04/12/2024
🇭🇺A Diakónia Keresztyén Alapítvány Szászrégeni Fiókszervezete nevében szívből gratulálunk és köszönjük Rácz Adélnak, hogy példamutató munkájával méltán érdemelte ki az „Év Alkalmazottja” díjat, amelyet a Bethlen Kata Diakóniai Napokon adhattunk át számára. E különleges esemény keretében nemcsak a közösség háláját és tiszteletét fejeztük ki, hanem egyben ünnepelhettük azt a szellemiséget és hivatástudatot, amelyet Adél mindennapi munkája során képvisel.
Adél 2021 októberében csatlakozott a szászrégeni fiókszervezet csapatához, és azóta is elhivatott tagja közösségünknek. Szerénysége, kedvessége és embersége nemcsak kollégái körében vívott ki megbecsülést, hanem gondozottai számára is pótolhatatlan támaszt jelent. Már az első látogatásai alkalmával erős és bensőséges kapcsolatot alakít ki betegeivel, akik nem csupán segítőként, hanem valódi barátként és lelki támaszként tekintenek rá.
A Bethlen Kata Diakóniai Napokon átvett díj nem csupán Adél személyes érdemeit ismeri el, hanem azt a szeretetet és odaadást, amelyet a közösségünkért végez. Köszönjük, hogy munkatársunk vagy, és kívánunk neked további erőt, egészséget és Isten áldását, hogy hivatásodat továbbra is ilyen példamutató módon végezhesd!
🇷🇴În numele Filialei Reghin a Fundației Creștine Diakonia, adresăm cele mai sincere felicitări și mulțumiri lui Rácz Adél pentru munca sa exemplară, care i-a adus cu merit titlul de „Angajata Anului”, premiu ce i-a fost înmânat în cadrul Zilelor Diaconale Bethlen Kata. Acest eveniment special nu doar că ne-a oferit ocazia de a exprima recunoștința și respectul comunității, ci și de a celebra spiritul și devotamentul pe care Adél le reprezintă zi de zi în activitatea sa.
Adél s-a alăturat echipei noastre din cadrul filialei Reghin în octombrie 2021 și de atunci este un membru dedicat al comunității noastre. Modestia, bunătatea și empatia sa i-au câștigat nu doar aprecierea colegilor, ci și un loc de neînlocuit în inimile pacienților săi. Încă de la primele vizite, reușește să construiască legături puternice și profunde cu pacienții, care o văd nu doar ca pe un ajutor profesionist, ci și ca pe un adevărat prieten și sprijin sufletesc.
Premiul primit în cadrul Zilelor Diaconale Bethlen Kata recunoaște nu doar meritele personale ale lui Adél, ci și iubirea și devotamentul pe care le pune în slujba comunității noastre. Îți mulțumim că faci parte din echipa noastră și îți dorim în continuare multă putere, sănătate și binecuvântarea lui Dumnezeu pentru a-ți îndeplini misiunea în același mod exemplar!