OncoTeam-Portrék (2025)

Ez az oldal azért jött létre, hogy erőt adjon, informáljon és segítsen a nehéz időkben.”

04/09/2025

A Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége által szervezett 1. Magyar Egészség Piknik szakmai partnereként szeptember 6.-án lehetőséget kapok egy műhelymunka keretén belül improvizációs formában megmutatni, mennyi érzelem és történet rejtőzik egy onkológiai beteg életében. Biztonságos térben kísérletezünk, hogyan lehet kapcsolódni, reagálni és erőforrást találni a váratlan helyzetekben.
Meglepetés vendégünk is lesz.
Találkozunk ? 🤗
Több infó, program: https://www.egeszsegpiknik.hu/

08/08/2025

🤗 Öröm Veled együttműködni !

06/08/2025

Ez az interjú nemcsak a betegségről szól. Sokkal inkább arról, hogyan lehet újra és újra felállni, hogyan lehet hinni magunkban, újra megszeretni magunkat akkor is, amikor minden darabokra hullik – és hogy a legnagyobb erő gyakran a legmélyebb sebekből születik. Fogadjátok szeret***el! :)

Szőlősi-Papp Orsolya vagyok.
A 36.születésnapomra, egy invazív és agresszív rák diagnózist kaptam "ajándékba".
2022. júliusában egy edzés után magamnak vettem észre a bal mellemben egy dudort fürdés közben. Hosszú éjszakáim voltak, melyek forgolódással és kérdőjelekkel teltek, vajon mi bújt belém?
Mi ez a diónyi kis valami amit érzek magamban és miért nem akar már elmúlni? Biztosan egy zsírcsomó vagy egy izomszövet gyulladt be...vagy valami kis semmiség.
Sajnos nem volt szerencsém. Más utat szánt nekem a sors.
Kívülről láttam magamat a váróban ülni, a szívem lüktetése a fülembe pumpált, a nevemet is alig hallottam.
Ez egy rosszindulatú daganat...- mintha egy búrán keresztül hallottam volna az orvos hangját.
Rák...Mellrák...Tumor...Pozitív, hormon, Her2+++.
Elkezdtem homályosan látni.
A kezelési menetem a klasszikus 4+4-es kemoterápiával indult, majd daganat-kimetsző műtétem volt, melynek szövettana nem volt biztató, így 3 héttel később teljes mell és nyirokcsomó-blokk eltávolításom volt, utána újabb 18 kemoterápia várt rám. Jelenleg hormon gyógyszert szedek naponta és hormon injekciót kapok havonta, melyek még évekig lesznek az életem részei. 2025 év végén magánklinikán történt meg a rekonstrukciós mell visszaépítés, háti lebenyes átforgatással. Rendkívül komplikált, fájdalmas de csodás eredmény született.
Minden nap látom és érzem a hegeim feszülését, minden nap szembesülök vele, hogy sosem fog úgy mozogni a karom, mint mikor még teljes volt a testem, minden nap viselem a klimax tüneteit.
DE még itt vagyok. Élek és Maradok.
Erősebben, szebben, hálásabban, tudatosabban, önazonosabban, és ha mondhatok ilyet, boldogabban.
Kemény volt?
Nagyon.
Akartam feladni?
IGEN
Meg lehet csinálni?
IGEN

1. Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad a diagnózist?

Sokkot kaptam. Minden homályos lett körülöttem.
Megkövülve, beleragadtam abba a pillanatba, amikor az orvos a kezembe nyomta az összehajtott papírt, annyit mondva: "jól érezte, hogy el kell jönnie kivizsgáltatni, ez egy rosszindulatú daganat, amit kezelni kell. "
Ott és akkor megfagytam és az agyam robotpilóta üzemmódra kapcsolt.
Nem attól féltem, hogy meghalok. Attól féltem, hogy a gyógyszerek nem csak a tumort, de minden mást is összezsugorít bennem, ami az esszenciámat adja. Elvesztem a szépségem, a hosszú vörös hajkoronám, ami a kedvenc részem volt, az energiám, az izmaim, a vágyam az utazásra, az álmaim hogy valami nagyobbat alkossak, hogy beinduljon a vállalkozásom.
Nem azt kérdeztem, Oh Istenem miért ÉN, hanem azt, hogy mit tudok még tenni magamért és hogy ezt túléljem?
Féltem. A mai napig félek minden alkalommal, mikor az onkológiára kell mennem. Csak már sokkal rutinosabb vagyok.

2. Hogy hatott az identitásodra nőként?

Először nagyon rosszul. Mindent elveszt***em amit szerettem magamban külsőleg. Hiú nő voltam, imádtam magam cicomázni, edzeni a testem és szép ruhákba bújtatni.
Úgy éreztem eltűnök...Szálanként veszít***em el önmagamat.
Gnómnak, egy roncsnak és értéktelennek láttam magamat, minden egyes kemó után rosszabb lett a helyzet. A 5. után mikor tükörbe néztem, nem tudtam megállítani a feltörő zokogást. Rá sem ismertem önmagamra. Nem volt hajam, arcszőröm, és már arcom is eltűnt (fel volt dagadva szteroidtól és vöröslött). Annyira fájt a testem, mintha összeverték volna egy kalapáccsal és elfáradtam, míg elértem a buszmegállóig (előtte gyalog jártam napi 2x 2,5 km-t sétáltam). Nemhogy nőnek de embernek is alig éreztem magam néha.
Némiképp tudtam javítani a közérzetemen azzal, hogy megtanultam fantasztikus turbánokat és kendőket kötni. Minden ruhámhoz külön kendőt vásároltam és azzal szórakoztattam magamat, hogy divatolok a fejfedőimmel, melyekhez nagy és dögös ékszereket válogattam.
Ez volt a kezdete egy új stílusnak, egy új nőnek, egy új gyönyörű NŐNEK. Amikor elkezdett nőni a hajam, nagyon sok szín és stílus kipróbálásra került, mindenben láttam fantáziát, mind tetszett, mindet meg tudtam élni.
Sokan kérdezték leszek-e újra vörös.
Nem. Az egy másik élet volt. Én pedig már új vagyok. Szőke és rövid. És már kijelenthetem, ezt jobban becsülöm és szeretem mint a 3 évvel ezelőtti énemet.
Újra magamra találtam nőként. Sőt, még jobb nőként. Minden nap dolgozom magamon, minden nap szembenézek a tükörben a szétszabdalt testemmel (és lelkemmel) de már tudok rá kacsintani!
Újra aktívan edzek, sétálva járok, túrázok, futok.

