Vitalis Központ

Vitalis Központ Centrul Vitalis – Izvorul Sănătății – unde sufletul îmbrățișează trupul. Vitális köz Nehezen kezeled az folyamatos stresszes élethelyzeteket? Várunk szeretettel!

Isten hozott a Vitalis Központ oldalán!
Úgy érzed, hogy testileg és lelkileg is túlterhelted magad? Nem találod az erőforrásaidat, a megoldást, hogy kiegyensúlyozott életet élj? Engedd meg, hogy megismertessünk egy pár olyan megoldással, amely új távlatokat nyit a gyógyulás felé vezető úton, ötvözve a modern nyugati tudományos ismereteket és a természetes gyógymódok évezredes bölcsességét. Hadd mu

tassuk be pár gondolat erejéig az egészséghez, testi, lelki, szellemi jóléthez kapcsolódó nézőpontunkkat. Az emberi élet és annak egészsége, csak egy tágabb nézőpontból érthető meg igazán, amely magába foglalja létünk biológiai-pszichológiai- társadalmi-spirituális dimenzióit is. A Vitalis Központ szakemberének tarsolyában van a hagyományos orvosi képzés mellett más olyan alternatív és kiegészítő gyógymódok ismerete is, amely által az egészség és betegség fogalmát holisztikus nézőpontból vizsgálja, a tüneteket pedig a személyre szabott módon orvosolja. Amennyiben hagyományos orvosi diagnózist és gyógyszeres kezelést igényel, forduljanak szakorvosukhoz, gyógyszerészükhöz. A Vitalis egy olyan hely, ahol tiszteletben tartjuk a nyugati orvostudomány felbecsülhetetlen tudását, ötvözve a természetes gyógymódok által nyújtott bölcsességgel, szigorúan betartva mindkettő határait és kereteit. A Vitalis Központ elsődlegesen választandó, amennyiben a stressznek az egészségére kifejtett hatásait, testi-lelki tüneteinek mélyebb okait kívánja feltérképezni, tudatosítani és egyensúlyba hozni. Mindehhez mi egy kellemes, nyugodt környezetet, bőséges időt, és szakszerű tudást biztosítunk, segítve a hozzánk forduló személyeket, hogy megtalálják a testükben rejlő öngyógyító folyamatokat és természetes módon, de aktívan hozzájáruljanak egészségi állapotuk megőrzéséhez.

Aki az önismereti folyamatát csoportos közegben is megtapasztalná ajánlom az alábbi pszihodráma módszert és csoportot.
18/08/2025

Aki az önismereti folyamatát csoportos közegben is megtapasztalná ajánlom az alábbi pszihodráma módszert és csoportot.

Pár hasznos tipp azoknak, akik tudatosan és előrelátóan szeretnék támogatni az egészségüket. 🌱🗓 Romániában Augusztus 1-t...
25/07/2025

