. Már nem az számít, hogy kibírd, hanem megéld a pillanatot. Már nem fontos, hogy viszonyulásaidat mástól tedd függővé, mert a mércét a te origod adja.

Már nem akarsz mindenáron érteni mindent, mert rájöttél, hogy nem minden kérdés érdemel választ. Már nem keresed görcsösen a miérteket mások viselkedésében, mert tudod, hogy nem a te dolgod helyettük rendet tenni. Már nem ragaszkodsz ahhoz, ami csak megszokásból maradt veled, és nem hívod többé értéknek azt, ami valójában csak hiány.

Már nem félsz attól, hogy egyedül maradsz, mert rájöttél, hogy a legnagyobb magány az, amikor önmagad mellett nem vagy jelen. Már nem próbálsz megfelelni olyan elvárásoknak, amelyek sosem rólad szóltak, és nem hajolsz meg olyan helyzetek előtt, amelyekben elveszítenéd magad.
Már nem félsz kimondani és vállalni, hogy erős vagy, mert minden nehéz helyzetből egyedül kellett felállnod. És ezt nem veheti el tőled senki. És ebben semmi szégyellnivalód nincs, mert aki megijed tőle, nem a te embered.

Már nem sietsz, de nem is halogatsz. Megtanultad, hogy az idő nem ellenség, hanem keret, és ami belefér, annak ott a helye, ami nem, azt nem kell erőltetni. Már nem kapaszkodsz abba, ami menni akar, és nem futsz az után, ami sosem jött volna feléd.
Már tudod, hogy nem minden történetnek van folytatása, és nem minden embernek van helye az utad végén. Mert az idő a legfontosabb az életünkben, és túl értékes ahhoz, hogy olyanokra pazarold, akik nem becsülik. Túl értékes ahhoz, hogy félmegoldásokra, üres ígéretekre és meg nem élt érzésekre cseréld. Túl értékes ahhoz, hogy ott maradj, ahol csak jelen vagy, de nem élsz igazán. Túl értékes ahhoz, hogy mások bizonytalansága határozza meg a napjaidat, és ahhoz is, hogy elhallgasd mindazt, ami benned van. Nem arra való, hogy kivárj, hanem arra, hogy megtöltsd tartalommal - valódival, őszintével, a sajátoddal.

Mert abból van a legkevesebb és nem kapsz belőle többet. És ha nem érted, majd megérted. Csak már túl késő lesz.

Szeretni még egyszer,
halálosan, aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.
Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba a kimondatlan szó.
Örülni valaminek ,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben esni kezd a hó….
Mert a maradék idő
már nem eladó….

(Katona Bálint: Maradék idő)

Szerző: Somogyi Erika

🌐 https://somogyierika.hu/

29/04/2026

A pletyka természete

Pletyka mindig is volt, és mindig is lesz. Mert pletykálni azóta pletykálunk, amióta a világ, a világ. Kutatások ezrei mutatták ki, hogy a társas szocializációnk részét képezi, mert ezáltal is tanuljuk meg a kapcsolatainkat kialakítani és építeni, az összetartozást erősíteni, és a történeteken keresztül megtanuljuk a normákat, szabályokat. Tanít minket arra is, hogyan működik a világ.

Ám a pletyka ennél sokkal rafináltabb tud lenni és játszadozik velünk, amennyiben bántó szándékkal párosul.

Elmondjuk a másik emberrel történt vagy látott dolgokat sokszor torzított formában, hogy egyfelől a saját belső feszültségünket csökkentsük (mert ha kimondom, megnyugszom és addig sem rólam van szó), másfelől pedig kitöltsük azt az űrt, ami mögött a bizonytalanságunk áll, hiszen nincs teljes információnk, ezért azt a saját szavainkkal, elvárásainkkal, gondolatainkkal betömködjük. És itt ezen a ponton teljesen mindegy, hogy valós vagy kreált a történet, amit igyekszünk mindenfelé, mindenkinek elmondani, és nem törődünk azzal sem, hogy ennek mi a következménye és ezzel másban mit okozunk, mert nekünk jó, a mi problémánk csökken általa. Ez lesz a mi saját, torzítottan működő pszichés szabályozó rendszerünk.