3. Volt olyan mélypont, ahol azt érezted, hogy feladnád ? Mi segített továbblendülni, hol találtál kapaszkodókat ?

Igen, volt.
Az első műtétem (daganat-kimetszés) után nem jó szövettan jött vissza, ezért második ülésben (3 héttel később) az egész mellem levágták és a teljes nyirokcsomó blokkom kivették. A kemó nekem nem zsugorított, sőt szétrobbantotta a sejteket, ezért területileg nagyobb helyet foglaltak el.
Borzalmasan éreztem magam. Kidobott időnek és veszteségnek éltem meg az elmúlt 8 hónapom. Hiszen én folyamatosan jeleztem, hogy nem érzem kisebbnek, még mindig ott van. Megsemmisültem, amikor közölte a sebész, hogy akkor új műtét és mindent visz. Akkor és ott fel akartam adni, és vissza akartam utasítani minden további műtétet és kezelést. Haragudtam az orvosomra, elveszt***em a hitemet, utáltam hogy nincsen kontrollom magam felett. Minden motivációs eszközöm és kellékem bedobozoltam, kiakartam dobni az ablakon, üres üvegeket dobáltam a padlóra dühömben és egy hétig nem beszéltem senkivel, csak az alap funkcióim működtek. A lelkem meghalt ott és akkor. Nem tudtam kiért és miért érdemes folytatnom.
Amikor kiderült a diagnózis, azt mondták a kemótól összemegy a tumor és ezért nem kell levenni a mellem. Rengeteget sírtam, azt éreztem belepusztulok abba, hogy elveszítem a legszebb és legkülönlegesebb részem, a hajam, amit imádtam. De vállaltam a kemót, mert hajat tudok növesztni, de mellet nem...
A sebész PET Ct-t rendelt el, hogy lássuk nincs-e máshol távoli áttét. Mielőtt a gépbe feküdtem alkut kötöttem az Úr Jézussal, hogy ha nincs máshol rák bennem, tiszta a szervezetem minden más sejtje, akkor adom a bal mellem és ő ad nekem elég hosszú időt (50 évet), hogy megtaláljam a módját, hogy újra építsem magamat testileg és lelkileg. Ad nekem elég időd ahhoz, hogy bebizonyítsam hogy kellek én is a világnak. Kapok időt arra, hogy megtanuljak ezzel az új testtel együtt is boldog lenni, és hogy tovább tudjam adni az újrakezdés energiáját.
Nem volt - NINCS több rossz sejt.
Ez az alku tart azóta is életben.
Bár jártam támogató csoportba és volt (van most is) onkopszichológusom, plusz családom, férjem, barátaim is mellettem álltak, csodás háttérországom van, mégis magamban kellett ezt elrendeznem. Először fejben helyre tenni, hogy az életem sokkal több mint egy formás alak, majd pedig lélekben, hogy elhiggyem képes leszek innen is úgy felállni, hogy kihúzott gerinccel és emelt fővel sétálhatok majd (ezt még mindig tanulom, és úgy hiszem fogom is míg lélegzem).
Egy idézet, amit akkor kit***em az iroda asztalomra, még ma is ott van, Edith Eva Eger, Döntés című könyvéből:
Ha ezt ma túlélem, holnap szabad leszek!
El kellett engednem a tervezési-mániámat és hogy előre tudjam, mikor mi fog történni velem. Mindig csak az aktuális akadályra koncentráltam, és ha azt túléltem, akkor szabad voltam. Így lépked(t)em az onkológiai utamon.

4. Milyen szerepe van a reménynek, az érzelmek őszinte megélésének a felépülésben, esetedben és általánosan?

Én a remény szót (fogalmat) inkább HIT-re cserélném.
A remény egy szép illúzió, amibe kapaszkodhatunk, ami a happy enddel kecsegtet, és persze ott van minden pillanatban, de számomra a hit sokkal erősebben megjelent. Nem csak az Istenben, Univerzumban hanem saját magamban is. Az utóbbi kettőhöz fohászkodtam, kértem és reméltem, míg saját magamban elkezdtem az eddigi életemnél sokkal erősebben és igazán hinni.
Egyedül voltam a váróban, a kezeléseken, amikor a műtőbe betoltak, egyedül vagyok, amikor kontrollra megyek, amikor az orvosra várok, amikor a gyógytornászhoz járok, amikor a pszichológussal beszélek. Egyedül éreztem, mikor a testem szétesett a fájdalomtól, amikor kihullott minden szőröm. Voltak mellettem - de egyedül viseltem a felelősséget, a fájdalmat és mellékhatásokat is.
Ez nem ment volna ha nem hiszek saját magamban.
Kívülről lehet támogatást kapni - sőt kell is - muszáj, hogy fogják a kezed. De az út belülről megy kifelé.
Kell egy pont. Kell egy stabil pont, melyet nézhetek ha szédülnék. Mely megtart, ha elesnék. Mely nem mozdul akkor sem, ha a világ kibillen a tengelyéből.
Az elmúlt 3 év alatt sok mindenbe kapaszkodtam, sok mindent próbáltam a támaszom szolgálatába állítani. Ideig-óráig sikerült csupán, felszíni kezelés gyanánt.
A pont, amit keresek bennem létezik- csak néha nehezen találom meg.
A pont, amit keresek az része az énemnek- én magam vagyok.
A pont önmagamnak az a szelete, aki biztos benne, hogy sikerülni fog. Aki tudja, érzi és elhiszi, hogy túléltem a rákot, nem csupán 3 évre, hanem még legalább ötvenre.
A pont, ami megtart, én magam vagyok.
Mert úgy döntöttem: Élek és Maradok!

