18/08/2021
Orvosként páciensnek lenni
avagy
Az orvoslás őszinte dicsérete
Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy megszállott alternativ gyógyászat kedvelő esetleg kórház-, műtét- vagy gyógyszerellnes vagyok irok pár szót arról, milyennek látom az ideális orvoslást, a jelenlegi rendszert, az ideális kapcsolatot a hagyományos és holisztikus orvoslás között, az orvos és a páciens szerepét a gyógyulásban.
Csodálom és szeretem az orvosi szakmát. Csodálattal és tisztelettel nézek azokra akik éjjel és nappal is dolgoznak a kórházakban, azért, hogy ha bármikor érne minket baleset, akut betegség legyen valaki, aki azonnal segit. Csodálom és tisztelem az aszisztenseket, ápolókat, akik mindig háttérben maradva segitik az orvosi munkát.
Többször voltam már kórházban páciensként vagy a gyermekeimmel sürgősségi ellátáson. Két műtéten estem át eddigi életemben, az elsőre már nem emlékszem, hiszen csak 2 és fél éves voltam. Mindkettőért nagyon hálás vagyok, mivel azokban a helyzetekben a legjobb döntés volt az egészségem, jóllétem és a második esetben a még meg nem született gyermekem biztonsága érdekében.
Szeretem, amikor úgy érzem kezemben tartom az életem irányitását és mindent megteszek magamért, amit lehet. Épp ezért mikor rábiztam magam az orvoskollégákra, olyan volt, mint ezen a fotón, vakon bedőlni valaminek, amit egyáltalán vagy csak kevéssé irányithatok. Kellemetlen volt a kontroll elvesztése mégis szerencsés kimenetele lett a dolgaimnak és ezért végtelenül hálás vagyok.
Kórházi látogatásaim során sok kedves, odaadó, szakmailag jól felkészült orvossal és egészségügyi dolgozóval hozott össze a sors. Láttam azokat is, akik belefáradtak a szakmájukba, nem szerették, amit csináltak, de valahogy elkerültük egymást. Ahogy én magam is változtam az évek során egyre inkább értékelem azokat az orvosokat, akik partnerként tekintenek a páciensekre és azokat a pácienseket is, akik veszik a fáradtságot és utánanéznek, utánaolvasnak a betegségeiknek, kérdeznek, gondolkodási időt kérnek, részt vesznek a döntésekben, nemet mondanak a javaslataimra, egyszóval akik felelősséget vállalnak Önmagukért.
Az ilyen öntudatos pácienseket régebb „nehéz” betegeknek hivták a kollégáim, mert nehéz őket meggyőzni, folyton van még egy kérdésük, mielőtt beleegyeznek a kezelésbe. Én szeretem ezeket a nehéz betegeket, szeretem, amikor őket is legalább annyira érdekli az egészségük, mint engem, mert ez nekem a szakmám, de nekik az Életük.
Ahhoz, hogy a gyógyitásban mindenki megmaradjon a saját szerepkörében, mi orvosok se akarjuk jobban a gyógyitást, mint maga a beteg és a páciens se akarjon nagyobb orvos lenni, mint mi, több ilyen magáért felelősséget vállaló, nyitott emberre van szükség és egy jó kommunikácóra az orvos és páciense között. Az embernek joga van egészségéhez és a betegségéhez is. Ha ezt a jogot magunknak akarjuk tulajdonitani, mint orvosok semmi mást nem teszünk, mint elvesszük a páciens felelősségét és ezáltal a méltóságát is.
Ahhoz, hogy a hagyományos orvoslás és a holisztikus megközelités békés együttműködésben segitse a gyógyulást az egyik legfontosabb tényező egymás munkájának megismerése, tisztelete, elfogadása. Amikor szélsőséges vélemények és állásfoglalások zavarják meg az elménket, hajlamosak vagyunk az egyik pólus felé elhajlani és elfelejteni azt, hogy bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor szükségünk lehet azokra, akiket épp megkritizáltunk, elutasitottunk.
A hagyományos orvoslás rendkivül felkészült az akut betegségek kezelésében, akár megmentheti az életünket, olyan helyzetekben, amikor elvesztettük az irányitást a sorsunk felett és segit időt nyerni, hogy megerősödve újrakezdhessük. Mikor újra kézbe vettük az irányitást felelősséggel tartozunk magunkért és az egészségünkért. Ilyenkor a szelidebb alternativ, kiegészitő és holisztikus módszerek segitenek egyensúlyban maradni és megváltoztatni azokat a külső és belső tényezőket, amik betegséghez vezettek.
Igy látom én az egyensúlyt.