Ám nem csak ezért érzünk késztetést, hogy pletykáljunk. Kitölti azt az űrt is, ami a munkahelyen keletkezett, és ami eszközt ad a kapcsolódásunkban másokhoz, és pozicionál bennünket – hiszen mi mindent tudunk vagy éppen tartani kell tőlünk. Mint egy kis király trónolunk a más nehézségeiből vagy eltéréseiből felépített széken, hogy hirdessük az igét, és ne engedjük közel azt, aki ezért merészel bennünket számon kérni (úgyis letagadjuk). És bizony, nincs egy ember sem, aki fogna egy fejszét és kivágná alólunk azt a széket.

A pletykához legtöbbször társként a rosszindulat szegődik, ami egészen az aljasság bugyráig merül le azért, hogy lehessen mit mondani másról. Kár, hogy ez már nem egyszerűen társas jelenség. Mert az ilyen viselkedés már nem erő, hanem kompenzáció; annak a jele, hogy a pletykáló saját stabilitását képtelen belülről megteremteni, ezért mások leértékeléséből próbálja felépíteni magát. Ilyenkor a pletyka már nem eszköz, hanem tünete egy beszűkült, maladaptív pszichés működési módnak.

A pletyka gyakran egy olyan játszótéren zajlik, ahol csak eljátsszuk, hogy mi dolgozunk, miközben használjuk a nézőket (jelen esetben a kollégákat) a dramaturgiában. Ahol szerepet kap egy hinta is, amire felülünk, egy libikóka is, ami hozza magával a játszópajtásokat, és egy csúszda is, amin lendületből zúdítjuk le a féligazságokat, hogy minél gyorsabban érjenek földet mások fejében. Egy homokozó, ahol mindenki kedvére formálhatja a történeteket, átgyúrva, újra rajzolva, hogy jobban illeszkedjenek a saját világához. És közben ott állunk ebben a gondosan felépített díszletben, gyerekjátékok mögé bújva, miközben nagyon is felnőtt módon rombolunk, és fel sem ismerjük ennek veszélyét. Nincs jogunk hozzá.

Kár, hogy a premier nem egyszeri, hanem folyamatosan ismétlődik. Ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanazokkal a fordulatokkal, csak éppen mindig más kerül a játszótér közepére. És miközben mindenki nézőnek hiszi magát, valójában senki sem marad kívül: előbb-utóbb mindenkire sor kerül. Mert ebben a játszmában nincs statiszta, csak ideiglenesen csendben ülő főszereplő.

És valahol a díszletek mögött ott áll a felbujtó. Nem a színpad közepén, nem reflektorfényben, hanem félárnyékban, a játszótéri platán alatt, ahonnan mindent lát, de őt alig veszik észre. Nem beszél hangosan, csak odasúg, elhint egy-egy mondatot, majd hátralép, és figyeli, hogyan nő belőle a történet. Finoman igazít a jeleneteken, szerepeket oszt ki anélkül, hogy bárki észrevenné, hogy már rég nem a saját szövegét mondja.

Ő nem játszik. Ő rendezi az előadást.

Ám mint minden játékban, előbb vagy utóbb valaki elfárad. Leül, és akkor veszi észre a rendezőt, aki igazából nem tett mást, mint kihasználta a rendszert és az emberek befolyásolhatóságát - azt, hogy hajlamosak elhinni, amit hallanak, továbbadni a történeteket, és észrevétlenül szereplővé válni bennük. És ha van elég bátorsága, akkor kimondja, hogy megbízhatatlan emberrel van dolgunk. Így teljesíti be a pletyka az utolsó szerepét, ami a szociális kontroll vonatán halad, és ami segít kiszűrni a potyautast.

🌐 https://somogyierika.hu/

28/04/2026

Tudod, hogy mi az egyik boldogság?

Amikor felhív az egyik valamikori kommunikációs tréningem résztvevője és azt mondja egy nehéz helyzet kezelése után: „Hogy mit éreztem közben? Nem féltem. Magamon is csodálkoztam, mert olyan szinten tudom uralni magam, és végre nem érzem magam rosszul”
Vagy amikor azt mondja a pályamódosító nevetve: „Évekkel ezelőtt, amit mondtál nekem szakmát, most azt csinálom. És egyszerűen imádom.”

És tudod, mi még?