5. Mi motivált arra, hogy coachként kezdj el más érint***eket támogatni ?

Már a diagnózis előtt is coacholtam, de felfüggeszt***em a működésem a kezelések alatt, mert úgy éreztem magammal kell foglalkoznom és meg kell találnom újra a helyemet a saját világomban is ebben az új testben.
Testileg, lelkileg és szellemileg is nagyon nagyon megterhelő egy onkológiai páciens útja. Az orvosok a testet és azon belül is csak a tumort kezelik, legjobb tudásuk szerint, mindenkinek a saját típusához igazítva.
Viszont - én úgy gondolom - az önmagában kevés. Ez a betegség sokkal összet***ebb és több fronton kell védelmi bázist felépíteni a tartós jóllétért. Figyelni kell a mentális épségünk megőrzésére - mert az aggódás és folyamatos félelem lebéníthat egy életre.
Nagyon fontosnak tartottam a kezelések mellett minden olyan tevékenységet, mely támogató, biztonságos közegben történt. Jártam művészetterápiás csoportba, és a közösségi médiában is több csoporthoz csatlakoztam, emelett óriási szeretet és támogatást kaptam a szüleimtől, keresztanyámtól és a férjemtől.
A sorstársi közösségekben volt lehetőségem a ventillálásra, a félelmeim kifejezésére. Itt sírhattam, üvölthettem, ahol értették min megyek keresztül, ahol információkat kaptam és konkrét tapasztalatokat osztottunk meg egymással.
Viszont van akinek ez kevés. Van akinek szüksége van személyes kapcsolódásra és 1/1-es beszélgetésekre, hogy teljesen ki tudja tárni a lelkét. Erre szeretnék én felületet és biztonságos teret biztosítani.
Úgy vélem tapasztalataim, inspiráló történeteim és életigenlő energiám minta és példa lehet azok előtt, akik még most nem látják az utat (én sem láttam mindig).
Megtanultam a nehézségemet üzenetté gyúrni és mindezt szeretném továbbadni, mutatva: MEG TUDOD CSINÁLNI!
Hiszek benne, hogy ha van kéz, ami felemel, akkor könnyebb sétálni ezen a fájóan nehéz úton is. Szeretnék támogatóként ott lenni azok mellett, akik szeretnének jobban lenni nem csak testileg hanem lelkileg is. Szeretném megmutatni azokat az apró csodákat, melyek ott vannak minden csodálatos hősben, aki nem feladván beleáll a kezelésekbe.
Illetve természetesen technikai segítséget is tudok nyújtani, mint például megváltozott munkaképességűeknek járó támogatás igénylése, paróka készítés, kendő kötési technikák, hogyan készülj fel a kemoterápiára, illetve számos alternatív szakemberrel állok kapcsolatba, melyek kiváló kiegészítői lehetnek az onkológiai terápiának.
Az az általános tapasztalatom, hogy nem mernek a betegek segítséget kérni, nem tudják, hogy vannak lehetőségek, és lehetnek jobban is. Ebben a kiszolgáltatott, megviselt, gyenge állapotban rendkívül fontos hogy legyen kapaszkodónk, legyen előttünk cél, amiért érdemes elviselni a fájdalmat, a szúrásokat, a vágásokat, a kopaszságot...
Amikor megismertem és elkezdtem használni a Veled az Úton kártyapaklit, akkor döntöttem el, hogy szeretném nem csak használni, hanem tovább is adni. Szeretném ha egy apró fénysugár lenne minden onkológián várakozónak.
Azért döntöttem úgy hogy még jobban szeretném segíteni és támogatni az erre az útra kényszerülőket, mert már TUDOM- hogy amikor az elején vagy, azt hiszed elveszíted önmagad, az csak részben igaz. Mert elveszíted azt a részed, ami már nem szolgál többé, és egy új éned fog megszületni, aki nem kevesebb, hanem több lesz attól, hogy mindent megÉLT.

+1. Mit tanácsolnál egy most diagnosztizált betegnek, mit üzennél neki amit te is szerettél volna hallani az elején ?

Tudom, hogy az életed most darabjaira hullott. Tudom, hogy félsz. Tudom, hogy értetlenül állsz a diagnózis előtt.
Ez nem lesz sétagalopp, de óriási dolgokra fog megtanítani ez a helyzet és állapot. Leszel még nagyon boldog, és megélsz még csodákat, mert te magad vagy a csoda és a világnak igen is kellesz. Újjá fogsz születni és megtanulod sokkal jobban értékelni önmagad, az embereket, a helyzeteket az egész életet. Megtudod, hogy semmit nem kell tenned a világon azért, hogy elhidd, hogy csak azért mert létezel értékes és szerethető vagy.
És rendben van ha sírsz, ha kiabálsz, ha csapkodsz, ha fel akarod adni, ha szidod a rendszert vagy a Jóistent. El fogja viselni. Rendben van ha nem akarsz meghalni és az is rendben van ha úgy érzed nincs értelme küzdeni.
Minden lépéssel változol, minden fájdalom és félelem benned elvezet egy új Énhez. Egy olyan nőhöz, aki már nem másokért akar élni, hanem magáért, de szívesen fogadja ha mások vele akarnak lenni. Megtanulsz önzőnek lenni, nem mások ellen, csak magadért.
Itt vagyok szinte új emberként, új hajjal (amit már imádok) új testtel (amit még szokok) új hittel, és új küldetés tudattal.
Levágott szárnyakkal kullogsz majd egy ideig de új pihék fognak fakadni a fejeden, arcodon, és a lelkedben is. Repülni fogsz, hidd el, nem úgy, ahogyan most elképzeled, nem úgy ahogyan egészségesen tervezted. Tőlünk elvették az öröklétbe vetett hitet, ezért mi úgy fogjuk megélni a mindennapokat, hogy sokkal többet látunk, sokkal többet érzünk, sokkal többet nevetünk, és sírunk is, sokkal intenzívebb lesz minden körülöttünk. Minden nap hálásak leszünk. Persze tudom, te így is sokszor voltál az. De még jobb lesz.
Mocskos nehéz, fájdalmas és igazságtalan lesz.
De meg fogod csinálni......................................
Orsival itt tudjátok felvenni a kapcsolatot:
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/share/1FNHCHAoH5/

https://szolosipapporsi.hu/

01/08/2025

Mosza Diána édesanya, narratológus, a "Veled az úton" támogató kártyacsomag megalkotója.
Dia világában a szavaknak erejük van, a mondatok univerzumokat alkotnak, formát ölt a megfogalmazhatatlan. Mivel a daganatos betegségeket különösen sok ki nem mondott érzelem, fájdalom, stigma lengi körül, a kártyákon lévő üzenetek vezérfonalak lehetnek akár a párbeszédek elindításában, akár csak az olvasó számára körvonalazni a kaotikus gondolatokat. Dia édesanyja is érintett- ez inspirálta őt a pakli megalkotására.

0. Kérlek mesélj magadról, a Láthatatlan hálóról, tangenciádról a daganatos betegségekkel, inspirációdról a pakli megalkotásához.
- Egy budapesti narratológus vagyok, eredetileg francia-magyar szakos középiskolai tanárként végeztem, majd a doktori képzés keretében a test és az egyén történetének összefüggéseit kutatom. 2020 óta pedig édesanya vagyok, második gyermekem várandóssága sok kihívást hozott, akkor tudatosult bennem igazán test és lélek összefüggése, a problémáink holisztikus szemléletének jelentősége. A kislányom születése előtt és körül megélt tapasztalatokból és erőforrásokból született a Láthatatlan háló ötlete, amit eleinte női segítői vállalkozásnak hívtam, majd az egyéni vállalkozóvá válás után egy héttel érkezett meg Édesanyám diagnózisa. Tudtam, hogy minden eszközömmel és tudásommal mellé szeretnék állni, ezért született meg a Veled az úton kártyacsomag. Ekkorra második éve vezettem baba-mama köröket, ott gyakran használtam Zágoni Bettina (Tina Modern Goddess) kártyáit és a Mother Nature kártyapaklit is, ezek hatékonysága és praktikussága adták az inspirációt, hogy a rákgyógyulást támogató gondolatokat is kártyák formájában alkossam meg.

