14/03/2026
EGY PSZICHOLÓGUS MUNKÁJA NAGYON GYAKRAN HASONLÍT EGY SPORTEDZŐÉHEZ.
🏋🏻♀️Évekig edzettem magamban, és igyekeztem összeszedni innen-onnan a tudást arra nézve, hogyan edzek, milyen gyakorlatokat és hogyan végezzek. Haladtam vele, de sokszor éltem meg, hogy ügyetlen vagyok és nem elég hatékony. Tanultam is belőle, és fejlődtem is.
📚Olyan ez, mint amikor az ember önfejlesztő könyveket vesz, keresgél bennük megoldásokat a gondjaira és élethelyzeteire, fejlődik is bennük, tanul is belőlük, de érzi és tudja, hogy lehetne ebben hatékonyabb is.
💪🏼Az elmúlt években megadatott az, amire tinilány korom óta vágytam: hogy egy edző kísérje és segítse az edzéseimet (nagyon hálás vagyok ezért Istennek és a férjemnek is). 👉🏼Ez rengeteg korrekcióval és komfortzónából való kilépéssel járt. A folyamatos megterhelés a fejlődés célját szolgálta. A sok „nekem ez nem megy”-ből megtanultam és megtapasztaltam, hogy igenis megy. Lehet fejlődni és megerősödni.
🫵🏼Ez történik sokszor terápián is: arra kell biztatni a klienst, hogy higgye el, hogy lehet. Próbálja meg, mert amikor az elején azt mondjuk, hogy „ezt nem lehet kibírni”, az mentálisan nem segítség, hanem akadály.
Pszichológusként egyik feladatomnak tekintem, hogy bátorítsam a klienst, és segítsek átformálni a meggyőződéseit az élethelyzeteiről, hogy azok igenis kibírhatók. ❗️Persze nem hagyom magára, hanem támogatom ezekben a megküzdésekben, ahogy az edző is segít.
💪🏼Ma én sem hittem el, hogy az a 80 kg felemelhető. De az edző tudta, hogy fokozatos terheléssel ma eljutok oda, hogy fel tudjam emelni.
🏋🏻♀️Te is elbírod viselni a terhet! Talán segít, ha nem tudod, mekkora súlyt kell ma megemelned vagy elviselned, de bízz abban, hogy elviselhető. És amikor mégsem, akkor se feledd, hogy van Valaki, aki az elhordozhatatlant is elhordozza velünk vagy helyettünk.�(„…Mert mindenre van erőm azáltal, aki engem megerősít.”)