Amikor valaki egy konfliktusa után azt írja nekem: „Most először nem mentem bele a játszmába. Le tudtam állítani és ki tudtam mondani, amit szeretnék – nyugodtan. És működött.”
Amikor valaki azt mondja: „Most már értem, hogy nem a másikat kell megváltoztatnom és nem nekem kell küzdenem azért, hogy bebizonyítsam, igaztalanak a vádak és jó vagyok. Mert ezek az ő gondolataik és tetteik, melyekkel nekem nincs dolgom.”
Amikor egy korábban bizonytalan ember egyszer csak így fogalmaz: „Most először nem kértem megerősítést, nem vártam rá, mint egy pincsi a vacsoráját, ami nélkül nem tud létezni. Tudtam, hogy rendben van, amit képviselek. Erős vagyok.”

És ezek azok a pillanatok, amikor tudom, hogy valami valóban átment, hogy volt értelme. Hogy az érési folyamat befejeződött – nem csak a technikától, hanem az ő döntésétől és a szemlélet kialakításától.

És ez is boldogság nekem. 😇

🌐 https://somogyierika.hu/

27/04/2026

Tudod, hogy milyen érzés az, amikor egy tanácsadás végére minden kitisztul és értelmet kap? Hogy milyen az, amikor valaki már nem csak azt látja, ami minden nap egyre inkább beszűkíti őt a problémahalmazba, hanem lehetőséget, sőt, utat lát végre maga előtt?

Aki nem volt még ilyenben, az nem tudja. Mert ebben az egész sztoriban nem csupán az okozza a nehézséget, hogy a panaszkodásod állandósul, hanem az is, hogy elhiszed, hogy neked ezt végig kell csinálni, ki kell bírni, nincs esélyed máshol és nem is értesz máshoz. Tudod, mint amikor valakinek sokat mondják, hogy hülye, aztán egy idő után úgy is viselkedik. Ő lesz az, aki céltáblája lesz másoknak, akire azt mondják, hogy már megint vele van a baj. És ebből a szerepből baromi nehéz kitörni.

Hogy mire van leginkább szükséged? Egy objektív szemre, aki látja a te értékedet, azt is, hogyan jutottál el idáig, mi az, ami hátráltat a folyamatban. Mert bizony van, amiről kevésszer beszélünk. A barátnőről, aki eljátssza a támogatót, miközben bent tart téged egy ilyen szituációban (nem tudatos!), hogy legyen kit pátyolgatni. És lehúzni. A környezetről, akinek nem mondhatod el sokszor a vágyad, mert kinevetnének, hiszen teljesülés esetén – ahogy azt Popper Péter mondja – megzavarod a rutinjukat. A főnökről, aki napi szinten presszionál, elfelejti az elismerést, visszajelzést - negatívat - pedig csak akkor ad, amikor hiba merül fel, és amikor megtudja a váltási szándékod, fűt-fát ígér a maradásért. Vagy a szülőről, aki saját félelmeit vetíti ki rád, és inkább visszahúz azzal, hogy "vigyázz, és örülj, hogy van munkád". És ne felejtsük el a ’sorsot” sem, amit akkor emlegetsz, amikor önigazolást kapsz a nem lépésre.

Ezért van szükség arra a bizonyos külső szemre. Aki látja és érti azt, ami a szavaid és történéseid mögött vannak, még azt is, amit mások pakoltak rád, és amit te már automatikusan viszel tovább.

A másik nehézség pedig az, hogy nincs mire „ültetni” a jövőt. Van egy végzettséged, sőt, van olyan is, amit még nem használtál (és persze jelentkezel olyan állásra is, ahol kéne a tapasztalat), sőt, van olyan elképzelésed is, hogy te is elvégzel gyorstalpalón valamit és az majd segít.

Csak közben nem áll össze a kép.

Mert ezek nem kapaszkodók, csak próbálkozások. Tudod, olyan, mintha dobálnád ki magadból az ötleteket, hátha valamelyik betalál, de valójában nincs mögötte egy tiszta irány, nincs mögötte az, hogy te miben vagy jó, mit akarsz valójában, és mi az, ami neked működne.
És ilyenkor jön az, hogy egyre inkább elkezdesz kívülről várni valamit; egy lehetőséget, egy „jobb” állást, egy visszahívást, egy jelet, hogy merre kellene menni. Csak ez nem így működik, mert amíg nincs benned rend, addig kívül sem fog összeállni.