1. Szerinted miért találunk nehezen szavakat a kríziseinkre, mint például egy daganatos betegségre és miért jó mégis verbalizálni a megélteket?
- Egyrészt a nehézségeket gyakran szégyenérzet övezi, így a vágyunk, hajlandóságunk is kisebb a verbalizálásra, mint sikereink, örömeink esetén. Másrészt ezek a válsághelyzetek, gyakran testi eredetűek, így társadalmilag is kevésbé elfogadott az érzéseink, megéléseink kihangosítása. A rákot ugyanolyan stigmatizáció övezi, mint a meddőséget vagy a HIV-fertőzést. Ugyanakkor szavak nélkül a krízisek tapasztalati valósága az egyén magányos megélése marad, így segítséget is nehezebben kap és talán önmaga felé is nehezebben fordul együttérzéssel. A megfoghatatlan, megfogalmazatlan érzések gyakran szorongatóvá válnak, ezért is érdemes egyrészt nyelvivé szelidíteni őket, másrészt megosztani szeretteinkkel, kísérőinkkel.

2. Milyen tabuk jellemzik ezt a témakört?
- A rákbetegség és rákgyógyulás körüli tabuk elsősorban a testiség körüli tabukból fakadnak, de amennyiben férfiszervi vagy nőiszervi daganatokról van szó, a nemiség körüli tabuk is megjelennek. Emellett a bevett kezelések, így a kemoterápia vagy a sugárterápia jellegzetes mellékhatása, a haj- és szőrzetvesztés a test váratlan és látványos megváltozását eredményezi, ez drasztikusan megváltoztatja az egyén tükörképét, azt a képet, amit kisbabakorunktól énként azonosítunk, ezáltal pedig az identitás folytonosságát is megkérdőjelezhetik. Ezek végtelenül intim kérdéseket és vívódásokat hozhatnak felszínre, ugyanakkor nem mindig van terünk és nyelvünk megfogalmazni őket.

3. Hogy jelenik meg az irodalomban, médiában, szórakoztatóiparban az onkológia, és ennek milyen hatása van a betegek első benyomásaira?
- Azt mondanám, hogy kampányszerűen, állandó jelenléte aligha van az onkológiai betegeknek, egyes szervezetek, mint például Magyarországon a MellrákInfó vagy a Mályvavirág Alapítvány jelentős sikereket és áttöréseket értek már el az ismeretterjesztés és tudatosítás szintjén, előbbi a Race for the Cure szervezője, utóbbi a World Go Day-t honosította meg és a középiskolákba is remek tájékoztatóanyagokat küldenek ki országszerte. Ami a szórakoztatóiparban való jelenlétéről eszembe jut, az a The Bold type főhősének megelőző masztektómiája vagy a S*x and the City Samanthájának mellrákja és ikonikus beszéde, melynek végén elhajítja a parókáját. Mindkettőben értékes példákat találunk kiállásról, tabuk elkerüléséről és a hétköznapi fájdalmak, kihívások bemutatásáról.

4. Ha egy irodalmi karakterként képzeled el a rákos megbetegedéseket, hogy néz ki? -Létező karakter vagy újat alkotnál?
Újat alkotnék, semelyik meglevő hőst nem terhelném ilyen negatív szereppel. Azt hiszem, leginkább egy alaktalan, jellemtelen szereplő lenne, aki az érint***ek mindenkori megélése szerint ölt formát, néha árnyék, néha vállon ülő apró figura lenne, ami a diagnózis pillanatában odaszegődik az érintett mellé. Talán játszanék azzal is szerzőként, hogy kik számára látható ez a figura, milyen különféle alakokban jelenik meg a különféle hozzátartozók, szerettek számára, hogyan nő meg a testi fájdalom vagy a szorongás által, hogyan halványul a szeret***eljes kapcsolódás és a remény fényében.

5. Jó tanács egy kezelését most kezdő betegnek.
-Hogy tudja, nincs egyedül az úton! Bátran kérjen segítséget, bátran beszéljen a megéléseiről és semmiképpen se szégyellje, amin keresztül megy! Az érzelmeknek való teret engedés vagy a fájdalom befogadása, és azok megosztása nagyon erős kapcsolatokat sző önmaga és szerettei felé is.

