Mentálhigiénés szakemberként, természetgyógyász-fitoterapeutának készülve, tudom, hogy milyen óriási szüksége van az "ember lelkének" a megnyugvásra - lélekidőre. Sokféle terhet cipelünk, különféle stressz ér bennünket, nőként, feleségként, anyaként, kamaszlányként, mégis hatalmas különbségeket látunk környezetünkben arra nézve, hogy ki hogyan dolgozza, avagy nem dolgozza fel ezeket a felmerült pr
oblémákat. Azt gondolom soha nem volt ennyire fontos annak felismerése, hogy egymás támogatására szükségünk van. Azon túl, hogy nincs olyan ember, akinek ne lenne valamifajta függősége - és itt nem a tipikusnak gondolt függőségekre gondolok, mint az alkohol vagy a drog - mégis nem mindegy, hogy ismeri-e eléggé önmagát, képes-e irányítani saját gondolatait, akaratát, tetteit ahhoz, hogy megtalálja a megoldást a környezetében felmerülő problémákra, bármiről is legyen szó. Minden egyes megjelenő gond, félelem, teher, amit cipelünk túl nőhet rajtunk és nagyon sok esetben, ezek a fel nem ismert lelki sérülések, kihatnak testi szinten is ránk, ezek az úgynevezett pszichoszomatikus betegségek. Ezért is fontos, hogy merjünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk gondjainkkal. Ne gondoljuk azt, hogy valami baj van velünk, és ne szégyeljük érzéseinket, meg kell tanulnia az embernek megosztania terheit. Senki sem tökéletes, mindenki más és más, azonban egy dolog közös bennünk a boldogságra, harmóniára való törekvés. "Gondolkodó nádszál. - Nem a térben kell keresnem méltóságomat, hanem gondolkodásom szabályozásában. Nem lesz többem, ha földjeim lesznek: a térrel a mindenség úgy ölel magába, úgy elnyel, mint egy pontot; a gondolkodással azonban én fogom fel őt." /Blaise Pascal/
