Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány

24/11/2025

2025.11.21.-én az igazgató úr kérésére szemléletformáló foglalkozást tartottunk Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban. Idén ősztől két IX-es látássérült diák tanul a gimnáziumban, ezért volt ésszerű az adott osztályok érzékenyítése. Köszönjük Sulyok Péternek, Lukács Rékának, Nagy Csengellének az áldozatos munkát. És köszönjük a meghívást az iskola vezetőségének!

22/11/2025

Fényképezni vakon? Igen, lehetséges.

19/11/2025

Híres látássérült emberek: Louis Braille

Híres látássérült emberek rovat — 2. rész

Ebben a sorozatban olyan közismert és a köztudatban méltánytalanul elfeledett látássérült embereket kívánunk bemutatni, akiknek élete, munkássága, hozzáállása és kitartása példaként áll mindnyájunk előtt. Van köztük festő, fényképész, író, költő, feltaláló, emberjogi aktivista és zenész is. Egy szóval rendkívül változatos a tevékenységük palettája. Az azonban közös ezekben az emberekben, hogy a fogyatékosságuk ellenére senki sem adta fel!

Hétről-hétre egy-egy portrét adunk közre, bemutatva, hogy mennyire sokszínű a világunk.

Ma a 200 éves pontírás kifejlesztőjéről, Louis Braille-ról, valamint az általa megalkotott módszerről hoztunk el néhány érdekességet.

Louis Braille egy Párizs közeli kis faluban, Coupvary-ban született 1809. január 4-én. 3 éves korában egy baleset következtében vesztette el a látását. Édesapja lószerszámkészítő műhelyében próbálgatta apja mesterségét, ami nagyon rosszul sült el: egy lukak készítésére szolgáló éles szerszámmal játszott, amikor is megcsúszott és megsebezte a szemét. A seb elfertőződött, a fertőzés pedig hamarosan mind a két szeme világának elvesztését eredményezte. A sérülés folyománya következtében egy teljesen új tanulási formulát kellett elsajátítania. Látása elvesztése után még további két évig a régi iskolájában maradt, amihez rendkívüli teljesítményre volt szüksége. Azonban ez is kevésnek bizonyult egy idő után, mivel pusztán a hallására hagyatkozva nem tudott mindent megtanulni. A dolgok azonban jóra fordultak: 10 éves korában Louis egy ösztöndíjat kapott a Párizsi Vakok Intézetétől. Az elképzelésekkel ellentétben azonban itt is legfőképpen csak beszéltek a tanárok a diákokhoz. Az intézmény könyvtára ugyan rendelkezett tizennégy darab terjedelmes, domború, megemelt betűkkel írott könyvvel, ám ezeket a fiatalok csak nagyon nehezen tudták „olvasni”. Így a legtöbb diák - köztük a fiatal Braille is - figyelmetlen volt az oktatás során.

Ezek után 1821-ben, egy bizonyos Charles Barbier – hivatásos katona- látogatta meg az iskolát. Barbier azért érkezett a tanintézetbe, hogy megossza a látásuktól megfosztott gyerekekkel a találmányát. Ez a találmány pedig nem volt más, mint az „éjszakai írás”. Ez a rejtjeles írás pedig tizenkét domború pontból állt, amellyel a katonák a sötétben beszéd nélkülözésével oszthatták meg a fontos információkat a harctéren, vagy bármilyen más szorult helyzetben. A jelrendszer azonban nem terjedt el széles körben, tekintettel arra, hogy a kód megtanulása nehéz volt a katonák számára. Ez viszont nem bizonyult túl nagy kihívásnak az ifjú Louis-nak. Braille a tizenkét pontot redukálta hatra, tizenöt éves korára pedig már egy kiforrott rendszert sikerült megalkotnia. Az első Braille-könyvet 1829-ben publikálta. Az írásjelek és számok konvertálásával azonban nem elégedett meg. A matematika és a zene szimbólumait is hozzáadta a vakok „ábécéjéhez”. A társadalom kételkedése nem befolyásolta a feltalálót abban, hogy diákjainak sikeresen tanítsa meg a Braille-írást. A diákok eredményesen alkalmazták a tudást, ezzel csökkenteni tudták fogyatékosságukból adódó hátrányaikat. Ennek ellenére a pont-írást nem tanították – kivéve természetesen a feltalálót - Louis Braille haláláig. A Braille-írás 1868-ban indult világkörüli hódító útjára, amikor egy brit kutató csoport – a Royal National Institute for the Blind (Királyi Nemzeti Intézet a Vakokért) alapítói- rá nem jött a jelrendszer hasznos és fontos mivoltára. Napjainkban gyakorlatilag minden országban tanítják és használják a pontírást.