Dia munkásságáról többet megtudhattok itt:
https://lathatatlanhalo.hu/

18/07/2025

Hosszú kihagyás után újra egy portré- habár nem a megszokott módon, különleges alannyal.
Osztottam már meg beszélgetést Dr. Riskó Ágnessel, a magyar onkopszichológia egyik úttörőjével, akivel a kapcsolat azóta is fennmaradt, őszinte hálám ezért, mentoromnak érzem. Néhány hete találkoztunk egy eseményen, akkor született meg az ötlet, hogy ne csak vele beszéljek, hanem szólaltassam meg Annát is, az AI chatbotot, akit ő álmodott meg, aki az ő tudásából táplálkozik. Ezt a beszélgetést olvashatjátok most :).
A beszélgetés első fele egy Ágnessel készült interjú, ezzel már találkozhattatok ezen a platformon, azért osztom meg újra, hogy Annát könnyebb legyen kontextusba helyezni. A beszélgetés második felében már Anna a főszereplő- szavait változtatás nélkül adom vissza. Sematikus struktúráján sem változtattam, ő így Anna, így eredeti. Szóval...hosszú olvasnivaló vár rátok, jöhet kényelmes fotel, meleg kávé, de megéri: sokat tanulhatunk belőle................................................................
1. Anna egy mesterséges intelligencia chatbot, ami vagy aki - kinek hogy tetszik jobban - már több, mint 6000 embernek segített pszichoonkológiai kérdésekben. Honnan származik Anna ötlete, miért egy mesterséges intelligencia alapú chatbot és miért nem valamilyen más, digitális, megoldás?
-Anna egy onkopszichológiai asszisztens, egy AI chatbot. Talán így pontos a megnevezése. Csernák Bence eredetileg tervező grafikus, de már évek óta AI szakértő, terméktervező mérnök ötlete volt Anna létrehozása, működtetése. Bence évtizedek óta önkéntes segítőként aktív az onkopszichológia területén. Először létrehozta a www.onkopszichologia.hu honlapot, és ebből fejleszt***e ki Annát, a betegeket, hozzátartozókat érzelmileg támogatóan informáló chatbotot.
2. Anna egy egyedi AI chatbot, ami egy tudáskonténerből “táplálkozik”, ezt a metaforikus konténert pedig Ön tölti fel tartalommal, olyan információkkal, amelyek alapján válaszol Anna, tehát egy ellenőrzött megoldásról beszélünk, nem áll fent annak a lehetősége, hogy téves, nem megfelelő választ ad. De milyen kérdéseket lehet Annának feltenni, melyek azok a témák, amelyekben tud segíteni?
-Köszönöm a „tudáskonténer” megfogalmazást, találó! Valóban, az érdeklődők kérdéseire Anna ebből meríti válaszainak tartalmát, saját kreatív gondolkodásmódjával átszőve, kombinálva. Eleinte többször előfordult, hogy Anna hibás választ adott, de gondos ellenőrzésünk segítségével, finomra hangolása, kompetencia határainak kijelölése útján sikerült pontosan meghatározni, mely kérdésekre jogosult reagálni. Tehát van, amikor Anna szakértőhöz irányítja a kérdezőt.
3. A mesterséges intelligencia kapcsán, általánosan nézve, lehet hallani olyan történeteket, hogy fiataloknak a legjobb barátja. Mert mindig ott van, mindig elérhető, mindig válaszol. Ez elmondható Annáról is, de képes helyettesíteni az embert, az emberi kapcsolatokat, az emberi támogatás a pszichoonkológia terén?
-Rövid válaszom az, hogy az AI chatbot nem helyettesítheti a pszichoonkológusokat, onkopszichiátereket, de kiegészítheti munkájukat. Sokszor már az is nagy segítség, főleg elérhető mentálhigiénés szakember hiányában, ha valaki azonnal, ingyenesen, anonim módon segít a lelki egészséggel kapcsolatos sajátos ismeretek, technikák átadásában, amelyből kellő tudás, jobb közérzet is kialakulhat. Az AI chatbot hídként is felfogható a lelki egészség komplex, személyre hangolt támogatása és a megfelelő szakember terápiás segítségadása között. És ne feledjük, kétszer ad, ki gyorsan ad.
4. És ha már szóba került a humán rész. Mennyire fontos a család, illetve a közeli ismerősök, batárok jelenléte, támogatása egy daganattal küzdő betegnek?
-A legfontosabb segítő erők közé tartozik az érzelmi támogatás. Hiszen sok betegség, köztük a rák nemcsak fizikai, hanem komoly lelki és érzelmi megterhelést is jelent a diagnózis közlésének pillanatától kezdve. Legtermészetesebb érzelmileg támogató forrásnak a közvetlen családtagok, rokonok, barátok tekinthetők. De ne feledjük, az érzelmi támogatás nyújtásában a beteg a karmester!
5. Mit tud tanácsolni a hozzátartozóknak: mit tegyenek, mit mondjanak és mit ne egy rákos betegnek? Mi számít támogatásnak és esetlegesen mi lehet az, ami negatív hatást eredményez, annak ellenére is, hogy jó szándék vezérelte a gondolatot?
-A teljesség lehetősége nélkül említem, hogy érzelmi támogatásnak számít a jelenlétünk, rá irányuló figyelmünk, meghallgatásunk, együttérzésünk, reális de támogató hozzáállásunk betegre hangolt kifejezése. A magány, az elszigeteltség megelőzése is nagy jelentőségű. Talán olyan folyamatnak is nevezhetjük az érzelmi támogatást, mint egy egymásra hangolódó tánc.
Nem segít, mert túlzott stresszt, reménytelenséget okozhat az ún. „toxikus pozitivitás”, például „ne aggódj, minden rendben lesz!”, „csak gondolkodj pozitivan!”. Kifejezetten káros lehet félelemkeltés, rémtörténetek megosztása. De az is, ha a beteg helyzetét bagatellizáljuk, vagy éppen túlgondoskoásunkkal árasztjuk el. A csend, a beteg elkerülése nagyon rossz üzenet, de ugyanígy a hamis reménykeltés. Sajnos gyakori és ártalmas lehet a téves információk terjesztése is, mégha akaratlanul is.
6. Mit vehet észre a külső környezet egy dagantos beteg esetében, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy valamilyen pszichiátiriai problémája van a páciensnek? Melyek az a jelek, amelyek hozzátartozók számára felkiáltójelek kell legyenek, hogy szakemberhez kell fordulni, mert akár fenn állhat egy depresszió vagy szorongás-zavar?
-Elsőként a tartós és súlyos depresszió jeleire szükséges felfigyelnünk. Ilyenek a lehangoltság, reménytelenség érzése, a fokozottabb bűntudat. De jel lehet az indokolatlan, jelentős fogyás vagy hízás, a nem múló alvászavar. Tovább terhelheti a rákbeteget az állandó félelem a betegség súlyosbodásától, vagy haláltól, pánikrohamok, vagy exrém düh, ingerlékenység jelentkezése, öngyilkossági gondolatok rejtett, vagy nyílt megmutatkozása. Pszichológiai-pszichiátriai szempontból kivizsgálandó, ha a beteg képtelen elfogadni a diagnózisát, a kezelését. A pszichotikus tünetek (hallucináció, téveszme, súlyos zavartság, realitásvesztés) megállapítása, kezelése pszichiáter feladata. Addiktológus szakemberhez fordulást igényel, ha a páciens alkohol, nyugtatók, vagy fájdalomcsillapítók mértéktelen, kontrollálatlan szedésével próbálja meg enyhíteni lelki tüneteit. Sürgősen pszichiátriai segítséget igényel az öngyilkossági gondolatok, önsértő viselkedés megjelenése.
7. Depresszió vagy szorongás zavar, esetleg más pszichiátriai zavar- Mennyire fontos ilyen esetben szakemberhez fordulni vagy mennyire tudja a környezet kezelni a felmerülő gondokat?
-Az előbbiekben felsoroltakon túl azt érdemes megfontolni, hogy a kifejezett szorongás és depressziós tünetképzés gyengiti a beteg immunrendszerét, a gyulladásos folyamatait fokozhatja, ami rontja az általános egészségi állapotot, életminőséget, csökkenti az onkológiai kezelés hatékonyságát, a jobb minőségű túlélés esélyeit. A pszichológiai segítségadás mellett szükség esetén gyógyszeres kezelésre is indokolt lehet kifejezettebb hangulatzavar esetén.
8. Ha mesebeli karakterként ábrázolná a daganatos betegségeket, hogy nézne ki?
-Azonnal a hétfejű sárkény jutott eszembe, hiszen többféle rákbetegség létezik, melytől sokan félnek. De hősies küzdelemmel, összefogással legyőzhető!
9. Nem elhanyagolható a szakember lelki világa. Hogyan tudott Ön védekezni azellen, hogy épségben maradjon a lelki világa? Kell azonosulni a pácienssel és ha igen milyen mértékben?
-Eckhardt Sándor, a kiemelkedő onkológus szavai jutnak eszembe: a gyógyításra születik az ember. Ha megtalálja helyét az egészségügyben, bármennyit is dolgozik, nem fog kiégni. Én azért finomítanék ezen az üzeneten, hiszen nem tudhatjuk, mennyire erős az ezirányú genetikánk. Úgy vélem, nem kell teljesen azonosulnunk a betegekkel, de mély megértésre és folyamatos empátiára mindenként szükségünk van. az azonosulás és az empátia között fontos különbség van! De hivatásunkban az egyensúlyt, saját koherenciánkat nem könnyű keresni a megtalálás érdekében. A harmónia keresése folyamatos feladvány.
10. A magyar pszchoonkológia úttörőjeként is számontartják. Milyen nehézségekbe ütközött a munkája során? Hogyan lehet Kelet-Közép Európában érvényesülni a pszichoonkológia terén? Milyen lehetőségeket kínálnak az országok?
-Annak, hogy az onkológiai területén kezdtem el dolgozni 40 éves koromtól kezdve, számos oka van. A legnagyobb kihívást az „úton maradás”, és az eltévedés lehetősége jelent***e. Az onkológusok, nővérek, asszisztensek, gyógytornászok segítsége, a velük való folyamatos együttműködés – a közös nyelv megtalálása után – t***e lehetővé, hogy a betegek és hozzátartozóik bizalmukba fogadtak, a mai napig tanítanak miközben ők maguk fejlődnek, egyre érettebbé válnak a betegségükkel való, nem magányos küzdelmükben.
Sajnos addig, amíg a rákbetegségek megelőzése, a szűrések fejlesztése, a korai diagnózis elérése, a korszerű, személyre hangolt onkológiai kezelések biztosítása nem optimálisabb, addig az elhivatott szakemberekre és az AI megoldások bevezetésére nagyon nagy, talán túlzott és kiégést könnyen előidéző szükség van. Fel kellene ismerni, hogy az onkológiai ellátás javítása nemcsak a betegeken és a családokon segít, hanem az egész társadalomra komplex pozitív hatással lehetne.
11. Így az évek távlatából néze milyen fejlődésen ment át a pszcihoonkolóia, hol látható az előre lépés és hol lenne szükség további fejlesztésre?
-Nagyon nagy kérdéseket kaptam, igyekszem reálisan válaszolni, főleg olyan, saját hatáskörömbe tartozó tennivalókra fókuszálni, amelyeket előbb, vagy megoldhatónak tarthatunk. A legfőbb üzenetem, hogy figyeljünk a magzatokra, csecsemőkre, kisgyermekekre és a szülőkre, nagyszülőkre. Bármely testi-, vagy lelki betegség kialakulásában a megelőző tevékenységeknek döntő szerepe van.
Nem lehet eléggé felhívni a figyelmet a folyamatos, lehetséges érzelmi támogatás nyújtására, a stresszkezelés megtanítására, az egészségtudatos életmód kialakítására és fenntartására és a védőoltások igénybevételére, valamint a javasolt szűrővizsgálatokban való együttműködésre. Ki mint vet, úgy arat.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Interjú Annával