Amikor a tanácsadási folyamatban beszélgetünk és összegezzük azt, ami az alapos vizsgálat során megállapítást nyer, látnod kéne az arcod. Valahogy eltűnik róla az a nyughatatlanság és még a légvétel is könnyebb. Mintha egy jótündér simogatná a lelked.
Pedig nem történik varázslat. Csak végre a helyére kerülnek a dolgok. Amit eddig magadon kértél számon, arról kiderül, hogy nem is a tiéd, és amit eddig nem vettél észre magadban, az hirtelen láthatóvá válik.

És onnantól már nem ugyanonnan és nem ugyanabból a szemszögből nézed az egészet, hiszen látszik az is, hogy mit lehet vele kezdeni. Az a fajta tehetetlenség szűnik meg, ami eddig bénított. Nem lesz minden azonnal könnyebb, hiszen egyfelől munkád lesz vele, másfelől pedig fejlesztési lehetőségeket is mutatok, hogy ne kerülj ugyanabba a helyzetbe, hiszen a mostani eszközeid eddig hoztak el, a lépéshez újakra van szükség.

Csak már nem próbálkozol, nem találgatsz és nem várod az isteni szikrát sem, hanem tudatosan haladsz. És talán most érted meg először, hogy a tisztán látás mellett te hiányoztál az egészből.

🌐 https://somogyierika.hu/

24/04/2026

Ma reggel annyira elnyomkodtam a telefonom, hogy sikerült magam zárolni. Semmilyen kód nem jutott az eszembe, sőt, amit beírtam, még az is hibás volt. Először bosszankodtam, mert szükségem lett volna a navigációra, de aztán elengedtem ezt a sztorit és emlékezetből eljutottam oda, ahol ma dolgom volt.

Dolgoztunk, beszélgettünk, sőt, hasítottunk. Nem volt bennem görcs, nem akartam mindenáron nézegeteni, válaszolni, csak a pillanatnak és a társaságnak éltem. De jól tettem! A durva az egészben az, hogy nem is hiányzott a telefon.

Hogy miért írom le ezt neked? Hogy próbáld ki! Mert ebben a hatalmas zajban és mindabban, amiben élünk, szükségünk van a csendre, a pihenésre, a megállásra. Volt nem is egy olyan kliensem, aki nagyon görcsölt valamin, nagyon akarta, hogy összejöjjenek a dolgai, de azok csak nem álltak össze. Emlékszem az arcukra is és most is vissza tudom idézni a mondatot, amit mondtak, miután közöltem velük, hogy hagyni kell most, engedni a történéseket. „Ugye, most nem azt mondod, hogy meg kell állni, mert akkor rosszul leszek?”

De. Azt. És én erről nem csak beszélek, hanem a saját életemben alkalmazom is.

Mert a megállás nem feladást jelent, hanem inkább azt, hogy végre kilépsz abból az örvényből, ami csak körbe-körbe kavarog és ami lehúz, ami annyira el is tud vakítani, hogy nem látod a lényeget, és a lelkedben nincs más, csak feszültség. A megállásban csend van, ami nem üres, hanem benne van az a belső kis hang, ami végig tudja a választ, csak nem hagyod szóhoz jutni, mert állandóan agyalsz és csak azon pörögsz, ami téged foglalkoztat.

És valahogy így volt ez ma is. Nem volt térkép, nem volt kijelző, nem volt kapaszkodó, mégis minden a helyére került. Mert amikor elengeded az irányítást és a görcsöt, akkor egyszer csak lesz irány. Mert pont akkor indul el minden a maga útján.

🌐 https://somogyierika.hu/

Somogyi Erika HR tanácsadó

12/05/2026

11/05/2026

07/05/2026

05/05/2026

04/05/2026

04/05/2026

30/04/2026

29/04/2026

28/04/2026

27/04/2026

24/04/2026

Cím

Nyitvatartási idő

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória

Hétfő	09:00 - 19:00
Kedd	09:00 - 19:00
Szerda	09:00 - 19:00
Csütörtök	09:00 - 19:00
Péntek	09:00 - 19:00