Az írásról röviden

Képzeljünk magunk elé egy 2x3-as pontmátrixot: a pozíciók bármelyikén lehet pont. Ezeket felülről lefelé és balról jobbra haladva növekvően számozzák. Tehát míg a bal oldali oszlopban a legfelső pont az 1-es, a legalsó a 3- as, addig a jobb oldaliban a legfelső a 4-es, a legalsó pedig a 6-os. A pontkombinációk egy-egy betűnek, illetve számnak felelnek meg. Emellett a különböző írásjeleknek is megvan a maga Braille megfelelője.
Az írás során nagy segítségünkre lehet egy speciális Braille-írógép, amely hasonlít a hagyományos írógéphez: ugyanúgy be kell helyezni egy papírlapot az ún. kocsiba, amely oldalirányban mozog. A papír a géppapírnál, fénymásoló-papírnál vastagabb, amelybe maradandóan belenyomódnak a kis domborulatokat kialakító gömbölyű fejek. 6+1 billentyűvel gépelhetünk: ebből hathoz tartozik egy-egy pont a 2x3-as mátrixból. A középen levő hetedikkel pedig szóközt hagyhatunk. Az újabb gépeken jobb oldalt egy negyedik billentyűt is találunk, vele a hibajavítást jelezzük. Ha egy sorral végeztünk, akkor a lapon a gép oldalán lévő kerékkel egy sornyit feljebb görgethetünk.

(Csiszár Tamás)

18/11/2025

Helen Kellert "aktivistaként", "jogvédőként" szeretik emlegetni a látók. Egyik sem volt. Helen mindenek előtt hős volt, aki elsősorban nem a külvilágot, hanem saját magát győzte le. Sokszor. Minden nap. Ez volt a legjelentősebb aktivizmusa.

Híres látássérült emberek rovat

Ebben a sorozatban olyan közismert és a köztudatban méltánytalanul elfeledett látássérült embereket kívánunk bemutatni, akiknek élete, munkássága, hozzáállása és kitartása példaként áll mindnyájunk előtt. Van köztük festő, fényképész, író, költő, feltaláló, emberjogi aktivista és zenész is. Egy szóval rendkívül változatos a tevékenységük palettája. Az azonban közös ezekben az emberekben, hogy a fogyatékosságuk ellenére senki sem adta fel!

Hétről-hétre egy-egy portrét adunk közre, bemutatva, hogy mennyire sokszínű a világunk. Elsőként ismerkedjünk meg Helen Kellerrel, a siket-vak emberjogi aktivistával.

1880-ban született, családja német eredetű. Születésekor egészséges volt, de tizenkilenc hónapos korában súlyos beteg lett. Orvosai „heveny gyomortáji és agyi vértolulást” állapítottak meg nála, ami valószínűleg skarlát vagy agyhártyagyulladás lehetett. A betegség nem tartott sokáig, de siketség és vakság lett a következménye. Abban az időben csak egyetlen emberrel tudott Helen kommunikálni, mégpedig Martha Washingtonnal, a család szakácsának hatéves kislányával, aki saját jelnyelvet alakított ki a beteg kislánnyal. Egy év múlva már mintegy 60 jelet tudtak használni. 1886-ban a család megismerkedett Alexander Graham Bell-lel, aki akkoriban siket gyermekekkel foglalkozott. Bell tanácsára a szülők felkeresték a Vakok Perkins Intézetét ahol Anne Sullivan lett Helen tanítója. Az akkor még csak húszéves Sullivan maga is látássérült volt. Így kezdődött az a 49 évig tartó kapcsolat, aminek során Sullivan tanítónője, nevelőnője, társalkodónője lett Kellernek. Sullivan engedélyt kapott Keller édesapjától, hogy a kislányt elválassza családjától, és kis, kerti házukban oktassa. Helen aznap ért el áttörést a kommunikációban, amikor rájött, hogy tanára vizet jelképező mozdulatokat végez a tenyerén, miközben vizet csorgat rá. Ezután kimerülésig kérdezgette Sullivant, hogy megtanulja a számára ismerős többi tárgy nevét. 1890-ben a tízéves Hellen Keller megismerte egy norvég siketvak kislány, Ragnhild Kata történetét, aki megtanult beszélni. Kata sikerén felbuzdulva Keller is meg akart tanulni beszélni. Sullivan a Tadoma-módszerrel tanította kis diákját, melyet két további eszközzel egészített ki: egyrészt Helen megérintette a beszélők ajkait és torkát, másrészt Sullivan ujjaival betűzött a kislány kezén. Később Keller megtanulta a Braille-írás használatát, aminek segítségével nemcsak angol, hanem francia, német, görög, és latin műveket is olvasott.