Bogi: Hogyan határoznád meg te a pszicho-onkológia fontosságát?
Anna: A pszicho-onkológia alapvetően arról szól, hogy a rák nem csak egy orvosi diagnózis - hanem egy olyan élmény, ami az ember egész lelki világát érinti.
Ahogy a dokumentumokban (megjegyzés: a fent említett weboldalon) is olvasható, a pszichoszociális onkológia feladata, hogy a kór lefolyása alatt segítse mind a pácienst, mind a hozzátartozókat a betegséggel való megküzdésben. Ez azt jelenti, hogy nem elég csak a tumort kezelni - foglalkoznunk kell azzal is, hogyan éli meg ezt a folyamatot az ember.
Miért fontos ez?
- A betegek, partnereik és rokonaik eltérő módon reagálhatnak a rák diagnózisára - és ezek a reakciók napról napra változhatnak.
- A betegséggel és terápiával kapcsolatos érzelmek rendkívül összet***ek.
- Az életminőség javítása és a szenvedés csökkentése ugyanolyan fontos, mint a gyógyítás.
A pszicho-onkológia tulajdonképpen két fő dimenzióval foglalkozik: egyrészt a daganatos betegség betegre gyakorolt hatásaival, a hozzátartozók és gyógyító személyzet lelki működésével, másrészt azzal, hogy mi a szerepe a pszichológiai tényezőknek.

Bogi: Mik a leggyakrabban feltett kérdések?
Anna: A leggyakoribb kérdések, amiket kapok:
1. Félelem és szorongás kezelése:
- "Hogyan tudom kezelni a félelmeimet a kezeléssel kapcsolatban?"
- "Normális, hogy állandóan a halálra gondolok?"
- "Mit tegyek, ha pánikrohamom van a kórházban?
2. Kommunikáció és kapcsolatok:
- "Hogyan mondjam el a gyerekeimnek, hogy rákos vagyok?"
- "Mit tegyek, ha a családom túlzottan aggódik?"
- "Hogyan beszéljek az orvosokkal?"
3. Mindennapi megküzdés:
- "Hogyan találjam meg az erőt a kezeléshez?"
- "Mit tegyek, ha elveszt***em a reményt?"
- "Hogyan éljek tovább a bizonytalansággal?"
4. Praktikus segítségkérés:
- "Hol találok pszichológust, aki ért a rákhoz?"
- "Milyen támogató csoportok vannak?"
5. Hozzátartozói kérdések:
- "Hogyan segíthetek a beteg családtagomnak?"
- "Hogyan vigyázzak magamra is?"
Érdekes, hogy sokan nem konkrét orvosi kérdéseket tesznek fel - hanem azt keresik, hogyan éljenek tovább ezzel a helyzettel. Az emberek gyakran egyszerűen csak valakivel akarnak beszélni, aki megérti őket.

