07/01/2026
Az élet egyik paradoxona, hogy a legmélyebb, legőszintébb jellemeket gyakran kevés ember veszi körül.
Ennek oka nem a szeretet hiánya, hanem az, hogy képtelenek hamissá válni. Ők azok a tiszta, hiteles emberek, akik nem hajlandók meghajolni, nem alkusznak meg; nem érdekli őket a külső vélemény, és nem adják fel elveiket múló népszerűségért cserébe.
Egy álarcokkal teli világban ennek kemény ára van: az őszinteség zavaró, a következetesség útban van, és az igazság elidegeníti azokat, akik csak a kényelmet keresik.
Ezzel szemben a képmutatók gyakran sok "baráttal" dicsekedhetnek – könnyed nevetés, törékeny hűség és tünékeny kapcsolatok, amelyek sokszor csak addig tartanak, amíg haszonnal járnak. De hidd el, ez a látszólagos tömeg sokkal rosszabb, mint az őszinte egyedüllét.
A sok barát nem a jellemről tanúskodik, hanem sokszor csak arról, hogy valaki elfelejtette önmagát, túlzottan alkalmazkodott, elhallgatta a fájdalmát, és feladta a legszebb részeit a kedveltségért.
Ez nem karizma, csupán az el nem fogadástól való félelem. Az igazi magány, ha hiteles vagy, sokkal kevésbé sebez, mint egy színlelt társaság. Aki megtanul önmagával élni, annak nincs szüksége tömegre, hogy érezze a saját értékét.
Végső soron jobb, ha kevés, de igaz barát van az ember mellett, mint rengeteg olyan felszínes "kapcsolat", amelyek pont akkor hiányoznak majd, amikor a leginkább szükség lenne rájuk.
A hitelességed lehet, hogy nem tölti meg a szobádat, de az életed egészen biztosan teljessé teszi. (Todorovits Rea)