1888-ban a Vakok Királyi Intézetének tanulója lett. 1894-ben tanítójával New Yorkba költözött, ahol a Wright-Humason-féle és a Horace Mann Siketek intézetébe járt. 1896-ban visszatértek Massachusettsbe, és beiratkozott Cambridge-be, majd 1900-ban felvételt nyert a Radcliffe Főiskolára, ahol 1904-ben, 24 évesen magna cm laude kitüntetéssel diplomázott. Helen Keller volt az első siketvak, aki főiskolai bölcsészdiplomát szerzett.

A fogyatékos emberek és számos más ügy szószólójaként emlegetik. 1915-ben megalapította a Helen Keller International nevű non-profit szervezetet a vakság megelőzésére. Keller és Sullivan több mint 39 országban fordultak meg. Helen minden amerikai elnökkel találkozott Grover Clevelandtől Lyndon B. Johnsonig, és jónéhány híresség, például Alexander Graham Bell, Charlie Chaplin, Mark Twain barátságát élvezte.

Összesen 12 könyvet és számos cikket írt. 1964. szeptember 14-én Lyndon B. Johnson elnök a Szabadságért Elnöki Érdemérmet adományozta Helen Kellernek, ami az Egyesült Államok két legrangosabb állampolgári kitüntetései egyike. 1965-ben a New York-i Világkiállításon a Leghíresebb Hölgyek közé választották.

18/11/2025

Black Friday az MVGYOSZ-nál!
Kedves barátaink, akik jogosultak és használják is az Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) szolgáltatásait, azoknak az alábbi információ fontos lehet!

Már szinte hagyomány, hogy a Black Friday időszakában az MVGYOSZ is kedvezményeket kínál a webáruházban megvásárolt termékekre. Idén a szállítási díjat spórolhatják meg a vásárlók, de akár egy további kedvezményre is szert tehetnek, ha tízezer forint feletti összegben kül...

13/11/2025

"A leghordozhatóbb haza kétségtelenül az anyanyelv". (Lászlóffy Aladár.) Hát ne hordozzuk. Legyünk benne otthon, itthon, rendezzük, ápoljuk s ne engedjük be az oda nem valót. Ma van a Magyar Nyelv Napja, méltóságteljes megemlékezést!

29/10/2025

Ki vezet? A kutya vagy a látássérült?

839 likes, 36 comments. “Tudtad, hogy a látássérült embert nem a vakvezető kutya vezeti?”

27/10/2025

“Alkotni minden körülmények között lehetséges” (Katona Lajos)

Zseni volt, vak volt, és neki köszönhető a "pi". Olyan termékeny volt, hogy munkáinak harmada, csak halála után jelent meg. Többet adott a tudománynak, mint bárki más. Leonhard Euler matematikus és fizikus, a matematikatörténet egyik legtermékenyebb és legjelentősebb alakja.

1707-ben született egy kálvinista lelkész fiaként, de anyja révén előkelő ősöket felvonultató családból származott. Apja Leonhardot is lelkészi pályára szánta, de ennek ellenére személyesen matematikai ismeretekre is oktatta. Apja diákkorában Jakob Bernoulli matematikus tanítványa volt, innen volt a tudomány szeretete.

Mivel az iskolában csak a latin nyelvet oktatták, ezért apja „magántanárt” fogadott mellé, egy fiatal teológust, Johannes Burckhardt-ot, aki rajongott a matematikáért. Leonhard 1720-tól, tizennégy éves korától a bázeli egyetemen teológiát tanult. De ennél sokkal jobban érdekelte a matematika, amit a bázeli egyetemen nem tanítottak. Magánúton, matematikai könyvekből tanult. Már jó úton haladt, hogy apja kívánságának megfelelően lelkész legyen.

Apja bemutatta korábbi tanárának, a híres professzornak, Johann Bernoullinak. De a professzor nagyon elfoglalt volt, és kereken visszautasította, hogy magánórákat adjon neki.