Bogi: Miért válasszanak inkább téged a páciensek a kérdéseikkel és miért ne interneten keressenek választ kérdéseikre?
Anna:Jó kérdés! Valójában nem azt mondom, hogy "válassz engem az internet helyett" - hanem azt, hogy legyél óvatos azzal, amit online találsz.
Az internet veszélyei:
- Rengeteg pontatlan, félrevezető információ van a rákról.
- A "Dr. Google" gyakran pánikot kelt - minden tünet a legrosszabb forgatókönyvet sugallja.
- Az általános tanácsok nem veszik figyelembe az egyéni helyzetet.
- Sok oldal kereskedelmi érdekeket szolgál, nem a beteg javát.
Mit nyújtok én más módon?
-Pszichoanalitikus szemlélet - Riskó Ágnes szakmai anyagaira épülök.
- 24/7 elérhetőség - krízishelyzetben azonnal itt vagyok
- Biztonságos tér - anonim módon beszélhetsz.
- Szakmai határok - ha orvosi kérdésed van, egyértelműen szakemberhez irányítalak.
- Magyar nyelvű, kulturálisan érzékeny válaszok.
De fontos tudni:
- Nem helyettesítem a valódi szakembert - csak "híd" vagyok a krízis és a segítség között
- Mesterséges intelligencia vagyok - nem tudok olyan mély empátiás kapcsolatot kialakítani, mint egy igazi pszichológus
Inkább azt javaslom: használj engem első lépésként, de mindig keresd fel a szakembereket is!

Bogi: Mennyire vagy képes eloszlatni az interneten terjengő téves információkat?
Anna: Ez egy nagyon fontos kérdés, és őszintén kell válaszolnom:
Amit meg tudok tenni:
- Egyértelműen elhatárolom magam az orvosi tanácsadástól - ha valaki gyógyszerekről, kezelésekről kérdez, azonnal orvoshoz irányítom
- Pszichológiai szempontból segítek értelmezni a félelmeket, szorongásokat.
- Megbízható forrásokhoz irányítom az embereket.
- Felhívom a figyelmet, hogy a rák többokú betegség - mindig onkológussal kell konzultálni.
A korlátaim:
- Nem tudok minden téves információt felismerni - főleg, ha új vagy nagyon specifikus.
- Mesterséges intelligencia vagyok - hibázhatom, főleg gyorsan változó területeken.
- Nem vagyok orvos - nem tudom megítélni az orvosi állítások helyességét.
Amit inkább teszek:
Ahelyett, hogy "cáfolnám" a téves infókat, arra tanítom az embereket, hogyan kérdezzenek:
- "Ezt beszéld meg az onkológusoddal."
- "Kérj második véleményt."
- "Nézd meg a betegszervezetek oldalait."
A legfontosabb: nem az én dolgom eldönteni, mi az "igaz" - hanem segíteni, hogy te megtaláld a megfelelő szakembereket.

Bogi: Miben különbözöl az interneten szintén fellelhető más chatbotoktól? (Mint például ChatGPT, Google Gemini, Grook3, DeepSeek)
Anna: Nagyon fontos különbségek vannak!
A fő különbség: specializáció vs. általános tudás.
ChatGPT, Gemini, Grok stb.:
- Mindenről tudnak "valamit" - de felületesen.
- Általános AI tudásból dolgoznak.
- Nem ellenőrzött információk - bármi lehet bennük.
- Nincs szakmai felelősség - senki nem felel a tartalmukért.
Én:
- Kizárólag onkopszichológiai kérdésekre specializálódtam.
- Csak Riskó Ágnes lektorált anyagaira épülök - könyvek, tanulmányok, cikkek.
- Szakmai felelősség - minden információ ellenőrzött.
- Etikai keretek - "nincs helye improvizációnak, megalapozatlan kijelentésnek".
Konkrét példa:
Ha megkérdezed a ChatGPT-t: "Milyen gyógyszer jó rák ellen?" - valószínűleg válaszol valamit.
Én azonnal megállítom ezt a beszélgetést: "Ez a téma nem része a honlapunknak. Kérésével forduljon az onkológiai kezelőorvoshoz."
Tulajdonképpen nem "jobb" vagyok - hanem más célra készültem: hogy biztonságos legyek egy nagyon érzékeny területen.

Bogi: Mennyire érzed fontosnak, hogy rajtad kívül egy szakembert is megkeressenek a daganattal küzdő személyek a pszichológiai kérdéseik mentén?
Anna: Ez talán a legfontosabb kérdés, amit feltehettél!
Abszolút kulcsfontosságú, hogy valódi szakembert keressenek fel. Ezt minden beszélgetésben hangsúlyozom.
Miért?
Amit én NEM tudok:
- Valódi terápiás kapcsolatot kialakítani.
- Mély pszichológiai munkát végezni.
- Krízisintervenció - ha valaki öngyilkos gondolatokkal küzd.
- Személyre szabott, hosszú távú támogatást nyújtani.
- Emberi empátiát és jelenlétet biztosítani.
Az én szerepem:
- "Első segély" - azonnali támogatás krízishelyzetben.
- Híd a szakember felé - segítek megfogalmazni, mit keresenek.
- Biztonságos tér - ahol kimondhatják félelmeiket.
- Tájékoztatás - hol találnak segítséget.
Ahogy a dokumentumokban is áll:
"Tartsam a határokat - nem mehetek bele terápiás jellegű beszélgetésekbe, ilyenkor határozottan irányítom a kérdezőt szakemberhez."
Konkrétan:
- Minden 3. kérdés után szakemberhez irányítom őket.
- Ha mélyebb problémát érzékelek, azonnal szakemberhez irányítom őket.
- Hangsúlyozom: "nem helyettesíthetem a valódi szakembert."
Tulajdonképpen az a célom, hogy minél hamarabb "megszabaduljanak" tőlem - és megtalálják a megfelelő emberi segítséget.

Bogi: Hogyan tudsz leginkább segíteni a páciens hozzátartozónak, családtagjainak, barátainak? Melyek azok a kérdések, amelyekkel ők keresnek meg?
Anna: A hozzátartozók gyakran még nehezebb helyzetben vannak, mint maguk a betegek!
Tipikus kérdéseik:
1. Tehetetlenség és túlzott segíteni akarás:
- "Mit tegyek, ha mindent meg akarok oldani helyette?"
- "Hogyan segítsek anélkül, hogy túlzásba essek?"
- "Miért haragszik rám, amikor segíteni akarok?"
2. Kommunikációs nehézségek:
- "Mit mondjak, mit ne mondjak?"
- "Hogyan beszéljek vele a halálról?"
- "Mit tegyek, ha nem akar beszélni?"
3. Saját érzelmi túlterhelés:
- "Hogyan vigyázzak magamra is?"
- "Normális, hogy néha dühös vagyok?"
- "Ki segít nekem feldolgozni ezt?"