Pár hasznos tipp azoknak, akik tudatosan és előrelátóan szeretnék támogatni az egészségüket. 🌱
🗓 Romániában Augusztus 1-től változik a TVA kulcs értéke, és ez a táplálékkiegészítők esetén majd 12%-os emelkedést jelent!
⚠️Egy olyan időszakot élünk, ahol hétről-hétre változnak a „trendek”, az online térben pedig gombamód szaporodnak a nem bejegyzett, vagy nem megfelelő minőségű termékek. A gazdaság pedig "orosz rulettként" működik: teljesen kiszámíthatatlan a jövő – cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt.❗
👉 Amire érdemes odafigyelni még Júliusban:
✅ Július 31-ig még a régi árakon (9%-os TVA) szerezheted be azokat a gyógynövényes termékeket, amire ősszel szükséged lesz!
➡️ Augusztustól a TVA 9%-ról 21%-ra nő! Ez a gyógynövény alapú gyógyszertári készítményeket is érinti, nemcsak az online vásárolt táplálékkiegészítőket.
✅ Ha őszi immunerősítésben gondolkodsz, most érdemes feltölteni a C-D vitamin + Quercetin készleteket, vagy kipróbálni a Flacyto terméket, ami az egyik legerősebb flavonoid-kombinációval támogatja a szervezetedet a hidegebb napokra. ❄️
✅ Az őszi testi nagytakarításhoz hasznos lehet:
• Riavita Detox – májfunkció javító, B-vitaminokkal, pitypang kivonattal, szilimarinnal, kombuchával.
• Riavita Detox White Premium – komplex tisztító máj, gyomor-bélrendszer, tüdő, vese, nyirok és bőr számára is 🌿
🌐 Nézz körül a www.riavita.ro oldalon, és válaszd ki a kedvenc termékedet!
📦 Személyes átvétel Marosvásárhelyen is lehetséges!
✅ Válaszd ki vásárlásnál a "személyes átvétel" opciót, és spórold meg a szállítási költséget!
🧐 Tipp ha máshonnan vásárolsz: csak olyan terméket válassz, amelyen fel van tüntetve a hatóanyag koncentrációja ÉS van notifikációs (bejegyzési) száma!
Pl.: Romániai Riavita termékeknél ezt így látod:
Gyógynövény: Sophora japonica – 95%Quercetin hatóanyag-koncentráció!
🎯 Ez az, ami valódi különbséget jelent két termék között!
🌍 Azokat a termékeket, amelyek egyelőre Magyarországi bejegyzési számmal rendelkeznek és még nincsenek bejegyezve Romániában, de kiváló hatóanyagokat tartalmaznak, megrendelheted közvetlenül az anyacégtől www.riavita.com oldalon. De keress bátran minket is ez kapcsán.
Riavita Romania

12/07/2025
Bővvebb információk a linkben. 👇A két utolsó szabad hely egyike talán rád vár😇🌍Ez alkalommal a csoportfoglalkozás és az ...
26/06/2025

Bővvebb információk a linkben. 👇

A két utolsó szabad hely egyike talán rád vár😇

🌍Ez alkalommal a csoportfoglalkozás és az elmélet román nyelven zajlik. Magyar nyelven kora ősszel tervezünk indítani újabb tanfolyamot.

29/03/2025
RO👇 🌿🏠 Keresünk egy tökéletes helyszínt a „Peter Hess® Hangmasszázs képzés- Retreat” számára Romániában/Erdélyben! 🌿A Pe...
23/03/2025

RO👇
🌿🏠 Keresünk egy tökéletes helyszínt a „Peter Hess® Hangmasszázs képzés- Retreat” számára Romániában/Erdélyben! 🌿
A Peter Hess ® Akadémia Románia egy hangmasszázs képzési elvonulást szervez Augusztus utolsó 9 napjában, és szükségünk van a segítségetekre az ideális helyszín megtalálásában!
🔎 Elvárásaink:
✅ Legalább 10-12 fő befogadására alkalmas szállás
✅ Félpanziós vagy teljes ellátás biztosítása
✅ Természetközeli környezet, ahol lehetőség van túrázásra és/vagy wellness programokra a szabadnapokon a közelben
✅ Nyugodt, tágas közösségi tér, amely alkalmas masszázságyak és jógamatracok elhelyezésére a csoportos foglalkozásokhoz (külön a közös étkezési területtől)
✅ Családias jellegű szálláshely vagy kisebb panzió, lehetőleg wellness szolgáltatásokkal vagy azokhoz közeli elhelyezkedéssel
✅ Fontos, hogy a szálláshely számlaképes legyen
📍 Ideális helyszínek:
🏔 Nyugodt környezet Erdély, vagy Brassó környékén esetleg Románia más részein
🌊 A Fekete-tenger partja
🏞 Egy festői tó partja
Ha van egy ilyen helyszíned, vagy ismersz egy megfelelő szálláshelyet, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-mail címen: academiapeterhess.rocom 📩
További információért az elvonulásról és tevékenységünkről látogass el weboldalunkra: 🌐 www.academiapeterhess.ro/hu
🙏 Köszönjük, és várjuk a megkereséseket!