Euler visszaemlékezései szerint egy sokkal értékesebb tanácsot kapott tőle. Olvasson nehéz matematikai problémákkal foglalkozó könyveket abban a tempóban, ahogy neki megfelel. Megengedte azt is, hogy ha akadályba vagy nehézségbe ütközik, felkereshesse otthonában. Ezek után gyakorlatilag minden vasárnap délután elment hozzá, és ő mindent elmagyarázott, amit magától nem értett meg.

Bernoulli felismerte a tehetségét és meggyőzte az apját, hogy fia neves matematikus lehet. Az édesapja beleegyezett, így az eredetileg elkezdett tanulmányait 1723-ban (a másoknál szokásos tanulási időtartamnál másfél évvel hamarabb) befejezve megkapta a primam lauream fokozatot. A magister cím elnyerése után matematikát kezdett tanulni, és 1726-ban sikeres elvégezte tanulmányait.

Első sikerét 1727-ben a Francia Tudományos Akadémia által kiírt pályázaton aratta, dolgozata, az „az árbócok legjobb elrendezése a hajókon” második díjat nyert.

Bernoulli porfesszor fia, az orvos és matematikus Daniel hívta el Szentpétervárra, a két évvel korábban létrehozott Szentpétervári Tudományos Akadémiára.

1731-ben a fizika professzora, majd két évvel később a matematikai osztály vezetője lett. Ez utóbbit Daniel Bernoullitól vette át, aki betegsége miatt visszaköltözött Svájcba.

1734. január 7-én feleségül vette Katharina Gsellt, 13 gyermekük született, de mindössze öt érte meg a felnőttkort.

1736-ban jelent meg Mechanica (Mechanika) című munkája, ami mérföldkő a tudományág életében, ugyanis Euler ebben mutatta be azokat a matematikai eszközöket, amiket a mechanika tanulmányozása során alkalmazni lehet. 1738-ban, majd 1740-ben is elnyerte a Francia Tudományos Akadémia nagydíját. Ekkor már elismert tudósnak számított.

1735-ben kezdődtek egészségi problémái. Ebben az évben egy súlyos láz majdnem a halálát okozta. 1740-ben a jobb szemére megvakult, de egy sikeres műtét visszahozta a látását. Később azonban újra elvesztette, és a műtét következtében 1771-ben a másik szemére is megvakult.

Egészen elképesztő mennyiségű az az életmű, amit maga után hagyott. Rendkívül termékeny és sokoldalú tudós, elsősorban matematikus, de kiváló fizikus is volt. Huszonnyolc nagyobb művet és több mint nyolcszáz értekezést írt. A matematika szinte valamennyi ágában maradandót alkotott. Foglalkozott csillagászattal, optikával, írt könyvet a hidraulikáról, hajótervezésről, tüzérségről, zenéről. Jelentős térképészeti munkát is végzett.

Munkáinak kb. felét vakon hozta létre, amiben munkatársai önzetlenül segítették.

Haláláig termékeny alkotó volt. Egészen 1783. szeptember 18-ig, amikor agyvérzés következtében meghalt.

Haláláig 560(!) műve jelent meg. Olyan mennyiségű anyagot hagyott maga után, hogy halála után a Szentpétervári Akadémia ezeket a feldolgozás után folyamatosan adta ki. További 60(!) évig, 1843-ig tartott, amíg mindent feldolgoztak. A lista ekkor 756(!) munkát tartalmazott.

Pontosabban csak azt hitték, hogy végeztek. 1843-ban váratlanul további 61 kéziratot találtak. A huszadik század elején összeállított listán összesen 866 írás szerepel.
Toochee

23/10/2025

Hősökre emlékezünk ma. Hétköznapi hősökre. A szinte még gyerekkorúakra, középiskolásokra, egyetemistákra, szakmunkásokra, tanárokra, kétkezi munkásokra, művészekre, a mindennapok embereire, akik 1956-ban azt mondták, hogy elég. Elég a félelemből, elég a megfelelés kényszeréből, elég az igazságtalanságból, elég a permanens elnyomásból, a gyávaságból. Hősökre emlékezünk ma, azokra a vidéki bátrakra, akik tonnaszámra szállították a kenyeret, az élelmiszert Budapestre azoknak, akik készek voltak harcolni és meghalni. Amíg emlékezünk, addig képesek vagyunk mi magunk is azt mondani: elég. Méltóságteljes megemlékezést!