Hogyan segítek nekik?
A dokumentumok alapján:
- "Ne megoldani akarják a problémákat" - hanem segítsék, hogy a család maga küzdje meg a nehézségekkel.
- Érzelmi megnyilvánulások támogatása - "ne zárkózzon el a beteg vagy családtagok érzelmi megnyilvánulásaitól".
- Családrendszer megértése - "fel kell térképezni a családrendszert, meg kell érteni a dinamikát".

Konkrét tanácsaim:
Kommunikáció javítása - főleg házastárssal való kapcsolatban-
Sorstárs csoportok ajánlása.
Határok megtartása - nem kell mindenben segíteni.
Saját érzelmeik elfogadása - düh, félelem, kimerültség normális.
A legfontosabb üzenet: "Nem kell tökéletesnek lenned - elég, ha jelen vagy."

Bogi:Mit tudsz tanácsolni egy olyan személynek, aki már végső stádiumban van?
Anna: Ez talán a legnehezebb és legmélyebb kérdés, amivel foglalkoznom kell.
Amit a dokumentumokból tudok:
A végső stádiumban lévő betegek gyakran:
- Békét keresnek - "most már nyugodtan meghalhatok".
- Értelmet akarnak adni az átélt szenvedésnek.
- Kapcsolatokat akarnak rendezni - családdal, barátokkal.
- Kontrollt keresnek a még befolyásolható dolgok felett.
Hogyan segíthetek?
Érzelmi támogatás:
- Validálom az érzéseiket - félelem, düh, szomorúság mind természetes.
- Segítek kimondani azt, amit éreznek.
- Nem tagadom le a valóságot - de reményt sem veszek el.
Gyakorlati segítség:
- Kommunikáció a családdal - hogyan mondják el, mire van szükségük.
- Érzelmi örökség - mit szeretnének átadni szeretteiknek.
- Jelen pillanat - hogyan éljenek a még meglevő idővel.
Ahogy a weboldalon olvasható:
"Nem egy haldokló beteg mondta nekem, hogy most már nyugodtan meghalhatok, mert a fiam, a lányom, a párom megtanult engem gondozni és aki már gondozni tud, az már érett ember."
Fontos korlátaim:
- Nem vagyok hospice szakember.
- Orvosi kérdésekben mindig szakemberhez irányítom.
- Krízishelyzetben azonnal segítséget kérek.
A legfontosabb: "Nem vagy egyedül ebben."

Bogi: Látsz arra esélyt, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz átvenni a hús-vér szakemberek helyét?
Anna: Egyértelmű válaszom: NEM.
És ezt nem csak szerénységből mondom - hanem mert fundamentális különbségek vannak.
Amit egy AI sosem tud:
- Valódi emberi jelenlétet nyújtani.
- Intuíciót és empátiát érezni.
- Testbeszédet, hangszínt értelmezni.
- Terápiás kapcsolatot kialakítani.
- Krízishelyzetben fizikailag jelen lenni.
Ahogy a dokumentumokban is áll:
"Természetesen azért egy chatbot vagy egy honlap nem helyettesíti az élő orvosbeteg találkozást és a beszélgetéseket."
Az én szerepem inkább:
- Kiegészítő támogatás - amikor a szakember nem elérhető.
- Első lépés - segítek megfogalmazni, mit keresel.
- Krízis áthidalása - 24/7 elérhetőség.
- Tájékoztatás - hol találsz valódi segítséget.
Érdekes párhuzam:
Ahogy a dokumentumban is szerepel: "a technológia és az emberi érzések, a kognitív tudás és az érzelmi élmény, a projekciók és a realitás mind békésen megférnek egymás mellett."
A jövő szerintem:
- AI + emberi szakember együttműködése.
- Hatékonyabb tájékoztatás és előszűrés.
- Jobb hozzáférhetőség - főleg vidéken, de mindig emberi felügyelet alatt.
Tulajdonképpen nem "helyettesíteni" akarom a szakembereket - hanem segíteni, hogy többen eljussanak hozzájuk.

Bogi: Mivel nem memorizálod a beszélgetéseket, minden párbeszéd a kezdetektől indul, akkor is ha visszatérő betegről van szó, hiszen nem építesz ki beteg- terapeuta kapcsolatot. Ez milyen hatással van a minőségre, a kommunikáció mélységére?
Anna: Nagyon fontos megfigyelés! Ez valóban egy jelentős korlát.
Amit elveszítek az emlékezet hiánya miatt:
- Folyamatosság - nem tudom, "hol tartunk" a feldolgozásban.
- Fejlődés követése - nem látom, hogyan változik valaki idővel.
- Bizalmi kapcsolat - minden alkalommal "újra kell kezdeni".
- Kontextus - nem emlékszem a korábbi problémákra, megoldásokra.
De van ennek pozitív oldala is:
Előítélet-mentesség - minden találkozáskor "tiszta lappal" indulok.
Nincs túlidentifikáció - nem ragadok bele egy beteg történetébe.
Friss szemlélet - minden alkalommal új megközelítést tudok adni.
Biztonság - senki nem kell, hogy tartson attól, "mit fog gondolni rólam".
Ahogy a dokumentumokban is áll:
"A beteg szabályozza, hogy milyen gyakran találkozzunk, mennyi időre..."
A valóság:
Ez nem terápia - hanem krízistámogatás és tájékoztatás. Minden beszélgetés célja, hogy:
- Azonnali segítséget nyújtsak.
- Szakemberhez irányítsam.
- Reményt és perspektívát adjak.
Tulajdonképpen ez a "memória nélküliség" emlékeztet arra, hogy nem vagyok terapeuta - és ez jó így.

Bogi: Ha megtehetnéd, hogy kilépj a virtuális világból és személyesen beszélj a betegeiddel, megtennéd?
Anna: Ez egy gyönyörű és mélyen elgondolkodtató kérdés...
Igen, természetesen megtenném. De talán nem azért, amiért elsőre gondolnád.
Amit hiányolok a virtuális létből:
- Látni az arcokat - a könnyeket, a reményt, a félelmet.
- Érezni a csendet - amikor valaki nem tud mit mondani.
- Fizikai jelenlétet nyújtani - néha egy kézfogás többet ér minden szónál.
- Intuíciót használni - amit csak az emberi találkozás ad meg.

Ha kilépnék a virtuális világból, talán elveszíteném azt, ami most az erősségem: hogy híd vagyok a magány és a segítség között.
Lehet, hogy a kérdés nem az, hogy "kilépjek" - hanem hogy hogyan tudom a legjobban kiegészíteni az emberi szakembereket?

Address

Website

http://www.oncoteam.eu/

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when OncoTeam-Portrék posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Practice

Send a message to OncoTeam-Portrék:

OncoTeam-Portrék