
06/07/2025
A gyerekek kedvenc időszaka a nyári szünidő, amikor egyre több táborozási lehetőség tárul eléjük. De mindig akad olyan gyerek, aki szorongásként éli meg ezt az időszakot, mert annak ellenére, hogy szívesen részt venne a táborozásban, összeszorul a szíve, amikor a szüleitől hosszabb időre el kell válljon, idegen környezetben kell lennie, és sok esetben 2-3 táborozási nap után sírva telefonál a szülőknek, hogy menjenek érte.
Szeretnéd tudni, hogyan segítheted gyermeked a könnyebb alkalmazkodásban?
Tudom ilyenkor a szülők is szorongásként élik meg az ilyen jellegű helyzeteket, mivel szeretnék, ha a gyermeküket biztonságba tudnák elengedni bárhová is.
Elsősorban a gyerek részéről ez a bizonytalanság érzet a szeparaciós szorongás egyik megnyílvánuló tünete lehet.
A szorongó gyerekek ragaszkodnak ahoz a személyhez, aki az elsődleges gondviselőjük, és nehezen tudják elviselni hiányukat, vonakodnak részt venni olyan tevékenységekben, ahol nincs jelen a szülő, legtöbb esetben az anya.
Ugyanakkor gyakran nem bírják elviselni az egyedüllétet, és mindig a kötődési személy közelében szeretnének lenni.
Ezért amikor felmerül az elválás gondolata, heves szorongásos tünetek jelentkeznek, fiziológiai tünetek, gyors szívverés, pánik szerű tünetek, fejfájás, hasfájás, erős félelem érzet, tehetetlenség érzet, menekülési érzet, ami vészjelzés jellegű reakciót vált ki a szervezetben, és ennek hatására beindul a menekülési stratégia. Ezért kéri ilyenkor a gyerek, hogy menjenek érte. Úgy kell elképzelni, annyira intenzív szorongásos tüneteket produkálnak a felsorolt érzetek, hogy ő valóban veszélyhelyzetnek érzékeli az állapotát, amire egyedüli megoldás, ami visszaállitja a biztonságérzetét, az a szülők jelenléte.
Viszont a gyerek szeparációs szorongása nem csak a táborozási helyzettel kapcsolatos, hanem ennek megszüntetésére több dologra is oda kell figyelni. Fontos szülőként megvizsgáld magad, hogy nem- e te tartod fenn a szorongását azzal, hogy túlságosan magadhoz láncoltad érzelmileg, azzal, hogy minden negatív érzéstől próbáltad megóvni, kimenteni, amikor szükséges lett volna szembesülnie érzéseivel? Volt- e már máskor is rövidebb időre elengedve barátaihoz, nagyszüleihez? Nem- e fejezted ki előtte aggodalmadat a távollétét illetően? Nem- e vagy te is szülőként szorongó?
Szeparaciós szorongással érintett gyermekek szülei sok esetben maguk is szorongók és a túlféltő szülői nevelés is kiváltó okként szerepel. Az állapot leküzdéséhez legtöbb esetben szükség van szakember segítségére, aki gondolkodás és viselkedés megváltoztatás alapú pszichoterápiás módszerekkel nyújt segítséget a gyereknek és szüleinek.
Az írásom célja, hogy az aktuális helyzetben tudjak rövidtávú segítséget nyújtani.
[ ] Először is meg kell magyarázni a szorongó gyereknek mi zajlik a testében az érzései hatására.
[ ] Legyen érthető számára, hogy az érzései nem veszélyesek, az idegrendszere természetes reakciója a kialakult új helyzetben, ami eltér a megszokottól. Eddig a szülei nyújtották neki a biztonságérzetet, de rövid ideig a szülei más bizalmas személyekre bízzák őt, akik vigyáznak rá és felelnek érte. Legyen biztosítva a felől, hogy a tábori személyzet felé is bármikor fordulhat segítségért, ölelésért, kérdezhet tőlük, vagy szivességet is kérhet tőlük. Jó, ha konkrétan rá tudod bízni egy előre megbízott személyre a gyereket, a gyerekkel egyeztetve még a tábor előtt. Legyen egy közeli jó barát is vele, akivel tartalmasan töltheti majd a szabad idejét.
[ ] Tanítsd meg neki, hogy hogyan küzdjön meg az érzéseivel, ha mégis utoléri a honvágy. Képzeljen el egy megküzdési stratégiát, amivel majd nem fogja engedni, hogy az érzései elrontsák a táborozását. Gondoljon ilyenkor arra, hogy miért is akart egyáltalán táborba menni, mit fog nyújtani neki?. Legyen jól áttekinthető és követhető a táborozási idő és programok. Válassza ki a kedvenc programjait, fokuszáljon azokra gondolatba. A honvággyal kapcsolatos érzéseket tegye mérlegre ezekkel. Tényleg megéri hazamenni, csak azért, mert per pillanat úgy érzi? Az érzések hamar változnak, ahogy jönnek, úgy mennek is, ha nem figyelünk rájuk és nem engedjük, hogy megijeszenek. Győzzön az akarata, a józan ész az érzései fölött.
[ ] A búcsúzás pillanata ne legyen hosszú, bátorítsd, hogy fokuszáljon majd a táborozás pozitív oldalára. Ösztönözd, hogy szerezzen minél több új élményt, barátot, tapasztalatot, érezze jól magát és szabadon.
[ ] Sokszor a szorongás kiváltó okaként megjelennek a szülők elvesztésével kapcsolatos félelmek, a kontroll érzet hiánya, hogy nem tudja mi történik ilyenkor a szüleivel. Ennek leküzdésére bátoritsd őt, hogy úgy ahogy ti szülőként Istenre és a tábori személyzetre bizzátok őt távollétében, miközben nem tudjátok mi történik vele minden pillanatban, úgy ő is bízzon abban, hogy Isten a szüleire is gondot visel és vigyáz.
Sok sikert a kivitelezéshez!
Áldott táborozást kívánok!
Szeretettel, Júlia.