07/05/2023
Április 22-én megtartottuk ötödik online találkozónkat, melyen a pszichoszociális segítségnyújtás lehetőségeit tárgyaltuk. Rövid összefoglalót adunk az elhangzott előadásokból.
Elsőként Dr Kónya Zoltán gyermekgyógyász, kiképző pszichoterapeuta nyújtott betekintést a megbetegedés személyes élményébe saját nézőpontján keresztül, melynek különleges értéke, hogy egyszerre szubjektív, szívbéli és szakmai.
Az előadó Patricia Crittenden amerikai kutató elméletét használta vezérfonalként, mely szerint a kötődési stratégiák elsősorban szervezett önvédelmi funkcióval rendelkeznek és a veszélyes körülményekhez való alkalmazkodást segítik, ez elsődleges a biztonsághoz viszonyítva.
Kónya Zoltán négy szakaszra osztotta az átélt időszakot és minden szakasz kapcsán megfogalmazta a lehetséges csapdahelyzeteket, melyek kapcsán megoldási lehetőségeket is bemutatott. Az első szakasz, a „valami nincs rendben” időszaka, amikor a szokatlan testérzetek, tünetek gyanút keltenek. Ilyenkor a tagadás, elkerülés csapdájába eshet az aggódó személy. Ennek feloldását az szolgálhatja, ha nyitottá tud válni az egyén a problémái megértésére, megismerésére és az új helyzet „megtanulására”. A második szakasz a diagnózis időszaka és az azt követő első napok, a krízis ideje. Ebben az időszakban csapdát jelenthet a korábbi, gondtalannak érzett időszakba visszavágyódás. Ennek feloldása lehet, ha a veszély forrását meg lehet nevezni, ezáltal az veszít fenyegető erejéből, mert az ismert ellenség ellen már lehet küzdeni, harcolni. Ahhoz, hogy a diagnózis okozta krízisből, irányvesztésből új utat lehessen találni, feltétlenül szükség van a „kontextus”, a környezet, a hozzátartozók jelenlétére, segítségére. A harmadik szakasz a kezelések időszaka, ami testileg-lelkileg rendkívül megterhelő, kimerítő. Ennek a szakasznak az egyik csapdája a tárgyiasulás érzése, ami azt jelenti, hogy nem csak az orvosok, de maga a beteg is a kezelések tárgyaként kezd saját magára tekinteni, passzívvá, megadóvá válik. Ennek feloldása lehet az önegyüttérzés, a pihenés megengedése, melyet Kónya Zoltán egy érzékletes képben úgy fogalmazott meg, hogy megtalálta magának a „beteg macska módot”, vagyis a háziállat viselkedésén keresztül ébredt rá arra, hogy betegség idején a pihenés természetes és szükséges, és ezt az állapotot nem csak passzívan, tárgyszerűen élheti meg, hanem azáltal, hogy megengedi és megszervezi magának a pihenést, újra aktív részese lehet saját kezelési folyamatának. A negyedik szakasz, az utánkövetés fázisa, melynek meghatározó élménye a kontrolvizsgálatok idején átélt erőteljes szorongás. Az előadó ezt az érzést azáltal látja feloldhatónak, hogy ha a lehetséges mértékig függetlenítjük magunkat a vizsgálat majdani eredményétől: „Bármi legyen is az eredmény, miért ne lehetnének terveim? Miért ne érezhetnék addig is örömöt?” – veti fel a felszabadító kérdéseket. A józan remény, mely különbözik a hazug optimizmustól, a megbetegedés és kezelés minden szakaszában fontos támasza lehet a megbetegedett ember és a hozzátartozói számára egyaránt.
Kónya Zoltán személyes példái és szakmai tudása által fontos kapaszkodókra hívta fel a figyelmet az onkológia útjain. Tapasztalatát könyv formában is megfogalmazta, ami sokaknak jelenthet támaszt a daganatos megbetegedés embert próbáló időszakában. Szeretettel ajánljuk figyelmükbe előadónk munkáját:
Kónya Zoltán • Az alagút vége • Feljegyzések egy végbélrákról