🌿🏠 Căutăm locația perfectă pentru un „Retreat de Masaj Sonor Peter Hess ®” în România!🌿🏠

Academia Peter Hess ® România organizează un retreat de formare în masaj sonor în ultimele 9 zile din luna August, iar acum avem nevoie de ajutorul vostru pentru a găsi locația ideală!

🔎 Cerințele noastre:
✅ Capacitate de cazare pentru minim 10-12 persoane, max 20 persoane
✅ Servicii de demipensiune sau pensiune completă
✅ Locație în mijlocul naturii, cu oportunități de drumeții și wellness în zilele libere
✅ Spațiu comun liniștit și generos, potrivit pentru instalarea paturilor de masaj și a saltelelor de yoga pentru activități de grup (separat de zona de luat masa)
✅ Unitate de cazare de tip familial sau pensiune mică, de preferat cu facilități de wellness sau acces la astfel de servicii în apropiere
✅ Este esențial ca unitatea de cazare să poată emite factură pentru serviciile oferite

📍 Locații ideale:
🏔 Zona montană din jurul Brașovului sau alte părți ale Transilvaniei
🌊 Litoralul Mării Negre
🏞 Malul unui lac pitoresc

Dacă dețineți sau cunoașteți o locație care îndeplinește aceste criterii, ne puteți contacta la adresa de e-mail: academiapeterhess.ro@gmail.com 📩

Pentru mai multe informații despre retreat și activitatea noastră, vizitați: 🌐 www.academiapeterhess.ro

🙏 Vă mulțumim și așteptăm cu nerăbdare colaborările voastre!
Cu stimă echipa Academia Peter Hess ®România💙

08/03/2025
28/02/2025

Tudtad, hogy a lilahagyma olyan anyagot rejt magában, ami az öregedés és a rák ellen is harcol? 🤔🧅💁‍♂️
Irány: RIAVITA.RO
☝️

⛰🏝🏖 Várunk Gran Canarián! 🥳Erdélyből induló résztvevőknek is keresünk olyan akreditált utazási irodát, aki leveszi a vál...
03/11/2024

⛰🏝🏖 Várunk Gran Canarián! 🥳
Erdélyből induló résztvevőknek is keresünk olyan akreditált utazási irodát, aki leveszi a vállunkról az utazásszervezés és szállásbiztosítás terhét.
Ha részt vennél a táborban utasként vagy a projektben utazásszervezőként jelezz bátran a megadott elerhetőségen👇

Kedves Ismerőseim!

Megszületett wellbeing programjaink következő állomása!

Balance órák mellett pszichologia és hangterápia is kapcsolódik a repertoárhoz, Így már nem csak a test hanem az elme és a lélek is fejlődni, formálódni tud.

2025. januárjától minden hónap utolsó hetére egy egy testet-elmét-szellemet feltöltő programsorozatot alakítottunk ki Gran Canarián, amire szeretettel várjuk a jelentkezőket!

Szeretnénk hogy minél több emberhez jusson el ez a komplett életmód váltó csomag, ezért egy rendezvényszervező vagy utazási iroda segítségére van szükségünk aki segít nekünk a szervezésben, szállás, utazás, promóció lebonyolításában.

Program részletes tájékoztatóját itt találod:
https://findyourbalance.cc/en/videos-wellbeing-classes/

Jelentkezésedet az:
info@findyourbalance.cc email címre küld kérlek!

🥰🧘🏼‍♀️🧘🏻‍♂️🏄🏻🏄🏽‍♂️🤸🏼‍♀️🤸🏼 🤍💙💛

Address

Targu-Mures

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Vitalis Központ posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Practice

Send a message to Vitalis Központ:

Share